Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Tóth Károly
126- Tudják, milyen ház ez? A határfinancok laknak benne. De ne búsuljanak, egyek vagyunk! - mondta a lány, amikor látta, hogy meghökkentünk. így a fináncok előtt mentünk el: úgy vitt minket, mint a vendégeket. Tértünk egy utcára le, és Feri megkérdezte a lánytól:- Milyen faluban is vagyunk tulajdonképpen?- Kiskeszi.- Mi?! Hiszen ott van férjnél a testvérem, a Manci!- Hát kinél?- A falu kovácsánál!- Előtte megyünk el! - mondta a lány. Neki is mentünk az ajtóhoz, és megláttuk a sógorát, ott sepregetett. Megismerte a Ferit, és nagyot kiáltott:- Mancikám, gyere ki, ki van itt! Mancikám! - Ki is jött, és ott volt még milyen haddelhadd!- Gyertek be, üljetek le! - de a lány mondta, hogy nem mehetünk, mert várnak minket.- De búcsú van itt, maradjatok nálunk, majd elmentek holnap! - De hát nem maradtunk, az az úr nem várt volna minket meg, úgyhogy elbúcsúztunk. Az úr kocsival ment, hogy tőle a vonatban ne kérje senki se, hogy utazik: a vonatban szoktak kontrollálni a fináncok, mert az a határ mellett volt. Odamentünk a szélső házhoz, és a konyha előtt álltak a lovak befogva. Felszálltunk a kocsira, és már indultunk is.- Szabad egy kicsit - kérdeztem tőle -, megpróbálom nem-e tudnám... - Oda is adta a gyeplűt és látta, hogyan kezelem.- Maga ért ehhez!- Hiszen parasztgyerek vagyok! - mondtam neki.- És lovaik is vannak?- Vannak - mondtam neki -, akkor még voltak lovaink otthon. Az út hazafelé A kocsi elvitt minket a gazda falujába, a lovat hamarább kifogtam, mint a gazdája, ő még csak félig volt, én már tartottam a lovat:- Hol van az istálló, hova vezessem? - kérdeztem tőle. Az asszony már várt minket - családtalanok voltak -, széken volt a lavór vízzel, megmosakodtunk, aztán megebédeltünk. Nagy tálban volt a húsleves és a paradicsomos káposztában a nagy darab füstölt disznóhúsok, annyit szedtünk, amennyit csak akartunk. Aztán a gazda megmutatta a cséplőgépeket, én meg elmondtam neki, hogy a másik szomszédban a Miska bátynál ugyanolyanok vannak: három cséplőgépje van, és neki sincsenek gyerekei. A szomszédban volt a vasútállomás. Egy kis község volt, kicsi állomással, olyanok, mint mifelénk a peredi, vagy a deáki - csak olyan letérő volt, az az egy sín. A gazda magyarázta, hogy ne menjünk Szobnak, mert arra állandó kontrola van, mert a határhoz közel van. Inkább menjünk Verebély felé: hosszabb az út, de nem baj, mert ott már nincs ellenőrzés.- És milyen állomásokon fogunk menni? - kérdeztem tőle. Elkezdte számlálni a falukat, és amikor félig elszámlálta, olvastam neki tovább Újvárig.- Na, hisz ezt jobban tudja, mint én!- És Újváron most is egy órát kell várni a Pesti vonatra?
