Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Bárdos Gyula

ságba, az nagyon nemes és pozitív dolognak számított, de számomra az is politika 49 volt. Éppen ezért nem is közeledtem feléjük. Tudtam a tevékenységéről, de nem éreztem szükségét annak, hogy én ily módon politikailag elkötelezzem magam, vagy belemenjek egy ilyen politikai játszmába.- Ez meddig tartott, ez az averzió?- 1989-ig. Tehát figyeltem, meg volt a véleményem, de hogy bekapcsolódjak az ilyen jellegű tevékenységbe, attól mindig irtóztam és fáztam. Az aktív közéletiségtó'l és az aktív politizálástól averzióm volt.- 1989-ben már dolgoztál?- Akkor már dolgoztam, igen. Befejeztem az egyetemet, 1983-ban kaptam meg a diplomát és két hónapig az Új Szónál fordítóként dolgoztam. Nagyon kemény éra volt. Ebben a tisztségben nem kellett a párttagság.- De egyébként az Új Szóban majdnem mindenki párttag volt?- Én tanítani akartam. Eltökélt szándékom volt, hogy magyart fogok tanítani. Sehol nem kaptam állást. Lett volna szlovák testneveléssel, sportkörrel, mindennel, de a magyar szakkal egyszerűen nem tudtam gimnáziumban elhelyezkedni. Alapiskolában nem akartam, gimnáziumban szerettem volna, de nem sikerült. Hitegettek. Akkor jött az ajánlat, pontosabban olvastam az Új Szóban, hogy fordítót keresnek. Elmentem s ott voltam két hónapig. Rögtön közölték velem, hogy igényt tartanak arra, hogy szerkesztő legyek, de be kell lépni a pártba. Akkor én azt mond­tam, erre nem vagyok képes, nem vagyok hajlandó semmiképpen. S már akkor új állás után néztem. S teljesen véletlenül, a bátyám révén sikerült, aki akkor Somorjában épp a Szabad Földműves című hetilap főszerkesztő-helyettesével lakott egy lépcsőházban. Bátyám a Csemadokban dolgozott, s együtt utaztak az autóbu­szon. Útközben azt mondja ez az úr vagy elvtárs, egyébként rendes ember a bátyám­nak, hogy nem tudsz egy fiatalt, aki elvégezte az egyetemet, s eljönne hozzánk, és nem merítené a béralapot. Hát ott van az öcsém, felelte a bátyám, most az Új Szóban van, de nem akar ottmaradni, mert be kellene lépnie a pártba. Azt mondta, jó, azt majd később elintézzük. Ő azt gondolta, hogy később én majd mégis belé­pek. Nekik a kimutatáshoz egy olyan ember kellett, aki fiatal, férfi és nem meríti a béralapot. Talán azért kellett, mert akkor az a pár ember, aki ott volt, jobban kere­sett, ha én nem merítem a béralapot. Nem tudom, hogy volt ez akkor, talán előnyös volt nekik. Nem is tudtam, hogy létezik olyan hetilap, hogy Szabad Földműves. Mert általában megrendelésre ment, a standokon nem nagyon lehetett kapni. És nem is nagyon érdekelt ez a téma. Elmentem a beszélgetésre, s ott azt mondták, beléphe­tek azonnal. Szeptember 15-én beléptem, s október elsején elmentem katonának. Úgy elmentem katonának, hogy azt sem tudtam, mit fogok csinálni, ha hazajövök, csak sejtettem. S mikor visszajöttem, tulajdonképpen akkor jöttem rá, hogy az újság­írásban az embereket nem lehet megfogni, nem lehet mindent megírni. Az első találkozásom a pártközponttal akkor volt, amikor írtam egy termelési riportot. Elmentem egy környékbeli cukorgyárba riportot készíteni, de úgy, hogy előtte nem beszéltem az igazgató elvtárssal. Ezért nagyon keményen kikaptam. BARDOS GYULA

Next

/
Oldalképek
Tartalom