Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Szép Attila
pontosabban, elmondták, hogy miből áll. Ez olyan formában ment, hogy mit tudom én, a verselemzéseket elküldtem, és ők kijavítva visszaküldték. Szóval, ilyen levelező tanfolyamon voltam, kétszer feljöttem a kollégiumba, és elmondták, hogy mi az a verselemzés, meg mi az a mondattani elemzés. Ha az nincs, akkor én az életben nem csinálom meg a magyar fölvételit. így is hármasra csináltam meg feltehetően, vagy három alára. De az életben nem csinálom meg, ha ők nincsenek. A Pulen Csilla meg a Dóra. Hozzá köll tenni, hogy mindig konkrétan elmondták, hogy miről van szó, hogy néz ki. Ez nem motiváció volt. A motiváció a történelem volt igazából. A fontosabb motiváció. És azt egész jól meg is csináltam.- Az már kiderült, hogy te nem egy eldugott faluból kerültél hirtelen, átmenet nélkül a nagyvárosba, volt már tapasztalatod Selmecbányával, a kollégiummal.- Nekem Selmecbánya nagyon fontos volt, erre még rátérhetünk, nekem meghatározó élmény volt. Az volt életemben talán, meg Tornaija, de az más szempontból, az inkább negatív szempontból. Selmecbánya is először negatív volt, de aztán utána már nagyon sok előnye volt ennek a negatív élménynek is, mert az egy elég steril közeg volt. És végül is elitképzés volt, mert - ismered a rendszert - minden iskolából jöttek negyedikesek, tizenkét osztály volt, vagy tizenhat, annak a fele a Szovjetunióba készült, általában harminc ember, és a legjobbak mentek oda, a legambiciózusabbak, illetve a pártführereknek a gyerekei. Igen, mert ilyen kivételezések voltak a bekerülésnél. Mondjuk, én simán kerültem be, nem volt semmi ilyen, Magyarországra készültem, fölvettek orosz osztályba. Úgy mentem oda, hogy aztán átlépek, de ezt se sikerült elintézni, aztán végigcsináltam, nem mentem át. Én haza akartam menni, de apám nem engedte, azt mondta, hogy akkor végigcsinálod. Igen rossz eredményeim voltak először, és nem akartam tanulni. Selmecbánya két okból volt fontos. Először is szlovák közeg volt, steril magyar közegből kerültem szlovák közegbe. Otthonról elmentél, havonta egyszer járhattál haza, ez megvolt mondva, hogy melyik hétvégén, minden hónap utolsó hétvégéjén mehettél haza, akkor volt csoportos elengedés, mint a katonaságnál, nem mehettél haza, bentlakás volt. Olyan bentlakás, ellenőrzés, hogy bent voltál-e, kemény dresszúrák. A másik, hogy megismerkedtem tulajdonképpen egész Szlovákiával. Mert a záhoráktól egészen a ruszinig mindenki volt ottan, mindenféle emberek voltak ott. Szegény gyerek, aki fel akart törni, ilyen proligyerektől egészen a mit tudom én, a tévé főnökének a fiacskájáig, aki teniszezni járt, mindenki volt ottan. Meg a magyarok közül is, a dunaszerdahelyitől meg a pozsonyitól egészen Kelet- Szlovákiáig. Két dologra jöttem rá, hogy vannak magyarok Szerdahelyen is meg Királyhelmecen is, mert addig ezt nem tudtam. Tudtam, hogy vannak Újváron, Komáromban még talán, aztán a horizont az úgy be is zárult, hogy Galántán vannak, azt már végképp nem tudtam. A másik meg, hogy a szlovákok is emberek, érted, mert otthon tótozás meg ilyenek voltak, nyerítezések, míg otthon voltam a gimnáziumban. A szalkaiak, mondjuk, mindig is arról voltak híresek, hogy ilyen keménykedők voltak. Nem igazán szlovákbarát közegből jöttem, hogy így fejezzem ki magamat. Selmecbányán aztán nagyon gyorsan kialakult az, hogy mondjuk engem azért, hogy magyar voltam, senki nem nézett le, csak azért néztek le esetleg, ha lenéztek, mert nem tudtál. De megvolt a segítő szándék is. Tehát egy igazán jó kollektíva alakult ki szlovákok és magyarok között, és nekem nagyon sok szlovák barátom volt. Pedig nagyon nehezen beszéltem először szlovákul. 365 VLLJ INI00
