Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Gyurgyik László

GYURGYÍK LÁSZLÓ 148 - 1985 őszén kerültem be, és gyakorlatilag két szakaszban voltam ott, mert 1988-ban másfél évre saját elhatározásomból távoztam az intézetből. Mivel ezt megelő­zően megnősültem, és lakáshoz szerettem volna jutni. Az ilyen értelmiségi munka­helyek nem igazán tudtak lakást biztosítani. Viszont pont egy JAIK-os kapcsolatom révén hozzájutottam ahhoz az információhoz, hogy a lakáskezelői vállalatok fűtői viszonylag gyorsan szolgálati lakáshoz juthatnak. És akkor 1988 tavaszán elmen­tem a pozsonyi 4-es kerületbe fűteni, és karácsony előtt már az új lakásban lak­tunk. Mint fűtő jutottam lakáshoz Dévényújfalun, és Lamacson fűtöttem. Közben folyamatosan tartottam a kapcsolatot a kutatóintézettel. Tehát elmentem fűteni, s a lakáshoz jutásért cserében alá kellett írnom, hogy tíz évig fűtőként fogok dolgoz­ni. Viszont a jogász ismerőseim az mondták, hogy ez a szerződés nem érvényes, mivel az átkosban volt egy olyan törvény, hogy ha valakinek van egy adott végzett­sége, akkor azt ki kell használni, és hogyha az illető nem olyan munkakörben van, mint amilyen a végzettsége, akkor abban az esetben az ebben a pozícióból kötött munkajogi szerződések érvénytelenek. Magyarán mondva, a tíz évre szóló munka­­szerződésem nem kötelez semmire, tekintettel arra, hogy felsőfokú végzettségem van, ott pedig betanított munkásként dolgozok. Persze ha a vállalat felkínált volna valamilyen felsőfokú végzettséget igénylő állást, akkor köteles lettem volna ott tovább dolgozni. Viszont erre nem került sor. 89-ben, egy hónappal a változások előtt, november elején mentem vissza dolgozni az agrárgazdasági kutatóintézetbe.- A nyolcvanas évek második felében azért Csehszlovákiában is beindultak vala­miféle folyamatok, amelyek elkezdték bomlasztani a rendszert. A szlovákiai magyarság körében fontos iskolái voltak ezeknek a folyamatoknak a művelődési táborok és más hasonló rendezvények. Be tudtál ezekbe kapcsolódni, illetve foly­tattad-e akkoriban a tevékenységedet a Jogvédő Bizottságban?- Visszatérve annyit, hogy mikor Pozsonyba kerültem és röntgenlaboránsként dol­goztam, az egy viszonylag szabad keretet jelentett a számomra. Egyrészt hogy a JAIK-ot szerveztem, nyaranta részt vettem a különböző táborokban, kerékpártúrá­kon. Ez eleve biztosított egy olyan baráti kört, amellyel ma is tartom a kapcsolatot. Nagyon sok olyan emberrel ismerkedtem meg akkoriban, akikre a mai napig mint fantasztikus emberekre tekintek, s akiknek nagyon sok mindent köszönhetek emberi meg egyéb vonatkozásban is. A röntgenlaboránsi pályám alatt kapcsolód­tam be a Jogvédő Bizottság munkájába. Az egyik oldalon részt vettem a bizottság által fogalmazott levelek megbeszélésében, másrészt a terjesztésében is. Például egy alkalommal Csáky Palihoz vittem leveleket, amiket aztán ő terjesztette tovább a környéken kocsival. Duraynak akkor az volt az elképzelése, hogy a hatalom felé valamiféleképpen prezentálni kell azt, hogy itt nem egy személy dolgozik, hanem egy szélesebb kör van, és ha egyugyanazon a napon az ország különböző pontjain kerülnek postára a levelek, akkor ez valamiképpen jelzi azt, hogy itt nem egy ember futkározik a terepen.- Amit a hatalom úgyis tudott egyébként.- Persze, de valamiképpen az is tudott volt, hogy van egy ember, akinek a szerepe ebben az egészben sokkal meghatározóbb, mint a többieké. Aztán voltak komikus történetek. Például a Kovács Tibiék vittek leveleket Nagyszombatba, és leszakadt

Next

/
Oldalképek
Tartalom