Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Öllös László
- Felmentem a lakására, és akkor kiültünk persze a kertbe, mert az feltételezhető volt, hogy bent lehallgatnak. A munkahelyén ezt nem lehetett csinálni, mert a kommunizmus idején az embernek ott kellett ülnie az íróasztalánál, leültem az íróasztalához, és beszélgettünk. Az egy olyan iroda volt, ahol mások is voltak, de egymást különösebben nem zavarták, de mondta is, hogy ezt róla tudják, ne törődjek vele. Többen szimpatizálnak is vele.- Milyen feladatokról volt szó?- Akkor még csak kisinasféle volt az ember, ilyen diákocska. A Jogvédő Bizottsággal kapcsolatban kisinas volt az ember, nem tudok mást hozzáfűzni. Amit mondtak, azt meg kellett csinálni, azt az ember megcsinálta, ha tudta. Aztán az egyetem után volt, de az már egy másik világ volt, akkor az ember már belebeszélt néhány dokumentumba is, amit a Jogvédő Bizottság kiadott, de az már egy másik történet, nem az egyetemi. (...)- Az egyetemet sikerült elvégezni. Hova kerültél az egyetem után?- Egyetem után a dunaszerdahelyi múzeumban dolgoztam, nem akartam tanítani. Megint valami olyan helyet kerestem magamnak, ahol olvashatok. Volt egy történészi állás Dunaszerdahelyen a múzeumban, elmentem oda dolgozni, nem egész egy évig voltam ott, egy idő után úgy éreztem, hogy izolált az ember. Somorján laktam, szereztünk lakást, úgyhogy oda beutazgatott az ember, ezzel viszont úgy el is zárta magát valamilyen értelemben véve a külvilágtól. Két olyan ember volt ott, akire nagyon jó szívvel emlékezek vissza, az egyik az ottani néprajzos Marcell Béla volt, aki ismerte az egész Csallóközt, elsősorban a Dunaszerdahelyi járást, aki szinte személyesen ismert mindenkit. A másik pedig a biológus, Pomíchal Richárd, hasonlóan rendszerező ember volt, együtt nagyon jókat beszélgettünk. (...) Egy év után ismét elmentem dolgozni a Slovnaftba. Ezt követően nagyon sok állásom volt, dolgoztam a Szabad Földművesné\, gondoltam, utazhatok újságíróként, de nem így volt, bevágtak nyelvi szerkesztőnek, engem! Ez pár hónapig tartott csak. Ezt követően kerültem a Csemadokba. A Csemadokba már úgy mentem, ugyanazzal a szándékkal, hogy utazzak, meg azzal a szándékkal is, hogy felmerült, hogy a Csemadok nagy-nagy levéltárát felszámolják, és beolvasztják az Országos Levéltárába, és ekkor úgymond Jogvédő Bizottságos alapon kisütöttük azt, hogy hát ennek a levéltárnak a lehető legnagyobb részét meg kell menteni. Valamilyen módon át kellene juttatni Magyarországra. A levéltáros Szőke József ebben partner volt, és miközben én ott dolgoztam, rendszeresen délben lejártam hozzá, és átválogattuk a Csemadok levéltárát, szinte mindenből volt legalább 2 példány, vagy több is, és minden olyan anyagról, amiről feltételeztük, hogy fontos, abból kivettünk egy példányt, és azt én kicsempésztem onnét. Aztán filozófiát meg történelmet tanítottam a Duna utcai gimnáziumban. Aztán elvittek katonának, és amikor visszajöttem, tanítottam tovább.- Ez tartott aztán 1989-ig.- Ebben az időszakban az ember már valamivel intenzívebben bekapcsolódott a Jogvédő Bizottságba, tulajdonképpen diplomás ember voltam, Duray ezért már 491 ÖLLÖS LÁSZLÓ
