Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
A. Nagy László
. NAGY LÁSZLÓ 414 mire való magyar faluban, volt népi kultúra, nálunk a faluban a táncok és énekek olyan betanított, idegen, más vidékről származó táncok voltak, mert semmi nem volt már ebben a polgárosult faluban. 1963-ban vagy 64-ben ebben a kérdésben is fordulat állt be, mert a Magyar Tudományos Akadémia egyik néprajzkutatója, Szomjas-Schiffert György eljött a faluba, és felmérte a falunak a népdalkincsét. Kiderült, hogy ebben a faluban már nincsenek eredeti dallamok, de egy réteg még érintetlen volt, ezek a kanász-, bakter- és dudanóták voltak. Ezeket csak olyankor énekelték a falusi bálokban, amikor már jó részeg volt a társaság, mind ordenáré, csúnya szavakat használó nóták voltak. Amikor rábukkant erre, két nappal meghosszabbította a sárosfai kutatásait, és kiderült hogy Felső-Csallóközben, talán az egész Csallóközben is, egyik kútfője van ezeknek a nótáknak a legordenárébb szövegekkel. Nem közönséges káromkodások voltak ezek, hanem teljesen költői metaforák. Ennek a vége az volt számomra, hogy végre ennek a falunak is van valami identitása, nem egy senki, nem egy semmi ebben a világba, hanem van valami sajátossága, ami csak az övé, és ami meghatározó a népi lelkűiét számára. És még egy vonatkozás a szocializációhoz, hogy a sárosfaiak, mivel majdnem valamennyien egyformán alávetett sorban éltek a nagybirtokkal majd az állami gazdasággal szemben, nem voltak individualisták. Az egész falu egy zárt nagy közösséget alkotott, és a gyerekközösségben is ez megjelent, tulajdonképpen az egész falu együtt nevelte a saját gyerekeit, ha megéheztünk, bementünk a harmadik házba, vagy akármelyikbe, és az összes gyerek kapott zsíros kenyeret vagy lekváros kenyeret vagy cukros kenyeret, vagy akármit. 14 éves koromban városba kerültem, a középiskolát Somorján végeztem.- Az alapiskola felső tagozatát hol?- Szarván, a szomszéd községben, a középiskolát pedig Somorján. Somorja akkor hanyatló, de igazi kisváros volt. Hanyatló, mert akkor szűnt meg járási székhely lenni, 1960-ban. Ennek ellenére Somorja volt számunkra a várost, voltak emeletes házak, és a somorjaiak bennünket vidékieknek tekintettek, és hát le is néztek, ami komoly sértésnek számított. De mégis egy másik dimenzióba kerültünk, más tanárokkal találkoztunk, és más horizontokat nyitott meg az iskola. (...) Amikor Somorjára kerültem, a 15-16 éves gyerek szellemi szintjének megfelelően volt elképzelésem a szlovákiai magyarok történetéről, az igazságtalanságokról, sőt annak a hétköznapi életre kifejezett hatásáról is. Mivel jártam máshol is kirándulni, láttam, hogy ez egy szegény vidék, hogy Szlovákia más vidékei sokkal jobban fejlődnek, gyárak vannak, ipari létesítmények és a városok, községek is másként néznek ki. Ekkor alakult ki bennem az elhivatottság vagy küldetéstudat, hogy nekem ebben valami szerepem lehet, vagy valami szerepet kellene vállalni, hogy megváltozzon mindez. Az apám 1951-ben vagy 52-ben belépett a kommunista pártba, de otthon normális polgári nevelést kaptunk, sőt az anyám hívő és gyakorló hívő ember volt, úgyhogy vallásos nevelést is, és e kettős nevelésnek voltunk a példái mint sokan mások abban az időben. Otthon igen, de kint mást kell mondani. Visszatérve ahhoz a gondolathoz, hogy középiskolás koromra kialakult egyfajta társadalomkép bennem, és a lehetséges szerep is, ettől kezdődően a beszélgetések fonala Végh Laci barátommal ekörül folyt már, hogy mit kellene csinálni, milyen problémák vannak, hogyan le-
