Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Revízió és integráció
166 Necze Gábor A környéken a menekültek felvásároltak minden élelmiszert. A később jövőknek már nem maradt élelem. Második nap a helyzet még súlyosabbá vált. A hatóságok a határ mentén gyűjtőtáborokat állítottak fel, ami valószínűleg enyhítette az élelmiszerhiányt. Az ország különböző területeire eljutókat pedig megpróbálták összegyűjteni, hogy szerte az országban elhelyezkedő internálótáborokba zárják őket.54 Sok lengyel kikerülte a gyűjtőtáborokat, és érvényes okmányok nélkül bolyongtak az országban. Ezért a VKF szeptember 27-én kérte a BM-et, hogy a felkutatott lengyeleket internálásra adja át a katonai hatóságok kémelhárító osztályainak.55 A magyar hatóságok láthatóan nem voltak felkészülve a több tízezres lengyel menekültáradatra, noha számítottak rá. A civil lakosság fogadását, elhelyezését a rendőrségnek, illetve a csendőrségnek kellett volna biztosítani, amit az első pár napon nem sikerült megoldani. A beözönlő felfegyverzett lengyel katonasággal a magyar katonai hatóságoknak gyorsabban kellett eljárniuk, ha el akarták kerülni, hogy a lakossághoz jelentős mennyiségű fegyver kerüljön. A lakosság fegyverekhez való jutását nem tudták megakadályozni, ezért a hatóságok házkutatásokat végeztek. A házkutatások során mintegy 150 lő- és 180 hidegfegyver került elő.56 A magyar kormányzat kárpátaljai biztonságpolitikájáról összességben elmondható, hogy abban a hadsereg volt a meghatározó. A katonai hatóságok megfigyelői az első bécsi döntéstől kezdve kivették részüket a terület politikai megfigyeléséből. A katonai közigazgatás alatt rendészeti szempontból is a hadsereg befolyása volt jellemző - maga alá rendelve mind a kárpátaljai csendőri, mind a rendőri szerveket - ugyanúgy, mint a Kárpátaljára vonatkozó belső és külső hírszerzés is a vezérkari főnökség irányításával folyt. Fontos szerepet kapott a VKF 5. által szervezett „honvéd időjárásjelző szolgálat", később „Térképhelyesbítő Igazgatóság”, amelyek feladata a hivatalos megfogalmazás szerint propagandatevékenység kifejtése volt. E feladatot nem sikerült mindig jól ellátni. Flatársértéseik miatt nemegyszer cseh fegyveres válaszlépésekre került sor, melyek viszonzására a honvédségnek nem volt mindig módja. Kárpátalja visszafoglalásával tevékenységük feleslegessé vált, mégsem szüntették be a működésüket, viszont a polgári közigazgatás bevezetése után már nem hallunk felőlük. A katonai közigazgatás megszűntével (1939. július 7.) a hadsereg látszólag kivonult a civil szférából, gyakorlatilag egyre nagyobb nyomást gyakorolt rá, ami a kémelhárítás fokozásában is megmutatkozott. A német-szovjet háború közeledtével egyre több követelés érkezett a honvédség felől a kormányhoz, nagyobb beleszólást igényelve a civil közigazgatásba, ha olyan esetet tapasztalt, ami - szerinte - állambiztonsági szempontból aggályos lehet. A rendőrség és csendőrség szorosan együttműködött a honvédség kémelhárító részlegével. A terület kiemelkedő szerepét állambiztonsági szempontból mégiscsak az ungvári kémelhárító osztály megalakítása mutatja, ahol összefutottak a csendőrségről, rendőrségről és a hadsereg helyi kémelhárító szerveitől bejövő információk, megkönynyítve a hatóságok részéről az ellenlépés megtételét. Minderre azért is volt szükség, hogy védelmet szolgáltassanak az 1940 tavaszától beinduló kárpátaljai erődítési munkálatoknak, ami főként a Kárpátok hegyei között épülő Árpád-vonal építését, a hozzá kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéseket, illetve a hadsereg zavartalan felvonulását biztosító építkezéseket foglalta magában. 54 MOL K 149 27. d., 2. t„ 1939/14 421. 55 Uo. 56 MOL K 149 27. d., 2. t„ 1939/14 585.
