Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2000-2001 - Acta Ethnologica Danubiana 2-3. (Dunaszerdahely-Komárom, 2001)
2. Szemle
Persze még ez sem “végleges” kiadás, hiszen csak Erdélyi Zsuzsannának ezerszámra van még közületien imaszövege. És ha a nemzetközi kutatás nem is volt olyan intenzív az utóbbi évtizedekben, amennyire szerettük volna, azért itt is voltak fejlemények. (Kalligram-könyvről lévén szó: mindegyre hiányoljuk egy hasonlóan nagyszabású szlovák imaszöveg-antológia megjelentetését.) A mostani, harmadik kiadás is felveti ugyanazokat a kérdéseket, mint az előzők: végül is milyen műfajjal találkozunk itt? Persze a “laikus ima” vagy a “népi imádság” jó név, ám nem állhatja útját további, művelődéstörténeti, irodalomtörténeti és főként kegyességtörténeti, teológiai értelmezéseknek. És noha ez is csak komparatív kutatás révén végezhető el megbízható módon, azért mi itt kiváltságos helyzetben vagyunk: Erdélyi Zsuzsanna jóvoltából most is ez az ima-szöveg-tár a világon a legnagyobb, a legjobb. Mindenkinek ehhez kell mérnie magát, úgy, ahogy sok kutatás immár a három kiadás során a szerző is tette: “egyre magasabb hegyekre hágva”. És hogy még nyilvánvalóbbá tegyem e tényt, legyen szabad legalább egy-két nemzetközi és elméleti összefüggésre is utalnom. Csak 1989 augusztusában volt a Liturgia e pieta popolare konferencia, amelyet maga Casaroli érsek hivatott össze, hivatkozva VI. Pál pápa 1981-es apostoli levelére (“Vicesimus quintus annus”) amelyben a népi kegyesség megismerésének és gyakorlásának fontosságát leszögezi, ám közvetlenül az imák használatáról nem sok szó esik. Az utóbbi évtizedekben világszerte, még nálunk is sorra jelennek meg az imák világantológiái, igen gyakran nemcsak a nagy vallások nagy imádkozóit mutatva be, hanem egészen a primitív kultúrákig meg napjaink modem fohászaiig terjedve. Ezek közül nálunk a legelső és a legjobb: Fohászok és vallomások. A világ legszebb imái. Budapest, 1988. Vigilia. Szerk.: Lukács László. A “preghiere universale” mára köztudottá vált — nyilván nem elválaszthatóan napjaink félelmeitől és persze bűneitől. Ám még e kitűnő művekben is több a primitív mágikus szöveg, mint a mi szép imáinkhoz hasonló évszázadokon át aszúsodott folklór alkotás. Éppen ebből az új, megélénkülő kiadványsorozatból derül azonban az is ki, hogy még most sem tudjuk, mi is igazán az ima. Nagy Szent Gergely Ezékiel-kommentárjából szokás ehhez az elméletet keresni, ahol végül is a “lectio divina” az alapfogalom: a szent szövegek újra meg újra elmondása. Ám itt rögtön meg kell különböztetnünk a liturgikus szövegek vagy a Szentírás igéinek ismétlését legalábbis két “ima”-féleségtől: a spontán, rögtönzött, alkalmi “fohász” vagy a sztereotip “ima” szövegeitől. Erdélyi Zsuzsanna szövegei az utóbbi csoportba tartoznak, még szövegváltozataikban is. Általában magánimák (még akkor is, ha tudjuk, többen is imádkozhatják ugyanazt, magukat a szövegeket pedig küldözgetik, cserélgetik, szinte adják-veszik. Erdélyi Zsuzsanna sokat küszködött az ilyen imák “jelzőjének” (differentia specifica) megtalálásával. Igazán sem az apokrif, sem a szóbeli, sem a naiv nem adja vissza ezek teljes gazdagságát. Az “archaikus” minősítés még a nép számára is csak az egyik fontos mozzanatot hangsúlyozza. Azt is tudjuk, e szövegek használata gyakran mágikus (ám a leghivatalosabb szövegek, mint az Udvözlégy, a Miatyánk is lehet ilyen, sőt penitenciaként is szerepel). A “népi” jelző is csak a folkloristát nyugtathatja meg. Szövegtörténeti adatokból tudjuk, milyen bonyolult művelődéstörténeti és kegyességtörténeti háttere volt mindennek. Mindezek következtében Erdélyi Zsuzsanna szövegei is, kommentárjai is imaelméleti szempontból is páratlanul fontosak. Itt életében látunk egy műfajt, és minél jobban megismerjük ezt, annál mélyebben érthetjük meg, mi is az ima lényege, úgy, ahogy ez még a kezünkbe került antológiában megmutatkozik. E hagyomány megmentést illetően az utolsó pillanat áldott felismerése, a hihetetlen erővel végzett gyűjtés és népszerűsítés mind-mind Erdélyi Zsuzsanna érdeme. Az olvasók itt, a mennyeiek ott fenn - biztosan nem feledkeznek meg erről. Voigt Vilmos 249
