Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1934. (53. évfolyam 1-28. szám)

1934-10-25 / 23. szám

238 oldal. Somogy vármegye Hivatalos Lapja 23 szám. 6370/1—1934. szám. A cseh követség azt az értesítést kapta, hogy egy Molnár János nevezetű egyén, cseszlovák állam­polgár, f. évi augusztus 7-én Vámosmikola mellett átlépte a határt és Magyaroszágba ment. Miután nevezett szülei azóta semmi hirt sem kaptak felőle, a követség kéri a külügyminisztériumot, ezen ügy iránt érdeklődni és az eredményt vele közölni. Magyar királyi belügyminiszter. 183053/1934. —VIII. szám. A in. kir. rendőrség budapesti Főkapitányá­nak. Valamennyi vármegye Alispánjának Sürgős nyomozás és az eredmény mielőbbi jelentése végett Cimoek megküldöm. Budapest, 1934. évi szeptember hó 29-én. A miniszter redéletébői: Páber miniszteri o. tanácsos. 4633/1934. kzg. szám. Cimrner László román kaonaszökevény, aradi 1912. évi születésű, r. k. vallásu, szobatestő segéd foglalkozású egyén számára kijelölt tartózkodási helyét Kéthely községet engedély nélkül elhagyta és ismeretlen helyre távozott. Körözését elrendelem és felkérem a hatósá­gokat, hogy nevezettet feltalása esetén hivatalom­hoz kisértetni szíveskedjék. Marcali, 1934. október hó 20-án. Főszolgabíró. 6362/1—1934. szám. Bánoczky Antal menhelyileg gondozott gyer­mek Somogyi Pálné jánoshalmai lakostol megszö­kött s életjelt azóta nem adott magáról. Nevezett 1924 évi junius hó 6-án Kiskun­halason született, anyja Bánoczki Jolán. Nevezett nyomoztatandó és feltalálása esetén a jánoshalmai járás föszolgabirája 2805/1934. szám­ra való hivatkozással értesítendő. 47/1934. szám. Balázs Jenő 19 éves nőtlen borbély segéd, közlekedési kihágás miatt jogerősen elitéit volt bogdásai lakos az ítélet végrehajtása előtt isjmeret- len helyre távozott.- Felkérem a hatóságokat, hogy nevezettet nyomoztatni, feltalálása esetén hivatalomat értesí­teni szíveskedjék. Szigetvár, 1934. évi október hó 7-én. Főszolgabíró. 609/1934. szám. Kalányos Gyula 25 éves vályogvető cigány közlekedési kihágás miatt jogerősen elitéit volt oszrói lakos az ítélet végrehajtása előtt ismeretlen helyre távozott. Felkérem a a hatóságokat, hogy nevezettet nyomoztatni, feltalálása esetén hivatalomat érte­síteni szíveskedjék. Szigetvár, 1984. évi szeptember hó 6-án. Főszolgabíró 6257/1—1934. szám. Pécsi Károly szül. 1882. október 18-án, róm. kath., nős, földmives, Tác községhez tartozó Sté- ger tanyai lakos, folyó hó 15-én, az őrs járőrének jelentette, hogy fia, Pécsi Károly szül. 1915. julius 5-én, földmives foglalkozású, azért mert megdorgál­ta, 1933. augusztus 24-én lakásáról eltávozott s azóta életjelt magáról nem adott. Nyomoztatandó és fel.alálása esetén Fejér­vármegye alispánjához 16050/1933. számra jelen­tendő. Szerkeszti: Dr HALMOS ÁRPÁD vármegyei másod és tb. főjegyző. Nyomatott Szalai Fereno könyvnyomdájában Kaposvár, Gróf Tisza István-utea 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom