Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1931. (50. évfolyam 1-53. szám)
1931-03-19 / 12. szám
64. oldal. SOMOGY VARMEGYE HIVATALOS LAPJA 12. szám. Eijyéb feltételek a körjegyzői hivatalban Gyöngyösmelléken, a hivatalos órák alatt meg= fudhatók. Zádor, 1931. évi március hó 2«án. Novoihny Kázmér s. k. Patkó József s. k. körjegyző. községi biró Körözések. 567—1930. kih. szám. Barandik József 24 éves, i. kath. vallásu, szegedi születésű, m.-tisztv. közlekedési kihágás miatt jogerősen elitéit, volt budapesti (Szigetvári-u. 16.) lakós az ítélet végrehajtása előtt ismeretlen helyre távozott. Felkérem a hatóságokat, hogy nevezettet nyomoztatni, feltalálás esetén hivatalomat értesíteni szíveskedjenek. Szigetvár, 1931. év március hó 13-án. Főszolgabíró. 18212/1—1931. szám. Állami gondozásba vett Kovács Antal állampolgárságának megállapítása végett szükséges nevezett néhai atyja, Kovács Ferenc illetőségének a tárgyalása. Szíveskedjék ezért az ismeretlen helyen tartózkodó özv. Kovács Ferencné Molnár Erzsébet (szülei: Pál és Soós Julianna, szül. állítólag Kecskemét, 1891.) tartózkodási helyét hatósága területén nyomoztatni s feltalálás esetén a szokásos jegyzőkönyvi űrlapon néhai férje illetőségére nézve tüzetesen kihallgatni s a jegyzőkönyvet Kecskemét th. város polgármesterének 14—1931. számra megküldeni. Nemleges válasz mellőzendő. 18213/1—1931. szám. Lőrinc József, 41 éves, mindszenti születésű, nős, róm. kath, volt tompái lakós legutóbb Budapesten, I. kér. Schwarczer Ferenc- utca 4. sz. I. em. 1. ajtó alatt lakott, ahonnan 1930. évi december hó 15-én távozott ismeretlen helyre. Ipari kihágási ügyben kihallgatása vált szükségessé. Kérem hatósága területén lakcíme után puhatoltatni és feltalálás esetén címét Bács-Bodrog vni. alispánjával 2994—1931. számra közölni. 1929. kih. 276 szám. Horváth János »9 éves, róm. kath., somogytarnócai születésű, urad. cseléd, legutóbb erdőcsokonyai lakóst kihágás miatt jogerősen megbüntettem, azonban nevezett a végrehajtás előtt ismeretlen helyre távozott. Körözendő, feltalálás esetén értesítést kérek. Nagyatád, 1931. évi március hó 12-én. Főszolgabíró. 18215/1—1931. szám. Megkeresem, hogy Asztalos Mátyásné lakcímét Csanád—Arad—Torontál k. e. e. vármegyék alispánjával 5645—1931. számra közölni szíveskedjék. Nevezettnek leányneve: Koczkás Viktória, Valkányon született 1900 körül. Szüleinek neve: Koczkás Sámuel és Nagy Gy. Katalin. Megsemmisítések. 1175—1931. szám. Bolhó község elöljárósága által 1898. évben 67—1898. sz. a. Pássá József bolhói lakós részére kiállított munkásigazolvány ismeretlen módon, helyen és időben elveszett. Megsemmisítem. Barcs, 1931. évi március hó 7-én. Főszolgabíró. 1168—1931. kzg. szám. Borka János szarvasi lakós nevére a mesztegnyői elöljáróság által 1916. évi április hó 14-én 3. folyószám alatt kiállított mezőgazdasági cselédkönyvét ismeretlen helyen és időben elvesztette. Megsemmisítem. Marcali, 1931. évi március hó 12. Főszolgabíró. 1298—1931. sz. A zamárdi marhalevélkezelő által 1930. évi október hó 21-én 64. jkvi és 86035. törvényhatósági szám alatt 1 darab vörösderes lóról kiállított marhalevelet Kertész József zamárdii lakós elveszített. Megsemmisítem. Tab, 1931. évi március hó 10-én. Főszolgabíró. 1706-1931. szám. Kelemen Ferenc kapós- füredi lakós az 1927. évben 4. folyószám alatt, a kaposfüredi községi elöljáróság által kiállított munkásigazolványát ismeretlen helyen és módon elvesztette. Megsemmisítem. Kaposvárott, 1931. évi március hó 12-én. Főszolgabíró. ABíspáni egységes | közigazgatási I nyomtatványok Regiobb beszerzési forrása fenyvesi Béla Ha nyomtatványraktára Kaposvár. Szerkeszti: Dr. KRIZSÁN FERENC várm. aljegyző, tb. főszolgabíró. nyomatait: Fenyvesi Béla és Fia kőnyvnyomdájáíiao, Kaposvár. Közigazgatási nyomtatványok raktára