Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1916. (35. évfolyam 1-52. szám)
1916-12-28 / 52. szám
52. sz. Somogyvármegye Hivatalos Lapja 697. Hív. másolat a 297891916. alisp. szhoz. 87873|1916. XI-3. sz. M. kir. földmivelésügyi Minister. Arad, Bács-Bodrog, Baranya, Bars, Békés, Bihar, Borsod, Csanád, Csong- rád, Esztergom, Fejér, Győr, Hajdú, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom, Krassó-Szörény, Nyitra, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Pozsony, Somogy, Sopron, Szabolcs, Szatmár, Szilágy, Temes, Tolna, Torontál, Vas, Veszprém ^ és Zala vármegyék alispánjainak. Az országos közművelődési tanács, a hazai közművelődési egyesületek bevonása mellett akciót kezdett az irányban, bogy a háborúban elhalt hősök emlékét a községek ligetek ültetésével örökítsék meg. Arra való tekintettel, hogy ezen ligetek gyakorlati célt is szolgálhassanak és aránylag csekély anyagi eszközzel is megvalósíthatók legyenek: az Országos Közművelődési tanács elsősorban szederfa ligetek létesítését ajánlotta. Ezen nemes akció a fővárosi és vidéki sajtó meleg felkarolása folytán legtöbb helyen bizonyára már ismeretes lévén, felhívom alispán urat, hogy a törvényhatóság területén selyemtenyésztéssel foglalkozó, illetőleg ilyen ligetek létesítésére alkalmasnak látszó községek figyelmét a fentebb ismertetett akcióra a maga részéről is nyomatékkai hivja fel. Értesítse egyben mindezen községeket, hogy a kettős célt szolgáló ligetek céljaira szükséges összes szederfacsemetéket teljesen ingyen bocsátom az azt kérő községek rendelk zésére, ha az igényelt szederfa mennyiséget az Országos Selyemtenyésztési Felügyelőséghez, -Szekszárdra bejelentik. Megjegyzem azonban, hogy a jövő év tavaszán kiutalni kért csemete mennyiség legkésőbb 1917. évi január hó vég ig jelentendő be. Budapest, 1916. december 6. Ghillány. 297891916. sz. Fenti magas rendeletet az összes községi elöljáróságoknak a magam részéről is melegen figyelmükbe ajánlom. Kaposvár, 1916. december 18. Kacskovics, alispán. Hív. másolat a 29747 1916. alisp. szhoz. A m. kir. kereskedelemügyi miniszternek 86.023j!916. K. M. számú rendelete, egyes hadfelszerelési cikkekre vonatkozó közszállitásoknál alkalmazott ipari munkások legalacsonyabb munkabéreinek és a kapcsolatos egyéb munkafeltételeknek megállapítása tárgyában A m. kir. minisztérium 3870 1916. M. E. számú rendeletének 1. §-a alapján a közös haderő és a honvédség részére szállítandó felsőruházati' cikkek készítésénél alkalmazott munkások legalacsonyabb munkabérei és a kapcsolatos egyéb munkafeltételek tárgyában a következőket rendelem: 1. §• A felsőruházati cikkek kiszabásáért és készítéséért a vállalkozó (idézett 3870:1916. M. E. számú rendelet 2. §-a) az. alkalmazott munkásnak — ideértve az otthonmunkásokat is — nem fizethet kisebb munkabért annál, amely a 3870)1916. M. E. számú rendelei alapján időről-időre megállapittatott.