Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1910. (29. évfolyam 1-52. szám)
1910-05-26 / 21. szám
360 Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 21. sz. 10400/1910. szám. Szappanyos Imréné szül. Herczeg Teréz kapolyi lakos Tabon az „Erzsébet királyné emlékfái“ mellett az országúton 9 darab zsákot talált (üresen) mely zsákokat igazolt tulajdonosa Kapoly község birájánál átveheti. 10709/1910. szám. Glajar községben 1844. évben született Érsek Ferenc Sclmel Mária házastársak, valamint ezeknek Bukarestben 1888. év március hó 19-én született fia Krsek (Krscek) József hadköteles egyén lakóhelye puhatolandó. Föltalálás esetén az illetők kihallgatandók arra nézve, mely községben volt eredeti illetőségük, eredeti illetőségi helyükről mikor távoztak, eltávozásuk után hol és mely. évek folyamán tartózkodtak, kaptak-e valamely hatóságtól illetőségi bizonyítványt, útlevelet, avagy igazolási jegyet s ha igen, mikor és mily szám alatt lett az kiállítva A nemleges válasz mellőzendő s eredmény esetén Pozsony vármegye alispánja 6158 számra hivatkozással értesítendő. 10639/1910. szám. Állami gondozásba vett kk. Málik Károly illetősége kerestetvén, szükségessé vált nevezett nagyatyjának, Málik Istvánnak arra vonatkozó tüzetes jegyzőkönyvi kihallgattatása, hogy nagykorúságának elérte óta hol és mennyi ideig tartózkodott, mivel foglalkozott, adózott-e vájjon és eleget tett-e katonai kötelezettségének s igenlő esetben hol szolgált, vagy legalább hol és mikor állt sor alá? Minthogy azonban Málik István jelenlegi tartózkodási hélye ismeretlen, nyomozandó s feltalálás esetén kihallgatandó, a felvett jkv Pestvármegye alispánjának 14165/910. sz. megkeresésére való hivatkozással megküldendő. 10106/1910. szám. 1866. évben Zsitvaapátin született Szilveszter András volt lévai lakos és őt követők illetősége megállapítandó lévén, nyomozandó és feltalálás esetén a tartózkodási hely Bars vármegye alispánjával (Aranyosmarót) közlendő 1360/1910. számra való hivatkozással. 10800/1910. szám. 1886-ban Bejer községben Orsós v. Bogdán Katalin anyától született Bogdán v. Orsós Sándor illetősége megállapítandó lévén, ismeretlen tartóz- kodásu Bogdán v. Orsós Katalin jelenleg férjezett Bogdán Ádámné anyának lakóhelye nyomozandó és feltalálás esetén leánykori és fentnevezett fiának illetőségére nézve tüzetesen kihallgatandó. Nemleges értesítés mellőzendő. Megsemmisítések. 10133/1910. szám. Kovács Sándor kürtöspusztai lakostól a pusztakovácsi járlat- kezelŐ által 1909. évi szeptember 3-án 885 folyó és 53561 törvényhatósági* szám a. kiállított és 44/i2 éves vöröstarka tehénről szóló járlatot 2 korona foglaló ellenében Kaposmérőn 1910. évi március hó 16-án egy ismeretlen egyén átvette és a járlattal eltűnt. A járlat megsemmisítendő. 9936/1910. szám. Dergez Ferenc berzenczei lakos Berztmcze község elöljárósága által 1907. évi december hó 9-én 68/1907. szám alatt kiállított munkásigazolványát ismeretlen helyen ős időben elveszítette. 10074/1910. szám Orczi községben 50577 törvényhatósági és 29/1909. jegyző- könyvi számok alatt Baumgartner József orczi-i lakos nevére 1909. évi február 15-én kiállított s egy drb 7 éves vöröstarka tehénről szóló járlat, amely 4/909. átruházási szám alatt 1909. évi március 9-én Sveninger Mihály toponári lakos nevére átíratott ismeretlen helyen és időben elveszett. 10735/1910. sz. Hetesen 1910. évi április hó 24-én 508. jegyzőkönyvi, 91442. törvényhatósági számok alatt Dömötör Sándor hetesi lakos nevére kiállított 1 drb. 1909. év április havában született pej kanca csikóról szóló marhalevél Toponáron f. évi ápilis hó 25-én megtartott országos vásár alkalmával ismeretlen módon elveszett. 10408/1910. szám. Böhönyei járlatkezelő által 1908. évi augusztus 6-án 1996/908 jegyzőkönyvi és 8455/908. törvényhatósági számok alatt Práth Jakab böhönyei lakos nevére 1 drb 2Vs éves, fehér vöröstarka tehénről kiállított járlat ismeretlen helyen és időben elveszett. Megsemmisítendők. Szorkraazti PL ACHNKR. SÁNDOR Somogy vár in egye fojog-y zfíje. Szalai Fereno könyvnyomdája Kaposvár.