Somogyi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-06 / 235. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. OKTÓBER 6., CSÜTÖRTÖK Erdők, mezők, virágoskertek ezért nem hervadtak el, hogy poraitokat csókolhassák Aradon van a mi Golgotánk 1890. október 6-án avatták föl Aradon a szobrot, melyet az elbukott 1848-49-es forradalom és szabadság- harc itt kivégzett tizenhárom vértanújának emlékére készítettek. Az ünnepségre Somogyból is utazott küldöttség, a honvédegylet koszorúját vitték magukkal. Czene Attila Az aradi vértanúk és a Somogy megyei honvédegylet címmel az Újdonságok rovatban cikket közölt a Kaposváron keddenként megjelenő Somogy, politikai és vegyes tartalmú hetilap. 1890. október 7-ét írtak a naptárban. „A Somogy megyei honvédegylet is lerója kötelességének adóját s az aradi ünnepségeken képviselteti magát. Elküldte Máté lózsef evangélikus-protestáns lelkészt és Nyulassy Pál királyi törvényszéki iroda igazgatót, kik közül az első a vörös sapkások harmadik zászlóaljánál mint honvéd főhadnagy, az utóbbi pedig a Somogy és Baranya megyék által állított nyolcadik önkéntes zászlóaljnál mint hadnagy szolgált. A honvédegylet választmánya egy szép koszorút is küld, melyet a küldöttek a halhatatlanok szobrára fognak helyezni, hol egy országnak virágözönét teszi le a soha el nem múló gyász a dicsők emlékére.” A történtek negyvenegy esztendővel a tragédia után is még mindig világosan, vigasztalha- tatlanul élnek a nép emlékezetében. De hogyan éltek 1890- ben a somogyiak? Az Újdonságok rovatban a következő információ Hogyan szántanak vetnek nálunk címmel olvasható. Hát így: „A polgárság, hol a hanttörő csak ritkán fordul elő, a vetés alkalmával csoportokban ott izzad a szántóföldön. Elől megy a magvető, utána a családtagok, napszámosok, kezűkben a kapa, s ennek fokával ütik-törik a nagy hantokat; ezután megy a vasfogas s ezek utoljára a tüske borona. Még egy ilyen, megfeszített munka mellett is hogy mi lesz a magból a száraz földben, ez a nagy kérdés.” Szegény maradt ez a világ... Ugyanekkor a Személyi hírek között olvasható, hogy a walesi herceg a napokban Bécsen át Keszthelyre jő gróf Festetics Tasziló látogatására, kinek uradalmában vadászatok lesz. Őrgróf Pallavicini Edét pedig a napokban Kaposváron várják... A szerkesztőség ilyen körülmények között emlékezik, Az aradi vértanúk címmel közölt írásával, a címlapon. „Az Aradon elvérzett tizenhárom vértanúnak emlékét egy művészileg kivitt szoborral kívánta megörökíteni Arad városa, midőn megyék, városok s a nemzet százezreit felkérte adakozásra. A szobor kész, folyó hó 6-án lesz leleplezve, átadva az ország színe javának jelenlétében a jövőnek, hogy előtte tanuljon nemzedéke szeretni a hazát s ha kell meghalni, érte. Egy kiszakított gyászlap a magyar történetből, mely fennen hirdeti a vitéz, hazafiúi erényekben nagy nép dicsőinek, legjobb fiainak elvérzését az egyik legszentebb eszme, a szabadságért. S ha van Magyarországnak emlékünnepe, melyet kegyelettel ül meg, úgy az október 6-a legyen vörös betűkkel bejegyezve, melynek említésére buzgó imádság epedez- zen százezrek ajakán. Innen-onnan kétezer éve lesz, hogy a jeruzsálemi szent sírhoz vándorol a hívők tömege, hol a világot megváltó eszme most is ott lebeg glóriával a vérrel pecsételt kereszt felett; íme nekünk egy új Golgota Aradon, hova századok nemzedéke búcsút járhat megtanulni: hogyan kell meghalni a szabadságért?! A sebek, melyek a nemzet testén úgy véreztek, s a krónikások írásaiban meg vannak örökítve, megengesztelve begyógyultak s mint ilyenek maradjanak a történeté, a fohász, imádság Arad felé pedig be legyen vésve szívünkbe, melyek minden dobbanásában megújulnak s mint az igaz hívő midőn felkél, meghajlik a kelő nap előtt; mi is meghajlunk a dicsők emléke előtt, mely lángra gyújtja lelkeinket, felemeli hitünket és tenyészti bennünk a hazaszeretetei! Ragyogd be oh fényes nap ez ország vérázott földjét, melynek minden virága le van tépve e napon, megkoszorúzni halhatatlan neveiket. Nem pártoké, nem politikai ünnep ez. Ez a népegyetem közös ünnepe, mely valamennyiünk veszteségét jeleli; s legyen milliók ura, vagy földhöz ragadt koldus - a gyászt egyformán érzi, s egyetemes az, mint maga a szabadság, melyet eltagozni nem lehet, hanem mint éltető levegővel milliók táplálkoznak. A szobor talpánál ott lesz az országgyűlés koszorúja - tehát ezt az egész nemzet kötötte -, ott lesz a megyék, városok a honvédegyleteké; egyetemek, intézetek, magánosoké: Az ifjúságé, mely vigasztalása a jövő-' nek! A tudományé, mely örök világgal virraszt. Az irodalomé, mely ércbe vés betűket, ítél, lelkesít és századoknak beszél! Erdők, mezők, virágoskertek ezért nem hervadtak el, hogy poraitokat csókolhassák és mennybe szálló illatuk lei- keitekkel találkozhassék. A mi honvédeink koszorúja is ott; jelentse be gyász és kegyeletünket. Hogy lehetne oly nemzetnél vége a szabadságnak világvégéig, melynek új Golgotája és tizenhárom vértanúja van?!” A vértanúk családtagjai mellett Klapka György is ott volt az avatáson Az aradi Alföld című napilapban 1867. június 16-án, nyolc nappal azután, hogy I. Ferenc Józsefet Budapesten az Osztrák-Magyar Monarchia királyává koronázták, megjelent egy felhívás emlékoszlop felállítására. A felhívás megfogalmazója Tiszti Lajos lap- szerkesztő volt. 1871-ben az Aradi Honvédegylet felállított egy terméskőből készült emlékoszlopot a vár alatti zsig- mondházi mezőn, a kivégzés helyszínén. 1881-ben kőobe- liszkkel jelölték meg a helyet. Ugyanakkor kezdeményezés folyt egy nagy méretű szobor- csoport létrehozására. Huszár Adolf lett a pályázat nyertese, de a megvalósítás előtt váratlanul elhunyt. Ezután Zala Györgyöt bízta meg a bizottság a szobor kivitelezésével, aki átdolgozta az eredeti tervet. A szoborcsoportot 1890. október 6-án leplezték le fényes ünnepség keretében, amelyen részt vettek a vértanúk családtagjai is illetve a szabadtisztjei Klapka György. A szobor- csoport egy hatalmas talpazaton áll, amelyen a végzetes dátum mellett a tizenhárom vértanú domságharc közül borműve látható. A szobor közepén a főalak, a magyar szabadságot jelképező Hungária, babérkoszorút tart a magasba. Fején Mátyás.király fekete seregének sisakja található és kezével Szent István kardjára támaszkodik. Az alkotást eredetileg a Szabadság téren (ma Piata Avram láncú) állították fel, ahol 1925-ig állt. Akkor szétbontották, majd elraktározták. Több kísérlet is volt a második világháború után a visz- szaállítására, de az 1956-os forradalom ezt megakadályozta. Ekkor átszállították a szoborcsoportot a szovjet laktanyaként működő aradi várba, és teljesen elzárták a külvilág elől. 1999-ben szabadult ki a magyar és a román igazságügyminiszter között létrejött megegyezés eredményeként, ahonnan restaurálásra a minorita rendház udvarára szállították. Végül 2004 áprilisában sikerült visszaállítani a szoborcsoportot, ugyan nem eredeti helyén, hanem az aradi Tűzoltó tér egyik sarkában. A tér másik sarkában a román nemzetiségű 1848- as forradalmárok emlékére elhelyeztek egy diadalívet. A tér neve azóta Megbékélési Park. ■ Olvasónk szerint kevés a méltó visszaemlékezés „Október 6-a gyásznap, melytől megborzad a történelem, s melyet a magyarok sohasem felejtenek el.” Valóban így van, nem felejtünk? A közelmúltban végeztem felmérést fiatalok és középkorúak körében, és az eredmény enyhén szólva nem megnyugtató. Sokan még a vértanúk nevét sem ismerik, és akik néhányat ismernek, azok sem írják le helyesen a hősök nevét. Legyen mentségükre, hogy a magyar nevek mellett osztrák és szerbhorvát nevek is találhatók az aradi vértanúk között. Poeltenberg például oe-vel írta a nevét, nem ő-vel, Knezic hor- vátosan írta, egy kis vonással a c fölött, Damjanich ch-val. A tizenhárom aradi vértanú:- tizenkét tábornok és egy ezredes - Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezic Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenger Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly. Az osztrák főparancsnok Hay- nau - akit Ferenc József osztrák császár teljhatalommal ruházott fel - nem kegyelmezett senkinek. Kossuth kormánybiztosa már 1849. június 24-én megfogalmazta: „Haynau egy oly ember, ki kegyetlenkedésben gyönyört talál”. Igaza volt. „Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon... gyökerestől irtom ki a gazt”- mondta és tette Haynau. Ugyancsak október 6-án végezték ki Batthyány Lajos miniszterelnököt is. A kivégzettek valamennyiben hősiesen, bátran viselkedtek még az utolsó pillanatokban is, erről tanúskodnak a családtagokhoz írott búcsúlevelek, naplók és más dokumentumok is. Joggal merül fel a kérdés: Európa nagyhatalmai miért engedték a vérontást? 1849 tavaszán és nyarán Anglia és Franciaország Auszt- ria-párti volt, helyeselte a magyar szabadságharc leverését, de az embertelen mészárlást nem. - Járjon el az osztrák kormány „kíméletesen” - írták, javasolták. Ami az aradi vértanúk emlékének megőrzését illeti, nincs különösen büszkélkedni valónk. A nép híven őrzi emléküket- az idősebbek körében. Kevés a méltó visszaemlékezés: életrajz, írott megemlékezés róluk. A vértanúk 1890-ben leleplezett aradi szobrát szinte évente megrongálják, megcsonkítják, megbecstelenítik. Ma csak a majdnem szintén vértanú Lenkey János tábornoknak van sírja Magyarországon, aki az aradi per egyik vádlottja volt, de pszichés betegsége egyre inkább elhatalmasodott rajta, ezért az eljárást ellene megszüntették. Elborult elmével az aradi vár börtönében halt meg 1850-ben. 1936-ban kiátkozták az aradi temetőből, akkor hamvait szülővárosába, Egerbe vitték. Káplár Adolf, Barcs
