Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-26 / 97. szám

2016. ÁPRILIS 26., KEDD BELFÖLD 7 Novák: az áfa csökkentése is növeli a nyugdíjakat BUDAPEST Az alapvető élelmi­szerek általános forgalmi adó­jának (áfa) csökkentése gya­korlatilag megduplázza a nyug­díjemelés mértékét - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin fel­idézte, hogy a sertéshús áfájá­nak csökkentése után a tej, a tojás és a baromfihús áfája is 5 százalékra csökken. Szerinte ennek köszönhetően a nyugdí­jasok éves szinten akár több tíz­ezer forintot tudnak majd meg­takarítani. Az áfacsökkentést párhuzamba állította a rezsi­csökkentéssel, amelynek ked­vezményezettjei kiemelt mér­tékben szintén a nyugdíjasok voltak, és akik így évente átla­gosan 50-80 ezer forintot tud­nak megtakarítani. Hangsú­lyozta, a kormány 2010-ben vál­lalta, hogy mindenképpen meg­őrzi a nyugdíjak reálértékét, és ezt törvényileg is garantálja. Novák elmondta, 2011 és 2015 között a megvalósult nyugdíj- emelés 21,1 százalékot tett ki, a nyugdíjak vásárlóértéke az elmúlt években a nyugdíja^ fo­gyasztói árnövekedéshez viszo­nyítva 8,4 százalékkal nőtt. Az ellenzék közül az MSZP méltatlannak, a DK megalázó­nak, a PM szégyenteljesnek ne­vezte a kormány jövő évi 0,9 százalékos nyugdíjemelési ter­vét, amelyet a Nyugdíjasok Or­szágos Szövetsége is kevesel]t. és elkeseredéssel, felháboro­dással fogadott. MW Évvégéig kivonják a régebbi 20 ezreseket BUDAPEST Még az idén bevonja a 2015. december előtt kibocsá­tott 20 ezer forintosokat a Ma­gyar Nemzeti Bank. Ezért érde­mes a következő hónapokban a megújított sorozat darabjai he­lyett a régebbiekkel fizetni. Pataki Tibor, a jegybank készpénz-logisztikai igazgató­ja elmondta: 2017. január 1-től a régi darabokat három éven ke­resztül elfogadják a hitelinté­zetek, és a postákon is lehet fi­zetni velük. Ezt követően azon­ban már csak a jegybank vált­ja be őket: ott 20 éven át, vagyis 2036 decemberéig díjmentesen cserélik a régi húszezreseket. Az MNB monetáris taná­csa 2013-ban döntött arról, hogy 2018-ig megújítják a fo­rint bankjegyeket. A folyamat részeként 2014 decemberében új tízezres, 2015 decemberé­ben pedig új húszezres bankje­gyeket vezettek be. A papírpén­zek főleg színükben és kisebb elemeikben különböznek egy-' mástól, a forgalomban maradó húszézres például kékeszöld. A jegybank tervei szerint 2018-ra minden címletből csak a megújított változat lesz forga­lomban. A csere 14-16 milliárd forintba kerül majd, de ennek 60 százaléka a használatból eredő pótlás miatt úgyis szük­séges lett volna. A fennmaradó részt pedig az új bankók kor­szerűbb nyomtatása miatti ki­sebb költségek egyenlítik ki idővel. MW Tállai: nem utasíthatja a kormány a jegybankot Milliárdok a közjóra? Ma változtathat az Ország- gyűlés az alkotmányelle­nesnek ítélt jegybanktör­vény-módosításon, szűkebb lehetőséget hagyva az MNB által alapított gazdasági tár­saságok adatainak titkosí­tására. Az ellenzék tegnap élesen támadta a kormány­zatot az MNB alapítványai­nak pénzköltése miatt. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BUDAPEST Az elmúlt hónapok­ban nem volt olyan ülés, ame­lyen ne kellett volna szót ejteni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) botrányairól, eközben sem a jegybank, sem a kormánytöbb­ség, sem a jegybank parlamen­ti többség által kinevezett fel­ügyelőbizottsága nem tett sem­mit - hangoztatta tegnap a par­lamentben Schmuck Erzsébet. Az LMP-s képviselő Matolcsy György jegybankelnök lemon­dását, az MNB alapítványainak megszüntetését és felügyelő­bizottsága visszahívását, újra­választását követelte a korábbi szabályok szerint. Volner János egyértelmű ma­gyarázatot várt az MNB ala­pítványainak pénzköltéseire. A jobbikos honatya szerint az alapítványok a devizahitele­sek pénzéből képződött nyere­séget a jegybank feladatai kö­zé nem illeszthetően juttatták pildául Mészá ros Lőrinehéz (az érdekeltségébe tartozó Magyar Építő 3,7 milliárddal lett gazda­gabb közbeszerzések nélkül), vagy az elnök unokatestvére ál­tal megjelentetett hírportál ki­adójához. „Az MNB működése törvé­nyes, a jegybank nem kérhet és nem is fogadhat el utasítást a kormánytól, csupán a jogsza­bálynak van alárendelve” - han­goztatta a nemzetgazdasági tár­ca államtitkára. Tállai András elmondta, az intézmény gazdál­kodása is önálló, és lehetősége van arra, hogy eredménye ter­hére a közjót szolgálva nyújtson támogatást. Szerinte az LMP és a lobbik politikai támadást in­dít az ország független intézmé­nye ellen, de egyetlen bűncse­lekmény gyanúját, törvénysér­tést sem tud említeni. A parlament ma változtathat az alkotmányellenesnek ítélt A parlamentben tegnap már lemondásra is felszólították a jegybank elnökét, Matolcsy György az MNB alapítványainak milliárdos költései miatt került az ellenzék célkeresztjébe Sorra mondtak fel az újságírók jegybanktörvény-módosításon, az eredeti javaslatnál szűkebb lehetőséget hagyva az MNB ál­tal alapított gazdasági társa­ságok adatainak titkosítására. A DK-s Molnár Csaba szerint a T. Ház arra készül, hogy „eltit­kolja” a jegybank tulajdonában álló gazdasági társaságok pénz­költéseit egy törvényjavaslat el­fogadásával. A DK elképzelhető­nek tartja, hogy a2 Európai Köz­ponti Bank (EKB) kötelezettség- szegési eljárást indít az MNB ellen a pénzköltései miatt, Ma­tolcsy György tagságát felfüg­geszthetik az EKB általános ta­nácsában, az MNB-t pénzügyi szankciókkal is sújthatják. Az Együtt hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a „Vs.hu kiadójának, Matolcsy György unokatestvérének” félmilliár­dos jegybanki alapítványi tá­mogatása miatt. A New Wave Lapzártánkig 12 újságíró, köz­tük a főszerkesztő, Lebhardt Oli­vér mondott fel a Vs.hu-nál, mi­után kiderült, hogy a jegybank alapítványainak pénzkölté­si botrányában a Vs.hu-t kiadó New Wave Kft. is érintett. Távo­zott Joó Hajnalka (ahogy írta, sem ízlésével, sem szakmai el­veivel nem fér össze az MNB „lopott pénze"), aki még az Ori­gó munkatársaként pert indí­tott a Századvég 4,1 milliárdért készülő tanulmányainak nyilvá­nosságra hozatala miatt, de az iratokat már a Vs.hu munkatár­saként kapta meg. Joób Sán­dor, az Index korábbi munkatár­sa a Vs.hu-tól kapott bérét jóté­kony célokra ajánlotta fel. Production Kft. és a New Wave Media Kft. tegnap cáfolta, hogy (Matolcsy rokona) Szemerey Tamás tulajdonosa lett volna vagy lenne a cégeknek, illetve az azokhoz kapcsolódó Origó és Vs.hu hírportálnak. Az MNB alapítványai sokáig nem hozták nyilvánosságra, hogy mire költöttek el 260 mil­liárdnyi közpénzt. Arra hivat­koztak, hogy az alapításukhoz használt közpénz elveszítette közpénz jellegét, így a gazdál­kodásukról szóló adatokat sem kötelesek közérdekű adatként kiadni. Ez az érvelés a Kúrián elbukott, a tövényt az államfő visszadobta, az Alkotmánybíró­ság elkaszálta. MNB: felelősségteljes a pénz felhasználása A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai az oktatást helye­zik előtérbe, az elmúlt időszak­ban 3,3 milliárd forintot fordí­tottak több mint 700 oktatá­si-kutatási pályázatra, prog­ramra; a pénz felhasználása „prudens és felelősségteljes”- hangoztatta tegnap a jegy­bank szóvivője. Hidvéghi Ba­lázs kifejtette, hogy az alapít­ványok a jegybanktól függetle­nül működnek, a konkrét pro jektekke! kapcsolatos dönté­sek azok kuratóriumaiban szü­letnek. Arra a kérdésre, el­fogadható-e és vállalható-e minden, az alapítványok által adott támogatás, a szóvivő ki­fejtette, hogy ezt nem az MNB hivatott megítélni. Kiemelte, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is vizsgálhatja majd az alapítványok tevékenységét, ha Matolcsy György jegybank­elnök javaslatát az Országgyű­lés elfogadja. HÍREK Tízmilliárd baleseti t gyermekellátásra BUDAPEST Tízmilliárd forint­ból fejlesztik a sürgősségi és baleseti gyermekellátást - jelentette be tegnap az eu­rópai uniós fejlesztéspoliti­káért felelős államtitkár. Kö- peczi-Bócz Tamás elmond­ta, hogy 5,5 milliárd forintot a megyei területi ellátás új­raszervezésére fordítanak, 4,5 milliárdból pedig az or­szágos módszertani anyago­kat dolgozzák ki. A program szakmai irányítója a Heim Pál Gyermekkórház lesz. A prog­ram szeptemberben indul­hat, a szükséges beruházá­sok pedigjövőre kezdődhet­nek meg. MTI/MW Elutasították Jávor kérdését BUDAPEST Megtagadta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Jávor Benedek atom- erőművi blokkok építése ügyében benyújtott népsza­vazási kérdésének hitelesíté­sét a testület hétfői ülésén. A PM európai parlamenti képviselője által benyújtott kérdés így hangzik: „Egyet- ért-e Ön azzal, hogy az Or­szággyűlés határozatban hívja fel a Kormányt a Ma­gyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleá­ris energia békés célú fel- használása terén folytatan­dó együttműködésről szóló Egyezmény megszüntetésé­nek kezdeményezésére?" Az aláírásgyűjtő ív hitelesí­tését az alaptörvényre hivat­kozva tagadták meg, amely­nek rendelkezése szerint nem lehet országos népsza­vazást tartani nemzetközi szerződésbe foglalt kötele­zettségről. MW Toroczkai László nem lesz alelnök ÁSOTTHALOM Toroczkai Lász­ló közölte, hogy Vona Gábor pártelnök felkérése ellené­re nem indul a Jobbik alelnö­ki posztjáért. Ásotthalom füg­getlen polgármestere azt írta, hogy esze ágában sincs jelen­legi posztját egy parlamen­ti ellenzéki gombnyomogatás­ra cserélni, és nem hiányzik az életébe „a mocskos párt- politika” sem. Szávay István, akire nem számít Vona, még nem döntötte el, hogy indul-e újra az alelnöki posztért. MW Orbán: az öt éve elfogadott jogszabály megvédi Magyarországot az iszlamizálódástól Jubileumi vita az alaptörvényről BUDAPEST Az ország iszlamizá- lódásának gátja az alaptörvény, mondta tegnap a kihirdetés ötö­dik évfordulóján a parlament­ben Orbán Viktor miniszterel­nök. A politikus szerint ugyan­is míg az Európai Uniónak nin­csenek működőképes javaslatai a különböző válságokra, addig Magyarországot, Közép-Euró- pát „cselekvőképesség, tett- és életerő jellemzi”. E különbség okát pedig abban látja, hogy Magyarországnak van egy kor­szerű alaptörvénye. A magyar kormány így nem támogathat olyan népmozgásokat, amelyek az alaptörvény nemzeti hitval­lásában vállaltakkal ellentétes eredményre vezetnek. ■ Míg a kormányoldal igazi si­kerről, az ellenzék diktátum­ról beszélt. Kövér László, az Or­szággyűlés elnöke szerint fél évtized távlatából látszik, hogy az alaptörvény minden szem­pontból betölti a rendeltetését. Ennek oka, hogy az elmúlt idő­szakban demokratikus válasz­tást tartottak, új kormány ala­kult, a településeken és a me­gyékben új vezetőket választot­tak. Kövér szerint a viták oka, hogy a támogatók azt várják el, hogy az állam képviselje, védje és érvényesítse a magyar érde­keket a globális erőtérben, míg az ellenzők szerint az államnak éppen hogy integrálnia kellene a globális érdekek rendszerébe. Kövér szerint ugyan mára a viták lángja kialudt, ám az el­lenzék hevesen bírálta az alap­törvényt. A Párbeszéd Magyar- országért szerint új köztársa­ságra és új alkotmányra van szükség, mert - mint a párt fo­galmazott - a kormánypártok az emberek és az ellenzék be­vonása nélkül, önkényuralmi módszerekkel nyomták át a tör­vényt a parlamenten. Hasonló véleményen volt Hiller István, az MSZP alelnöke is. Mint el­mondta: átmeneti állapotnak tekintik azt az időszakot, ami­kor alkotmány helyett alaptör­vénye van Magyarországnak, és meg kell teremteni a negye­dik magyar köztársaságot. MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom