Somogyi Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-10 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 6. szám
2013. FEBRUÁR 10., VASÁRNAP INTERJÚ 7 novodomszky Éva Jól érzi magát a szakmai és a magánéletében is, bár mindkettő meglehetősen „keverék”. Míg olasz férje a konyhában, barkácsolásban ő a „világbajnok”, már saját tervezésű bútorai is vannak. •t SZERETETTEL MINDEN KÖNNYEBB „A Bak jegyében születtem, elég röghöz kötött vagyok, jól alkalmazkodom a környezetemhez, ezért nemigen szeretek váltani, inkább megbecsülöm amim van.' Novodomszky Éva imádja, hogy egy olasz család veszi körül és ha rajta múlik, lesz belőle még nagyobb is, mint most. Az ml műsorvezetője, akit a Család-barát magazinműsoron kívül most A dal című, eurovíziós dalválasztó show-ban is láthatunk, a szerencsének is köszönheti, hogy televíziós műsorvezető lett. Fábos Erika- A dal legutóbbi adását követően mindenki a dekoltázsával volt elfoglalva. Szereti a merészebb dolgokat a divatban?- Nem jellemző, inkább a praktikusabb öltözködés híve vagyok, főleg, amikor egyszerre két fiúgyerek után kell szaladnom. A képernyő persze más, ez a műsor pedig alkalom arra, hogy igazán szép és .különleges estélyi ruhákat is magamra vehessek. Ebben a kategóriában számomra inkább az elegancia és a stílus ami lényeges, és az, hogy ezek a darabok a döntők során mind hazai divattervezők különleges kreációi lesznek.- Sok éve már, hogy együtt dolgozik Gundel Takács Gáborral az Eurovíziós adásokban. Jól megértik egymást? ■- Nagyon szeretjük ezt a műsort mindketten. Hatalmas és igazi, jó hangulatú buli, másrészt az egyetlen olyan összeurópai fesztivál, ahol a legjobb zenei produkciók mérkőznek meg élőben egy tökéletes show-műsor keretében. Ráadásul a mostani dalválasztó showban nagyobb szerepet játszanak a nézők is, interaktívabb az egész, szóval nagyon jól érzem magam benne. Persze Gundival meg különösen, alapos, igen felkészült ember, aki a váratlan helyzetekre is remekül reagál és isteni a humora. •- Mennyire muzikális?- Nagyon. Amíg iskolába jártam, mindig énekeltem kórusban és sokat énekelek a gyerekeknek is. A kocsimban is rendszeresen szól a zene és otthon is. A zenei ízlésem, nagyon vegyes, jöhet majdnem bármi, ami jő: minden korszakom megvolt az igényes rockzenétől, a poposabb hangzásig.- A hétvégi dalválasztó show mellett a Család-barát című magazinműsorban is képernyőn van. Hogyan tudja összehangolni ezt a sok mindent a saját családjával?- Szeretem, ha a különböző műfajok kiegészítik egymást, nagyon jó, hogy kipróbálhatom magam sok mindenben és a család pedig amennyit lehet, segít. A férjemnek is elég hektikus sajnos az időbeosztása, de ennek ellenére is nagyon igyekszik.- Mondják, hogy az olaszoknál a család az szent. Tapasztalja? Abszolút és nekem ez nagyon szimpatikus. Olaszországban - legalábbis délen, Szicíliában, ahonnan a férjem származik - valahogy olyan, mint amilyen nálunk volt évtizedekkel ezelőtt. A nagyszülők jobban benne élnek a családokban, az unokatestvérek jobban tartják a kapcsolatot egymással, leadják egymáshoz a gyerekeket és egyáltalán valahogy élőbbek a családi kapcsolatok, mint ahogy nálunk tapasztalom.- Hogyan lett éppen egy olasz férfi a párja, hol Ismerkedtek meg?- Hosszú ideje, szinte minden évben, Olaszországban nyaraltunk a barátaimmal. Akkor éppen egy olyan helyet kerestünk a barátnőmmel, ahol még egyikünk sem volt. Egy darabig ment a vita, hogy Szicília, vagy Szardínia, aztán ráböktünk a térképre és elindultunk Cefaluba. Ott persze kiderült, hogy ez nem egy nyugodt kis halászfalucska, amire vágytunk, hanem egy nyüzsgő, igazi olasz tengerpart, ahol gyorsan bele is botlottunk néhány nagyon helyes olasz fiúba, akik megszokták már, hogy a lányok egy része miattuk is érkezik. Egyikük volt Salvo, és nem is igen értette, hogy én nem társkeresés céljából jöttem. Aztán, az utolsó napokban valami megváltozott bennem és úgy jöttem haza, hogy sejtettem, vissza fogok még menni.- Már akkor érezte, hogy ez komoly kapcsolat lesz?- Azt azért nem, de Salvo tett róla, hogy komolyan vegyem. Amikor hazajöttem, kiderült, hogy többet jelentünk egymásnak, mint gondoltuk és vissza is mentem hozzá, aztán ő jött Magyarországra, amikor pedig novemberben én megint kiutaztam, a leendő anyósom leültetett és komolyan elbeszélgetett velem arról, hogy milyen sorsa lenne a fiának mellettem és Budapesten?- Szóval akkor az olasz mam- mák, tényleg olyanok, mint a filmeken?- Nem, az inkább csak a filmeken van, hogy nagydarab, nagyhangú asszonyok, akik mindenhol ott vannak. Az én anyósom picike és halk szavú, az viszont biztos, hogy mindent megtesz a családjáért, összetartja a famíliát és ha kell, akkor törékeny alkata ellenére is harcol a gyerekeiért.- Nehezen fogadta el, hogy nem olasz felesége lesz a fiának?- Inkább nagyon könnyen, azonnal úgy bántak velem, mint egy családtaggal. Igaz, mindent meg is tettem ezért, tanultam a nyelvüket és igyekeztem az anyósomtól is mindent megtanulni, mert tapasztaltam, hogy Salvo akkor érzi jól magát, ha úgy mennek körülötte a dolgok, ahogy otthon megszokta, ahogy az édesanyja csinálta.- Ezek szerint főzni is „olaszul” főz?- Félig, de Salvotól több receptet tanultam, mint az anyósomtól, nagyon jól főz. Neki is vannak magyar kedvencei, úgyhogy az étkezésünk is ugyanolyan keverék, ahogy az életünket együtt éljük.- Az életére hogyan volt hatással ez a vegyes házasság? Lazább lett, mint előtte volt?- Ó, ellenkezőleg. Kettőnk közül én voltam a szétszórtabb és lazább, rá kellett jönnöm, hogy az olaszok életszemlélete nagyon is közel áll hozzám. Amikor összekerültünk, kiderült, hogy Salvo egy rendmániás és rendszerező férfi, aki nem tudja elviselni, hogy szanaszét hagyom a dolgaimat, halogatok intéznivalókat, szóval nem lazább, inkább sokkal rendesebb lettem.- Az az elejétől nyilvánvaló volt, hogy Budapesten telepednek le?- Nem, minden verziót modelleztünk, még egy harmadik országot is. A sógornőm, Salvo testvére Észak-Olaszországban élt a családjával és nagyon szerette volna, ha mi is a közelében telepedünk le. Aztán ő is megértette, hogy könnyebb úgy, ha valamelyikünk a megszokott közegében marad és mivel Salvónak nagyon megtetszett Budapest, felajánlotta, hogy ő jön ide. Örültem ennek, .mert nekem nincs testvérem és nagyon nehéz szívvel hagytam volna itt édesanyámat. Az első két év neki sem volt egyszerű, de amikor kitalálta, hogy csinál egy éttermet, minden rendbe jött és azóta boldog itt.- Az élete álma volt, hogy televíziós műsorvezető legyen?- Tanítóképzőbe jártam, de gyorsan kiderült, hogy az újságírás áll igazán közel hozzám. Eleinte a rádiós munka irányába törekedtem. A mély hangom miatt. Aztán 18 évesen, az akkor induló szarvasi rádióba hívtak műsort vezetni, de az érettségi és a felvételi miatt nem vállaltam a felkérést. Viszont a tanítóképző elvégzése után eszembe jutott, hogy akár ez a terület is alkalmas lehet a számomra, ezért jelentkeztem a Komlósi Oktatási Stúdióba. Később kiderült, hogy a legszerencsésebb időszakban jártam oda, ugyanis akkor indultak a kereskedelmi csatornák, amelyek rengeteg szakembert csábítottak el magukhoz a köztévéből, ahol így rendkívül nagy lett a munkaerő-kereslet. Megtaláltak engem is, és ennek már 15 éve.- Pedig jönnek-mennek a képernyős arcok. Hogyan sikerült mindent átvészelni?- Amióta a kereskedelmi televíziók megjelentek, valóban nagyobb a mozgás a képernyőn, minden csatornán, de szerencsére engem ez eddig elkerült. A Bak jegyében születtem, elég röghöz kötött vagyok, jól alkalmazkodom a környezetemhez, ezért nemigen szeretek váltani, inkább megbecsülöm amim van, hűséges típus vagyok. Mondjuk, jól is érzem magam, imádom a munkámat.- Amikor nem kell munkába indulni, akkor hogyan tölti az idejét?- Igyekszem aktívan. Ha hosszabb időnk van, akkor kirándulunk. Szeretjük a Balatont, Sárvárt, a Bükköt, a Mátrát és a szülővárosomat, Szarvas környékét is. Amikor csak egy-egy nap adódik, a gyerekekkel igyekszem programokat csinálni a városon belül, kertészkedek és nagyon szeretek barkácsolni is. Lapra- szerelt bútorokban világbajnok vagyok. Sőt, van egy szomszédunk, Feri bácsi, aki ugyancsak barkácsol, ráadásul gépekkel is profin felszerelt műhelye van, úgyhogy saját tervezésű és gyártású bútoraink is vannak, amire nagyon büszke vagyok.- A kényszer nagy úr, vagy örömét leli benne?- Úgy alakult az életem, hogy gyorsan elveszítettük a férfiakat a családban. Hét éves voltam, amikor meghalt az édesapám és ott maradtunk négyen nők: anyukám, a nagymamám és a dédim. Mindent meg kellett oldani, de mindig jó hangulatban telt a munka, talán ezért is szerettem meg. Komplett lakásfelújítást is végig csináltunk anyukámmal, egyedül a parkettázást végezte szakember.- Az szerencsés tulajdonság, ha valaki képes a kényszerhelyzetekből adódó lehetőségeket is lelkesen fogadni.- Én is így gondolom. Persze, igyekszem irányítani a saját sorsom, úgy, ahogy elképzelem, de elkeseredni nem szoktam, ha valami nem úgy alakul, ahogy az álmaimban. Megoldom. Édesanyámtól tanultam meg minden helyzetben feltalálni magam és örülök ennek. Szerintem ugyanis a viszonyulás kihat a teljesítményre. Amit szeretettel csinál az ember, az szerethetőbb, mint amit unottan, vagy kedvtele- nül és ez nemcsak a televíziós munkára igaz. •- Azt mondta, mindig nagy, olaszos famíliára vágyott, ez azt jelenti, hogy bővülhet még a család?- Most úgy érzem, hogy tökéletes harmóniában élek ezzel a három fiúval. Az viszont tény, hogy ha bemegyek egy nagyobb üzletbe, vagy a srácoknak veszek valamit egy ruhás boltban, mindig alaposan megnézegetem a kislányruhákat is. Erről még mindig nem szoktam le és ez talán jelenthet valamit.
