Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-06 / 235. szám
2012. OKTÓBER 6., SZOMBAT 2 MEGYEI KÖRKÉP FELÜTÉS A munkahely védelme A MUNKAHELYVÉDELMI akcióterv felkészülés a 2013- és 2014-es kihívásokra, mert Európában a gazdasági válság súlyosbodik, a gazdaság teljesítménye csökken. nehéz idők járnak Európára, még jó, hogy nálunk nincsenek megszorítások. Csak egyenlegjavító programok. HIRSAV Szerbiába utaztak a somogyi méhészek SZERBIAI MÉZFESZTIVÁLON vesznek részt a Magyar Mézút Egyesület tagjai: a kaposvári Bíró Márton elnök vezetésével egy csaknem 60 fős küldöttség utazott Belg- rádba. Szakmai rendezvények, bemutatók egészítik ki a találkozót, a csapat szombaton tér haza. ■ H. M. Újjáépítésből is vizsgáznak a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság képzést hirdetett a somogyi közbiztonsági referensek és helyetteseik részére. Október 8-tól 30 órás alaptanfolyam kezdődik, a képzés tematikája négy fő részből épül fel: katasztrófavédelmi alapismeretek, megelőzési, helyre- állítási és újjáépítési ismeretek valamint a települési védekezés szervezése. ■ H. M. Tilos parkolni az Irányi utcában Kaposváron az Irányi Dániel utcában vasárnap reggelig tilos lesz parkolni, mert burkolatjel festési munkákat végeznek az utcában. ■ M. K. Családi futónap Fonyódon családi futónapot szervezett a Szabadidő Munkacsoport és a Fonyódi Ifjúságért Egyesület. A 3500 méteres távot hegyen-völgyön át kellett teljesíteni. Százötvenen vettek részt, akiket a célba érkezéskor sütemény és ásványvíz várt. ■ V. E. Óvatosan az égetéssel szigorítás Akár hárommillió forint is lehet a tűzvédelmi bírság ►Folytatás az 1. oldalról A gyakorisági lista szerint az első helyen az elhanyagolt, gondozatlan területeken keletkezett tűz szerepelt, mely számos esetben erdőre is átterjedt. Ezt követi a növénytermesztésből adódó kerti hulladék égetése, majd a nádasok, illetve az utak menti területek, árkok leégése és legcsekélyebb számú az illegális szemétlerakók környékén keletkező tűz, azok is részben kábelégetés miatt. A szabad területi tüzek a légszeny- nyezés okozta környezetszeny- nyezés mellett több esetben épületeket, - például nádfedeles pince teteje, vagy pajta kapott lángra, mert mellette szőlővenyigét égettek - településeket, tanyákat, közművezetékeket a kritikus infrastruktúra elemeit is veszélyeztették. - A tűzesetek körülményeinek vizsgálata az mutatja, hogy azokat túlnyomóan emberi felelőtlenség, gondatlanság okozza. Ezen esetekkel kapcsolatban számtalan büntető eljárás indult bűncselekmény alapos gyanúja miatt, illetve szabálysértési eljárásokra, valamint tűzvédelmi bírság kiszabására került sor - mondta Greffer József. A gondozatlan kül-, és belterületen a tulajdonosokat elsőként felszólítják, hogy tegye rendbe a területét. Erre húsz napot kap. Amennyiben az ellenőrzéskor azt látják, hogy nem történt semmid akkor a tűzvédelmi bírság 20 ezer forinttól 60 ezer forintig terjedhet. Ha a gondozatlan területen tűz is keletkezett, de nem volt A marcali katasztrófavédelmi kirendeltséghez tartozó 46 település kül-, és belterületeiről felmérés is készült, mely alapján térképen is megjelölték a kritikus helyeket, gócpontokat. Vizsgálták azt is, hogy 27 településen a kerti hulladék elszállítása megoldott. 25 településen helyi rendelet szabályozza a kerti hulladék égetését. 43 településen figyelőszolgálat is felállítható mezőőrök, közterület felügyelők, hegybírók segítségével, akik a veszélyes időszakokban felügyelik az adott területeket. szükség a tűzoltók beavatkozására, akkor 100 ezer forinttól egymillió forintig szabható ki a tűzvédelmi bírság. Abban az esetben viszont, mikor már a tűzoltók segítsége is kell a lángok eloltásához, 200 ezer forinttól, akár hárommillió forintig is bírságolhatnak, és még a vonulás költségeit is ki kell fizetnie a tűz okozójának. A kerti hulladék égetésének tiltása alól abban az esetben van kivétel, ha az önkormányzat helyi rendeletben szabályozza azon rendkívüli kivételes indokokat, amikor növény- védelmi, - például tűzelha- lás esetén, vagy talajvédelmi okból engedélyezi az égetést és meghatározza feltételeit. Amennyiben nincs ilyen rendeleté az önkormányzatnak, abban az esetben tilos kerti hulladékot égetni. A kirendeltségvezető az országos tűzgyújtási tilalomra is kitért, ami szerint a tilalom ideje alatt az erdőterületeken a fásításokban és ezektől mért 200 méteren belül tilos tüzet gyújtani. Ide kell érteni a felsorolt területeken található tűzrakóhelyeken a tűzgyújtást, valamint a parlag- és gazégetést is. Az erdőtörvény alapján fásításnak minősül a magányosan álló erdei fa is. A tűzgyújtási tilalom a települések belterületére is vonatkozik, ha ott erdőterületek, illetve fásítások vannak, mint például parkerdő. A saját tulajdonú, belterületi ingatlanon található tűzhely, vagy grillsütő használata a tűzgyújtási tilalom idején sem tiltott. ■ V. E. Kaposvári cukrászlányok és az aranyat érő torta marcipán Másfél kiló marcipánból formázták a győztes tortát: a kaposvári cukrász duó aranyérmet nyert a fővárosi Szamos emlékversenyen. Egyedi formák, elegáns színárnyalatok - részben ezt ismerte el a zsűri. Keresztes Szabina gesztenyetortával érdemelte ki a legkiválóbbnak járó elismerést, Vértes Viktória mesterien megformált édes alkotásával érte el a kimagasló sikert. Szőlő, mandula, dió és alma - természetesen az őszt idéző díszítés is marcipánból készült. A kaposvári Széchenyi István kereskedelmi és vendéglátóipari szak- középiskola diákjainak munkáját Pataki János, a cukrász világszövetség elnöke is dicsérte. ■ Harsányi Miklós A győztes lányokat Mihajlovics Róbert mestercukrász készítette fel Kormánydöntés: a pedagógusok elbukjak a béremelést ►Folytatás az 1. oldalról- Elképesztő, hogy miközben a már beígért keresetemelkedés elhalasztásáról beszélnek, addig a köznevelési rendszer átalakításával országosan nagyjából 22 ezer fővel csökkenteni akarják a foglalkoztatottak számát - emelte ki Szigethy Marianna, a Pedagógusok Szakszerevezetének somogyi elnöke. Hozzátette: ezzel megint csak a pedagógustársadalom kiszolgáltatottsága nő. Somogybán a legutóbbi kimutatások szerint 4762 tanító és tanár dolgozott. Egy kezdő diplomás nagyjából havi bruttó 122 ezer forint fizetéssel számolhat. A PSZ megyei elnöke szerint ez az összeg, illetve a béremelés elhalasztása egyre több fiatalt késztet bizonytalaníthat el, s félő, hogy a végzős diplomások sokasága inkább más szakterületen vagy külföldön próbál boldogulni.- A kialakult helyzetre tekintettel jövő csütörtökön értekezletet tartunk Kaposváron, melyre meghívtuk a PSZ országos elnökét is - jegyezte meg. - Egy dolog biztos: ha a kormány bevezeti a köznevelési törvényt, akkor a béremelést is követeljük. Nagy csapás érte a pedagógusokat, ismerte el Svajda József, az MSZOSZ regionális elnöke. Kitért rá; bár tagjaik között kevés tanító és tanár található, szolidárisak a PSZ-szel és a többi érdekvédelmi szervezettel.- Vajöri a minimális keresetből hogyan képes szakmailag megújulni egy pedagógus? - tette föl a kérdést Svajda. Rámutatott: a kormány példát vehetne számos más nyugat-európai és fejlődő országról, ahol anyagilag jobban megbecsülik a tanárokat, mint nálunk. Úgy vélte: hazánkban legalább évi 2,5-3 százalékos GDP-növekedésre volna szükség, ami stabilizálná az ország gazdaságát, s akkor már kevésbé lenne szükség a megszorításokra. ■ Harsányi Miklós PROGRAMAJÁNLÓ ÉSZREVETTÜK OLVASÓI ÜZENETEK KAPOSVÁRON 19 órakor emlékezés az aradi vértanúkra a Városligetben, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola és a Klebelsberg kollégium szervezésében. Egészségnap a toponári sportpályán 6-án 10-16 óra között, vetélkedőkkel, aszfaltrajzversennyel, játszóházzal, egészségügyi előadásokkal, szűrővizsgálatokkal, elsősegélynyújtó tanfolyammal, és az Animál Cannibals fellépésével. Múzeumok őszi fesztiválja: 15 órakor a Rippl-Rónai Múzeumban csuhéfigura készítéssel kezdődik a fesztivál. kadarkúton 18 órakora nagyatádi Czindery Szépmíves Céh jótékonysági estje, INRI című műsorának -Gondolatok Istenről, emberről, emberistenről és istenemberről- előadása a református templomban. BALATONBOGLÁRON 6-án 10.30 órakor „sündisznócska könyvtára” címmel interaktív gyermekfoglalkozás Béres Erikával a könyvtárban. BALATONLELLÉN 6-án 14 órakor Balatonlelle SE - Bonyhád VLC NB lll-as labdarúgó mérkőzés a sporttelepen. FONYÓDON 6-án 11 órától emlékezés az egykori, helyi Szent István Polgári iskolára, nemzeti gyásznap, aradi vértanúk emléknapja az iskola előtti kopjafánál, 14 órától bemutató ma- dárgyűrűzés a múzeumban. ZAMÁRDIBAN 16.30 órakor „Aradi Vértanuk Útján” emlékfutás a Jegenye tértől. VÍZVÁRON családi nap az iskola szervezésében, Erőss Zsolttal, olimpikon-relikviákkal, jelmezes fotózással, vetélkedőkkel, lövészversennyel l.j.l.l. I.I..I I——— KAPOSVÁRON A Kutyatár Természet - és Állatvédő Egyesület október 7-én, vasárnap tíz és tizenöt óra között örökbefogadó napot tart Kaposváron az Európa Parkban. Kutya- és macskakölyköknek, valamint felnőtt állatoknak keresnek gazdát. Lesznek gyerekfoglalkozások, állatorvosi- és kutyanevelési tanácsadás is. Mindig friss. Ilyenkor ősszel egy lombseprű is elférne a reklámfigura szabad kezében, amit aztán télen hólapáttal válthatnának föl. így lenne minden évszakban igazán aktuális ESZTERGOM. FELADTA magát a város, csődeljárás indult. Nem tudják fizetni a közüzemi számlákat, hamarosan nem lesz gáz, futás, melegvíz és egy csomó fontos dolog nem fog működni. Azért nem értem, mert például ott van a Suzuki autógyár, nagyon sok embernek biztosít munkát és komoly helyi adókat fizet az Önkormányzatnak! Akkor nálunk dél-Somogyban, hogyan tudnak működni a városok, falvak, ahol fikarcnyi munkahely sincsen? Egyre tudok gondolni, hogy az említett város egyike •azon keveseknek, ahol nem Fi- deszes a polgármester. Ráadásul egy okos kompromisszumra képtelen hölgyről van szó. Laca. egervári, mindenki ellen győzelemre játsszunk, igyekszünk megfelelni az elvárásoknak, szerethető csapátunk van. Semmitmondó kijelentések. Ezekkel egy megyei IV. osztályú csapatot sem lehet irányítani, nemhogy a válogatottat! Nekünk győztes és nem szerethető csapat kell. Laca. KÖSZÖNJÜK IDŐSB Semsei Istvánnak, hogy ilyen csodálatos, régi időkjellegzetes szüreti felvonulását visszahozta nekünk. csontii szerencsére kevesen vagytok ilyenek, mint te. Minden tisztességesen gondolkodó egyetért D.P.-vel és a siófoki bíróval! Édesapámnak két testvére veszett oda a Don-kanyarban. Özvegyek, árvák maradtak utánuk (is). Laci bácsi Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normál díjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobiltl Figyelőszolgálat a kritikus területeken ■ Ön kinek adna fizetésemelést? Szavazzon hírportálunkon — ma 16 óráig: "j SONLINE.hu Jr A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük.