Somogyi Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-15 / 190. szám
3 SOMOGYI HÍRLAP - 2011. AUGUSZTUS 15., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Eltűnt családot kerestek a vízimentők a Balatonnál Vízimentők segítettek partra egy családot a Balatonon - a házaspár három gyermekével ú- szott a tóban. A szülőket valamint 10 és 17 éves fiukat, s 13 esztendős leányukat keresték a szakemberek. A mélyvíz felé úszott a család és sokáig nem tértek vissza. Egy hozzátartozójuk értesítette a vízimentőket. A mentőhajón kívül a rendőrségi helikopter is bekapcsolódott a család keresésébe. Végül a balatonszepezdi parttól nagyjából 700-800 méterre találták meg az öt tagú családot. A mentés idején első fokú viharjelzés volt, és az északi- észak-nyugati szél megnehezítette a fürdőzők kijutását a partra. Megtudtuk: a Ruppert sürgősségi hajó, amelyet az utóbbi időben is számos esetben bevetettek, előreláthatóan szeptember 10-ig marad szolgálatban a Balatonon. ■ H. M. Zenés nyári esték hétvégenként a zenepodeszten Szombaton este a Detonic együttes lépett a zenepodesztre Barcson. A helyi önkormányzat és a Művelődési Központ Drávamen- ti zenés esték programja vidám hangulattal tölti mega városközpont estéit. A programsorozat második állomását még egy követi, a Barcsi Musical Társulat fellépését augusztus 27-én élvezheti a nagyérdemű. ■ J. G. Bedőlt hitel, bezárt hotel árfolyam Visszaeső forgalom emelkedő törlesztőrészletek idején Bár a turizmus most sem országosan, sem világszerte nem sikerágazat, szerencsére mégsem a bedőlés és a bezárás a jellemző a szállodaszektorra (Folytatás az 1. oldalról) Ekkora lenne a baj a balatoni szállodaiparban? A korábbi kedvezőtlen déli parti híreket (a négycsillagos siófoki Casa Perlát 2010. márciusában, a bala- tonlellei BL Yachtklubot tavaly év végén zárták be) biztató folyamat követte: a Balaton Sound előtti napokban nyitott a város első négycsillagos wellness-szál- lodája Zamárdiban, a siófoki Azúr hotel fejlesztése (új prémium kategóriás szállodai szárny épült többek között) pedig mostanában fejeződik be. Ezzel együtt a „legendás” siófoki szállodasor két egysége, a Balaton és a Lidó is nemrég került helyi vendéglátós vállalkozók tulajdonába, ami egyrészt megnyugta- tóbbnak tűnik a korábbi évek tulajdonosváltásai után, másrészt ők valóban végre is hajtják a régóta szükséges korszerűsítéseket. Tudunk bedőlt hitelekről, bezárt hotelekről, mégsem ez a jellemző a balatoni szállodaszektorra - vélekedett Hoffmann Henrik siófoki szállodaigazgató, a Siófoki Fürdőegylet elnöke. - A turizmus sajnos most sem országosan, sem világszerte nem sikerágazat - tette hozzá. - A pénzügyi válság önmagában is sújtja a nagy értékű ingatlanokat. A keresletet a magas svájci frank tovább csökkenti, hiszen az emberek a hitelük visszafizetésére költik azt a pénzüket, amiből nyaralnának. A szállodaiparra is jellemző, hogy a válság előtt egyes projektek túl lettek hitelezve, tíz-húsz százalék önerőre is adtak kölcsönt a bankok. Má-' ra azonban ez egyes esetekben fenntarthatatlanná vált. Akkor kellene mind többet és többet visszafizetni, amikor éppen visz- szaesik a forgalom. De banki oldalról nézve is rossz döntés volt annak idején egy ilyen kockázatos ügylet. Hoffmann Henrik megjegyezte: némileg biztató csak, hogy ő spéciéi euró-adós... ■ Fónai Imre vmmmmim ■ Ön szerint mi, vagy ki lesz az erős svájci frank következő áldozata? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: S0NUNE.hu A szavazás eredményét keddi számunkban közöljük. Száz évvel ezelőtt repülték át először a Balatont emléknap Hat és fél perc Badacsony és Fonyód között; Lányi Antal előtt tisztelegtek az égen Repülős emléknappal tisztelegtek szombaton Fonyódon Lányi Antal előtt, aki száz évvel ezelőtt, 1911. augusztus 28- án elsőként repülte át a Balatont. - Bátor ember volt, példája is bizonyítja, hogy őseink állták a sarat a nagy nemzetek sorában - mondta Lányiról Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.- Lányi Antal történelmi tettet haj tott végre száz évvel ezelőtt, amikor Badacsony és Fonyód között átrepülte Balatont - fogalmazott ünnepi köszöntőjében Hídvégi József Fonyód polgár- mestere. Knoll Gyula nyugalmazott repülőezredes, a Magyar Ropülőiör- téricti TárSáság tagja arról beszélt: a repüléstörténet hajnalán úttörő tett volt a Balaton átrepülése Badacsony és Fonyód között. Felidézte: a hal Nemcsak az égbolton, hanem a földön is volt mit nézni és fél perc alatt célba érő Lányi Antalt többezres nézősereg ovációja fogadta, sőt, levett sapkával elénekelték a Himnuszt is. Az emléknapon beszédet mondott egykori űrhajósunk, Farkas Bertalan dandártábornok is: szólt Jurij Gagarin ötven évvel ezelőtti első űrrepüléséről, visszaemlékezett arra, hogy 1980 májusában első magyar űrhajósként ő vitte a magyar himnuszt a világűrbe. Ott volt a fonyódi repülős emlékmű koszorúzásán Lányi Antal unokája, Harris Ilona is, aki Ausztráliából utazott Fonyódra. A megemlékezés apropóján a budapesti Kék Fg Repülő Egyesület végzett tisztelgő repüléseket ., 17 órakor felpörgött a motor és Lányi elstartolt. A Balaton felett 150 méter magasan repült, majd hat és fél perc múlva sikeresen leszállt I önyódligeten. Hatalmas óvá dóval fogadta a többezres nézősereg a bátor pilótát, majd a sapkájukat levéve elénekelték a Himnuszt az ünneplők”. Idézte fel a repüléstörténet hajnalán úttörő tettnek számító átrepülési Knoll Gyula nyugalmazott repülőezredes. A Magyar Repülőtörténeti Társaság tagja a megemlékezésen azt is elmondta, hogy Lányiék eredendően 1911. augusztus 27-re tervezeték az átrepülést, de azt az időjárás csak egy nappal később tette lehetővé. Az emléknap alkalmából re pülőmodell-bemu- tatót tartottak a kikötőben. Ugyanakkor a strandról egy másfél méter szárnyfesztávú, robotpilótával felszerelt repülőmodell szállt fel. A gépre szerelt kamerának köszönhetően egy a kikötőben felállított kivetítőn kísérhette figyelemmel a közönség a Fonyód - Badacsony - Fonyód közötti utat. A rendezvény ideje alatt többször felzúgtak a repülők hangjai. A nagy elődök emlékére a budapesti Kék Ég Repülő Egyesület végzett tisztelgő kötelékrepülést. ■ F. I., M. L. Különleges repülő masinákkal is találkozhatott a látogató Fonyódon JEGYZET szűcs TIBOR Piszok a zenehíd alatt két eurőpa-hírű rendezvény trillázza aranyba muzsikával imázsunkat. Az egyik a budapesti hajógyári sziget, szeretem - nem szeretem világzenei fesztiválja, a másik a komolyzene világában egy csodálatosan üde, két- évességével ropogós, lenyűgöző fesztivál Kaposváron. Ahol nem kell attól félni, hogy a sztárhegedűs a pápa toalettjét akarja használni, különben el sem jön, de arra kell számítani: még jobban kifényesítik a magyar kamarazene Hírnevét. mint minden nagy rendezvénynek, e kettőnek is biztosan akadnak problémái. A legfrissebb városi legenda szerint Bolyki György, a kamarazenei fesztivál igazgatója idegesen járt-kelt Kaposvár utcáin, meg-megállt, majd mikor megszólították, mégis: mi a baj, nemes egyszerűséggel lehajolt, a Kossuth tér környékén felszedte az utcakőről és a kukába dobta a csokipapírokat és a csikkeket. Hozzátéve az orra alatt: „egyszerűen nem bírom elnézni”! Gerendái Károlyék és a Sziget szervezői napokon át kommunikációs csatában álltak a 64 Vármegye mozgalmistáival, akik tüntetni akartak zeneélvezés helyett. A szélsőséges csoport - akinek még a szörnyű norvégjai mészárlás elkövetője is radikálisként említ - napi vezetője (tiszteletbeli elnöke) egy jobbikos parlamenti képviselő, aki a rendőri eljárás alól - törvénytelen rendet zavarni ebben az országban - mentelmi joga mögé lapulva bújt ki a hétvégén. ha csak szemlesütve bámuljuk a főidet tovább, akkor hiába fényesítik a legjobb zenék hírnevünk, s csak látszólag könnyebb a feladat az eldobált csikkekkel. Ugyanúgy le kell akarni hajolnunk először... 20 ÉVE ÍRTUK Horváth Gábor úr vállalatunkkal nem állt kapcsolatban, és semmiféle utasítást nem adott - reagált a fonyódi polgármester halpusztulással kapcsolatos nyilatkozatára Kopár István, a Mahart Balatoni Hajózási Kft. ügyvezető' igazgatója. - Mi a mai napig a huszonkét kikötőnkben fellelhető elpusztult angolnákat összeszedjük és megfelelő helyre juttatjuk. E munkához segédeszközöket biztosítottunk, így mi semmit sem ígértünk, de hetek óta szedjük az elpusztult halakat. A lakosság, illetve a közvélemény téves tájékoztatását viszont igen károsnak ítéljük. régóta mondjuk mi is ezt!