Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-03 / 127. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚNIUS 3., CSÜTÖRTÖK 13 Az életet becsüljük, ne a pénzt sorsok Sokszor boldogabb a szegény ember, mint a sikerhajhász karrierista SAJTÓ ES TANULÁS Azok az emberek, akik földönfutóként élik életüket, sokszor elégedettebbek, mint a tehetős emberek. Azt becsülik, amilyük van Ha most lehetne választa­ni egy anyagiakban hibát­lan, magas egzisztenciá­val járó és jómóddal teli világ vagy például egy dél-afrikai, sok megvonás­sal járó, szegény sorsú, kemény harcokkal küsz­ködő' világ között, úgy vé­lem nem sokan gondol­kodnának el, akár egy percre is. Egyértelmű len­ne a választás. Én mégis azt gondolom, hogy ott érne csak igazán valamit egy élet. Hiszen aki egy pusztítások­kal teli világban, nyomorban, be­tegségek, kínok gyötörte ország­ban, lázadások, harcok áldoza­taként szinte földönfutóként éli mindennapjait, az biztosan tud­ja, hogy a boldog élet titka nem abban rejlik, amiben a legtöbben keresik. Pénzben, sikerekben, karrierben, szerelemben, gyö­nyörben és még sorolhatnám. Talán mindez ott igen kevés, ahol embernek kell lenni ember­telen körülmények között. Sokan megtapasztalják, élje­nek akár a világ bármely pont­ján, bármilyen körülmények között, hogy milyen is az igazi élet. Milyen az, mikor a nagy ro­hanásban szembe jön a sors és az eddig boldognak hitt életét hirtelen hatalmas szélvihar­ként felforgatja. Valami olyasmi érzés ez egy ember életében, legyen az idő­sebb vagy fiatalabb, mint ami­kor a mennyországból egyszer csak semmi perc alatt a pokol­ba zuhanna. Ahol a harc már nem a min­dennapokban folyik, hanem a mindennapokkal. A halállal szembeni játék ez, ahol az élet­ben maradás a cél. Bármely ember életében be­köszönthet ez a pillanat. Le­gyen az akár egy számára külö­nösen fontos, közeli ember el­vesztése, egy hirtelen jött beteg­ség vagy egy állás elvesztése, vagy bármi más formában, amely egy pillanat alatt megvál­toztatja az egész életet. Elég egyszer megtörténnie és átérté­keli azonnal az életet. így vagy úgy, egyszer minden ember rádöbben arra, hogy mi is az igazi, valódi érték. A pél­dának felhozott Dél-Afrika csak egy hely a világban a sok közül. És a legszomorúbb az egész­ben, hogy a szegény sorsú afri­kai emberek sokszor boldo­gabb, elégedettebb életet élnek, mint azok az emberek, akik nap mint nap hajtják a pénzt, a sikert a mókuskerékben. NÉMETH NIKOLETTA KAPOSVÁRI EGYETEM Harminc éve repült Farkas Bertalan a világűrbe évforduló Konferencián találkoztak az űrhajósok Budapesten a jubileum alkalmából Pontosan harminc esztendeje kezdte meg űrutazását Farkas Bertalan, az első magyar űrha­jós. Berci a szocialista országok Interkozmosz-programjának ke­retében 1980. május 26-án in­dult a Szaljut-6 űrállomásra a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén. Parancsnoka Valerij Kuba- szov volt. Vele és az űrállomás személyzetének tagjaival külön­böző kísérleteket és vizsgálato­kat hajtott végre, melyeket ma­gyar kutatóintézetek terveztek meg. Ezek orvosbiológiai, távér­zékelési (a Föld világűrből való megfigyelését célzó), és anyagtu­dományi jellegűek voltak. A kül­detés során próbálták ki először a magyar fejlesztésű Pille dózis­mérőt, mellyel első ízben lehe­tett az űrhajósokat ért káros su­gárzás mennyiségét még a koz­moszban meghatározni (e mű­szer továbbfejlesztett változatait napjainkban is alkalmazzák a Nemzetközi Űrállomáson). Az út június 3-án ért véget, Berci si­keresen landolt parancsnoka társaságában a Szojuz-35 vissza­térő egységének fedélzetén. Idén május 13-án egy konfe­rencia és baráti beszélgetés for­májában emlékezhettek meg az űrbarátok a szovjet-magyar kö­zös űrrepülésről a Magyar Mű­szaki és Közlekedési Múzeum­ban Budapesten. A rendezvé­nyen szakemberek és újságírók is jelen voltak, május 26-án pe­dig újabb találkozóra került sor a Magyar Tudományos Akadé­mia épületében, amelyre Far­kas Bertalan meghívására szá­mos - többek között orosz - űr­hajós is eljött. VARGA KRISZTIÁN TIT ALAPÍTVÁNYI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA Farkas Bertalan 1980-ban járt a Szaljut-6 űrállomáson Az oldalt szerkesztette: Meiszterics Eszter Telefon: 82/528-154 E-mail: eszter.meiszterics@axelspringer.hu MIÉRT PATKOUÁK MEG A LO­VAKAT? - Azért, hogy csattog­jon velük az utcán, mert ha nem csattog, akkor nem ló (Lujza, 7 éves ) EGY FÉRFI ÉS EGY NŐ találko­zik a mulatóban, és megsze­retik egymást. Együtt lak­nak. Ha jobban tetszik neki, mint a többi nő, és szorgal­mas is, akkor elveszi felesé­gül. (Ádám, 9 éves) A BARÁTNŐIMMEL mindenről lehet beszélni. A fiúkkal is, de az nehezebb, mert a sza­vak között annyi vihogás van. (Szofi 6 éves) NEM HISZEM, hogy használ­nékfogamzásgátló tablettá­kat Nem is hiszem, hogy olyan fontos lenne, mert nem akarok soha fiúk köze­lébe kerülni. (Kati, 12 éves) EGY FÉRFI MEGLÁT EGY LÁNYT és megszólítják egymást. A lány szép, okos, karcsú és házias. A férfi meg csinos, jólöltözött, munkára ter­mett. Szívbéli társak lesz­nek. Mindig egymás mellé fekszenek, mindég egymás­ba lesznek burkolózva. Olyan meleg van, hogy nincs kedvük hálóruhát venni. Élnek éldegélnek, és olyan nagy a szerelem, hogyha a fiú megcsókolja a lányt, az rögtön elpirul. (Marcella, 11 éves) ...És akkor a pap megkérde­zi, akarod-e házastársadul azt, aki melletted áll, vagy valaki mást. Általában nem áll ott senki más, ezért azt válaszoljuk: akarom. (Emil, 7 éves) 1 1 I I i I I 1 1 1 1 1 1 J FILMAJÁNLÓ A Távol Keleten hódít a négy divatbolond New York-i szingli a legújabb moziban Carrie, Samantha, Charlotte és Miranda készen állnak az újabb kalandokra! A középpontban is­mét a szerelem, a barátság és a férfiak állnak, megfűszerezve a sok-sok fantasztikus ruhával, és cipővel. De mi is történt miután ki­mondták a boldogító igent? A lá­nyok most megmutatják milyen is a hőn áhított élet, amire min­dig is vágytak. Persze ez sem lenne egy igazi 'Szex és New York1 szelet, ha nem tartogatná­nak a csajok pár meglepetést is, ezúttal egy igazán csillogó nap­sütötte utazásra indulnak. New York ismerős városából elrepül­ve a világ egyik legegzotíku- sabb, kincsekkel feli helyére, ahol a partiknak sosincs vége és mindig valami misztikus erő lengi be a levegőt. A legjobbkor nem is jöhetne ez az utazás a négy barátnőnek, akik az unal­mas hétköznapokban találják magukat. A film ugyan feladta egykori koncepcióját és nem sok mondanivalóval kecsegteti a nézőket, ám aki szívesen bele­pillantana az igazi luxusélet vi­lágába, az nézze meg a filmet! Olyan beugró sztárokat is lát­hatunk a második részben, mint Miley Cyrus vagy Pénelo­pé Cruz, de az se semmi, ami­kor Liza Minelli adja elő magát a lányok meleg barátainak es­küvőjén! 5 Penészvirág Sjjj* W a székén, tétlenül, £3* Vigaszul csak az írás §* Maradt számára egyedül. 5* Nagyon sokáig türelmes, Mikor békén nem hagyják. ga Ritkán beszél ő bárkihez. Szót a száján néha ejt, Csak ha már tényleg ~~ . muszáj, •a*, Utána újra néma lesz ^ A gyönge árva "kislány", Beszéd helyett ír inkább, Olyan, mint egy penészvirág. 3* MÁTÉ LILLY ^ KATOLIKUS GIMNÁZIUM 5 Különös 3-éjszaka s* Csendes a táj, beborítja az s*éj sötét, rejtelmes, mély U fepfe,-3J, Bánat és félelem lakik a lelkekben. 54 Oly riasztó most a Föld és =* néma, ~ Mintha egy percre benézett am volna a halál. s* Vajon általa pihent így =* meg ez a táj? ^ Felragyog az öreg Hold, szikráját, mint ezüstfonál 0* szétszórja, ^ Tarts az ég felé tenyered, mintha szíved tiszta volna! —f Nyújtózz magasra, álmodj =oi szárnyat, Kezedben tarthatsz egy ^ ezüst sálat! Megérinthetted a Holdat, amíg a halál előtt áll, 3* Kezedben tarthatod bár- ÜJ sonyos sugarát! Sa, Hős lehetsz egy éjszakán, 3* ám hajnalra nem marad 5* más csak egy ^ Furcsa álmodás. Meglátod, nem örök a =» boldogság! NÉMETH NIKOLETTA KAPOSVÁRI EGYETEM

Next

/
Oldalképek
Tartalom