Somogyi Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-06 / 234. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. OKTÓBER 6., KEDD ÉVFORDULÓ emlékezés A tizenhárom vértanú tábornok utolsó napjai Aradon, százhatvan évvel ezelőtt. „Szép küldöttség megy Istenhez” - jegyezte meg Poeltenberg. Magyarország gyászba borult „ISIIN BÜNTESSE MEG A HÓHÉRAINKAT!” Augusztus 12-éről 13-ára virradó éjsza­ka, Világos. A Bohus-kastélyban együtt a magyar tábornoki kar. A szabadság- harc sorsa eldőlt: Görgey bejelentette, megegyezett az oroszokkal, hogy leteszi előttük a fegyvert A hatalmas orosz­osztrák túlerővel szemben nincs értel­me a további ellenállásnak. Augusztus 13-a, reggel. Kilenc órakor asztalhoz ül a kis társaság. Alig esznek. Fél tíz tájban Görgey fel­emelkedik:- Urak, készüljünk! A tábornokok sorban elbú­csúznak egymástól. Egymás nyakába borulnak, bajtársias szeretettel összeölelkeznek. Ta­lán utoljára az életben. A jelenlé­vő Csányi László közlekedési miniszter hangos zokogásban tör ki:- Szegény hazám, szegény, szegény magyar hazám! — sóhajt fuldokolva. Kinn, a világosi síkon már fel­sorakozott a magyar sereg a fegyverletételre. A katonák, mint a halálraítéltek, csüggedten, re­ménytelenül néznek sorsuk elé.- Hát ennyire jutottunk - hal­latszik minden felől a fájdalmas sóhaj. Mintha temetésen lenne az ember. Rüdiger orosz parancsnok je­lenik meg a magyar csapatok előtt. Általános tisztelgés, majd felhangzik a vezényszó:- Fegyvert gúlába! Erre minden katona gúlába rakja fegyverét, halomba a töl­ténytáskáját.- Le a nyeregből! - harsan a következő vezényszó, s a huszá­rok leugranak a lovaikról. Fájdalmas pillanat. Többen a hadilobogókat darabokra tépik, s eltesznek belőle emléknek egy- egy darabot. A fegyverletétel végén számba veszik a lefegyverzett csapatokat: 11 tábornok, 1426 főtiszt, 23 163 gyalogos, 4830 lo­vas, 2551 tüzér. Néhány alakulat még harcban áll, Klapka Komáromot védi. Nem sokáig. A harcoló csapatok kiverekedik magukat az országból, vagy egyszerűen szétszé­lednek. Komáromot is feladják - sza­bad elvonulás fejében. A tábornokokat, tiszteket eközben Vi­lágosról Sarkadra, majd onnan Gyulára kísérik az oroszok. Ott veszik el a kézi­fegyvereiket, és adják át őket augusztus 23-án az osztrákoknak. Amikor Knezic tábornoktól kérik a kardját, odaszól az előtte álló kocsisnak:- Hajts! A fegyvert a szekér küllői közé dugja. A kard, amellyel győztes csatákban ve­rekedett, kettétörik. Markolata lehull a porba. Nem lesz az osztrákoké. A foglyokat másnap az osztrákok visszakísérik Aradra, hogy a táborno­kok felett hadbíróság ítélkezzen. Sarkadon, Gyulán, Pesten és Aradon összesen mintegy ötvenezer foglyot őriztek. Elkezdődnek a perek. A szabadság- harc tábornokait és legfőbb parancsno­kait haditörvényszék elé állítják. A ki­hallgatások szeptember elején kezdőd­nek. Senki nem tagadja dicső tetteit. Fe­lesleges is lenne. Nincs kegyelem! Haynau példát akar statuálni, hogy örökre elvegye kedvét a magyaroknak a forradalomtól. Haynau döntésének híre október 4- én érkezik meg Aradra. Nyomban hoz­zálátnak a kivégzések előkészítéséhez. Másnap, október 5-én reggel küenc órá­ra a 13 tábornokot elővezetik, és felol­vassák előttük a Haynau által jóváha­gyott ítéleteket. A hadbíró mindegyik elítélt nevénél kettétör egy pálcikát, s a kivégzendő lába elé hajítja, jelezvén: mindennek vége. Október 6-a, reggel fél hat. A börtöncellákból a porkoláb elővezeti Kiss Ernő, Dessewffy Arisztid, Schweidel József tábornokokat és Lázár Vilmos ezredest Sorba állítják őket, mel­lettük egy-egy pap, oldalt nyolc-nyolc szuronyos katona. Megindul a gyászme­net A vár északkeleti kapuja felé tarta­nak, majd áthaladva rajta az első sáncba kanyarodnak. Ez a vesztőhely. A hadbíró felolvassa a halálos ítélete­ket. Az ítélet elhangzása után Schweidel a papjához fordul:- Kérem, tisztelendő úr, adja át ezt a feszületet a fiamnak. Anyámtól örököl­tem, s a harcok zajában is mindenkor velem volt. Aztán meggondolja magát:- A kezeim között akarom tartani, amikor meghalok. Ne irtózzon majd ki­venni a kezemből. Kiss Ernő meleg kézszorítással bú­csúzik a lelkésztől, miközben felsóhajt:- Szegény, szegény hazám! Vége mindennek! Az Isten büntesse meg a hóhérainkat! Lázár megöleli papját, és remegő hangon így szól hozzá:- Ha elhibáznák a lövést, kérem, ne engedjen kínlódnom, kérje meg a vezénylőtisztet, ismételtesse meg. Dessewffy hideg, büszke, férfias ar­cán a megrettenésnek nyoma sincs:- Kérem, adja át feleségemnek a bú­csúüdvözletemet — szól nyugodtan a paphoz. Közben már int a vezénylőparancs­nok. A négy halálraítélt egymástól négy-négy lépésre megáll, és fél­térdre ereszkedik. Tizenhat lövés dör­dül el. Lázár, Dessewffy és Schweidel arcra bukik, de Kiss Ernő, kezére tá­maszkodva, még ott vergődik. Az egyik gránátos odalép hozzá, s közvet­len közelről fejbe lövi. A négy vértanú ott marad temetetle- nül, a katonaság pedig visszatér, hogy kikísérje a többi áldozatot. Nagysándor az első. Szeme beesett, haja megszürkült, de kedélyét nem tör­te meg a börtön.- Jó reggelt - fogadja keserű humor­ral társait. Az utolsó Damjanich. Törött lába még most sem gyógyult meg; csak nehezen, mankók segítségével mozog. A kapu előtt egy Orosházán készített paraszt­szekér áll. Damjanichnak hozatták ide. A rokkant hőst egyik oldalról a hóhér, a másikról a pap támogatja. Mikor Dam­janich a szekérhez vonszolja magát, az egyik császári hadnagy két közlegényt küld, hogy a felsegítsék. — Vissza! Ez a sintérek feladata - ta­szítja el a' katonákat, s izzó haraggal a kivégzőosztag parancsnoka felé üvölt: — Jöjjenek az ön pribékjei! Majd megpillantva a hóhért, odaszól: — Jöjjön, hóhér úr! A bakó felsegíti a szekérre Damjanichot, és kérésére mellé ül.- Ön most a legjobb barátom - szól Damjanich, és megveregeti a vállát. Eközben felhangzik a vezényszó, és megindul a gyászmenet. Keresztülha­ladnak a Maros-hídon, majd az Új-Arad felé vezető országútra fordulnak. A vár és Új-Arad közötti mezőn egyszer csak feltűnik a kilenc akasztófa. A bitófák három-három lépésre állnak egymástól, egyforma valamennyi, nyolc láb maga­sak, fenn vashorog, lenn félretolható zsámoly. Poeltenberg Ernő végignéz a társain és megszólal:- Szép küldöttség megy Istenhez! A kivégzőosztag parancsnoka jelt ad, olvassák fel az ítéleteket Miután sorra elhangzanak, a porko­láb odamegy Poeltenberg Ernő tábor­nokhoz:- Kérem, százados úr! Őt is, mint a többieket, az osztrák se­regben viselt rangján szólítja. Leveszi lábáról-kezéről a bilincset, aztán átadja Poeltenberget a bakónak. A tábornok egy cseppnyi türelmet kér, odamegy Damjanichhoz, megöleli, megcsókolja, így búcsúzik a többiektől is. Poeltenberg leoldja nyakkendőjét, és a zsámolyra lép. Egy-két szörnyű perc, és iszonyú szenvedések között meghal. Jönnek a többiek: Török Ignác a második áldozat, Lahner György a harmadik. A negyedik Knezic Károly, az ötödik Nagy­sándor József.- Éljen a haza! — kiáltja Nagy­sándor József, és kileheli lelkét. A hatodik Leiningen-Wes- terburg Károly. Emelt fővel megy a bitófához:- Ma nekem, holnap neked - ezek az utolsó szavai. Mellette a pap hangosan zokog.- Ugyan, mit sír tisztelendő barátom? - szól hozzá Damja­nich, s a feszületre mutat. Hiszen Krisztust is az igazságért feszí­tették keresztre. A hetedik: Aulich Lajos. Most Damjanich János követ­kezik.- Azt gondoltam már, hogy én leszek az utolsó, aki a csatákban mindig első voltam - mondja Damjanich. A bitó alatt elbúcsúzik az utol­jára maradt Vécseytől és a pap­tól, majd a zsámolyra lép.- Kérem, vigyázzon a szakál­lamra — figyelmezteti a hóhért —, össze ne borzolja, mert az min­dig kedves volt előttem.- Szegény Emíliám! Éljen a ha­za! - sóhajt Damjanich, és a szí­ve megszűnik dobogni. A kilencedik: gróf Vécsey Ká­roly. Odatámolyog Damjanich holttest­éhez, térdre hull előtte, és megcsókolja halott bajtársa kezét. A magyar gróf az egyszerű, határőrvidéki katonacsalád­ból felemelkedett szerb származású harcostársét Tíz óra, mire a borzalmas dráma vé­get ér. Talán soha nem volt ilyen ször­nyű napja Aradnak. A kilenc holttest egész nap ott lóg a bitófán, az aradiak elrettentéséül. Csak este hántolják el őket a kivégzés helyén. Néhány vértanú földi maradványait a következő napok­ban barátok, rokonok, bajtársak kihan- tolják, szabályosan ellopják, és méltó módon eltemetik. A többiek csontjai még évtizedekig nyugszanak a Maros­parton, a vár tövében. Hosszú idő telik el, míg végre közös sírba kerülnek Aradon, a kivégzett 13 vértanú emlékoszlopa alá. Csak ketten nincsenek ott: Dessewffy Arisztid a szlovákiai Margonyán, Kiss Ernő pedig a szerbiai Eleméren alussza örök álmát, az egykori családi birtokon. Széchenyi Istvánt a történtek halla­tán önvád marcangolja: „Én vagyok az oka annak, hogy Magyarország elpusz­tult... Milliónyi ember szíve megsza­kadt; sok ezren kétségbeesésben haltak meg, sok ezren láncra verve sínylőd­nek... Kossuth és a többiek mind ártat­lanok, mert mindent, mit tettek, lázban tettek, igen, lázban, melyre én csigáz- tam őket fel.” Vörösmarty Mihály versben sírja el bánatát: „Most tél van és csend és hó és halál. / A föld megőszült...” Október hatodika van, emlékezzünk a tizenhárom aradi vértanúra, akik meghaltak a hazáért, a szabadságért. (Összeállításunk Gracza György Az 1848-49. évi Magyar Szabadságharcz Története című munkájának felhaszná­lásával készült) Vérbíróság: Halál a tábornokokra! Valamennyien bűnösök felségsértésben, kegyelem nincs! szeptember 21-ÉN És 23-án hirdeti ki ö vérbíróság az íté­leteket auuch lajos 57 éves, tábornok, korábban alezredes - kötél általi halál. Damjanich János, szerb származású, 45 éves, tábornok, korábban kapitány - kötél általi halál. dessewffy arisztíd, 47 éves, tábornok, korábban huszár ezredes - kötél általi halál. Kiss ernö, örmény származású, 49 éves, altábornagy, az osztrák hadseregben huszár ezredes - golyó általi halál. knezic károly, horvát származású, 41 éves, tábornok, korábban százados — kötél általi halál. lahner-GYÖRGY, 54 éves, tábornok, korábban őrnagy- kötél általi halál. lázár Vilmos, örmény származású, 34 éves, ezredes, ko­rábban hadnagy - kötél általi halál. GRÓF LEININGEN-WESTERBURG KÁROLY, OSZtrák, 30 éves, tábornok, az osztrákoknál százados - kötél általi halál. Nagysándor JÓZSEF, 45 éves, tábornok, nyugdíjas hu­szárkapitány - kötél általi halál. poeltenberg ernö, osztrák, 35 éves, tábornok, koráb­ban huszár százados - kötél általi halál. schweidel József, 35 éves, tábornok, korábban huszár őrnagy - golyó általi halál. török ignác, 54 éves, tábornok, a császári seregben al­ezredes - kötél általi halál. gróf vécsey károly 42 éves, tábornok, korábban hu­szár őrnagy — kötél általi halál. valamennyien bűnösek: felségsértésben. kegyelem nincs, Haynau a halálos ítéleteket megerősíti. Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos kivégzési módját „kegyelemből” („ennyi” kegyelem mégiscsak volt) kötél helyett golyóra változtatja. Világos, fegyverletétel, 1849. augusztus 13. - az aradi vesztőhelyhez vezető út első állomása. Keserűség, könnyek, önmarcangolás, kilátástalanság

Next

/
Oldalképek
Tartalom