Somogyi Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-12 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 27. szám

2 Bombariadóval próbált szökni egy nő a szökés reményében a bombariadót tartotta a leg­jobb ötletnek egy ferenc- szállási nő, akit a makói kórház pszichiátriai osztá­lyán kezeltek. A makói rendőrök alig egy óra lefor­gása alatt elfogták a 41 éves nőt, aki a kihallgatáson el­mondta, haza akart menni, és úgy gondolta, az épület kiürítése során lett volna lehetősége elszökni. A nő­vel szemben közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt in­dítottak büntetőeljárást. Újabb vádemelési javaslat Szabó Loránd ellen vádemelési javaslattal zár­ta le a Dombóvár volt szoci­alista polgármestere ellen indított nyomozást a VPOP. A VPOP különösen nagy ér­tékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselek­mények gyanújával tett vádemelési javaslatot, a kár a Magyar Nemzet informá­ciói szerint 350 millió fo­rint. Korábban azért java­soltak vádemelést Szabó Loránd ellen, mert kétmil­lió forintot és egy tanácsosi címet ajánlott fel egy fideszes önkormányzati képviselőnek, ha az eláll az ellene indított rágalmazási pertől. Szabót jogerősen el­ítélték az ügyben, majd június közepén lemondott polgármesteri tisztéről. Borisz Tadics kiáll Hága mellett a délszláv háborúk min­den bűnösét meg kell bün­tetni - nyilatkozta a sreb- renicai vérengzés 14. évfor­dulóján Borisz Tadics szerb államfő. Szerinte Szerbiá­nak szilárd elhatározása, hogy maradéktalanul végig­viszi együttműködését a há­gai Nemzetközi Bírósággal, vagyis kiszolgáltat minden rajta számon kért háborús bűnöst. Tadics együttműködik Felfüggesztették Vác polgármesterét felfüggesztették Vác szo­cialista polgármesterét, Bóth Jánost, és fegyelmi el­járást indítanak ellene, így döntött a képviselő-testület. Az indoklás szerint a pol­gármester többször meg­szegte a szervezeti és mű­ködési szabályzatot. Egy korábbi ülésen például megakadályozta, hogy sür­gősséggel napirendre kerül­jön a jobboldal javaslata a város kiadásainak lefa­ragásáról. KÖZÉLET 2009. JÚLIUS. 12., VASÁRNAP Söprés az állami cégeknél vezetők Botrányok és lemondások után új főnökök Kóka nem tudja eldönteni, beteg vagy halott az SZDSZ Mintha időzítették volna, a nagy állami cégek veze­tői egyszerre keveredtek kisebb-nagyobb botrány­ba, ezzel együtt váltás történt ezekben a pozíci­ókban. A MÁV-nak és a PSZÁF-nak új vezetője van, két másik cég első emberénél rezeg a léc. Ambrus Vilmos Vagyonkezelő. Szinte a legfris­sebb állami céges botrány. Majd­hogynem borítékolható: Tátrai Miklós vezérigazgató távozni fog a cég éléről. Erről csütörtökön egyeztetett Bajnai Gordon mi­niszterelnök a szocialista frak­ció vezetésével. Az MSZP nem állt ki Tátrai mellett, aki koráb­ban a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára volt. A tárca jelenlegi vezetője, Oszkó Péter sincs jó viszonyban Tátraival, a minisztérium vizsgálja is a cég működését. Szintén nincs elra­gadtatva a Magyar Nemzeti Va­gyonkezelő Zrt. működésétől Bajnai Gordon. A kormányfő a Velencei-tó közelébe tervezett kaszinóvárossal és az ahhoz kapcsolódó ingatlancserével ösz- szefüggésben kérte a PM vizs­gálatát. Tátrai véglegesnek te­kinthető menesztésének idő­pontja még nem dőlt el, mint ahogy az utódja kiléte sem. MÁV. Az állami vassúttársaságot július eleje óta vezeti új elnök-ve­zérigazgató. Andrási Miklós ki­nevezésében az a legizgalma­sabb, hogy a Fidesz alapító tag­ja volt, az idei európai parlamen­ti választáson pedig a Fidesz- KDNP listájának 46. helyén sze­repelt. A közgazdász végzettsé­gű Andrási nem politizál aktí­van, jelenleg a Budacash Bróker­ház befektetési igazgatója, de ko­rábban dolgozott az ÁPV Rt.-nél, a Szerencsejáték Zrt.-nél és a Magyar Villamos Műveknél is. Mivel Bajnai Gordon bejelentése szerint a kormány jövőre 40 mil­liárd forintot akar spórolni a kö­zösségi közlekedésen, az új első ember feladata a társaság ennek megfelelő átalakítása lesz. A MÁV-nál egyébiránt nemcsak ez az egyetlen vezetőváltás történt a napokban. A cég jelenlegi ve­zérigazgatója, Heinczinger Ist­ván a MÁV operatív vezetője lesz, míg a MÁV Cargót Kovács Imre irányítja tovább. BKV. A fővárosi közlekedési cég korábbi, inkább hírhedt, mint hí­res vezetői nemcsak azzal ker­gették őrületbe a vállalat egyre színvonaltalanabb szolgáltatása­iért egyre többet fizető budapes­tieket, hogy lerobbant és veszé­lyes buszok közlekednek a vá­rosban, hogy ráznak a trolik, hogy az ellenőrnek kinevezett biztonsági emberek verik az uta­sokat, hanem kétes üzleti ügye­ikkel is. A jelenlegi BKV-vezér, Kocsis István felmentését ugyan még senki sem kezdeményezte, de az, hogy Hagyó Miklós szoci­alista főpolgármester-helyettes bizonyos ügyek tisztázására szó­lította fel, arra enged következ­tetni, hogy mintha fogyna a leve­gő a cég vezetője körül. Kocsist egy korábbi ügylete miatt „pisz­kálják”: arról kell majd nyilat­koznia, miként fordulhatott elő, hogy korábbi munkahelye, a Ma­gyar Villamos Művek, ahol ve­zérigazgató volt, állítólag sza­bálytalan tranzakciókkal jelen­tős összegeket juttatott külföldi offshore cégeknek. Ha ez még­sem így volt, akkor azt kellene elmagyaráznia, milyen jogi lépé­seket tett a híresztelések ellen. Kocsis várhatóan csak két hét múlva szólal meg az ügyben. PSZAF.a többi állami céghez ha­sonlóan a pénzügyi felügyelet sem a béke szigete. Ha az itteni vezetőváltást egy lapos poénnal akarnánk jellemezni, azt mond­hatnánk, hogy a PSZÁF elnöké­nek csak a keresztneve változott: a lemondott Farkas István he­lyett Farkas Ádám lett a felügye­let vezetője. Az új Farkas felvetet­te, nem lenne-e érdemes össze­vonni a PSZÁF-ot és a Magyar Nemzeti Bankot. Tüntetésen alakult újjá a Magyar Gárda egyenruha Morvái: A rendőri intézkedés célja az ország gyarmatosítása A Magyar Gárda újjáalakulását jelentette be két és fél ezer szim­patizáns előtt Szabó Gábor, a Job­bik pártigazgatöja, választmányi elnöke tegnap a fővárosi Szabad­ság téren tartott nagygyűlésen. A mozgalomhoz csatlakozott, és a helyszínen egyenruhát öltött Für Lajos volt honvédelmi mi­niszter, aki a XX. századi törté­nelem és a magyarság legna­gyobb csodájának nevezte a Ma­gyar Gárda mozgalom létrejöt­tét. Egyenruhába bújt ifjabb He­gedűs Lóránt református lel­kész, Vona Gábor, a Jobbik elnö­ke és Morvái Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője. A Jobbik azzal a céllal hirde­tett nagygyűlést, hogy tiltakoz­zon a Magyar Gárda Hagyo­mányőrző és Kulturális Egyesü­let feloszlatása ellen és a múlt szombati rendőri intézkedés mi­att, valamint előre hozott válasz­tásokat követeljen. Morvái Krisztina azt mondta: nem véletlen, hogy a rendőrség jogsértéseket követett el „a ma­gyar emberek ellen”. Annak cél­ja van: Magyarország gyarmato­sítása, Magyarország második Palesztinává tétele - jelentette ki. Bejelentette azt is, hogy a Job­bik mindhárom EP-képviselője | függetlenként fog dolgozni, 5 ugyanis az IND/DEM Független- | ség és Demokrácia képviselőcso- | portja nem vállal közösséget a ° Jobbikkal a Magyar Gárda miatt. Morvái Krisztina leendő európai képviselő magára ölti a gárdamellényt Nem tudott újra magára találni az SZDSZ az európai parlamen­ti választásokon elszenvedett ve­reség után, a választók számára pedig értelmezhetetlenné vált a párt viselkedése - mondta az InfoRádió Aréna című műsorá­ban Kóka János. A frakcióvezető szerint a kérdés most az, hogy az SZDSZ súlyos beteg-e, és haté­kony gyógyszerre van szüksége, vagy meghalt, és akkor méltó­sággal kell eltemetni. Arról, hogy Fodor Gábor, a hét­végi küldöttgyűlésen leköszönő pártelnök pénteken azt mondta, a képviselői mandátumáról is le­mond, mert nem tudott együtt­működni a párt frakciójával, Kóka János úgy vélekedett: elég lett volna, ha Fodor Gábor csak annyit mond a sajtótájékoztatón, hogy az ő elnöksége alatt ment tönkre a párt. Közjogi értelemben ellenzéki frakció vagyunk, de mi a válság- kezelést támogató képviselőcso­portnak tartjuk magunkat - hangsúlyozta Kóka János, hoz­zátéve: nem ért egyet a mai kül­döttgyűlés azon javaslatával, amely szerint az SZDSZ vonul­jon ki a Bajnai-program mögül. A volt pártelnök az SZDSZ mai tisztújító küldöttgyűlése előtt nyilatkozott. A küldöttek Fodor Gábor távozása után három, ke­véssé ismert jelölt - Retkes Atti­la zenekritikus, Weinek Leonárd volt zuglói polgármester és Ba­dacsonyi Szabolcs orvos - közül választhatnak új elnököt. ■ Bugár Béla új szlovákiai pártot alapított Felszólította Iván Gasparovic szlovák államfőt a frissen meg­alakult szlovákiai párt, a Híd- Most, hogy ne írja alá a közel­múltban elfogadott államnyelv­törvényt. A nyilatkozatot az ala­pító közgyűlés valamennyi kül­dötte, a szlovák nemzetiségűek is támogatták. A Híd-Most tegnap tartotta alapító közgyűlését, amelyen Bugár Bélát választották meg el­nökükké. A politikusnak, aki ko­rábban egy évtizeden keresztül a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke volt, a választáson nem volt ellenfele. Az új párt ala­pítói Bugárhoz hasonlóan az MKP-ből kilépett parlamenti képviselők. Az elnökség 13 tagú, s a párt­nak hat alelnöke is lesz. Ezek egyike Rudolf Chmel, Csehszlo­vákia utolsó budapesti nagykö­vete, volt szlovák kulturális mi­niszter, neves szlovák hungaro- lógus lett. ■ Bajnai is tiltakozott pár perces megbeszélést foly­tatott Bajnai Gordon miniszter- elnök Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel Dubrovnik- ban pénteken este. Bajnai hangsúlyozta: a magyar kor­mány súlyosan aggályosnak, az európai normákkal szembe­menőnek tartja a közelmúltban elfogadott szlovák államnyelv­törvényt. Egyúttal jelezte, hogy a magyar kormány kész nem­zetközifórumokon is kifejteni álláspontját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom