Somogyi Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-07 / 157. szám
Orosz-amerikai CSÚCS, Első oroszországi látogatásán Barack Obama amerikai elnök előbb a moszkvai Sándor-kertben megkoszorúzta az Ismeretlen Katona sírját, majd a Kremlben Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel aláírta a hadászati atomfegyverek csökkentésére vonatkozó keretmegállapodást. Moszkva engedélyezi amerikai fegyverszállítmányok áthaladását orosz területen az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok számára. Szombat esték a börtönben rendőri akciók Vona szerint békés volt a múlt heti gárdatüntetés Nem adott munkát, ezért nyakon szúrták NYAKON ÉS HÁTON SZÚRT egy 64 éves nőt Debrecenben egy 20 éves férfi, aki azon dühödött be, hogy az asz- szony nem adott számára alkalmi munkát - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság. Az őrizetbe vett férfi beismerő vallomás tett, ellene emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat az eljárást a rendőrség. Irredenta leheletet érez Fico Szlovákiában robert fico szerint a Duna túloldaláról egyre erőseb-, ben érezni az irredentizmus leheletét Szlovákia irányában. A szlovák kormányfő erről a szlovák nyelv védelmével összefüggésben szólt vasárnap este Dévényben. „Sajnálatos, ha megélhetési nacionalizmus keveredik két ország kapcsolatába” - reagált tegnap Bajnai Gordon. Elhunyt a vietnami háború irányítója elhunyt 93 éves korában hétfőn Robert S. McNamara volt amerikai védelmi miniszter, a vietnami háború egykori értelmi szerzője és fő irányítója. Élete végéig küzdött Vietnam erkölcsi örökségével. Minisztersége előtt, 1961-ig a Ford vállalatot vezette, utána 1968-tól pedig 13 éven át a Világbank elnöke volt. Kísértette a vietnami háború Jogszerűtlennek tartja a szombati demonstrációk rendó'rségi feloszlatását Vona Gábor, a Jobbik vezetője, mivel a tüntetés szerinte békés jellegű volt. Vég Márton Bár Vona Gábor július 11-re újabb Magyar Gárda melletti szimpátiatüntetést jelentett be a budapesti Szabadság térre a rendőrségnek, a Jobbik elnöke nem tart attól, hogy megismétlődnek a szombaton történtek. „Nem rajtunk, hanem a rendőrségen múlik, hogy mi fog történni szombaton. Én békés demonstrációra készülök, és nem szándékozom minden szombaton a fogdában aludni, de megtörténhet” - mondta lapunk kérdésére Vona Gábor. A Jobbik elnöke leszögezte: mindez nem jelenti azt, hogy semmibe vennék a bíróságnak a Magyar Gárdára vonatkozó feloszlató jogerős ítéletét. Szerinte az esküt tett gárdisták ettől függetlenül egyénenként nyugodtan élhetnek a gyülekezési jogukkal. Arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon az a tüntetés, ahol flakonokat dobálnak a rendőrök felé, mennyiben tekinthető békésnek, azt válaszolta, hogy ő és a gárdisták egy ülősztrájkon vettek részt, és semmilyen bűncselekményt nem követtek el. Ennek ellenére egy rendőröket rugdosó tüntetőt még mindig fogva tartanak abból a több mint kétszáz emberből, akiket előállítottak a Magyar Gárda feloszlatása és Budaházy György fogva tartása miatt rendezett engedély nélküli demonstrációról. Őt hivataÖT PANASZ ÉRKEZETT hétfő délig a Független Rendészeti Panasztestülethez a szombati tüntetéssel kapcsolatban - kő-. zölte Kaltenbach Jenő, a testület elnöke. Az eddig beérkezett panaszok elsősorban a rendőrség indokolatlanul erőszalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják. A többiek viszont július 11-én újra tüntethetnek. „A gárdista öltözetet pedig nyugodtan fel lehet venni, mert a megszüntetett Magyar Gárda Egyesületnek soha nem született határozata egyenruháról Az egyesület tíz tagja mindig öltönyben vagy télikabátban jelent meg” - fogalmazott Vona Gábor. Ez azért fontos, mert az ORFK szombaton azt közölte: ha a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda tagjai egyenruhában jelennek meg közterületen, a rendőrség intézkedni fog ellenük. kos, túl durva fellépését kifogásolják. A Jobbikkal szövetséget kötő Tettrekész rendőrségi szakszervezet szerint pedig Bencze József országos rendőrfőkapitány szándékosan jogsértő cselekményeket hajtat végre a rendőrökkel. Gaudi-Nagy Tamás, a nemzeti jogvédő alapítvány kuratóriumi ügyvezetője helytelennek nevezte azt a megfogalmazást, hogy a rendőrség által feloszlatott szombati rendezvény egy nem engedélyezett tüntetés lett volna. „Mivel nem volt bejelentett tüntetés, így tiltani sem lehetett” - mondta a jogvédő. Szerinte az sem volt jogszerű, hogy a rendőrök nem biztosítottak szabad elvonulást azoknak, akik önként szerették volna elhagyni a helyszínt. „Ha valaki tiltott önkényuralmi jelképes pólót hord, a rendőrség eljárást kezdeményezhet ellene, de a volt gárdisták egyenruháját szabadon hordhatja bárki. Azon az alapon nem lehet senkit sem megfosztani a gyülekezési jogától, hogy milyen ruhát hord” - magyarázta Simon Éva, a Társaság a Szabadság- jogokért munkatársa. Szerinte jogszerűen a jövőben is felvonulhatnak majd, de a rendőrségnek minden ilyen esetben meg kell majd vizsgálnia, hogy ezeknek az eseményeknek mi a céljuk és a hatásuk. Retkes, Weinek, vagy Badacsonyi lehet az SZDSZ elnöke hét végén Három jelölt közül választhatnak majd pártelnököt szombaton az SZDSZ gyűlésén. A megyei szervezetek hétfőig tehettek ajánlásokat. Retkes Attilát négy megye és a legnagyobb súlyú budapesti választmány támogatta, míg Komáromban és Somogybán Badacsonyi Szabolcsot, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében Weinek Leonárdot tartják alkalmasnak. Tizenkét megye nem nevezett meg senkit Fodor Gábor utódának, aki a június 7-i EP- választási kudarc után mondott le. A Békés megyei Velkey Gábor azt nyilatkozta, hogy a felmerülő elnökjelöltek egyikét sem találta arra alkalmasnak, hogy a pártot a szükséges mértékben újítsa meg. A jelöltek szerdáig adhatnak választ, hogy egyáltalán vállal- ják-e a felkérést. Weinek sokak szerint nem indul az elnöki székért. Retkest Demszky Gábor főpolgármester köre pártolja, míg Badacsonyit Kóka János frakció- vezető emberének tartják. „Elnökké választása esetén az SZDSZ ellenzéki pártként politizálna, nem támogatná tovább a ■ A legtöbben Retkes Attila zenekritikust látnák pártelnökként. Bajnai-kormányt, mivel az nem szakértői, hanem szocialista kormány” - hangoztatta tegnap Retkes Attila, aki a jelöltek közül egyedül számolt be programjáról. Olyan „szavahihető, szerethető és gyakorlatias” SZDSZ-t szeretne, amely a Deák Ferenc és Eötvös József által fémjelzett nemzeti liberalizmusra és a két világháború közötti polgári liberalizmusra építve mindenkor következetesen kiáll értékei és álláspontja mellett, hazaszerető, és egyúttal felelősséget vállal a határon túli magyarok sorsáért is. Retkes szerint a párt jelenlegi elutasítottságának, az EP-választási kudarc igazi oka „az a nagyképűség és hitel- telenség” volt, ami néhány kivételtől eltekintve az elmúlt években jellemezte az SZDSZ médiában szereplő politikusait. ■ É. S. Túl durvák voltak a rendőrök? Véres zavargások robbantak ki Kínában hszincsiang Legalább 140 halottja és 800 sebesültje van az összecsapásoknak Orbánnak a sértő véleményt is tűrnie kell Legalább 140 halálos áldozata és 800 sebesültje van Kínában az ujgurok lakta Hszincsiang tartományban kirobbant zavargásoknak. Egyes források szerint már 600-an vesztették életüket a rendőrökkel vívott harcokban, így a húsz évvel ezelőtti Tienanmen téri vérengzés óta a legsúlyosabb összecsapások vannak Kínában. Vasárnap több ezren tiltakoztak Hszincsiang fővárosában, Urumcsiban, mert Kuangtung tartomány egyik játékgyárában állítólag megöltek két ujgurt. A han kínaiak és a török nyelvű, muzulmán ujgurok között akkor azért tört ki összecsapás, mert egy honlap azt állította, hogy uj- gur vendégmunkások megerőszakoltak egy helyi lányt. A két halotton kívül még 118 sebesültje volt az akkori erőszakhullámnak. Az ujgurok a történtek kivizsgálását követelték. A rendőrség szerint a tüntetők törni-zúzni kezdtek, késekkel, féltéglákkal és botokkal felfegyverkezve autókat borítottak fel, boltokat rongáltak meg a 2,3 milliós városban, megtámadtak han kínaiakat, ezért kellett feloszlatni őket A hatóságok az intemetszol- gáltatást is megszüntették a térségben. A hátrányos megkülönböztetés ellen küzdő ujgur szervezetek viszont az állítják, hogy t demonstrációjuk békés volt, a ha- J tóságok ok nélkül lőttek rájuk, és Ü oszlatták fel őket. ■ É. S. A Tienanmen téri vérengzés óta a legsúlyosabb összecsapások dúlnak Elutasította Orbán Viktor Veres Jánossal szemben benyújtott keresetét első fokon a Fővárosi Bíróság. A perben a felperes, a Fidesz elnöke azt sérelmezte, hogy a volt pénzügyminiszter december végén a Népszavának azt mondta: ki mint él, úgy ítél, ha Orbán Viktornak lehetősége lenne rá, biztosan ellopná a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kapott pénzt. Veres egy interjúra reagált, amelyben Orbán azt mondta, hogy az IMF-hi- telkeretet az MSZP választási célokra fogja felhasználni. A Fidesz elnöke egymillió forint nem vagyoni kártérítést követelt, mert szerinte a nyilatkozattal megvalósult a személyes becsület megsértése. A másodrendű alperes a Népszava azóta megszűnt kiadója volt, amelynek - a kereset szerint - a felelőssége abban állt, hogy közzétette a nyilatkozatot. „Senki nem gondolhatott arra, hogy a szó szoros értelmében 16 vagy akár 1 milliárd eurót valaki zsákban hazavisz, és saját céljára használ fel” - indokolta döntését Pataki Árpád. A bíró szerint véleménynyilvánításról és nem tényállításról volt szó az interjúban, és a politikai közszereplőknek a kemény, szándékában is sértő véleményt is el kell tűrniük. ■ É. S. ■ Lopással vádolta egymást a két politikus. • • A Szeptember elején dönthet az MSZP-frakció Szili Katalin házelnök utódjáról, —mm v*" a legesélyesebb jelölt Katona Béla frakcióvezetődrelyettes, aki korábban azt jelezte, ^ * hogy 2010-ben nyugdíjba vonul. Katona mellett szólhat az, hogy az MSZP-frakció , m -íS# llfcíf *’ f$§Má egyik legtekintélyesebb tagja, aki 1990 óta részt vesz az Országgyűlés munkájában. . jyfjfiÉ k. JRLU/jri Jji Hí JL —----------------- If ik _____ —-—- ...................... —________——— —=— __________________ — -