Somogyi Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-10 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 6. szám

12 SZTORI 2008. FEBRUÁR 10., VASÁRNAP Enged, ha látja, hogy ismered a jogaidat vásárlás Néhány keresetlen „varázsszó” hallatán a butikos visszaadta a rossz kardigán árát Leválik az új cipő talpa? Bedög­lik a karácsonyra kapott kisrá- dió? Megreped a fából készült cédétartó? Bosszúságok, ame­lyekre azt hisszük, nincs orvos­ság. Mert hiába kérünk, kö- nyörgünk, handabandázunk, a kereskedők nem törődnek ve­lünk. Az alábbi tör­ténet azonban azt mutatja, vannak va­rázsszavak, ame­lyek hatására meg­nyílnak előttünk a kapuk. Sőt váratlan meglepetések is érhet­nek minket. Múlt héten kék kardigánt vásá­roltam a barátomnak az aluljáró­ban, egy útba eső butikban. Örült neki nagyon. Az ő színe volt, az általa kedvelt simán kötött egy­szerűség. Boldogan vette fel, jól is állt neki. Csütörtöktől vasárna­pig. Vasárnap estére a kardigán­nak annyi volt. Úgy kibolyhoso- dott a nyakán, az ujján, de még az elején is, mintha nem négy nap­ja, hanem legalább négy éve hor­daná. Egyfolytában. Barátom bele is törődött volna a dologba, rezignáltan iegyintve: ennyi volt, majd lesz másik. Jobb a békesség. De én harciasabb természet vagyok. Kaptam ma­gam, összehajtogattam a kriti­kus darabot, és hét­fő reggel nagy dér- rel-dúrral visszavit­tem a butikba. Az eladónővel per­sze már olyan édesdeden cse­vegtem, ahogy csak bírtam. Hiába. A szőke hölgy rám mor­dult (amin csodálkoztam, más­kor is vásárolok ott): beszéljem meg a dolgot a főnöknőjével, ne­ki ehhez semmi köze. Elhűltem. „De hát én minőségi reklamá­ciót akarok tenni. Élni akarok a szavatossági jogommal” - mond­tam. Az eladó ismét a főnöknőjét emlegette, mint valami orákulu­mot, de amikor annak elérhető­ségéről érdeklődtem, kijelentet­■ Az eladó csak a főnöknőjét emlegette. Ha meglepetések érnek vásárlás után, elég néhány „szakkifejezés’ te: nincs joga kiadni a telefon­számát. Kértem a vásárlók köny­vét - az sincs. „Na ez viszont már fogyasztóvédelmi ügy” - vágtam oda szárazon. Napközben levelet fabrikáltam a főnöknőnek, szorgosan tanul­mányozva neve és címe után a céginfót, nem szá­mítva sok jóra. Mo­gorva középkorú asszonynak látszik messziről, amikor éppen ott van az üzletnél, és én arra járok. Az ajánlott levelet tértivevénnyel postára adtam. Megyek hazafelé az aluljárón át, hát nem elém ugrik a kis üvegkalickából a szőke eladó? „Beszéltem a főnöknőmmel, visszaadjuk a pénzt, ne legyen már köztünk vita.” Olyan szol­gálatkész volt, mintha reggeltől délutánig átszerelték volna egy kedvesebb változatra. És én másnap megírtam a má­sodik levelet, amelyben megkö­szöntem a titokzatos főnöknő­nek, hogy rendeztük a dolgot. Hát így. Pedig néhány szó hangzott csak el: minőségi rek­lamáció, vásárlók könyve, szava­tosság, fogyasztóvédelem. Fogal­mak, amelyek azt az informá­ciót hordozták: ez ismeri a dör­gést, ezzel jobb nem vitatkozni. Pláne ha igaza van. Még a végén élni fog a jo­gaival. Hogy honnan a felkészültség? Nem a kisujjamból szoptam. Új­ságíróként fogyasztóvédelmi té­mákkal is foglalkozom. Számta­lan minőségi panaszról szóló le­velet kapok. Óhajok-sóhajok, amelyekkel a kereskedők nem foglalkoznak. Talán mégis van mód, hogy odafigyeljenek rájuk, ránk, és ne kelljen jogos pana­szainktól fulladoznunk. Talán csak egy csokor fogalommal kellene tisztában lennünk. A jo­gainkkal. ■ Rados Virág ■ Pedig; csak néhány szakszó hangzott el. ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK _________INGATLAN_________ a Á R ALATT Bp 15p. családi ház, összk. 06-20 492-9710 •23272* * * 200 8 ÁR ALATT, Bp 15p„ összk., iizl., lakás 260 nm 06-20 492-9710 *23273* 8 BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás felújított családi ház 2,2 M Ft-ért eladó 30/507-9747 •23003* BALATONHOZ közeli Szent György-hegyen panorá­más pince-présház, berendezéssel eladó. Képek a hegy001@freemail.hu címen a hegyOOl jelszó­val a képtárban. 70/510-2427 •23254* BÜKKBEN Felsőtárkányban üdülő és lakópark mellett örökpanorámával telek eladó. 10 ha 20 NI Ft. 50% bekerítve úttal és bővítési lehetőséggel 25 ha-ig, összközmü közelben vadász-, lovasta­nyának és üdülőnek alkalmas. 36/434-731 *23238* BÜKKSZÉKEN gőzfürdőhöz közel kétgen. cs. ház ea. Üdültetésre alk. 30/443-5592- ‘23256* DÁV0D0N (Bács-Kiskun meze) 2,5 szobás csa­ládi ház zógyfürdö közelében eladó. Kiváló hor­gászati, vadászati lehetőség. 1:20/452-2205- *23245* 8 ELADÓ Bajon 750 nm-es szőlő, pincével. 20/297-3301 •23079* KŐSZEG nyugati oldalán 2957 nm telek eladó. Csendes környezet, vezetékes víz, új kerítés. Ven­nék komfortos lakást a telkem beszámításával. Ár: 4,5 M Ft T.: 20/379-3163, ráfizetek! •23105* LŐRINCI központjában tetőtér-beépítéssel, két be­járattal, gáz+vegyes tüzeléssel ház eladó. 4 szo­ba, naz nappali, 2 fürdőszoba, főzőfülke, ebéd­lő, gardrób, dolgozószoba, 3 terasz, pince, parko­sított kert, úszómedence, halastó. Vállalkozónak két üzlethelyiség kialakítható. T.: 06-30/746-9371 *23244* 8 VÁLLALKOZÓK, befektetők figyelem! Reális áron eladók az ország különböző részein belterü­leti-külterületi ingatlanok. Tanya, szántó, gyep, le­gelő, nádas, szőlő, erdő, amely alkalmas fakiter­melésre, vadászatra, üdülőnek, halastónak, kúri­ának, bányaterületnek, ipari üzemnek, építési te­leknek. Hívjon, válasszon magának megfelelőt! 70/574-61-03 •23173* 8 VAS mezében, Nemescsón 5920 nm-es össz- közműves, beépítetlen telek eladó. 30/994-3522-------------- *23223* ___________JÁRMŰ___________ CI TROEN Jumper 2.5 TDI 1998-as modell, magyar- országi mikrobusz, maxi magas és hosszú, 6 szem. zárt tehergépkocsi. Üzembiztos, frissen szervizel­ve 1490 E Ft hitelre is eladó. 30/9381-306. •23246* CSETTEGŐ eladó. 30/485-0663. •23267* 8 FORD Transitokat vásárolnánk 1998-2006 évjárat között, 9 személyeseket készpénzért. Tel.: 30/218-0787------«------ *22970* LA DA 1200-at vennék, 20 év alattit. Gáz, horog, műszaki kell. 30/498-4054 •23221* 8 MERCEDES Vitot vásárolnánk 1999-2006 év­járat között, 9 személyeset készpénzért. Tel.: 30/746-7347 •22971* 8 MERCIBUSZ 7 üléses eladó! 20/964-6289 •23133* OPEL A. 1.4 GL. 98. fahéjmetál. 30/445-1120 •23228* SEAT Terra 1.4D '94. évj. jó állapotban eladó. Ár: 120 E Ft, 20/530-8879 •23247* 8 SÍBUSZOK bérbe, 9-11 személyes. 30/630- 1122 •22984* SUZUKI Vitara '91 hobbira 1.6i 70/3329-557 •23263* 8 TOYOTA Hiatokat vásárolnánk, 6 és 9 szemé­lyeset készpénzért, 1998-2003 évjárat között. Tel.: 30/746-7347 *22969* 8 TURISTA buszokat keresünk, 15-20 fősét, azonnali készpénzfizetéssel. 30/746-7347 •23087* VW PASSAT lim. ’98-as 1.9 TDI 110 LE digitklímás eladó, hitelre is. Kitűnő műszaki és esztétikai ál­lapotban. 20/9603-007. •23264* VW SHARAN 1.9 TDI ’98-as, 7sz. 70/3329-557 •23263* HASZONGÉPJÁRMŰ 8WEIMAR T174/2 1990-es RAU 8,4 m-es ru­góskapás kombinátor, IH 6200 gabonavetőgé­pek, VZ és RZ 3-as szárzúzók, SPC-re gyári műtrá­gyaadagoló, HW 60-11, KÖGEL 3 tengelyes, WILK 3 tengelyes billenős pótkocsik, Rába Steiger bal­lonkerekek, 2 soros burgonyakombájn, 3 és 5,2 méteres vontatott V nehéztárcsák; 8,4 m-es von­tatott simító eladók. Érd.: 30/444-5975, Győr *23233* 6 SOROS SPC vetőgép, környei 10 m-es simító, 90 LE IH traktor piros rendszámmal, újszerű gu­mikkal, 5,6 m jó állapotú ásóborona, 8,4 bontott kombinátor(fogasos), IH 6200 gabonavetőgép, bontott 250 Rába szimpla kerékkel eladó. Tel.: 30/957-4744 *23224* GÉPEK AKCIÓK! www.japankistraktor.hu (Mitsubishi) Kis­kunhalas. 30/3703-877 •23229* FŰKASZA, vetőgép, eke eladó. 20/3934-567. •23239* MTZ 82, ’84-es évj., papír nélkül adásvételivel 650 E Ft; MTZ 82 '95-ös évj., (kék) 1.2 M Ft. 20/361-4305. *23269* TÁPKEVERŐ 3-10 q ellenáramú. 30/3302-765. _______:______________________________________*23299* TE JHŰTŐ 300 lit 380 V eladó. 30/3302-765. *23259* MEZŐGAZDASÁG KUKORICA, búza, árpa, tritikálé, napraforgó áru­alapot keresek. 06-70/225-1816. *23128* KUKORICA siló eladó. 30/541-2788. *23255* 8 MEZŐGAZDASÁGI gépek eladók! 20/991-2460------------- *23110* NE DVES kukoricadara és kukorica siló szállítva. 30/3303-531 •23227* 8 RZ SZÁRTÉPŐT eladnék vagy pótkocsit beszá­mítanék. 30/913-6694 •23241* SZÖLŐOLTVÁNYOK termelőtől ea. 30/2732-351------------------*23251* VÁ GÁSENGEDÉLLYEL rendelkező erdőterületeket keresek az egész ország területén. 70/225-1816.----------- *23128* ÁL LÁST KÍNÁL DEUTSCH-GRIECHISCHE Restaurant sucht Kell- ner/-in mit Deutschkenntniss und Erfahrung. Wohnung und Essen vorhanden. Tel.: 0049- 179/227-55-39 oder 0049-7805/912-375 •23222* 8 EZ NEM csak egy mellékkereseti lehetőség! Ön kávézik, mi fizetünk! Minőségi gyógynövényes kávé partneri hálózat kiépítéséhez keresünk am­biciózus munkatársakat! SMS: 06-30/248-7017 *23002* 8 FABERLIC kozmetikumok katalógusból való ér­tékesítésére munkatársakat keresek. 30/976-6646------------- *23025* 8 JÓ L fizető bedolgozói munka leinformálható cégtől. 30/846-1819 *22993* 8 0RIF1AME-T kedvelő hölgyek jelentkezését vá­rom! 30% jutalék, ajándékok! 70/776-8294 •23225* 8 SZERETNÉL pénzt keresni? Szeretnél márkás, minőségi parfümöket olcsón? Szeretnél jobb éle­tei sikereket? Kozmetikai cég tanácsadókat, ve­zetőket keres. SMS: Parfüm 20/249-7397-------- *23001* í H IRDETÉS- ^ SZERVEZŐKET és/vagy TERÜLETI KÉPVISELŐKET KERESÜNK Magyar Térképház* Jelefon: 06-1/412-1859y ÁLLÁST KERES A KEGYELETI szakmában többéves vezetői gyakor­lattal rendelkező férfi munkát keres. 30/9078-170 •23185* OKTATÁS 8 AUTÓKLÍMA-SZERELŐ tanfolyamok indulnak febr. 18-tól! Eszkimó Szakiskola, 20/510-6000------------ *23220* 8 SL ÁGERÉNEKOKTATÁS! Lemezkészítés! Telefon: 20/964-6289 •23132* ___________UTAZÁS__________ 8 É LMÉNYFÜRDŐZÉS kedvezményesen szállás- lehetőséggel Debrecenben. Téli akció! Nádlx Panzió, www.nadixpanzio.hu , tel.: 52/532-104 —----------- *22992* 8 IS ZTAMBUL busszal, május 10-i indulás: 62900 Ft! Érdeklődni lehet: 30/242-1131 *23168* 8 MURAUBAN 39 heti 4 személyes, Hévíz- Dobogómajorban 8 heti 4 személyes üdülőjogok eladók. 1/420-9354,30/240-7302 *23080* SIÓFOKON 4 csillagos, 6 személyes apartman egyhetes üdülőhasználati joga (augusztus) eladó. T.: 06-30/746-9371 •23244* 8 SZILVÁSVÁRADON szobák kiadók. 30/582-1375--------------------*23177* 8 ÜD ÜUÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06-66/361-015------------- *22968* ÜD ÜUÖN Zalakaroson! Üd.csekk. T.: 20/9829-697 •23258* PÉNZPIAC 8 NAGY összegű kárpótlási jegyet magas áron veszek! Hagyatékra várót is. 70/574-6103 •23172* VÉGRAHAJTÁSSAL és adóssággal terhelt ingatla­nok és személygépkocsik kiváltása és tehermen­tesítése, banki és jogi háttérrel. Érd.: munkaidő­ben 70/3347-538. *23268* 8 VÉGREHAJTÁSOS illetve terhelt ingatlanok ki­váltása, jelzáloghite! ingatlanfedezetre BAR- osoknak, nyugdíjasoknak is országos hatáskörrel, vállalkozói hitelek, gyorshitel: 3-5 nap alatt! Tel.: 20/215-1504 •22995* ÁLLAT VEMHES anyakecskék eladók. 30/261-6279. *23230* DUROK kan továbbtartásra pladó. 30/3302-765------ —- ♦23259* 8 EB-ŐRÖK, villanypásztorok, kártevőriasztók utánvétellel is. Elektra Start Szaküzlet: 8181 Berhida, Szabadság tér 5. 30/307-1437, 30/214-7677, www.villanypasztorok.hu *23009* KIS- és nagysúlyú hússertés és 600 kg-os vágó­üsző Bács megyében eladó. Ár: 250-300 Ft/kg. Érd.: 20/515-10-18. *23252* MANGALICA süldők, hízók, malacok szabadtar­tásból eladók. 30/3302-765. •23259* SHETLAND pónik, kancák, csődörök, heréitek el­adók Kecskeméten. 30/270-0486 *23082* 2 DB szamár eladó. Csere érdekel. 20/9867-871. •23253* SZOLGÁLTATÁS 8 ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 20/374-7956--------- *23226* 8 P ORSZÍVÓZSÁK készítése, 20/478-2881 •22901* ATALAKITAS NÉLKÜL! A TOILETTE NETT® MEGOLDÁS MINDEN ESETRE! INTEREX KFT. www.interex.hu interex@ interex.hu KERESSE A FÜRDŐSZOBA SZAKÜZLETEKBEN! ___________BÚTOR___________ 8 Ó NÉMET hálószobabútor eladó. 30/630-1122 *23170* VEGYES CSAPDA eladó, kártékony állatok (patkány, me­nyét) elfogására alkalmas. 20/448-4588 *23039* FEKETE,ezüst, luc csemete eladó. 77/422-517------------------*23235* FEKETE,ezüst, luccsemete eladó. 77/422-517---------------- *23236* KI ÁRUSÍTÁS! 50% engedmény! Snowboard, cipő, sí, sífutó teljes felszerelések, korcsolyák, új síkabát, nadrág, kesztyű, extra méretek is. Turis­ták Boltja Kőszeg, Várkör 64. T.: 20/379-3163-------------- *23104* 8 KI SEBB-NAGYOBB, kézzel horgolt térítők el­adók. 1/291-0159 *23048* MINDENFÉLE színesfémet és ólmot vásárolok. T.: 06-20/534-5158 *23266* NAGY teljesítményű hegesztőgépeket, töltőket, villanymotorokat, elfekvő gépeket vásárolok. I: 06-20/3930-115 •23266* ÚJ HUNOR kaptár 40 db eladó. 30/228-7022 •23231* _________EGÉSZSÉG_________ 8 HÁ ZI ápolásra elektromos, többfunkciós masszírozó fotel lábmasszírozóval együtt eladó. Árban megegyezünk. 30/580-0332 *23181* 8 HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak el­adók. 70/317-9321 *22973* ________GONDOZÁS________ 8 A DÁNYI Idősek Otthona időskorúak ellátását és gondozását vállalja. Jelentkezés: Czeglédi Hen­rietta. 70/369-3613,20/313-7309 •23171* 8 A SZIGETCSÉPI Idősek Otthona időskorúak gondozását, ápolásátvállalja! Jelentkezés: dr. Ka­pitány László intézményvezetönéL TeL: 70/369-3614 •23243* 8 BENTLAKÁSOS intézetünkben az ország egész területéről idős emberek ápolását vállaljuk teljes ellátással, egyszeri nagyösszegü befizetés nélkül, napidíj ellenében. 1/350-0997,1/350-0999 *23174* 8 FALUN, otthonomban szeretettel és megbe­csüléssel idős személy felügyeletét vagy gondozá­sát vállalom. Pápa, 30/580-0332---------- *23181* 8 VI DÉKI (Tolna megye, paksi) családias, bent­lakásos intézetünkben az ország egész területéről idős emberek ápolását vállaljuk, teljes ellátással, egyszeri, na^összegű befizetés nélkül, napidíj el­lenében. 75/510-486, 20/569-5651 ‘23175* __________RÉGISÉG__________ 8 RÉ GI fémpénzt, papírpénzt és kitüntetéseket vásárolnék. 30/283-2289, Budapest *23046* VÁLLALKOZÁS CÉGEK adásvétele! 30/6397-405. •23237* 8 ÉLETMÓD klubvezetőt keresek. 30/536-5931----------- *22996* EL FEKVŐ árukészletek, selejt gépek, vasanyagok, roncs teherautók felvásárlása, értékesítése. 06-20/562-0666. •23128* ÉPÍTŐIPARI alvállalkozók munkát keresnek! 30/6397-405. •23237* LÉPJ be az Alvállalkozók Szövetségébe! A belépés ingyenes! 30/6397-405.- *23237* NAGYFORGALMÚ, nyereséges céget keresek meg­vételre. 06-20/562-0666. *23128* RUHÁZAT 8 ANGOL originál használt ruha készpénzes el­adásra! 30/618-3005 •23234* FELSŐRUHÁZATI értékesítésre alvállalkozókat ke­resünk. 30/6397-405. •23265* a HASZNÁLT holland és német ruha, kedvező feltételekkel házhoz szállítva is eladó! 30/413-0147 *22965* 8 HOLLAND, német használt ruha nagykereske­dés! Kitűnő minőségű, eredeti gyűjtőzsákos ruha­nemű; 200-230 Ft/kg. Lakástextil: 400 Ft/kg. Gyerekruha extra és I. osztályú: 500 Ft/kg. Fel­nőtt dzseki: 500 Ft/kg. Felnőtt kötött pulóver: 200 Ft/kg. Cipők: 200 Ft/kg. Az ország egész te­rületén ingyenes kiszállítás, valamint aki tőlünk vásárol, úgy annak megmaradt árukészletét visz- szavásároljuk! Érd.: 70/316-7296 •22966* S KISLÁBÚ nők cipőüzlete új, elérhető ára­kon várja kedves vásárlóit! 1077 Bp., Wesse­lényi u. 19. Tel.: 20/962-0553 *22931* KÖNYV a ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt, azonnali díjtalan kiszállás. 1/340-3760, 1/354-0978, 30/922-0436 , *22921* HIRDETMÉNY 8II. OSZT. trapézlemezek és szelemenek hihe­tetlen áron, mosL Tel.: 29/367-618; 70/318-9472 •22991* 8 KERESSÜK az Unió Szépét! 30/335-2446 •23096* RENDEZVÉNY NÖTAMÜS0R, zenekar rendelhető. 20/438-7340 *23202* 8 NŐIZENEKAR leköthető!!! 20/964-6289 *23134* NÖVÉNY 8 EGZOTIKUS növénymagkatalógus! 94/352-552 *22752* 8 TOJÁSFA, érdekes, dekoratív dísznövény, tájé­koztató és mag kérhető: 30/514-1020 —.------ *23186* __________BÉLYEG__________ 8 BÉ LYEGGYŰJTEMÉNYEKET, régi képeslapokat, régi pénzeket és levélborítékokat vásárolok: Bp. VI., Andrássy út 16.06 (1) 266-4154 •23120* JÁTÉK 8 DARTS célbadobójáték kihelyezés. 30/253-3094 •23207* ADÓ 1% Tisztelettel kérjük, ajánlja fel adója 1%-át az árva gyermekek, szegények, nehéz körülmények között élő családok megsegíté­sére! Ez Önnek plusz ki­adást nem jelent, csupán a rendelkező nyilatkozatra ráírja az adószámot: 18806760-1-15. Nyírségi Segítő Kéz Alapítvány Apróhirdetések felvétele telefonon: 06-1-488-5765 és faxon: 06-1-488-5769

Next

/
Oldalképek
Tartalom