Somogyi Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-04 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 5. szám
2007. FEBRUÁR 4., VASÁRNAP 5 SZTORI Denzel Washington színész „...TÖBBFÉLE ÜGYBEN is benne van a mancsom, több száz árvaházat építettünk Afrikában. Egyházi iskolába jártam, és a papok arra neveltek, hogy amit kapsz, annak legalább a tíz százalékát add vissza. Évek óta csinálom, és a tízszeresét kaptam vissza.” Parti Nagy Lajos / / iro „...keszi Imréről mesélték, hogy a tágas, nagypolgári lakás tágas vécéjében is könyvespolcok voltak, és minden vendég kikéredzkedett, hogy megnézze, ott vannak- e az ő könyvei. Ebbői aztán komoly sértődések lettek.” Bacsó Péter filmrendező „javasoltam is az egyetemen, hogy indítsanak történeti órákat, mert fantasztikus a tudatlanság. Nemhogy magyar írókról nem tudnak, noha művészeti egyetemről van szó, Fábri Zoltán nevét sem ismerik.” Norman Mailer iro „az is abszurd feltételezés, hogy a terroristák le tudnak győzni minket. Amerika hatalmas. Ha a tíz főterroristát elfognák és autókkal keresztülutaztatnák Amerikán, feladnák a harcot.” Torkos Matild újságíró „AZ EGÉSZSÉGÜGYI REFORM népszerűsítésében egy fiatal doktornő, Horváth Ágnes államtitkár jár az élen, aki csekély szakmai tapasztalattal rendelkezik, ráadásul aki a megreformált rendszer szolgáltatásait maga sem kívánja igénybe venni, inkább az otthon szülést választja.” HIRDETÉS Amíg a régész ás, állnak a gépek zöldmező Örülnek az autópálya-építkezéseknek, mert hivatalból kutatják a földet Gazdag régészeti anyag került elő a csepeli Központi Szennyvíztisztító Telep területén. A több mint hétszáz leletet csak néhány év múlva láthatjuk a Budapesti Történeti Múzeumban. Csontos Tibor „Képzeljék el, hogy én meghalok és eltemetnek, majd ezer év múlva egy kolléga feltárja a síromat, és talál benne kis aprót, zakógombot, zsebkést és műfogakat. Éljék bele magukat e majdani régész helyébe, akinek a feltárt sírom alapján kell majd rekonstruálni a Kádár-rendszert” - mondta állítólag valamikori hallgatóinak a nagy hírű egykori régészprofesszor, László Gyula. Lehet, hogy csupán elijeszteni kívánta a jelölteket a régészettől. „A ma régészeinek mindenesetre ennél még jobbak a lehetőségei - válaszolta erre Horváth M. Attila, a Budapesti Történeti Múzeum Ős- és Népvándor■ Hála az építkezéseknek, több az ásatási terület, mint amennyit elbírnak. láskori Osztályának régésze -, hiszen fővárosunk régészeti leletekben mindig is igen gazdag volt, így a mai időszak beruházásai nyomán számos igen nagy jelentőségű lelőhelyet sikerül feltárniuk. A városi régészetben az egyes építési telkeken végzett kutatásokból nyert információ- részletekből lehetséges összeállítani az egymásra települt kultúrák és korszakok hagyatékának mozaikképét. A zöldmezős beruházásoknak örülünk a legjobban, mert az ezeket megelőző régészeti kutatások során kaphatjuk a legteljesebb képet egy- egy kultúráról. Az autópályák építésénél az őskortól az Árpádkorig, tárgyaktól a falvakig mindenféle jelentős lelet előkerült már. Káposztásmegyer határában vagy Rákospalotán például többhektárnyi területeken szinte teljes őskori és Árpád-kori falvakat tárhattunk fel.” A sírba, a halott mellé étellel, itallal megrakott edényeket tettek Hasonlóan gazdag leletekre lehetett már előzetesen is számítani a csepeli Központi Szennyvíz- tisztító Telep huszonkilenc hektáros területén. A szakemberek régészeti szempontból min dig is gazdag és értékes területnek tartották a Csepel-szigetet, korábban is kerültek már elő kora bronz- és kelta kori leletek, a jelenlegi feltárás azon bán különböző újdonságokkal is szolgált. 2004-ben végeztek próbafeltárásokat, hogy megállapíthassák, a szennyvíztelep építése előtt milyen típusú régészeti munkálatokra lesz majd szükség. Több mint hétszáz régészeti objektum került elő ezen a területen a rézkortól az Árpád- korig. „Kevésbé ismertük a középső rézkor végén megjelenő és Lu- danice-kultúrának nevezett népesség emlékanyagát a főváros környéki lelőhelyekről - mondja Horváth M. Attila. - Ezért is volt fontos, hogy a szennyvíz- telep területén viszonylag nagy számú településobjektumot tárhattunk fel.” Egy csepeli kavics bányából került elő korábban a ma már Csepeli kardnak nevezett avar kori, ezüstveretes kard, amely a Nemzeti Múzeum kiállításán látható. A legjellemzőbb csepeli leletek közül mégis a kora bronzkori kultúra jellegzetes tárgyai, a harang alakú, általában vörös, sávosan díszített kerámiaedények a legismertebbek. A ha- rangedény-kultúrát egész Európában ismerik, az itteni leleteket már e kultúra Csepel-cso- portjának hagyatékaként tartja számon a régészeti szakiroda- lom. Angliában, Portugáliában, Spanyolországban és Francia- országban is éltek e kultúra képviselői, de mivel nem tudják, kik voltak ezek az emberek, jellegzetes formájú edényeik nyomán csak a Harangedény-kultúra népének nevezik őket. A szennyvíztelepi ásatások nyomán főleg hamvasztásos sírok kerültek elő. Horváth M. Attila elmagyarázza, hogy ezeknek két típusára bukkantak. Az egyik esetben a hamvakat urnába helyezték, majd borítótállal lefedték, köré pedig étel-, italáldozatokat tartalmazó korsókat, bögréket és tálakat helyeztek. A másik esetben a sírgödörbe étellel, itallal megrakott edényeA sajátos formájú edények miatt Harangkultúra-népnek nevezik a bronzkorban Csepelen és Európa más részein élő embereket két tettek, a hamvakat pedig az edények közé szórták. Az itt feltárt kelta temetőből mintegy hetven sír került elő, amelyek minden bizonnyal az első kelta betelepülőktől (Kr. e. IV-III. sz.) származnak. „A kerámiaedények közül a tálak, fazekak, csészék és bögrék nagy része korongolt, más edénytípusokat kézzel formázták, némelyikük késő bronzkori hagyományokat idéz. Vasfegyvereket és használati tárgyakat, vas és bronz ékszereket, üveg- és borostyángyöngyöket is helyeztek az elhunytak mellé. A gyöngyök és az ékszerek külföldi kereskedelmi .kapcsolatokra is utalnak - mondja a régész. - Kiemelkedő leletnek számít az a kézzel formázott és sírban talált edény, amelynek két füle plasztikusan kidolgozott emberalakot ábrázol. Az Árpád-korból származó településrészlet (Kr. u. XI-XII. sz.) félig földbe mélyített házakból, szabadtéri kemencékből és kemencebokrokból állt. A házakhoz többnyire kőből épített, fűtésre használt kemence tartozott, és szinte mindegyikben találtunk padlóba ásott, feltehetően élelmiszer tárolására használt gödröket.” Szeretik a régészek a Csepel-szigetet nem véletlen a szennyvíz- telepi területen talált leletek bősége, hiszen a Csepel-szi- get folyóközi, jól védhető területként sűrűn lakott térségnek számított. Az Anonymus szerint az Árpád Csepel nevű vitézéről elnevezett sziget királyi birtok és vadászterület is volt, sőt a királyi ménes őrzőhelyéül is szolgált, de erdőispánságot is szerveztek a területen, központja a mai szabad kikötő és környéke lehetett. Mindez magyarázat a leletek gazdagságára. Azok számára, akiknek nincs idejük tanulni. Magolás és nyelvtan nélkül. Kezdők, örök kezdők és haladók részére egyaránt, életkorra való tekintet nélkül. gondolja CSAK EL! Az iskolában mindnyájan tanultunk idegen nyelvet, ám 95 százalékunk ezt biztosan nem beszéli. Azt gondoljuk, hogy tehetségtelenek vagyunk a nyelvtanulásra! Nem vagyunk azok. Ha azok lennénk, még az anyanyelvűnket sem tanultuk volna meg. HOGYAN TANULJUK MEG A NYELVET? A nyelvi környezet a döntő. Először érteni, majd beszélni, végül az írásra és az olvasásra kerül a sor. Minden más folyamat természetellenes. szén másképp hangzanak, mint más szavakkal együtt egy egész mondatban. A TAXUS Leaming® módszer 59 900 Ft-ba kerül (utánvétellel + 1600 Ft), amivel ezt Ön örökre a saját és családja tulajdonában tudhatja. Kevés az ideje a tanulásra és megismerné a gyermeki tanulási folyamat tökéletesebb módját? Akkor látogasson el hozzánk munkanapokon 10-17 óra között: TAXUS International, Kft., 1184 Budapest, Lenkei u.16. vagy hívja zöldszámunkat (9-17): 06-80/282 987 vagy a 06-1/ 297-3686, 06-30/337-3053, e-mail: taxus@taxus.hu , www.taxus.hu Minden további csomag 5 000 Ft kedvezménnyel! A többnyelvű környezetben élő gyerekek akár több nyelvet is elsajátítanak. A FOLYAMAT HASONLÓ, MINT A GYEREKEKNÉL. A felnőttek is képesek egy új nyelvet elsajátítani hasonló egyszerűséggel, mint valaha a saját anyanyelvűket. A TAXUS Leaming® módszer összekapcsolja a gyermeki folyamatokat az agyról alkotott modern ismeretekkel. Arra is épít, hogy Ön már tud olvasni, ezért képes kihasználni az agy mindkét féltekéjének képességeit: egyidejűleg hallgatva az eredeti angol vagy német szöveget (kék CD) és olvasva a szó szerinti fordítást, majd a halláshatár küszöbén lejátssza ugyanezt a leckét tartalmazó TAXUS Leaming® minden embertípus esetében működik piros CD-t és közben bármi mással foglalkozhat. A szó szerinti fordítással megtanul angol DL német nyelven gondolkodni, valamint jó kiejtést sajátít el. Ez a folyamat ideális azok számára, akiknek nincs idejük intenzív „tudatos" tanulásra. ELMÉLETTEL ÉS NYELVTANNAL EGYÁLTALÁN NEM KELL FOGLALKOZNIA! De a szavakat sem kell magolnia, mégis több mint 4000 szóból álló szókincsre tesz szert! Az egyenkénti szó magolása szinte rákbetegségként hat idegen nyelvi tudásunkra. Az egyes szavak elszigetelten égéForradalmi angol és német nyelvtanulás!