Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-08 / 57. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 8., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP Hangágyúval lőnének a városi madarakra madárinfluenza A varjak védettek, a galambok pedig nem terjesztik a vírust (Folytatás az 1. oldalról) Először csak néhány rakott fészket a települések nyugodtabb részein. Ezek és leszármazottaik megszokták az ember jelenlétét és a zavarásmentes környezetben megmaradtak. Ennek ellenére az 1990-es évekre jelentősen lecsökkent a vetésivar- jú-állomány, ezért is lett védett. A Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség a csurgóiak felvetése kapcsán azt mondta: természetvédelmi szempontból A vetési varjú védett állat, ráadásul nincs belőle annyi, ami indokolná a különleges figyelmet engedélyezhetik a gyérítést vagy riasztást, ha az állomány túlszaporodott. Megvizsgálják, hogy valóban zavarják-e az embereket a madarak, illetve mekkora állományról van szó.- Az állományszabályozás ellen általában nincs kifogásunk, de lakott területen a lőfegyveres gyérítés korlátokba ütközik. Az elmúlt években, ahol indokolt volt, engedélyeztük a fészkek éltávolítását. A madárinfluenza veszélye azonban egyáltalán nem játszik szerepet az engedélykiadásban - hangsúlyozták a szakemberek. A Duna-Dráva Nemzeti Park is úgy foglált állást, hogy a madárinfluenza nem elegendő indok a varjak gyérítésére. ■ Varga A.-Csikós M. A pánikot a reklámozók is igyekeznek kihasználni A MADÁRINFLUENZÁVAL Való fenyegetettséggel reklámozta a termékeit egy cég. Drága pénzért kínált különféle madárriasztókat, köztük hangágyúkat A Magyar Madártani Egyesület kérte a céget, hogy ezt hagyják abba. Ugyanakkor egyes madarászok feljelentették a céget a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél Ez sem hatott: a termékek továbbra is láthatók egy weblapon bárki által hozzáférhetően.- nem helyeseljük ezen esz- közök használatát, s megkerestük a céget, hogy ne a madárinfluenzára alapozzák a reklámjukat - mondta Márta Krisztina, a Magyar Madártani Egyesület sajtószóvivője. - A védett madarakat ráadásul tilos megzavarni, akár hangágyúval, akár más módon. Ráadásul, ha esetleg madárinfluenzával fertőzöttek lennének - szerencsére ez nem így van -, abban az esetben a százfelé menekülő szárnyasok nagyobb bajt okoznának, mint ha egy helyen megtelepednek. Tehát semmiképp nem nevezhető hatékonynak ez a megoldás. Ráadásul jelenleg nincs is ok pánikra. Megkezdődnek a munkaügyi ellenőrzések Megkezdődnek a munkaügyi razziák. A februárban életbe lépett új jogszabályok alapján akár húszmillió forint büntetést is kiszabhatnak a felügyelők. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke, Papp István azt mondta: ezt a magas összeget súlyos szabálytalanságok ismétlődésekor szabják ki. Az idén a külföldiek engedély nélküli alkalmazását, a fekete és színlelt szerződéssel való foglalkoztatást, illetve a munkaidőnyilvántartás hiányát szankcionálják a legszigorúbban. Különös figyelmet fordítanak a személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó cégek tevékenységére, valamint az élelmiszeriparban a munkaerő-kölcsönzés tisztaságára. ■ Czene A. Zsebben hordta a segélyt a szántódi polgármester vizsgálat Figyelmeztetés a körjegyzőtől Karabinszky Gyula polgármester zsebben hordta szét a faluban az önkormányzati támogatást, be-beko- pogtatva a helybéli nyugdíjasokhoz - kifogásolta a szántódi Háger Ist---------------------ván. Panaszt te tt amiatt a körjegyzőnél. Kiss Pál (képünkön) kivizsgálta a történteket és - így mondta - baráti hangvételű levélben hívta fel a polgármester figyelmét, hogy nem postás... A szántódi képviselő-testület rendelete értelmében a hatvanöt év feletti állandó lakosok kaphatnak évi egyszeri háromNégy éve kampány van megkezdődött a választási kampány Szántódon? - tette JfeZ a kérdést a nyugdíjas panaszos a sajátos pénzosztás hírére. Karabinszky Gyula polgármester (képünkön) úgy felelt erre: - Szántódon a választás másnapjától folyamatosan kampány van. ezer forintos támogatást. Háger István hallotta a faluban terjedő hírt, hogy a polgármester hordja szét a pénzt, de ő hiába várta, hozzá nem csengetett be. Ezen háborodott föl. Kiss Pál körjegyző érdeklődésünkre azt mondta: postai úton végül a panaszos is hozzájutott az őt megillető támogatáshoz. - Mindenkinek ki lehetett volna küldeni a pénzt postán, ám a hivatal dolgozói felvették a pénzt, mondván, így gyorsabban eljut a címzettekhez. A polgármesternek azonban nem dolga a pénzkezelés. Azt nem lehetne kifogásolni - ezt is megírtam a levélben -, ha elkíséri a hivatali dolgozókat a pénzosztó körútjukra. A pénzzel egyébként korrekten elszámoltak, egyetlen fillér sem hiányzott. Karabinszky Gyula szerint szemlélet kérdése az egész. - Olyan jogszabály nincsen, hogy az állampolgárokkal nem léphetek személyes kapcsolatba - magyarázta a szántódi polgár- mester. - Akikhez bekopogtam, nagyon örültek. Egy valaki utóbb valóban számon kért, amiért nem találtam otthon. Megjegyzem: nálam az is erkölcsi kérdés, hogy az „ajándékot” nem várom el; ha kapok, örülök neki. ■ Fónai Imre Koppány-völgyi krízisalap a rászoruló családoknak Több mint 460 ezer forint adomány gyűlt össze támogatásokból és színházijegy-eladásból a hét végén Tabon, a Koppány-völgyi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat, a városi művelődési központ, valamint a Holisztikus Nevelésért Közhasznú Alapítvány által szervezett jótékonysági esten. Haász Sándor, a családsegítő szolgálat vezetője elmondta: célkitűzésük a rászoruló családok támogatása, valamint prevenciós programok szervezése. Az est bevételét „krízisalap” létrehozásával a Koppány-völgyi kistérség szociális válság helyzetbe került családjainak megsegítésére használják föl.- A krízisalapból kaphatnak támogatást a legrászorultabbak - mondta Haász Sándor. - Az igénylést követően az alapítvány kuratóriuma gyorsan dönt, hogy a rászorultak minél előbb megkaphassák a pénzbeli támogatást vagy a természetbeni juttatást. A jótékonysági rendezvény programjaként, „Musical-est” keretében a veszprémi Petőfi Sándor Színház művészei léptek színpadra. Előadásukat több mint kétszázan kísérték figyelemmel. ■ Krutek József HIRDETÉS