Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-03 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 27. szám
2005. július 3., vasárnap Rejtvény, játék 15 Hofi: mezítláb a szőnyegen* Hoffmann Géza és Vnoucsek Margit 1959. június 13-án házasodott össze. Holinak mázlija volt vele. éppen úgy. mint Szendrö Józseffel Hofi rajongott a Merőikért és a vadászatért, szívesen haknizott, de nem tűrte, hogy előadása közben a nézők egyenek és igyanak. Alakját könyvben idézi Vnoucsek László, akinek keresztanyja Hofi Géza első felesége volt. G éza bácsi az Anker közben lett végérvényesen A Hofi. A ház ura nem szerette a nyálas, összebújós, családi kötelé- kes, jaj-de-szeretjük-egymást hangulatot. A lakásnak megvolt a jellegzetes illata, amit feleségének, Gittinek a parfümjei, a konyha, az ebédlő sajátos szaga, Géza bácsi trófeái és az egész lakásban leterített szőnyeg együttesen produkált. A nagy családi „evészetek” a legritkább esetben valósultak meg az Anker közben. A családban mindenki akkor evett, amikor éppen neki jólesett. Ezt a gyakorlatot Géza bácsi vezette be. Géza bácsi sosem dohányzott, nem érdekelte - már nem emlékszem, miért nem szokott rá. A vadászatokon szerzett trófeái annál inkább fontosak voltak a számára. Azok az egész lakásban lógtak, de legfőképpen az ebédlő hangulatát határozták meg. Kissé talán bizarr volt, főleg ha vadas ételt szolgált fel keresztanyám. A folyosón balra volt Géza bácsiék szobájának ajtaja. Ide senki sem tehette be igazán a lábát, még a bejárónő is csak olykor-olykor. Rögtön a bejárati ajtó mellett jobbra a fegyverszek: rény állt, a folyosó falán. Ott tartotta a vadászfegyvereit, néha még a pénzét is. Amikor hozzájutott első autójához, mindenki kikezdte, és barátai is irigykedve figyelték tovább. A CU 45-80 rendszámú sötétzöld Moszkvics 408-at ugyanis nyerte. Mázlija volt, mint ahogyan korábban szerencséje volt Szendrő Józsi bácsival vagy éppen Gittivei is. A szerencse végigkísérte az életét. Gépkocsi- nyeremény-betétkönyve volt, ami történetesen nyerőnek bizonyult. Nem hitte el szinte senki, hogy valóban így történt, minMindig szeretett volna megmaradni denki „a Hofi nagy pénzeit” sejtette a luxusnak egyáltalán nem számító autó mögött. Géza nem szerette ezt a kocsit, mindig szidta, hogy nyolcvannál többel nem megy. Első igazi autója a hőn áhított tojásszínű Mercedes volt. Onnantól kezdve csak Mercedese volt. Mindene volt ez a márka. Féltette a Mercit, senki nem vezethette. Gitti számára mindig ajándék volt, ha Géza ráért arra, hogy foglalkozzon vele. Egyáltalán arra, hogy beszélgessenek egymással. Ez általában éjszaka történhetett meg. A Vörös Dög, mert Gittit így hívták egy idő után magassága és gyönyörű vörös haja miatt, ameddig csak tehette, fent maradt az előadás napján. Géza egy és két óra között ért haza, ezután következhetett a nagy, kétszemélyes dumaparti, ami akár reggelig is eltartott. A hétköznapok alatt szinte lehetetlen volt, hogy Géza és Gitti együtt elmenjenek szórakozni, kikapcsolódni. Géza fejében nem keringett más, csakis az előadások és a Hofi: Kádárnak húsz év alatt nem sikerült elfogadtatnia a szocializmust, Antalinak három hónap alatt sikerült. siker, a dicsőség. Szinte minden ruháját Gittitől kapta, ő öltöztette, maximum a dzsekiket vette meg saját maga. Géza imádott hűsokat szétbontani, lefejteni, felkészíteni. Neki ennél több szerepe nem is igazán volt a konyhában. A darabolás, valamint a húsételek felkészítése azért tartozott Géza kedvenc időtöltései közé, mert imádott vadászni. Egy- egy állat elejtését követően pedig csak ő és senki más nem pucolhatta meg a szerencsétlen állatot. Mindent tudott a vadászatról. Az ebédlőben számtalan trófea lógott. Mama csak szarvaknak nevezte őket, amin Géza rendesen ki is akadt. „Ezek trófeák, Mama!” - mondta mindig kissé emelt hangsúllyal. Csak Géza rakhatta fel őket a falra, és ő rendezgethette. Géza szeretett az Anker közben lakni. A szomszédokat is tisztelte, de egy idő után már nem tetszett neki, hogy szemükben művészúrrá vált. 0 szeretett volna megmaradni Gézának. Ha megállították a lépcsőházban, kedvesen elbeszélgetett az emberekkel, de ő maga nem volt há- zalós típus. Imádott olvasni, szinte minden napilapra előfizettek. A rádiót inkább csak a kocsiban hallgatta, főképp a dzsesszt szerette, Sammy Davist, Frank Sinatrát. Mezítláb és általában csíkos pizsamában járkált a lakásban. Az egész lakásban elszórta a holmijait, letett ezer forintot a tévé tetejére, a kulcsait a fotelra, másik kétezret az ebédlő zöld szekrényére. A haknik alkalmával egyetlen kikötése volt, hogy ne szolgálhassanak fel közben, ne egyenek, ne igyanak, amikor ő játszik. Felettébb zavarta, ha zaj hallatszott, amikor éppen a poénokat gyártotta, ebből több összetűzése is akadt. Egyik lemezén meg is örökíti - egy József Attila-versre utalva -, amikor egy gyerek fel-alá szaladgált a sorok között. Rászólt Géza, mire a gyerek apja annyit mondott: „Nem esik el, az én gyerekem!” Mire Géza: „De el fog, mert elbuktatom!” *Részlet Vnoucsek László Ajtón belül - Négy évtized Hofi Géza mellett c. könyvéből NAPKELTE# 2005. július 4-én, hétfőn reggel is Nap-kelte 5.50 és 9.00 óra között a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján, valamint délután 15.30 és 18.00 óra között ismétlés az m2-n. A Nap-kelte tervezett témái:- Az ÁSZ súlyos kifogásai... Kinn, pádon Rácz Jenő egészségügyi miniszter.- Lejárató kampány a volt miniszterelnök ellen? A stúdióban Répássy Róbert.- Kereszttűzben Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.- Vendégünk lesz Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.- Az egyenlő bánásmódra ügyelnek... A stúdióban Majtényi László egyetemi docens és Herczog Mária szociológus.- Várják Orbán válaszait... Szabó Zoltán, az Orbán-bizottság szocialista tagja.- Cáfolja az ügyészség a kabuli századost. .. Vendégünk Farkas Roland. Produceri Gyárfás Tamás Főszerkesztői Lakat T. Károly Műsorvezetői Orosz József Telefonszámunk az adás idejéni 251-0519 Előző számunk helyes megfejtése: 1. Mucikám, ezerszer kértelek, ne tüzelj, amikor rájössz, hogy ki a gyilkos! 2. Na és, kisfiam, Hogy tanították ezt a biológia óránT Lakáskultúra-előfizetést nyert: Dáp Józsefné (Komló} Újvári Istvánná (Soltvadkert) Varga János (Budapest) Heti skandináv rejtvényünk megfejtését hétfő éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. MEGFEJTÉSÉT BEKÜLDHETI SMS-BEN SZERDA DÉLIG az alábbi telefonszámra: 06-90-63-11-41 Kérjük, hogy először írja be a VR szót, majd a megfejtést. (Az sms díja 76 Ft + áfa) E heti skandináv rejtvényünk helyes megfejtésének beküldői közül három olvasónk Kiskegyed-előfizetést nyer. „A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tjékoztatúst ” Fejtsen kedvére az űgvei, Terefere, KÓPÉ, KÁPÉ rejtvénylapokban is! IDŐJÁRÁS NAPOS, SZELES IDŐ A Bikavér ünnepe Egerben K ilencedik alkalommal tartja meg Eger város hegyközsége „Az egri bikavér ünnepe Szent Donát napján” rendezvényét. A Dobó téren felállított sátrakban 30 egri borászat kínálja egri bikavérét 17 neves étterem ételkülönlegességével, amelyet kifejezetten ahhoz, az ott szervírozott borhoz készítéttek. így a kóstolgatók a kulturált borfogyasztás mellett a gasztronómiai igényességgel is találkoznak. A július 8-tól 10-ig tartó, háromnapos vidám forgatag során a borgasztronómiai bemutató mellett lesz jótékonysági édesség- és borárverés, és sor kerül a 2004. évi Eger Szőlő- és borkultúrájáért érem, a tavalyi év egri bortermelője, szőlőtermelője, borgasztronómusa cím, vala- —------------mi nt az idei borversenyek díjainak, okleveleinek ünnepélyes átadására. Vasárnap 14 óra 30-kor az egri Donát dűlőben felállított Szent Donát-szobornál fohászkodnak közösen a szőlő- és bortermelők az idei jó termésért. A rendezvény ideje alatt szőlő- és bortémájú szobrokat készítenek a nézők szeme láttára a kőfaragók. Koppány ..................... ............. ^ re ggeli + ,e,h6zet -Siófok •Fonyód -Tab 29 esi*,, zz |U Nagyatád 16 .c BBH Baits ' ews m do/c Somogy megyében ma már ismét 28 fok köré melegszik a levegő. Napos, száraz, de a délutáni órákig erősen szeles na- púnk lesz. Hétfő reggelre körülbelül 14 fok várható. VfchomérséMet A legvalószínűbb folytatás: Duna 21-23 °C hétfőn napos, száraz, átlagos hőmérsékletű Idő,valószínű. Tisza 22-24 °C A kedd és a szerda nyugatról újabb erős felhősödést, zápo- Balaton 22 °C rókát, a Dunántúlra viharos északi szelet és lehűlést ígér. Vélencel-tó 22 °C Csütörtökön és pénteken országszerte kánikulára célszerű Fertő 20 °C számítani. Tisza-tö 24 °C Orvosmeteorolögia: nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: az erős néha akár viharos északi Pollen szél erősen lökdösi a gépjárműveket. Előzésnél, fasorok mellett, dombos vidékeken különösen nagy ennek a hatása! Pázsittű magas Az előrejelzés bizonytalansága: „szerdáig KICSI” 90lüllált ,™gaS További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján Csalán közepes ( http://l-zonas.hu ).