Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-26 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 26. szám

2005. június 26., vasárnap ■ Sport 11 Lecsapott a Villám Aranyérmet szerzett Laka­tos Péter a siófoki kadett ökölvívó Euróba-bajnoksá­gon, miután tegnap a dön­tőben az azeri Iskandarov Hafizot is legyőzte. Zúgott a csarnokban a „ri-a, ri- a, Hun-gá-ri-a!”, amikor Laka­tos Pétert, azaz Villámot szólí­tották a kötelek közé; a lelkes nézők között foglalt helyet Lamperth Mónika belügymi­niszter asszony is. A Vasas ök­löző] e szinte lemásolta az elő­ző napi elődöntőben nyújtott produkcióját; okos, fegyelme­zett boksszal 22-15 arányban nyerte a finálét, s egyben elhó­dította a kadett Európa-baj- nokság legtechnikásabb ököl­vívójának járó tiszteletdíjat.- A meccs előtt a megelő­zést, a folyamatos elmozgást kértük tőle, amit maximálisan betartott. Végig a taktikai uta­sításokat betartva bunyózott, s jól bírta erővel is - mondta a győzelem utáni mámorban Szakos József mesteredző, az utánpótlás-válogatott vezetője.- Az első két menet nagyon jó volt; a harmadikban féltet­tem egy kicsit, mert az azer­Lakatos Péter (szemben) újoncként lett kadett Eurépa-bajnok inek nagy ütőereje van. Sikeré­nek értékét növeli, hogy egy évvel fiatalabb az ellenfelénél, aki volt már második is a világ- ranglistán - tette hozzá Csötönyi Sándor, a honi szö­vetség elnöke, egyben az euró­pai amatőr szövetség alelnöke.- Ez volt a legnehezebb mérkőzésem az Eb-n; nagyon erőseket ütött az azeri, ráadá­sul magasabb is volt nálam, és a karja is hosszabb. Az első menetben volt egy holtpon­tom, amikor kaptam egy ütést a nyakamra. Akkor kicsit meg­ijedtem, hogy baj lehet, de né­hány másodperc alatt helyre­jöttem, s már nem zavart a sé­rülés a további bokszban - mondta az újdonsült korosztá­lyos Európa-bajnok. A siófoki kadett kontinens- viadalon Lakatos Péter aranya mellett Mihály János és Néme­ti Tibor révén két bronzérmet is begyűjtötték a magyarok. Ráadásul Mihály és Németi is a későbbi Európa-bajnokkal szemben maradt alul az elő­döntőben. S ha még azt is hoz­zátesszük, hogy mindhárman újoncként, elsőéves kadett- ként léptek Siófokon a szorító- ba... Keszthelyi Zoltán WHMM—I..IMI l'l ITW—1^— Osztályt vált a A Mezőcsokonya és a Toponár helyet cserél egymás­sal a megyei I. és II. osztályban, miután a csokonyai gólzáporos visszavágón hazai siker született. Mezőcsokonya A Kaposszerdahely Kaposméróben is 2-1-re legyőzte a Mesztegnyőt A megyei I. osztályú tagságért: Mezőcsokonya-Toponár 5-3 (3-2) Mezőcsokonya, 400 néző. V.: Král. Gólszerzők: Tóth Z. 2, Szi­lágyi 2, Sudár, illetve Itvás G., Oláh Z„ Horváth Z. (11-esből). Jók: Tóth Z., Szilágyi, Sudár, Rántás, Tábori, illetve a vendég toponári együttesben nem akadt kiemelkedő teljesítmény. A Mezőcsokonya 5-4-es gólaránnyal kivívta az I. osztá­lyú tagságot, míg a Toponár ldesett a II. osztályba. Horváth János Buzsák-Kaposújlak 2-2 (1-1) Buzsák, 250 néző. V.: Szökrény. Gólszerzők: Belényesi, Var­ga E„ illetve Troli, Nagy N. (11-esből). Jók: László, Varga G„ illetve a vendég kaposújla- ki együttesben nem akadt ki­emelkedő teljesítmény. A Kaposújlak 5-4-es gól­aránnyal továbbra is megőriz­te az I. osztályú tagságát, míg a Buzsák a következő bajnoki szezonban is a II. osztályban szerepelhet majd. Kesztyűs Imre A megyei II. osztályú tagságért: Somogyjád-Csököly 4-0 (1-0) Somogyjád, 150 néző. V.: Ba­logh M. Gólszerzők: Rébay 2, Trin- ger, Nemes (öngól). Kiállítva: Lábodi (Csököly) a 43. perc­ben a második sárga lap után, Szován (Csököly) a 43. perc­ben a kispadról reklamálás mi­att, Harangozó (Csököly) az 55. percben a második sárga lap után. Jók: Rébay, Tringer, Kósa, Szaka, illetve Molnár Z., Harangozó. A somogyjádiak kettős győ­zelemmel, 7-1-es gólaránnyal továbbra is megőrizték a II. osztályú tagságukat. Birkás Béla Szulok-Baté 2-1 (1-1) Szülök, 100 néző. V.: Szabó P. Gólszerzők: Bödő 2, illetve Horváth Á. (11-esből). Jók: Bödő, József, Benkő, illetve Tölgyesi, Orsós. A szulokiak kettős győze­lemmel, 5-1-es gólaránnyal to­vábbra is megőrizték a II. osz­tályú tagságukat. Hengerics József Kaposszerdahely- Mesztegnyő 2-1 (0—1) Kaposmérő, 150 néző. V.: Ferencz. Gólszerzők: Somogyvári, Novák (11-esből), illetve Ba­bina. Jók: Novák, Kaiser, Csarankó, illetve Babina, Bató, Nemecz. A kaposszerdahelyiek ket­tős győzelemmel, 4-2-es gól­aránnyal továbbra is megőriz­ték a II. osztályú tagságukat. Balogh József TENISZ Két ezüst maradt Bogláron Balatonboglár volt a házigaz­dája az országos tenisz vidék­bajnokságnak - a több napon át tartó mérkőzésmaratonon a négy korcsoportban össze­sen 57 klub sportolói méret­tettek meg egyéniben, páros­ban és csapatban -, ahol két ezüstérem jutott a házigazda BBTC reménységeinek. A 17-18 éves leányok mezőnyé­ben a párosoknál a Szűcs Dó­ri, Mészárovics Mirtill egység, a csapatversenyben pedig a Gara Júlia, Szűcs Dóri, Mé­szárovics Mirtill, Makarész Vivien alkotta négyesfogat lett második. A klubok közöt­ti pontversenyt a Sopron nyer­te; a házigazda balatonboglá- riak az előkelő ötödik helyen zárták a Tinódi utcai tenisz­centrumban rendezett csatá­rozásokat. Füleki Tímea o «fi /1 npri ^ Axel sp™ger­Somogyi Hírlapig [I Magyarország Kft. lapja. —--------------------------------------fcJLI Felelős vezető: az ügyve­ze tő igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szer­kesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Előfizetési díj 1 hónapra 425 forint. Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságospavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Nyom­tatta: a Déli Nyomda Kft. Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. • ISSN 1786-8378 TONDACH í* t+% III. Cseréikiillis Mi II, 3IH Reklámáron a hirdetési bon bemutatójának \ Osztrák hornyolt körszeletvágasú és hódfarkú cserépé "ÉS M,N0EN- AMI A TETŐHÖZ SZÜKSÉGESI /fltHEmx 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 21. f építőanyag j Tel,/fax: 87/341-349: 87/341-459 LABDARÚGÁS Búcsú a játékvezetéstől Juhász László számára minden bizonnyal örökre emlékezetes marad a Csurgó-Balatonszárszó megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés; ezen a találkozón búcsúzott el ugyanis a játékvezetéstől. Juhász László a Fradi barcsi fellépésén az azéta már elhunyt Simon Tiborral is kezet rázhatott A somogytarnócai sípmes­ter az elmúlt csaknem két évtizedben miűtegy 750- 800 mérkőzésen fújta a sí­pot; a járási bajnokságban kezdte, s egészen az NB I-es tartalékbajnokságig vitte.- Már kilencéves korom­ban igazolt labdarúgója let­tem a Dunaújvárosi Kohász­nak. Évekig a város NB Il-es csapatában játszottam a kö­zéppályán. Amikor Darány- ban abbahagytam a focit, el­határoztam, hogy továbbra is a zöld gyepen maradok, csak szerelést váltok - mondta Juhász László, akit tavaly Somogy legjobb síp­mesterének választottak.- 1987-ben kezdtem el bí­ráskodni - folytatta a búcsú­zó somogytarnócai bíró. - Nem tartom magam szigorú játékvezetőnek, csínján bántam a sárga és a piros la­pokkal. Úgy érzem, akik éveket eltöltőitek a játék „sűrűjében”, és nemcsak tankönyvekből tanulták a játékvezetést, azok mindig is egy kicsit játékos szem­mel vezetik a meccseket. Sokszor halljuk, hogy haza­fújt a bíró; az otthon játszó csapat soha nem élvezett nálam előnyt. Ha statisztikát készítenének a mérkőzése­imről, valószínűleg az derül­ne ki belőle, hogy többnyire a vendégcsapat távozott ponttal, pontokkal... Juhász László a legszíve­sebben Csurgón és Inkén ve­zetett mérkőzést. Három olyan találkozót is megemlít, ami örök élmény marad szá­mára. A legkiemelkedőbb rangú közreműködés egyér­telműen a Fradi barcsi fellé­pése volt. Kellemes emléke­ket őriz Sellyéről még annak ellenére is, hogy a hazaiak csak döntetlent értek el; a helyiek ugyanis termetes méretű görögdinnyékkel en­gedték őket haza. A harma­dik élmény sajnos eléggé kellemetlen. Egy NB III-as mérkőzésre igyekeztek, ami­kor Istvándinál őz szaladt eléjük, az autó pedig össze­tört. Nehéz pillanatokat él­tek át Kovács Jánossal és Pájer Lászlóval együtt. A fe­leségeik mentesítő járataival azonban eljutottak Gerjen- be, s végül levezették a meccset. Mint látszik, a jó és kiegyensúlyozott családi háttér itt is nélkülözhetetlen. Juhász László már két éve elhatározta, hogy befejezi a bíráskodást. Akkor még folytatta, a mostani döntése azonban végleges.- A mai magyar labdarú­gás légköre nem tetszik; ez már sajnos nem a fociról, hanem sokkal inkább a pénzről, a különböző érde­kekről szól - mondta amo­lyan zárszóként. Gamos Adrienn *• 4 4 /StÓHÁZ BARCS FordFiesta 1.995.000 Ft-tól „ajándék" metálfény | éS 3 £v garanCja j I FordFuslon | ^/'^^gj^^2.5^9.OOQ Ft-tól 10% befizetéssel elvihetők akár 120 hónapra! jé^Ajjjjr Autóház Barcs Kft. Barcs, Keleti Ipartelep, Tel.: 82/565-355 Nyitva tartás: H-P: 8-17-ig, Szó.: 8-12-ig KLÍMABERENDEZÉSEK a megye legnagyobb választékával! NAPELLiNZŐK és egyéb árnyékolók

Next

/
Oldalképek
Tartalom