Somogyi Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-23 / 94. szám

KIÁRUSÍTÁS! Fegyveres rablók támadtak Három álarcos fegyveres rontott be csütörtökön este, negyed tíz tájban a XVII. kerületi 506-os ut­ca egyik családi házába. Tudhat­ták, hogy a tulajdonos egyedül van otthon. A férfit betuszkolták a szobába, ahol összeverték, köz­ben a pénzét és ékszereket köve­teltek tőle. Ezután kitépték a nyakából aranyláncát, majd ösz- szeszedték a házból az ékszere­ket. Megtalálták és magukhoz vették a tulajdonos autójának in­dítókulcsát is. Újra megverték a házigazdát, majd az udvaron parkoló Honda HRV típusú te­repjárójával távoztak. A nyomozók a rablás bejelen­tése után öt perccel már a ház­ban voltak, és elrendelték az au­tó körözését. Este 11 óra tájban előállították a gyanúsítottakat. r BARKÁCSOLÓK, 1 ÉPÍTKEZŐK FIGYELEM! Vacsorameghívássai szeretné megköszönni a rendőrök gyors felderítésést gróf Károlyi László- né. Az ükanyjáról és férje ükap­járól készült olajfestményeket kedden délután a fóti Károlyi­kastély nyitott ablakán keresz­tül lopták el. Kiderült: a képeket egy fóti fiatalember lopta el. A nyomo­zók két nap alatt eljutottak hoz­zá, és egy XVI. kerületi söröző­ben fogták el. Épp akkor, ami­kor a negyvenmillió forintot érő képekért harmincezer forintot vett volna át. - Átvertetek, fi­zessetek ki! - kiabálta elfogásakor M. András (25), aki a televízióból értesült a képek valódi értékéről. A fiatalember bilincsbe verését végignézte a vevő, aki távolabb állt a tolvaj­tól, így nem is tudhatták, ki ő. Nem sokkal később telefonált is a rendőrségre, és bevitte a nyo­mozóknak a képeket. Az érté­kes műkincsek egyike megsé­rült, de gróf Károlyi Lászlóné szerint kijavítható. A gyors elfo­gás résztvevői jutalmat kaptak. A gróf és felesége a rendőröktől kapta vissza családi ereklyéit Konyhabútor stúdió megszűnéséből visszamaradt bemutató konyhabútorok, (olasz, szlovén) bútoralkatrészek, és tömörfa (tölgy, fenyő, cseresznye stb.) bútorajtők és fiókelők kedvező áron és nagy választékban kaphatók. 2005. április 20-tól naponta 10-től -17-órálg Cím: SZIGETVÁR, Dencsházai u. 2. Érdeklődni lehet: a 73/344-411, 73/312-158 ésa 73/544-016 l telefonszámokon. i Mosdós Község Önkormányzatának Képviselő-testülete értékesítésre felajánlja a tulajdonában lévő Nagyberki, Ifjúság u. 3. sz. alatti 314/59/A/3. hrsz-ú ingatlanát garázzsal együtt. Irányár: lakás 11 000 000 Ft, garázs 1 000 000 Ft A vételi ajánlatokat írásban 2005. április 29-én, 14 óráig a Mosdósi Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani. A lakás megtekinthető előzetes egyeztetés alapján a 82/579-022 telefonszámon. TISZTELT SOMOGY MEGYEI ES KAPOSVÁRI ADÓFIZETŐ ÁLLAMPOLGÁROK! Tisztelettel kérjük, hogy befizetett személyi jövedelemadóiuk 1%-ának felajánlásával - ha nincs egyéb elkötelezettségük - gondoljanak intézményünkre és támogassák a “Kaposi Mór*' Megyei Kórházért Alapítványt Adószáma: 18760840-1-14 Támogatásukkal nagymértékben hozzájárulnak a kórházi gyógyítás, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, továbbá az oktatás, kutatás és tudományos tevékenység feltételeinek javításához. Az alapítványunk javára tett felajánlásunkat a betegek, és a gyógyult emberek nevében is tisztelettel megköszönjük. “Kaposi Mór“ Megyei Kórházért Alapítvány Kuratóriuma Nyoma veszett egy nógrádi kisfiúnak eltűnt Beregi Martín (7), a kisfiút utoljára csütörtök este látták. A gyermek a do- rogházi lakóhelyéhez közeli Zagyva patakhoz ment az ár­vizet megnézni. Kerékpárját megtalálták, ám őt nem. (ned) Az őr már nincs életveszélyben stabilizálódott a meglőtt biz­tonsági őr állapota. Az 53 éves férfira csütörtökön adtak le több lövést a bankrablók, miután az őr megakadályozta, hogy kifosszák a bankot, (ned) Saját számlára utaltatott milliókat keresi a rendőrség azt a csalót, aki hamis számlák­kal saját számlájára utalt 17 millió forintot egy kecskeméti áruházban. Az csak később derült ki, hogy a hamis bé­lyegzőn szereplő számla egy magánszemélyé, (szí) Eljárás indult Márk halála miatt megindult a nyomozás a mandulaműtétje után el­hunyt négyéves kisfiú ügyé­ben. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást, (jj) Súlyosan megsérült egy kerékpározó fiú elgázoltak egy tízéves kisfi­út Nagykanizsán. A kerékpá­ros gyermeket akkor ütötte el az autó, amikor épp lehajtott a járdáról. A kisdiák súlyosan megsérült, az ügyben vizsgá­latot indított a rendőrség, (jj) Megcsúszott a föld az esős idő miatt ráomlott egy solymári csalá­di, ház garázsára mintegy nyolc köbméter agyagos föld. A tűz­oltók szerint az elmúlt napok esős időjárása okozhatta a csuszamlást. Az eset során senki sem sérült meg. (ned) Az ingatlanokat együtt kívánjuk értékesíteni. Eladási ár: 28 M Ft. lél.: 82/505-104, 30/2047-277 A Hernádi Zsolt igaz­gatta cégnél egy-két milliárd nem is számít? Elismerte a Mól a lopást botrány Megcsapolták a gázolajkészletet is A Mól dunai finomító­jában napokkal ezelőtt kirobbant üzemanyag­lopásról kiderült: a tettesek nem csak ben­zinnel, gázolajjal is meg­csapolták a készleteket. Nagy Eszter Dóra A Mol-botrány hivatalos változa­ta is megszületett. Tegnap sajtó- tájékoztatót tartottak az ügyben. E szerint keddre virradóra hu­szonhárom személyt állított elő a rendőrség, miután nagy meny- nyíségű üzemanyagot loptak ki a százhalombattai kőolaj-finomító­ból. A rendőrök egyszerre csap­tak le a finomítóban és a tolvajok telephelyén. A tettesek közül ti­zenhatot gyanúsítottak meg a bűncselekménnyel, de letartóz­tatásba csak tizenketten kerül­tek - mondta Zsombok György. A Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi főosztályának vezetője hozzátette: a történtekről a fino­mító biztonsági szolgálata értesí­tette a hatóságokat. Érdekesség, Nem azonosak a tettesek a januári tolvajokkal Százhalombattán nem először lopják az üzemanyagot a fino­mítóból, bár az igaz, ilyen mennyiségben még nem csapol­ták meg az üzemet. Legutóbb január végén bukott le egy tol­vajbanda. A kőolaj-finomító közelében megfúrtak egy vezeté­ket, és onnan egy tanyára vezet­ték annak tartalmát. A kétmil­lió forintos kárt okozó csapat és a most leleplezettek között azonban a rendőrség szerint nincs összefüggés. hogy az értesítők saját munka­társai közül is gyanúsítottá vál­tak néhányan. A nyomozók azt állítják, legutóbb karácsonykor csapolták meg a finomító egyik vezetékét benzinnel. Akkor négy tartálykocsinyi üzemanyagot vit­tek ki a Mól kapuján a tettesek, mert a biztonsági személyzet a kezükre játszott. Ferencz I. Sza­bolcs, a Mól kommunikációs igazgatója utalt arra, hogy az érintettek távoznak a vállalattól, de a biztonsági céggel egyelőre csak tárgyalnak, a szerződést nem bontják fel. Pontos adatot sem a rendőr­ség, sem a Mól nem közölt arról, mennyi benzin, illetve gázolaj ju­tott ki a finomítóból. A tettesek a benzint tartálykocsikban lop­ták ki, míg a gázolajat vezetéken keresztül. . A másfél kilométer hosszú vezeték abba az ercsi ka­mionmosóba vezet, ahova a ben­zint is szállították. Zsombok sze­rint egyelőre nem tudni, mióta működtették a föld alatt húzódó rendszert. Csak annyit közölt: látszik, hogy a csöveket nem két hete fektették le. A gyanúsítottak többsége meg­tagadta a vallomástételt, néhá­nyan pedig tagadják tettüket. Kö­zülük ketten a finomító belső munkatársai. Ferencz I. Szabolcs cáfolta, hogy a bűncselekmény befolyá­solná az üzemanyagárakat. Hoz­zátette: az üzemben évente nyolc­millió tonna benzint és gázolajat finomítanak. Sörözőben adta el a két műkincset FOTÓ: SZABOLCS LÁSZLÓ Kö zúti járművezetés tiltott átengedése i ül I 2000 2001 2002 2003 2004 FORRÁS: RENDŐRSÉG - BM 10____________________________________________________________________________________KÉK TÜKÖR_____________________________ ______________SOMOGYI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 23., SZOMBAT A Somogyi Erdészeti és Faipari Rt. eladja telephely kialakítására és gazdálkodára alkalmas Homokszentgyörgy község külterületén fekvő Marietta pusztai tömbjének alábbi ingatlanait: 0211 hrsz kivett (major) 1,4319 ha 0260/2 hrsz kivett (sh.út) és szántó 1,9249 ha 0260/3 hrsz kivett (Lh., udv., g.ép) 0,2578 ha 0260/4 hrsz kivett (Lh., udv., g.ép.) 0,3424 ha 0260/5 hrsz kivett (Lh., udv.,g.ép.) 2,0995 ha 0260/6 hrsz kivett (Lh., udv.) és szántó 0,8297 ha 0260/71 hrsz szántó ___ 0,9639 ha Az ingatlanokat együtt kívánjuk értékesíteni. Eladási ár: 28 M Ft. Tel.: 82/505-104. 30/2047-277

Next

/
Oldalképek
Tartalom