Somogyi Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-07 / 82. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2004. Április 7., Szerda Nem spájzolunk az unióra Megyei körkép Magyarországon aligha tör ki felvásárlási láz, és az árak sem emelkednek jelentősen a csatla­kozás után - jósolják az elem­zők. Ennek egyik oka, hogy a hazai árak már most közel áll­nak a nyugat-európai szinthez. A másik pedig az, hogy a leg­több településen hónapról hó­napra élnek az emberek. Bár egyesek tartottak az uniós csatlakozás utáni áremelkedéstől, és az azt megelőző felvásárlási láztól, az élelmiszerüzletek azon­ban még a közelgő húsvéti forga­lom előszelét sem érzik.- Huszonnégy nappal a csatla­kozás előtt semmiféle felvásárlá­si hullám nem tapasztalható - mondta Molnár László, Kaposvár egyik legnagyobb élelmiszerüzle­tének a vezetője. A Match tapasz­talatairól szólva hozzátette: a ha­zai árak egy része már most is el­éri vagy meghaladja az uniós szintet, a lakosság jelentős részé­nek pedig nincs olyan megtakarí­tása, amelyből kisebb-nagyobb készleteket halmozhatna fel. Hasonló a véleménye Seregélyi­né Kulcsár Katalinnak, a zselic- kisfaludi vegyesüzlet vezetőjének. Mint elmondta: a településen élők többsége a különböző járadékok­ból egyik hónapról a másikra él. Aki teheti, az Kaposváron vásárol be, bár pénzosztás idején pár nap­ra felpezsdül az ő forgalmuk is. A vegyesbolt napi mintegy száz rendszeres vásárlója azonban ezer forintnál ritkán költ többet, s az alapvető élelmiszerek mellett a zöldségféléket keresik a leginkább. Szinte ugyanilyen helyzettel szembesül az ember az alig két­százötven lelket számláló Szüvás- szentmártonon is. A Kaposcoop üzletében megfordulók csak a leg­szükségesebb dolgokat vásárolják, az egyetlen kivétel talán a nagy szatyorral érkező Bíró Ferencné.- Kisnyugdíjból élek, de min­dig úgy gazdálkodom, hogy le­gyen otthon tartalék lisztem, cuk­rom, sóm és étolajam - mondta az idős asszony. - Egész életem­ben addig nyújtózkodtam, amed­dig a takaróm ért. Ha növekednek az árak, akkor még jobban beosz­tom azt a keveset. A Kaposcoop szennai boltjá­ban éppen zajlanak az uniós elő­írások bevezetéséhez szükséges Elnöki pénz a megye értékeire Kaposvár A megyei közgyűlés elnökéhez érkező kérelmek nyomán éven­te több alkalommal kapnak tá­mogatást civil szervezetek és alapítványok különféle kulturá­lis, művészeti célokra, sport- és más közösségi rendezvényekre. Az elnöki keretből idén tegnap kaptak először a kérelmezők. Gyenesei István, a megyei köz­gyűlés elnöke 149 pályázónak - civil szervezeteknek, egyháznak, magánszemélyeknek - összesen 6,1 millió forintot adott át. A leg­kisebb támogatás 20 ezer, a leg­több félmillió forint volt. A pénzt nem most kapták meg a nyerte­sek, a szükséges papírok aláírása után történik majd az átutalás.- A negyedév végén döntöt­tünk úgy, hogy első pályázó körből azoknak adunk támoga­tást, akiknek a munkáját legin­kább elismerjük -i mondta az elnök. Hozzátette: évről évre növekszik a támogatást kérő szervezetek száma. Mivel a for­rások végesek, ezért szükséges volt a pályázók között szelek­tálni. A közel háromszáz kérel­mező felét tudták most segíte­ni. Kiemelte: azokat az embere­ket kell támogatni, akik össze­fogják a közösségeket. Egyre több közösség ugyanis gyen­gül, szétesik. Vannak, amelyek újonnan alakulnak és értékeket teremtenek, ezeknek szüksé­gük van rá, de meg is érdemlik a támogatást. _______varga tImea Pá lyázócsúcs az állami földekre Megyei körkép Komoly igény van a művelés alól kivont, évekig vitatott sorsú állami földekre. Április elején hatszáz hektár haszonbérbe adására írt ki pályázatot a nemzeti földalap, és az előzetes vá­rakozásokkal ellentétben igen sokan érdeklődnek a területek iránt. Négy nap alatt csaknem ötvenen kértek tájékoztatást.- Érthető okokból elsősorban növénytermesztők vásárolják a felhívást - tette hozzá a kirendeltségvezető. - Nem szeretnénk abba­hagyni a pályázati rendszert. Szinte tény­ként lehet venni, hogy legközelebb 1000 hek­tárt ajánlunk föl ha­szonbérbe. A részlete­ket rövidesen nyilvá­nosságra hozzuk. Óriási munkát vet­tek a nyakukba, hiszen eközben zajlik a földet életjáradékért program második szakasza. Ősz­szel amúgy feltorlódtak az akták, februártól jelentős mértékben növelték a feldolgozás hatékony­Sokáig folyt a találgatás, hogy mi­hez kezdenek az állami tulajdo­nú földekkel. Jelenleg Alsóbogát, Kisberény és Pusztakovácsi tér­ségében lévő mintegy 600 hek­tárnak keresnek „gazdát”. Az éveken át bizonytalan helyzetű területek sorsa talán rendeződik, és nemsokára a licitáláson az is eldől, hogy a valóságban meny­nyit is ér a kiszemelt földdarab. Cifra Árpád, a Nemzeti Föld­alap megyei szervezetének veze­tője tegnap elmondta: minden nyertessel tíz évre szóló haszon- bérleti szerződést kötnek, a pá­lyázatokat május végéig elbírál­ják. ságát, és a mai nappal öt körzeti földhivatali dolgozó működik közre a helyszíni szemléken. So­mogy egyébként mindvégig ki­tűnt az országos programban, a második alkalommal például 630 nyugdíjas kétezer hektár földet kínált fel állami megvásárlásra. Igen eltérő összeg illeti meg a volt földtulajdo­nosokat: jelenleg 10 és 150 ezer forintot utal át a nyugdíjfolyósító. Még hónapokig folytatód­nak a helyszíni felméré­sek, értékelések és el­lenőrzések. A munkába vont szakértők segítsé­gével azonban egyre- másra zárják le az ügyeket. A számítógépes fejlesz­tésnek köszönhetően a kaposvári központ - egyfajta húsvéti aján­dékként - még nagyobb sebes­ségre kapcsolhat. HARSÁNYI MIKLÓS születik Kaposváron Üj kórház (Folytatás az 1. oldalról) Répa Imre professzor, a kórház fő­igazgatója a gazdasági stabilitást nevezte meg a továbblépés legfon­tosabb elvárásaként. Hangsúlyoz­ta: a konszolidációs iroda, a köz­gyűlés és a szakértői csapat együt­tes munkájának eredményeként az év végi 300 millió forintos kifi­zetetlen számla helyett most több mint 200 millió forint van a kór­ház számláján. Bízik abban, hogy a magas színvonalú tárgyi és esz­közkészlet vonzza majd a jó szak­embereket is. Ez lehet a biztosíté­ka egy, a megye- és a régióhatáron is túlnyúló, európai színvonalú, konzorciális egészségügyi ellátás megteremtésének. Györfi István, az egészségügyi fejlesztésért felelős kormány­meghatalmazott elmondta: a 20 éves futamidejű hitel visszafize­tésének megkezdéséhez 3 éves haladékot adnak a kórháznak. Mint mondta: Kaposvár példa ar­ra, miként lehet a sokat szidott, alacsony finanszírozás mellett is megőrizni a működőképességet. Unióba lépésünk fontos követel­ményeként az egészségcentrikus szemlélet fontosságát, a közpén­zek hatékony felhasználását és a szolgáltatások iránti egyenlő hozzáférés elvének biztosítását hangsúlyozta. A párhuzamosan két helyen zajló építkezést még a nyáron, de legkésőbb szeptem- berben kezdik meg, várnai Ágnes Taszári „csata” katonák nélkül __ Kaposvár Sp ekulatív és elhamarkodott a megyei önkormányzat előter­jesztése, amely a taszári bázis­repülőtér ingatlanátvételéről szól. Az elképzelésről nem egyeztetett a három önkor­mányzat, s egyelőre még a re­pülőtér sorsáról sincsenek biz­tos információk. Ezt Juhász Ti­bor kaposvári alpolgármester mondta sajtótájékoztatóján. A megyei közgyűlés holnap tár­gyalja azt az előterjesztést, mely az ingatlan átvételét javasol­ja, akár Somogy 45, Ka­posvár 45, Taszár 10 szá­zalékos arányú részvéte­lével, akár úgy, hogy a megye egyedül lesz a ve­vő. Juhász Tibor hangsú­lyozta: a polgári repülő­tér hasznosítása szem­pontjából is az a leggaz­daságosabb megoldás, ha marad a katonai hasz­nosítás is. Ráadásul a mai napig egyetlen hiva­talos dokumentum sem született arról, hogy a ka­tonai repülőtér megszű­nik, sőt azt hallani, hogy mégis újraértékelik Taszár sorsát. Jó volna, ha a kormány döntene már.- Amíg azonban nem születik állásfoglalás, a megyei önkormányzat előterjesz­tése spekulatív ízű - mondta Ju­hász Tibor. - Olyan, mintha arra akarnának rábeszélni minket, hogy ugorjunk fejest egy medencé­be, amelyről nem tudni, van-e ben­ne víz. Amíg nem dől el a reptér sorsa, addig egy ilyen előterjesztés a megadást jelenti, lemondva 600 munkahelyről, a repülőtér leggaz­daságosabb üzemeltetésének lehe­tőségéről, kockáztatva a polgári re­pülés által nyújtott kitörési lehető­séget. De ha fel is akarunk készül­ni a kedvezőtlen döntésre, egy ilyen előterjesztést szakmai egyez­tetésnek, közös stratégia kidolgo­zásának kell megelőznie. Éppen ezért Kaposvár arra kéri a megyei közgyűlés elnökét, hogy vegyék le az előterjesztést a napirendről - hangsúlyozta Juhász Tibor. Gyenesei István közleményben reagált az alpolgármester által el­mondottakra. Kifejtette: a bázisre­pülőtér hatalmas érték, s hasznosí­tásáról még valóban nem döntött a honvédelmi tárca. Az Ál­lamháztartási Törvény szerint azonban térítés1 mentes önkormányzati tulajdonba adása csak akkor lehetséges, ha arra időben benyújtja igényét az önkormányzat. Taszár ezt megtette mind a 100 százalékra, tehát nem volt mire várni. Nem egyeztetni, lépni kellett.- Ezzel együtt néhány hete javasoltam Szita Károly polgármesternek, kérjen felhatalmazást a testülettől az igény be­nyújtására - mondta a megyei elnök. - Magam is ezt kívánom tenni az április 8-i közgyűlésen. Több lehetséges döntést viszek a közgyűlés elé, s ezek közül az egyik az, hogy a Taszár Airport Kht tulajdo­nosi összetételének megfelelő - Somogy-Kaposvár-Taszár: 4545-10 százalék - igényt jelentsünk be. De azzal is számolnunk kell, hogy egyedül tesszük meg. Úgy tetszik, Kaposvár egy felelős vezetője is­mét tájékozódás nélkül vagy na­gyon is tájékozottan, de a tényék­től mégis jócskán elrugaszkodva szólította meg a közvéleményt. ■ ÚJ KÜLSŐBEN AZ IBUSZ. Ünnepélyes keretek között tegnap fel­avatták az új kaposvári Ibusz irodát. A Dorottya Üzletházban mű­ködő központ teljes körű utazási szolgáltatást vállal, kínálatában több száz bel- és külföldi, magán-, illetve üzleti út szerepel. Az át­adáson Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a legrégebbi magyar utazási iroda vendégeit és Gál Pál Zoltán vezér- igazgató, valamint Komáromi Judit kaposvári irodaigazgató társa- ságában adta át a kirendeltséget.________________fotó! kovács tibor Somogybán fl-Z-lg Balatonberény -16 millió forint­ból felújítják a naturista- és a községi strandot. Kikotorják a medret, burkolják a teret és rendbe teszik a lakókocsikat. Má­jus 15-ig fejezik be a felújítást. A költségek felét önrésztként vál­lalta az önkormányzat, (pr) Balatonfenyves - 30 millió fo rintból új móló épül a nagystran­don, így döntött a testület rendkí­vüli ülésén. A bejáró 200 méter hosszú és 4 méter széles lesz, s a part iszapos területén ível át. Ez­zel a régi idők fürdőéletének han­gulatát elevenítik fel, a mólóhoz díszkivilágítás is készül, (pr) Balatonmáriafürdő a napok bán elkezdődhet az iszapkotrás a szabadstrandokon. A medertisztí­tás költségeit pályázati pénzből fedezik. A beruházás 2 millió fo­rintba kerül. A Balaton Fejlesztési Tanácstól 1,5 milliót nyert az ön- kormányzat. (bb) Balatonszabadi - Két új köztéri park készül a következő egy hó­napban. A templomkertben ját­szótér, parkoló, sétányok, a Dó- zsa-telepen pihenőkert lesz. Az építkezés 19,5 millió forintba ke­rül, ehhez 4,5 millió támogatást kapnak a Széchenyi tervből, (pr) Fonyód - Díszkivilágítást kap a katolikus templom. A beruházás­ra a tourinform-iroda közreműkö­désével pályázott a város. Az ön- kormányzat az áramdíjat állja majd. A tervek szerint nyárra el­készül a díszkivilágítás, (bb) Görgeteg - Teleházat nyit a köz­ségi könyvtárban az önkormány­zat. Az intézmény 1 millió 290 ezer forint támogatást nyert a szakminisztériumtól, melyből 2 számítógépet állíthatnak üzem­be. A nyilvános internethasz­nálat segítésére 2 dolgozó 30 órás számítógépes képzéséhez is fede­zetet nyújt a támogatás, (bm) Kaposvár - Újabb neves somo­gyi orvos sírhelyét újíttatta fel az egészségügyi világnap alkalmá­ból a Somogy Megyei Orvosi Ka­mara. Gáspár Imre (1863-1945), Somogy vármegye tiszti főorvosá­nak rendezett nyughelyét ma dél­után 14 órakor a Keleti temetőben koszorúzza meg a SMOK elnök­sége. Eddig 8 kaposvári orvos sír­ját tették rendbe, (vá) Kaposvár - Mind a 29 pedagó­gus, mind pedig az intézmény közalkalmazottai egyhangúlag tá­mogatták Kokas Ferenc jelenlegi igazgató szakmai pályázatát a ka­posvári zeneiskola igazgatói posztjának további betöltésére. Az intézményvezetői kinevezés­ről a városi közgyűlés dönt júniu­si ülésén, (mk) Kánya - Az őszi kalászosok álla­potminősítése március végén megtörtént. Valamennyi kalászos faj áttelelése problémamentes volt. Az őszi búza és az árpa 59 százaléka, a rozs 71 százaléka jó minősítésű besorolást kapott. Igen jól telelt az őszi búza Kánya és vonzáskörzetében, ahol a jó minősítésű vetésállomány megha­ladta a kilencven százalékot, (vt) Magyaregres a Dózsa György utcában 6 telek értékesítését ter­vezi az önkormányzat. A telkek kialakítását az engedélyezések után kezdik el, s az egyenként hét­száz négyzetméter nagyságú terü­letekre a szennyvizet és a vizet sa­ját költségén vezeti be a község. A gáz- és a villanyvezeték pedig a telkek mellett halad el. (hzs) munkák. Vajda Lászlóné üzlet­vezetőtől megtudtuk, ő sem hisz a felvásárlási lázban. Húsvét kö­zeledtével a forgalmuk alig nőtt valamivel, s az emberek inkább az alapvető élelmiszereket kere­sik. Nagy rohamra nem is számí­tanak. HORVÁTH ZSOLT Új Suzuki finanszírozás ^ 2,004%-os 7 THM-el!!! -|f-íar-m mm Ni. w Umltált darabszámban gyártott <280db) Umitált darabszámban gyártott fsoodb) WagonR* GS, 1.3 motorral, Ignls GLX 1.3 motorral, klímával, köd- Ub klímával. CD-rádlóval.... lámpával. CO-rádlóval. G hangszóróval.... 2.750.000 Ft 2.960 000 Ft SUZUK1.HIRT - Egy tartós kapcsolat! CNI Ignis állag üzemanyag fogyasztás 5.5-8.31/100 km. Co*ibocsátós 130-150 g/km WagonR* állag üzemanyag fogyasztás: 6.8 1/100 km. Co-kibocsátós 160 g/km # SUZUKI.HÍRT Autószalon . WW W.SUZUkitllr1.hu Kaposvár, Kond vezér u. 2. Tel.: 82/555-515 Fax: 82/555-514 * Tamási, Wasút u. 1-3. Tel.: 74/573-920, 74/573.923 _____________

Next

/
Oldalképek
Tartalom