Somogyi Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-27 / 250. szám

12. OLDAL S P 0 R T M A G A Z I N 2003. Október 27., Hétfő ItlHHB Értékes győzelem a pályaavatón NABI-Kaposvári Rákóczi FC-Diósgyőri VTK 2-1 (0-1) Kaposvár Öt hónapi szünet után - a lab­darúgó NB I/B 12. fordulójá­ban - tért vissza otthonába a NABI-Kaposvári Rákóczi FC labdarúgó-együttese. A csapat a feljutásra is esélyes, nagy múltú DVTK ellen különösen szünet utáni remek játékával méltóképp ünnepelte hazaér­kezését és megérdemelt győ­zelmet aratott. A kissé mély talajú pályán a ruti­nosabb vendégek találták föl job­ban magukat. Bár a Rákóczi te­remtett néhány helyzetet, de a borsodiaknak egységesebb volt a csapatjátéka.' Hatásos területvé­dekezéssel késztették sok átadás­ra a hazaiakat, s gyors kontrákra építettek. Számításuk be is vált, mert a 17. percben egy Piroska-Kovacsevics adogatás után az előbbi kiugrott, és 16 mé­terről félmagasan Balajcza kezét érintve küldte a labdát a jobb sa­rokba. 0-1. Elkeseredett hazai ro­hamok következtek, ezek során Farkas és Oláh (ez utóbbi kétszer is) hagyott ki egyenlítési lehetősé­get. Szünet után folytatódott a Édes otthon A mérkőzés előtt a játékveze­tői hármas Ferencz Gyula el­lenőrrel közösen járta végig a gyepszőnyeget, hogy a kétna­pos eső után alkalmas-e a já­tékra. A szurkolók is érdeklő­déssel várták a döntést, hi­szen utoljára május 24-én lát­hatták ebben a stadionban kedvenceiket. Nagy volt az öröm, amikor kiderült: nem kell a Cserbe utazni, itt lesz az összecsapás. csata. Ismét csak Farkasnak volt egy percen belül két gólhelyzete, ezt követően Prukner László edző kétszer is cserélt. Ez felgyorsította a hazaiak játékát, akik mind na­gyobb vehemenciával rohamoz­tak. Próbálkozásaik az 55. perc­ben célt értek. Tóth Balázs reme­kül tálalt Oláh elé, aki a kimozdu­ló kapus mellett jobbal csavarta a labdát a bal sarokba 1-1. A gól még inkább feldobta a Rákóczit, folytatódott a diósgyőri kapu ost­roma. Ismét csak Oláh teremtett s hagyott ki helyzetet, de ez sem szegte kedvét a hazaiaknak, akik - dicséretükre legyen mondva - nem álltak be az egy pont biztosí­tására. Támadásaikat aztán a 88. percben siker koronázta. Egy ha­zai szabadrúgás után Tóth B. bombáját Nagy Z. csak kiütni tud­ta, és a pár perce becserélt Galgóczi jobbról éles szögből a léc alá bombázott. 2-1. Még ezzel sem volt vége. A 91. percben Galgóczi remek szólóval rázta le sorra ellenfeleit, s már a tizenha­toson belül járt, amikor Cmomarkovics elkaszálta. Tizen­egyes, melyet Balassa a kapu mellé lőtt. A helyzetek alapján a Rákóczi rászolgált a győzelemre. így játszottak Kaposvár, 900 néző. Vezette: Dubraviczki (Bóna, Balogh J.) NABI-Kaposvári Rákóczi FC: Balajcza-Finta, Balassa, Mező- Farkas, Bank, Máté, Horváth Z., Tóth B. -Oláh, Petronovics. Fázó: Prukner László. Diósgyőr: Nagy Z.-Gáspár, Ud­vari, Horváth T., Cmomarkovics- Halgas, Szögedi, Tejnóra, Piroska-Kovacsics, Varga. Edző: Gergely Károly. Csere: Tejnóra helyett Vitelki Győzelemmel tért vissza otthonába a Kaposvári Rákóczi FOTÓ: LÁNG RÓBERT (58. p.), Varga Z. helyett Mogyo­ródi (58. p.), Horváth, helyett Andruskó (63. p.), Petronovics helyett Dávid (64. p.), Oláh he­lyett Galgóczi (81. p.), Piroska he­lyett Fábián (82. p.). Sárga lap: Gáspár (35. p.), Tejnóra (45. p.), Cmomarkovics (91. p.). Jók: Balassa, Farkas, Máté, Tóth B., Oláh, illetve Udvari, Halgas, Szögedi, Piroska. Szögletarány: 0-1 (0-0). Prukner László: - Szünet utáni nagy akarásunk diadalhoz veze­tett a jó erőkből álló Diósgyőr el­len. Gergely Károly: - Úgy érzem, nem érdemeltünk vereséget, a vé­gén vitatható szituációból "kap­tunk gólt. Egyébként a két csapat nagy akarással küzdött a nehéz talajon is, jóiramú volt a találkozó. JUTÁSI RÓBERT ____________Kosárlabda NB/B- férfiak ___________ Siókosá r-Nagykőrös 96-85 (22-16, 25-29, 25-24, 24-16) Siófok Végig izgalmas mérkőzést vívott a balatoni együttes nagykőrösi el­lenfelével, pedig nem úgy indult a találkozó, hogy a vendégeknek akár győzelmi esélyei is lehetnek Siófokon. Az első negyedben Bukásnak, illetve Nuneznek kö­szönhetően hatpontos előnyhöz jutott a Siókosár UK. A csapat 22 pontjából 16-ot ők szereztek. A második negyedben aztán Magyar Viktor szórta a pontokat; tizen­egyet ebben a tíz percben. Az eredményes játékának köszönhe­tően már tizenhárom ponttal (41-28) is vezetett a Siókosár. Ezt követően - a negyed utolsó három percére - érthetetlen módon le­blokkolt a csapat, és meglepetésre fordítottak a vendégek (44-45). Hogy mégis a siófotóak térhettek kétpontos előnnyel pihenőre, arról az edzője által csak „tesónak” szó­lított Nunez Martin gondoskodott az utolsó pillanatokban szerzett hármasával. A fordulás után megint a vendé­geknél volt az előny (54-60), de Kepli Attila játékának és nem utol­sósorban a csapat szívós védeke­zésének köszönhetően fordított a Siókosár (69-67). Az izgalmakat a hazaiak edzője sem bírta idegek­kel, a játékvezetők reklamálásért technikait ítéltek’a szakvezető el­len. Az utolsó negyed végül három­pontos (72-69) hazai előnnyel in­dult, ami Magyar Zoltán és Tömösváry vezérletével csak to­vább nőtt. Az előbbi támadásban - tíz pontot dobott ebben a negyed­ben -, míg az utóbbi védekezés­ben nyújtott átlagon felülit. A ven­dégek mindent megpróbáltak, de hat pontnál (82-76) jobban már nem tudták megközelíteni a Siókosárt. A balatoniak küzdőszel­lemük mellett annak köszönhetik a győzelmüket; hogy minden ne­gyedben akadt-valaki, aki pontjai­val, illetve jó játékával átlendítette a csapatot a holtpontokon. így játszottak Siófok, 100 néző. Siókosár UK: Bukics (8/6), Kepli (12), Nunez (19/3), Gode- na (3), Kovács Zs (4/3). Csere: Magyar V. (18/6), Baranya (2), Magyar Z. (18), Tömösváry (12). Edző: Kertész Tamás Jók: Kepli, Magyar V., Magyar Z., Tömösváry, illetve Lovas (20/6), Mészáros (16/3), Pásztor (17), Somodi (12/9). keszthelyi Cselgáncs Miskolc Miskolcon rendezték a Magyar Köztársaság Kupa diák „C” kor- csoportos cselgáncsversenyt. A viadalon két kaposvári tehetség is remekelt. A 30 kg-osok verse­nyében Morapitiye Sunil hibát­lan teljesítménnyel, minden el­lenfelét megverve állhatotf fel a dobogó legfelső fokára. Sánta Diana edző tanítványának a di­ákolimpiái bajnoki cím után idén ez már a második nagy erő­próbán szerzett első helye. A 36 kg-osok népes mezőnyében He­gedűs Botond solti, honvédos, rákospalotai és békéscsabai el­lenfelét is fölényesen győzte le. A folytatásban azonban elköve­tett egy hibát; az általa eddig már négy alkalommal is legyő­zött Pécsi VSK-s riválisa ellen nem koncentrált kellően, így bronzérmes lett. Ugyanebben a súlycsoportban a barcsi Horváth János a 7. helyezést szerezte meg. ___________________• MOLNÁR Lab darúgó NB l/B Eredmények: Bp. Honvéd-Bp. Vasas 1-0 (0-0) FC Szeged-Bodajk FC 2-1 (1-1) Pápai Termál PELC-Dunaújvárosi FC 2-1 (1-0) Szolnoki MÁV-Neusiedler FC-Balassagyarmati SE 1-1 (0-0) Kecskeméti TE-BKV Előre 0-0 FC Tatabánya Autó- Trader-REAC 2-3 (1-2) Dunakanyar-Vác FC-Nyíregyházi Spartacus FC 0-1 (0-1) Dabas FC-Hévíz FC 2-1 (1-0) A bajnokság állása: 1. Bp. Honvéd 12 9 2 1 30-6 29 2. Bp. VasasSC 12 7 1 4 16-10 22 3. Nyíregyháza 12 6 4 2 12-7 22 4. Pápa 12 5 4 3 17-14 19 5. DVTK 1910 12 5 4 3 17- 15 19 6. NABI-K. Rákóczi 12 6 1 5 16 -15 19 7. Dunakanyar-V. 12 5 4 3 14- 13 19 8. B gyarmati SE 12 5 4 3 11 - 12 19 9. BKV Előre FC 12 5 2 5 11 -11 17 10. Bodajk FC 12 5 2 5 17- 18 17 11. FCSzeged 12 5 2 5 14- 15 17 12. REAC 12 4 4 4 17- 17 16 13. Dabas FC 12 3 6 3 11 - 14 15 14. Kecskeméti TE 12 3 3 6 10- 12 12 15. Szolnoki MÁV 12 3 3 6 14 - 17 12 16. FC Tatabánya 12 3 2 7 9- 15 11 17. Hévíz FC 12 1 4 7 12 -24 7 18. Dunaújváros 12 0 4 8 10-23 4 __________Totó__________ 1. Debreceni VSC-Győri FC 1-0 1 2. ZTE FC-Videoton FC 1-1 x 3. Újpest FC-MTKFC 1-1 x 4. Freiburg-Bremen 2-4 2 5. Hamburg-Schalke 2-2 x 6. Rostock-Hertha BSC 0-1 2 7. VfB Stuttgart-Wolfsburg 1-0 1 8. Leverkusen-M.gladbach 1-0 1 9. Bochum-Dortmund 3-0 1 10. Empoli-Chievo 0-1 2 11. Lazio-Bologna 2-1 1 12. Perugia-Udinese 3-3 x 13. Sampdoria-AC Milán 0-3 2 A pluszmérkőzés: 14. Internazionale-AS Roma lapzártakoi Pénzpiaci Betét Kamat9,09% EBKm9,22% *EBKU.: Egységes Hun ki Kamat Mutató. Énényes a 2003. október 2 7-i kondíciók szerint, 3M Ft 6 huni lekötése esetén. Ha megtakarított pénzét az MKB-ra bízza, nem kell az esélyeket latolgatnia. AzMKB Megtakarítások a pénzpiac biztos befutói Ne bízza a szerencsére! XII. ANDA Határfutás Az országhatáron is átfutottak a verseny résztvevői fotó: láng Róbert Barcs, Virovitica Faragó László és Kovács Diána személyében magyar abszolút győzteseket avattak a Barcs és Virovitica közötti 17,1 km-es tá­von rendezett XII. ANDA Határfu­táson. Á hosszabb távon csaknem százan, míg az 5400 méteres rövi- debb útvonalon 174-en indultak. A férfiaknál nagy csatában dőlt el az abszolút első hely sorsa. A szi­getvári Faragó László csak 21 má­sodperccel ért előbb célba, mint a kaposvári Orsós Ferenc, igaz, egyedüliként teljesítette egy órán belül a távot. A hölgyeknél sokkal magabiztosabb győzelem szüle­tett. A Nárcisz futást is nyerő nagyatádi Kovács Diána már javá­ban ünnepelhetett, amikor a női mezőny még javában rótta a kö­röket. Fölényére jellemző, hogy hat percet vert a második helyen célba érő Kasza Katalinra. Az eredményhirdetésnél az abszolút győztesek mellett díjat kapott a legfiatalabb és legidősebb futók is. Előbbi Tomislav Mesecs, utób­bi Zorán Petkovics (mindketten horvátok) volt. Eredmények (Barcs, Virovitica 17,1 km), nők, abszolút: 1. Kovács Diána (Nagyatád), 2. Kasza Kata­lin (Tab). Férfiak: 1. Faragó Lász­ló (Szigetvár), 2. Orsós Ferenc (Kaposvár), 3. Bakó Zoltán (Szé­kesfehérvár). 15 év alatti leányok: 1. Kovács Diána (Nagyatád), 2. Kuzma Lilla (Barcs). Fiúk: 1. Hor­váth Tivadar (Kaposvár), 2. Virovecz Richárd, 3. Juhász Máté (mindkettő Barcs). 16-19 évesek: 1. Vízvári Dóra, 2. Suzanne Knoll (mindkettő Barcs), 3. Gáspár Ré­ka (Nagyatád). Fiúk: 1. Faragó Ri­chárd (Szigetvár), 2. Kozma Ta­más (Hóból), 3. Balogh Attila (Pécs). 20-29 évesek, nők: ...2. Gyurákovics Zsuzsanna (Barcs), 3. Hegedűs Anikó (Pécs). Férfiak: 1. Orsós Ferenc (Kaposvár). 30-39 évesek, nők: 1. Kasza Katalin (Tab). 50-59 évesek, férfiak: ...2. Szinyei Lajos (Siklós). 60-69 éve­sek, férfiak: ...3. Szűts Miklós (Nagyatád). 69 évnél idősebb fér­fiak: ...2. Mőbius Uwe (Siófok), 3. Bakó Zoltán (Székesfehérvár). Lukács-ViroVitica (5,4 km), 15 évnél fiatalabb leányok: 1. Hor­váth Gréta, 2. Lakos Rebeka (mindkettő Kaposvár). 15 év fe­letti leányok: 1. Torma Anett (Ka­posvár), 2. Bertáné Aczél Ildikó (Szekszárd). Férfiak: ...2. Nagy Tamás (Kaposvár) GAMOS ADRIENN

Next

/
Oldalképek
Tartalom