Somogyi Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-10 / 108. szám
9. OLDAL Somogyi Hírlap Kék Tükör Sport A móri rablók bűnlajstroma. Drogfogás Nagykozárban. 10. oldal Sorsdöntő csata következik. Fény, de nem az alagút végén. 12. oldal 2003. Május 10., Szombat RIPORT A csend jelzői A csend jelzői közé csütörtök óta egy új is tartozik: félelmetes. Amikor nem hallottuk a jajveszékelést, tudtuk, hogy nagy a baj. A tömegszerencsétlenségben ugyanis: a jaj remény. Csütörtökön reggel nagy volt a csend Siófokon a vasúti átjárónál. A mentők és a katasztrófavédők szinte hangtalanul dolgoztak. És iszonyatos fájdalommal a szivükben, agyukban. Sínen érkezett a halál Siófokra A helikopterek zúgása nyomta el az elsőként érkezett újságírók monoton hangját: német nyugdíjas turistákat szállító autóbusz ütközött gyorsvonattal Siófoknál. A helyszínen huszonkilencen meghaltak. A súlyos sérültek életéért a siófoki és a fehérvári kórházban orvosok hada küzd. Földbe gyökerezik a lábam. A látvány döbbenetes. Holttestek, emberi végtagok mindenfelé. A kettészakadt emeletes busz ülései, az alkatrészek, az üdítősüvegek százméteres körzetben szóródtak szét. A kerítéseken, a sínek mellett emberi testrészek. Cafatokra szakadt tetemek. Vér és por. Még spriccel az üdítő a félig kinyílt palackból. Itt ért véget a fémdarabok között. A függönyfoszlányok füstösek, az egyik hangszóró legalább 30 méterre repült. Egy könyv viszonylag épségben. Olvassa-e még valaki? Mit lett azzal, aki a kezében tartotta? Kérdések, amelyekre válasz nincs. Talán soha nem is lesz. Ezek nem fontos kérdések. A közelben panzió. Egyik munkatársa, Árvái Attila segíteni igyekszik. Egy épületet készítettek fel éppen a szezonra. Hatalmas csattanást hallottak és a porfelhőt láttak. Alig volt, aki segítségért kiáltott. Amikor beszél, elcsuklik a hangja. Egyedi Péter a kis élelmiszerbolt tulajdonosa volt az első, aki a kettétört busz elejéhez ért. Fojtott, fájdalmas hangon mondja:- Az ablakkeret leszakította egy idős férfi koponyáját. Menthetetlen volt. Alatta egy hölgy feküdt, neki még volt pulzusa. Kivittem a parkolóba. Összesen öt embert hoztam ki. Közben egyre nagyobb lett a tömeg, csak a jajveszékelés hallatszott, senki nem segített. A siófoki tűzoltók három percen belül a helyszínen voltak. Laktanyájuk 500 méterre van a tragédia helyszínétől. A busz - tudjuk - a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre. A tényt hárman is látták: a Dél-dunántúli Regionális Vízmű dolgozói, akik tehetetlenül szemlélték, amint az ütközés kettévágja az autóbuszt. Az eleje úgy húsz méterre az ütközéstől keresztbe fordulva a sínek mellett feküdt. A hátsó rész nincs sehol. Legalábbis nem látni onnan, ahol mi állunk. Magával vitte a mozdony még vagy négyszáz méteren át. Ez a motort is tartalmazó roncs egy fémmassza. A volt ablaknyílásban emberek. Egy kéz, mintha integetne. Nincs, aki ezt túlélheti. Az átjáróban semmi sem maradt épen. A tájékoztató táblák is a földre kerültek. Mindent letarolt az erő: egy kis koszorú dacolt csak vele. Megtépázva, füstösen, de kitartóan lóg egy szál dróton. Azoknak a tragédiájára figyelmeztet, akiknek hasonló okok miatt 23 évvel ezelőtt ugyanitt ért véget az életük. Ők tizennyolcán voltak. Dr. Szerémy György megyei mentőfőorvos munkatársaival sürgölődik. A mentők perceken belül a helyszínen voltak. Vagy harminc mentőautó, négy helikopter. Rajtuk valóban nem múlott. Gencsi Attila siófoki alpolgármester csak azt hajtogatja: hány embernek kell még meghalni, hogy kiderüljön: a fénysorompó nem elég. Lehangoló a látvány, de órákon át élt mégis egy kis remény. Egy utast sehol sem találtak. Az optimisták azt mondták: biztosan előző este egy kicsit elengedte magát, korán volt reggel, s nem szállt fel a buszra. Délután 14 óra 20 perc. Meghalt a remény. Megtalálták a hiányzó utast, holtan, a mozdonyvezető fülkéjében, a motor rácsába gyűrődve. Halottak órákon át a tűző napon. Embertelen rendben. Dolgoznak a helyszínelők. Sokáig tart. Az egyik technikus megtörli a homlokát. Azt mondja, sokat megélt, de ilyet még nem látott. Ennyi ember, s ilyen kevés túlélő. Majd továbbmegy, hiszen hivatalosan ő nem nyilatkozhat. De szó nélkül még nehezebb. A szemtanúk várnak. Már legalább hat órája a fák árnyékában. Ők azok a DRV- dolgozók, akik két méterről nézték végig, hogy mi történik. Nem értik a dolgot. Amikor a lámpa pirosra váltott, ők megálltak. Az autóbusz akkor az átjárótól mintegy 50 méterre levő kápolnánál járt. És csak jött. Újabb éles vonatfütty. Aztán egy hatalmas robaj. A majd 100 kilométeres sebességgel közlekedő gyorsvonat fékezett, de megállni nem tudott. Ez a többtonnás monstrum képtelen erre. Neki szabadot mutatott a pálya, a fék gyorsfékkel is több mint 400 méter. A szemtanúk csak sóhajtoznak: nem értik, miért nem állt meg a busz. 32 fok van, száraz meleg. Egyre több az újságíró. Az első hírek vonzzák őket a helyszínre. Az államtitkár magába meredten telefonál. Láthatóan megviselte a tragédia. A sokat látott rendőrfőkapitány is gyorsabban veszi a levegőt, amikor sokadszor mondja el, hogy mi történt. Mellette két fiatal sajtótól jött trikóban és rövidnadrágban vicceket mesél... Unalmas lehetett a poén, mert az alacsonyabb nagyot rúg vélhetően a buszból származó prospektusba. Kár. Nem szólok, bár nehezemre esik a hallgatás. Ott voltam annak idején Kutason, Taszáron, Balaton- szentgyörgynél... Pál Béla, a turizmusért felelős politikai államtitkár folyamatosan telefonál. Azt szervezi, hogy azonnali segítséget nyújtsanak a hozzátartozók gyors utazásához, tolmácsokat is szereztet szükség esetére. Wilfried Gruber német nagykövet megrendült. Nehezen válaszol a kérdésekre. Ha teheti, félrehúzódik: reménykedik, hogy mind többen túlélik a tragédiát. Medgyessy Péter miniszterelnök: rövid időn belül javítani kell a vasúti közlekedés biztonságán Wilfried Gruber budapesti német nagykövet: válságstáb igyekszik segíteni az áldozatok és a sérültek hozzátartozóin Mándoki Zoltán: 600 olyan kereszteződés van, ahol fénysorompó és csapókar is működik. Szerémy György, a Somogy megyei mentőszervezet vezetője: a félkaros megoldás életet menthet Amikor hozzá lép egy katasztrófavédelmis, mind jobban elkomorul. Szalay Gábor, a közlekedési tárca államtitkára mintha csak magának mondogatná: miért, miért? Belügyes kollégája, Pál Tibor mobiltelefonokat kért. A túlélőknek szánja, hogy tudjanak telefonálni hozzátartozóiknak. Sajnos ahogy múlik az idő, egyre kevesebb mobilra van szükség. Közben csengenek az elhunytak mobiltelefonjai... Biztosan a hozzátartozók érdeklődnének. Kérdezem Mándoki Zoltánt, a vasút főnökét. Egy tanulmányról beszél, amelyben a legveszélyesebb kereszteződéseket rögzítették. Ötéves program keretében 250 nagy forgalmú átjáróban a fénysorompó mellé csapórudat is felszerelnek. Eddig 210 készült el. A siófokszabadi nem volt a tervek között. Pedig 23 évvel ezelőtt ugyanebben az átjáróban tizennyolcán veszítették életüket. Akkor is busz ütközött vonattal. Drága a biztonságos kereszteződés. Belekerül vagy 25-30 millió forintba. És az ember élete? Heizler György, a katasztrófavédők Somogy megyei parancsnoka az embereit biztatja. A segítőket is segíteni kell. Csütörtök este több százan zarándokoltak el a Darnai térre a gyertyák pislákoló fényénél, virágok ezreit hozták oda, ahol harmincnégyen fejezték be földi életüket. Késő éjszaka is mécsesek százai világítottak. Kora este misét mondtak az áldozatokért a katolikus templomban. Pénteken lassabban kelt fel a nap, s nem virított olyan fényesen. Mélységes csend van, a zarándokok még mindig döbbenten állnak a történtek előtt. A csend egy nappal korábban született, lelkek vigyázzák... LENGYEL JÁNOS Az emlékezés koszorúi Az élei pedig megy tovább Lépésben haladt át tegnap reggel, 24 órával a tragédiát követően a pesti gyors azon a bizonyos átjárón. Az utasok az ablakból szemlélték a szörnyű baleset helyszínét; egy férfi videózott. Koszorúk, csonkig égett gyertyák ott, ahol az áldozatok holttestét fektették le a siófoki és fűzfői tűzoltók.- Évente 8-10 olyan halálos baleset történik, ahol szükség van a segítségünkre. Ilyen szörnyű esetekre nem lehet fölkészíteni az állományt. Lénárt Ferenc siófoki tűzoltóparancsnok hozzáteszi: erősnek kell lenni. Verhás Attila siófoki étteremtulajdonos:- Tíz éve járt Siófokra a sofőr, jól ismertem. Arra lettem figyelmes, hogy valaki nyöszörög, s azt mondja: segítsen, Attila! Az idegenvezető volt, egy budapesti hölgy. Gyalázatosnak tartom a német sajtó „hiénáinak” a hozzáállását, az utcán szólítják le a német vendégeimet, s azt kérdik tőlük: ezek után még eljönnének a Balatonra? A negatív kampány nem használ a balatoni turizmusnak. Ha bárki gyűjtést kezdeményez az áldozatok hozzátartozóinak megsegítésére, én fölajánlok ezer eurót. FÓNAI IMRE
