Somogyi Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-18 / Vasárnap Reggel, 46. szám

2001. november 18. ★ SZTÁROK ★ 13 Barátok közt, barátok nélkül Deutsch Anita augusztus végén jelent meg először a Barátok köztben. A sorozatban az ambiciózus Szilágyi Andreát alakítja, aki szép, okos, intelligens. Életének középpontjában a karrierje áll, akárcsak korábban Berényi Miklósnak. Anitához közel áll Andrea karaktere, hiszen a szereplőket válogatták a szerephez, és nem fordítva. A magánéletében is vannak barátai, csak ideje nincs rájuk, s többet van úton Győr és Budapest között, mint színpadon.- Honnan lehet ismerős a né­zőknek?- Gór Nagy Máriánál végeztem és már akkor filmeztem. Több korábbi magyar sorozatban játszottam, mint a Família Kft., Éretlenek. A mozifil­mek közül Sas Tamás Presszójában, valamint a Kalózokban, majd a nem­régiben bemutatott Pizzásban is volt egy epizódszerepem. A Kémjáték (Spy Game) című amerikai szuper- produkcióban Róbert Redford és Brad Pitt oldalán játszottam. Tavaly óta a Győri Nemzeti Színház tagja vagyok, ahol Csehov Három nővér című drámájában játszom. És amiről mindig megfeledkezem, hogy mű­sorvezető is voltam. Az Ml-en az Éva című magazint, majd az RTL-en a Meri vagy nem meri? című vetélke­dőt vezettem három hónapig.- Egy szappanopera nagy nép­szerűséget hozhat, viszont rátele­pedhet a magánéletére is.- Eleinte azt gondoltam, hogy az ismertségnek van kifutási ideje, de már az első héten megismertek és megszólítottak az utcán. Nagyon jól­esik, amikor kislányok odajönnek hozzám, vagy amikor kedves levele­ket írnak nekem. Néhány rajongó el­jött Győrbe, hogy lássanak a Három nővérben. Elmondták, hogy Csehov nekik egy kicsit unalmas, de miat­tam megnézték az előadást.- A szappanopera felborította a korábbi életét?- Nagyon nehezen tudom össze­egyeztetni a magánéletemmel. A színház ráadásul Győrben van, így most túl sok időt töltök autóban Győr és Budapest között. Igaz, eddig arra vágytam, hogy dolgozhassak, így most dolgozom, és majd amikor már kevesebb munkám lesz, jöhet a magánélet. Nagyon szerettem aero- bikra járni, s most rettenetesen hi­ányzik. A barátnőimmel is ritkán ta­lálkozom. A külvilággal szinte csak telefonon tartom a kapcsolatot. Ez a telefonszámlámon aztán meglátszik.- Meddig játszik majd a soro­zatban?- Hát ez nem csak rajtam múlik. Egyelőre nagyon élvezem, de ehhez két fél kell. Nem gondolkoztam még ezen, hiszen azt sem lehet tudni, hogy egy sorozat meddig tart. Ha már nem érzem jól magam, biztosan kiszállok. Egyelőre nagyon szere­tem, így még nem fordult meg a fe­jemben, meddig akarom csinálni.- Nem szeret­ne családot, gye­rekeket?- Lassan itt lesz az ideje. Egy­előre házas sem vagyok, s csak utána jöhetnek a gyerekek. Nálam ez a sorrend.- Állítólag a szülei ellenezték, hogy színésznő legyen.- Nagyon ellene voltak, mert fél­tettek. Ez egy rögös pálya. S ha egy­szer gyerekem lesz, én is ellenezni fogom, hogy erre a pályára lépjen. A végén persze úgyis az lesz majd, Deutsch Anita Horoszkóp: Oroszlán Családi állapot hajadon Iskola: Gór Nagy Mária szervező szak Fllmszerep: Sas Tamás Spy Game, The fal ELTE művelődés Scott Tony Színitanoda, Presszó, Kalózok; amit ő akar. Mára persze a szüleim is elfogadták, sőt büszkék is rám. Min­den este ott ülnek a televízió képer­nyője előtt, és a színházi előadá­saimra is eljönnek. Volt olyan darab, amelyet ötször is megnéztek.- Szilágyi Andrea figurája mennyire áll közel önhöz?- Sok mindenben azonosak va­gyunk, de nem mondhatnám, hogy ugyanolyan lennék, mint Andrea. En nem vagyok ennyire kemény. Sok le­velet kaptam, hogy az elején meny­nyire antipatikus voltam, de most már egyre szimpatikusabb, aranyo­sabb vagyok. Bagi László lesen Juszt se ír bűnügyekről Juszt László Magánbeszélgetések címmel ki­adja a Magyar ATV-n sugárzott műsorának legjobb interjúit. Több mint ötven interjúból választotta ki Bokros Lajost, Czeizel Endrét, Medgyessy Pétert, Nyers Rezsőt és Tamás Gáspár Miklóst. A könyvből kimaradt beszél­getések (Boross Péter, Kovács László, Horn Gyula, Pető Iván) túlságosan kötődtek a napi politikához. A kötet ötlete Kővári Katinak, az író feleségének köszönhető. Kérdésünkre Juszt elmondta, hogy bűnügyekről többet nem ír, ez a korszaka lezárult. Bozzi úr jóslata Kishontinak- Megmondtam Ildikónak, hogy nagy boszor­kányos színésznő lesz - idézi fel Verebes Ist­ván, aki a Operettszínház régi-új darabjában, A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak címszereplő­je. - Most meg ő akar nekem jósolni... Mert szerepe szerint ránézésre megmondja, kivel áll szemben. Állítólag a gerinc, kéz, szem lát­_ ványa elég neki. Jó vele vigyázni! Timi-Tílda újabb balesete- Nem elég, hogy szerepem szerint ilyen fia­talon cukorbeteg lettem, most még a lábam is kész, s ez sajnos igaz! - dohog Erdélyi Tímea, a Barátok közt Tildája. Kertészék unokája a színi pálya áldozata lett. A tánc­órán levált porc sérti a szalagokat a térdében. November 21-től műtét vár rá. Majmok kastélya premier előtt Ritka csemegét sugároz december 25-én délután az MTV 1-es csatornája. Premier előtt látható a francia-angol-német-ma- ■gyar koprodukcióban készült Majmok kas­télya című mesefilm. A 14 millió dolláros produkció 400 művész csaknem há­roméves munkája. A másfél órás nagyfilm két, katasztrófa egyesítette majomriemzet- ségről szól a pimaszságig szellemes és kíváncsi főhős kisfiú, Kom kalandjain keresztül. KRISZTA KÖZÖNSÉGÉ Szalai Kriszta Öt évvel ezelőtt - a világon el­sőként - alkalmazta címszereplőjeként színre a Virágot Alger- nonnak írója, Dániel Keyes nem kevésbé hí­res regényét, az Ötödik Sallyt. Az ötfős mini­társulat a Thália Szín­házban a századik elő­adás felé közelítve most ritka missziót tölt be. A november 20- ától három napon át Budapesten ülésező, a gyermekbántalmazásról szóló világkonferenciáját előkészítő Európa Tanácsnak mint e témát elemző alapművet mutatják be. A mindig hálás „civil” közönség mellett így 21-én hetvenfős gyám­ügyes-, pszichológus- és pszichiátergárda szállja meg a stúdiószínpadot. Maga Keyes régebben ígérte a szemé­lyes részvételt, most nem vállalkozik a repülésre, ám Kriszta és a darabban a pszichiátert alakító, s a játékot rendező férje, Cserna Antal már megkapta a jogot a vi­lághírű darab megfilmesítésére is a szerzőtől. Aki átlépte az árnyékát- Moldova elvtárs? Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Kardos György vagyok. Úgy tudom, ön ír filmet a köny­vünkből - idézi Moldova György az első találkozást a filmgyár pénztáránál, hol 1959-ben dramaturgként dol­gozott. Várni kellett, néhány közömbös szót váltotta ko­pasz, szürkészöld szemű, átható tekintetű rettegett „ávós Kardossal”, akinek személyét borzongató legen­dák övezték. Régi illegális kommunista, aki aztán éve­ket töltött Rákosi börtöneiben, majd '56 októberében fegyverrel védte a Belügyminisztérium épületét a felke­lők ellen. Kardos találkozásuk idején is magas rendfo­kozatot töltött be a katonai hírszerzésnél. „Aki átlépte az árnyékát” - Moldova ezen címen írta meg emlékezés- dokumentumkötetét.- A semmiből teremtette meg Kelet-Európa legjelen­tősebb kiadóját, amely a legsikeresebb könyvesműhely volt Kelet-Berlintől egészen Vlagyivosztokig... - jellemzi Moldova.Kardos „főművét", a Magvető Kiadót. Később a Szépirodalmi Kiadónál, s máshol „visszatartott” regé­nyei után tanácsolták, hogy vigye át Kardoshoz. Végül 22 évig tartó barátság fűzte őket össze Kardos 1985-ös haláláig. Azzal az emberrel, aki azt hitte, hogy egyedül is megtudja menteni a szocializmust. Legendás élettörté­nete körül kirajzolódik Pálffy, Rajk, Aczél alakja, és ve­lük a korszak, ami igazi moldovai életriport... (síp-) Huncut Móric színházba megy- Az valami fantasztikus dolog, hogy a nemzet koszorús költője föllázad a „talapzaton”, s a szoborlét ellenében boldogságáért 74 évesen feleségül vesz egy húszéves, Grószból Nagy Bel­lára magyarosított nevű lányt - ecse­teli Bacsó Péter, új „fordulatra” ké­szen. - A Huncut Móric című színmű megírására tulajdonképpen egy könyv, Almási B. Éva A bolondok házá­ba akartatok zárni című könyve ihle­tett. Ez Jókai Mór öregkori leveleit, visszaemlékezéseit tartalmazza. Na, innen kezdett érdekelni a dolog. Ami­kor kitört a családi háború. Hiszen nagy pénzekről volt szó. Jókait a századfordulón már százkötetes sorozatokban vették, nem beszélve az ak­kor élő súlyos társadalmi előítéletekről... Bacsó aztán alapos Jókai-kutatásba fogott. Meséli például, hogy nagy segítségére volt Láng József Jókai- kutató, aki megszerezte neki a volt feleség önéletrajzát, aki 1947-ben halt meg Angliában, addig fivérére bízva, zároltatva azt. Az öreg Jókai becsapta az őt bolondok há­zába záratni akaró családot. Bacsó darabja, ami így vígjátéknak kínálja magát, készen áll. Még gépelik.- Be vagyok fogva más dolgokkal. Szlovákiába járok egy új szlovák-ma­gyar koprodukciós film motívumait ke­resni. A felvidéki Grendel Lajos írásá­ból írt film már kevésbé vígjátéki. Egy nagyon mai háromszögtörténet. Utána irány India, Bombay, vagyis mai nevén Mumbai, a hindu Hollywood, ahol egy nemzetközi filmfesztiválon hat régi fil­memet vetítik, köztük a két Tanút, a Banánhéjkeringőt, a Hány az óra, vek­ker urat. A Huncut Móricban egyelőre még az előadó színház sem biztos. Csupán a terv, hogy Jókait Darvas Iván alakítsa.- Nagy színész és régi barát - magyarázza Bacsó Péter. - Ahogy a Tanúban Pelikán szerepére megtaláltam Kállai Ferencet, olyan testhezálló neki Jókai. Most múlt 75 éves, és alkatilag is nagyon hasonlít Jókaira, ugyanazzal a hun­cutsággal bír ma is mint anno, emlékezetes Liliomfiként, és az a fontos, hogy érdekli a szerep... (sipka) Balaton-Roll Árnyékolástechnika Siófok, Marosi út 2. Tel.: 84/313-395, 30/939-2269 Redőnyök, biztonsági alumínium redőnyök, egyéb árnyékolók széles választéka. Becker redőnymotorok és vezérlések beépítése akár utólagosan is. További Becker viszonteladó Somogybán: R pont Árnyékolástechnika Kaposvár, Damjanich u. 4. Tel.: 82/411-000 Akció 2 hétig a Tahi Téglagyárban! B 30-as I. o. 60 Ft+Áfa B 30-as II. o. 56 Ft+Áfa B 30-as III. o. 44 Ft+Áfa Köbös tégla 5 200 Ft+Áfa Törmelék ingyenesen szállítható! Tel.: 84/527-087 Nyitva: H-P. 8-16: Szó. 8-12 óráig Tab, Kisfaludy u. 3. | Betáblázzuk a hétvégéjét! a Somogyi Hírlap és a Somogyi Hírlap |||p||| közös A képen látható táblakép másik fele a Somogyi Hírlap tegnapi számában található. Vágja ki a két részletet, ragassza össze, és legkésőbb csütörtökig küldje be címünkre: 74 0 0 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. A borítékra írja rá: Táblás játék. A beküldők között 5 db 500 forint értékű könyvutalványt sorsolunk ki. Akik azt is megírják, hogy hol található a tábla, azok között 1 db ajándékcsomag és 1000 forint értékű könyvutalvány talál gazdára! TISZTELT PÁLYAVÁLASZTÓ FIATALOK! Az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola a 2001/2002-es tanévben a következő szakokat indítja: Gimnáziumi osztály, közbiztonsági fakultációval Kódszám: 034164-01 Felvehető tervezett létszám: 33 fő Kerettantervre épülő műszaki szakterület, informatikai szakma-csoport Kódszám: 034164-11 Felvehető tervezett létszám: 2x33 fő Kerettantervtől eltérő, gépipari-számítástechnikai szakterület, osztrák-magyar adaptációs képzés Kódszám: 034164- 12 Felvehető tervezett létszám: 33 fő Szervezett nyíltnap: 2001. november 24. de. 9 óra Az iskola szombat délelőttönként önköltséges előkészítő tanfolyamokat szervez a felvételi tantárgyakból, amelyről bővebb felvilágosítást a nyílt napon kaphatnak. Igazgató: Gémesi Tibor Pályaválasztási felelős: Sándor Gyula Telefon: 82/528-190, Fax: 82/528-199 E-mail: suli547@mail.pecs.sulinet.hu Honlap: www.elmki.sulinet.hu | Név:. ...................... i i m:............................ L_ ___------—___________

Next

/
Oldalképek
Tartalom