Somogyi Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-13 / 240. szám
2001. Október 13., Szombat 11. OLDAL HÉTVÉGÉ Örömmel jövünk szülőfalunkba A szülőhely iránti szeretetet, a település iránti érdeklődést, a megszakíthatat- lan kapcsolatot jelzi, ha egy faluban vagy városban megszervezik az elszármazottak találkozóját. Nagy öröm, ha évek, netán évtizedek után ismerősökkel, egykori pajtásokkal, barátokkal beszélgethetnek a találkozók Krisztinkovich Tibor és felesége örömmel fogadta a meghívást résztvevői. Andocs önkormányzata első alkalommal hívta és várta haza a falu egykori lakóit. Negyvennél többen jöttek, hogy ezzel is kifejezzék kötődésüket. Szívesen jöttek a gyermek- és ifjúkori emlékek helyszínére. Krisztinkovich Tibor és felesége, Viza Mária is örömmel fogadta a meghívást. 1961-ben kötöttek házasságot, majd rá két évre Nagyberénybe költöztek. A 31 éves férj a termelőszövetkezet ag- ronómusa lett, szolgálati lakást kaptak. Tizenegy év elteltével aztán Siófokon telepedtek le. Andocsi kötődésük azonban nem szakadt meg: itt van szüleiknek a sírja, a felesége testvérét is a faluban helyezték örök nyugalomra. Évente öt-hat alkalommal hazalátogatnak.- Nagyon boldog voltam, hogy megszervezték ezt a találkozót - mondta Viza Mária. - Találkoztam egykori iskolatársaimmal, a volt barátnőimmel. Öröm volt számomra, hogy beszélgethettem Mészáros Margittal (Csordás Gézáné) és Bálint Ilonkával. Fölelevenítettük a gyermekkori élményeket, a diákévek megannyi emlékét. A régi iskolai körülményeket a jelenlegivel össze sem lehet hasonlítani. Rengeteget fejlődött, szépült a falunk.- Mikor Karádon volt a szövetkezet központja, itt semmi nem fejlődött - magyarázta Krisztinkovich- Tibor. - Nem volt munkahely, ingázniuk kellett az embereknek. A szomszéd településen volt a közös tanács központja is. A kilencvenes évektől azonban jelentősen megváltozott a helyzet. Csodálatos iskolát kapott a falu, komfortosabb az ellátás, sokat fejlődött az infrastruktúra: kiépült a vezetékes vízhálózat, aszfaltozták az utakat, gondozottak a közterületek és a templom melletti park. Öröm hazajönni. Az egykori andocsi házaspár úgy látja: Horváth István polgár- mester irányításával kezdődött a község fejlődése. Ezt folytatja most Törőcsik Ferencné polgár- mester vezetésével a jelenlegi képviselő-testület.- Andocsnak nemcsak múltja és jelene van, hanem jövője is - mondták határozottan a búcsúzáskor. KRUTEK JÓZSEF Ha egy nő szeret Kornélia családjának féltett kincse. Selyemköntösben és hálóingben grasszál a lakásban, haja mindig ondolálva, keze sem kérges a munkától. Kornélia - vagy ahogy a család hívja: Kornél - a család életbiztosítása. Kornél ugyanis arra hivatott, hogy egy megfelelő házassággal kihúzza őket az anyagi csődből. Ehhez azonban meg kell teremteni a megfelelő hátteret: énekóra, táncóra, nyelvóra, miegyéb. A család tehát minden erejét összeszedi, hogy ezekhez elegendő pénzt keressen: Mariska, a legidősebb lány textilbabákat varr, Duci titkárnőként dolgozik, Zoli pedig esténként borítékokat címez. És a családfő? Az így nehezen összekuporgatott pénz jelentős részét elherdálja a lovin és kártyán. Anya brossát is folyton zálogba csapja. Mivel már a zálogcédulát is eladta, nincs remény arra, hogy a családi ékszert még egyszer a gallérjára tűzze. A Meteor bárban végül feltűnik Fox Rudi, a látszólag Ideális Vőlegény: fogorvos, jóképű és fiatal. Nem olyan tehát, mint az eddigi öt jelölt. Bár még csúnya is lehetne, hiszen Kornél már huszonöt éves; telik az idő. Fox Rudi vizitelni is eljön, s biztosan megkéri a kezét. Ebből a helyzetből indít Szép Ernő Vőlegény című darabja. A jelöltről természetesen kiderül, hogy nem is olyan ideális, Kornél mégis őt választja. A vénkisasz- szonyok szívósságával csüng rajta, s kitartása végül eredményt hoz: Fox Rudi beadja a derekát, elmondja, hogy neki éppúgy nincs egy vasa sem, mint Kornél családjának. A darab végére aztán a két ágrólszakadt mégiscsak egymásra talál (ahogy előre látható volt), és élnek, míg világ a világ. Nos, ez azért mégsem ilyen egyszerű. Hogy mennyire nem, az Varga Zsuzsa, Csapó Virág és Kelemen József Szép Ernő szalondarabjának kulcsfigurái Keszég László rendezéséből Kaposváron olykor ki is derül. Sajnos, csak nyomokban, mert néha őt is elringatja a cukormázas történet, és hagyja, hogy menjen a saját útján. Pedig nem szabadna azt várnia, hogy úgyis megáll a saját lábán. Igen, lehet így is rendezni, csak mi nem ezt szoktuk meg. Keszég rendezéseire figyelni' kell. Ha egy darabra igent mond, azzal célja van. Ez a cél itt is látható, de nem viszi végig a szálat. Nagyon jó, apró ötleteket látunk, de ezek nem állnak össze kerek egésszé. Ellenpéldaként itt van mindjárt a kezdés: Szép Ernő szalondarabját nagyszínpadon, Valcz Gábor irreálisan megnövelt méretű ajtói, ablakai és jellegtelen, szürke falai között játszatja. Ettől a szereplők mindegyike kissé bábszerű lesz, s a történet is sokkal banálisabbnak tűnik, mint amilyen. Ez nem baj, sőt. Ezzel az eszközzel éri el azt, hogy Kornél teátrális szerelmi vallomása még nevetségesebb, és még inkább nem értjük, mi veszi rá Fox Rudit arra, hogy végül is igent mondjon. Kornél mindent bevet. Mint a filmeken: csúszik-mászik az imádott férfi, az egyetlen, utolsó lehetőség előtt, megalázkodik. Csoda, hogy a nézőtérről egyetlen nő sem pattan fel háborogva. Ma már ilyen nincs. Egy nő álljon meg a saját lábán, legyen büszke, és emiatt akár hervadjon el szépen csendben, egyedül. Kornél viszont nem ma él. A húszas években nem volt divat emancipált FOTÓ: KOVÁCS TIBOR nőnek lenni, így furcsa is, ha néha mégis kilép ebből a viselkedésből. Keszég felfogásában a főszereplő nem egyszerűen egy nő, aki vőlegényre vágyik. Varga Zsuzsa alakításában benne van a dolog tragédiája: egy huszonöt éves nő férfi nélkül, öt elutasítással a háta mögött. Kelemen József köteles- ségszerűen hozza a csábító szerepét. Figurája annyira hangsúlytalan, hogy nem is csoda, ha most nem remekel. A főszerepet egy egész tömeg veszi át: Kornél családja egy emberként áll az Ügy mellé, mégis folyton veszekednek, rohangálnak, s ez elveszi a figyelmet a hétköznapi drámától. Kár, mert adva van a lehetőség. Csak nem élnek vele. KÓNYA ORSOLYA Októberben minden hétköznap és minden hétvégén játékos családi programokkal, sok játékkal, rengeteg meglepetéssel és annál is több nyereménnyel várjuk a Suzuki-már- kakereskedésekben! Ha a Suzuki-napok keretében teszteli a Wagon R+-t, és a próbaút után kitölti a márkakereskedőnél kapott kérdőívet, máris az Öné egy Suzuki -ajándék, és automatikusan részt vesz a sorsolásokon, melyeken értékes nyereményekhez juthat! Födij: egy full extrás Wagon R+! Közel 1500 értékes nyeremény! A márkakereskedőknél összesen 477 db Onkyo music centert, 477 db Sony discmant és 477 db Sony walkmant sorsolunk ki. Sony discman I ' -kk Onkyo mini music center X.LLJ*'" Jamo hangfalakkal Sony Walkman Akciós ajánlatok! Vigye magával a jobb oldalon található kupont, melyet a márkakereskedő a próbaút után állít majd ki az Ön nevére. A kuponnal akár azonnal, de legkésőbb 2001. október 31-ig akciósán vásárolhat Wagon R+-t vagy Swiftet. Internetes nyereményjáték! Az interneten izgalmas játékkal várjuk, ahol a nyeremény egy digitális kamera, www.suzuki.hu SUZUKI .Ami autónk. Márkakereskedőink: Balatonboglár, BORONGICS KFT. Vikár B. u. 2. Tel.: 85-352-070 • Barcs, KARVALICS & KARVALICS KFT. Bajcsy Zs. u. 86. Tel.: 82-460-290 • Kaposvár, KAPÓS AUTÓ KFT. Vár u. 16. Tel.: 82-312-826 • Marcali, SUZUKI KLENOV1CS Noszlopy G. u. 14. Tel.: 85-314-673 • Siófok, TÓTH KFT. Vak Bottyán út 24. Tel.: 84-316-475 I I ( Ráadásul: • Hogy teljes legyen a család öröme, minden gyermeket ajándékkal és játékkal várunk! •A Suzuki-napok alatt megismer- kedhet új modellünkkel, a Liana v családi autóval is! • Mi már most gondolunk a v télre. Gondoljon Ön is, és egyeztessen idő- . pontot Suzukija , ' 0^\<^ ^ & felkészítésére , é*'<£ a márkake- / o^/// reskedőlénél! /VV/ Név:--------------------------------------Cí m:__....._______.__________....