Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-02 / 231. szám

8. oldal - Somogyi Hírlap FONYÓD I TÜKÖR 2000. Október 2„ Hétfő Csomag a rászoruló családoknak A jótékonysági mozgalom társadal­mi megbecsülését jelzi az is, hogy tevékenységének szervezésére a Lions Club egy faházat kapott a városi önkormányzattól. Rövidesen újabb adomány érkezik Wolfhagen- ből, lesz tehát hol elhelyezni.- Végtelenül hálásak vagyunk a polgármes­teri hivatalnak ezért a segítségért; a házra ugyanis igen nagy szüksége van a klubnak- mondta Végh Zsuzsanna, a Lions Club soros elnöke, akit már másodszor válasz­tottak meg erre a posztra. - Gyakran talál­kozom más klubok vezetőivel, és tőlük tudom, hogy komoly gondjaik vannak, mert nincs Wubhelyiségük vagy legalább egy terem, ahol berendezkedhetnének, s mi ugyanakkor egy egész házat kaptunk. A Tulipán utcai faház nem csak a klub­életet szolgálja majd. Rövidesen ugyanis megérkezik a wolfhageni testvérklubtól Fonyódra a segítségnek szánt őszi ruha­küldemény, és ezt is lesz hol elhelyezni, amíg ki nem osztják a rászorulók között. Két új taggal bővült egyébként az idén a klub létszáma, így ma már húszán szerve­zik sajátos eszközeikkel a városban a jóté­konysági tevékenységet. A Lions-mozga- lomban egyébként demokratikusan dönte­nek a különböző kérdésekről. Nem lehet csak úgy egyszerűen belépni soraikba; az új jelentkezőket is csak egyéves várakozás, közösen végzett munka után veszik föl - a klubtagok egyetértésével. Már készülnek Fonyódon a Katalin-bálra is, mert ez a Lions pénzgyűjtő mulatsága. A bál bevételeit, illetve az önzetlen támo­gatók adományait gyűjtik össze, és ebből tudják támogatni a szegényeket. Nemcsak a né­metországi ruhaneműt oszt­ják szét, hanem csomagokat készítenek és ezeket eljuttat­ják a rászoruló családoknak. Decemberben kitelepülnek a város díszterére is, teát főz­nek és a maguk sütötte édes­ségekkel kínálják az arra já­rókat. Ezek a szeretet teázá­sok gyakran közel hozzák egymáshoz az embereket. Egyre többen tudják, hogy problémáikkal bátran fordul­hatnak a klubhoz, mert segítséget kapnak.- Soha nem utasítottunk el senkit; az előfordult, hogy valaki többet kért, mint amennyit adni tudtunk, de sokfelé kell a segítség - mondta a klub elnöke. Hozzátet­te: a maga nemében minden egyes segély­kérés tragédia. Az iskolák, a védőnők segít­ségével is eljutnak a nehéz helyzetbe ke­rült családokhoz. Több diákot támogatnak tanulmányaik befejeztéig, mert fontos szá­mukra, hogy a tehetségek az anyagi nehéz- ségek miatt ne kallódjanak el. _________■ S egítőkész oroszlánok We serve - Szolgálunk, a nemzetközi Lions-klubok szövetségének jelmondata, amelyet szerte a földön több mint másfél millió ember vall. A világ legnagyobb polgári szervezetét Melvin Jones chicagói üzletember alapította 1917-ben. Úgy gondolta, hogy aki megen­gedheti magának, jószolgálatra fordíthatná a pénzét. A meglevő oroszlán-szervezetnek a keretében alakí­totta ki a jótékonysági klubokat. Magyarországon a kilencvenes évek elején alakultak meg az első Lions- klubok. A fonyódi klub a wolfhageni oroszlánok test­véri segítségével szerveződött 1991-ben. Végh Zsuzsanna, a klub elnöke fotó, törők anett Nyitott ház Új szolgáltatásokkal jelentkezik a művelődési ház. Nemcsak a mű­vészeti programjaival várja a város közönségét, hanem mindennapi gondjaik megoldásában is segít. Hetente kétszer tart nyitott ház el­nevezéssel szolgáltatónapokat; a betérők rendelkezésére állnak a technikai eszközei; vállal fénymá­solást, nyomtatást, szórólap-készí­tést és fotók digitalizálását is. Ha valaki levelet vagy hivatalos bead­ványt írt és szép formába szeremé önteni, lediktálhatja, s megszer­kesztik neki. Keddenként délelőtt 10-től este 7-ig, csütörtökönként 10-től 16 óráig elérhetőek a ház szolgáltatásai. A fiatalokat is sze­retnék megszólítani. A kamaszpa­nasz telefonos segélyszolgálatot (85/360-097, 85/361-310) e hó­napban vezetik be, s minden hó­nap 2. és 4. csütörtökjén hívható. Olyan szakemberek várják a ka­maszok hívásait, akik segítenek a név és cím nélkül jelentkezők problémáinak megoldásában. A médiakuckó pedig a helyi újság és tv közönségnapja" ___________■ O któber 8-29-ig, négy héten SZTAl millió tvr-hét Ismerje fel aj_______________ c saládi műsormagazin sztárjait a képükről! Az egyes sztárokhoz kapcsolódóan hétról-hétre a Vasárnap Reggelben közölt három kérdésre kell válaszolnia. forint: kerül kisorsolásra a szerencsés olvasói között Megjelenik minden Vasárnap Az Ön hétvégi olvasmánya, mely - hiteles, tárgyilagos, sokoldalú és izgalmas - sportos, nőies és játékos ! Olvassa a Vasárnap Reggelt és nem csak tájékozottabb, de gazdagabb is lehet! Hirdetőink! A Fonyódi Tükör következő számában is feladhatják hirdetéseiket a 82/528-148-as faxszámon. A Fonyódi Tükör legközelebb november 6-án jelenik meg. Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A Somogyi Hírlap hirdetésfelvevő helyei a Balaton-parton SOMOGYI HÍRLAP irodája Siófok, Szabadság tér 2.1/1. Tel.: 84/311-688, fax: 84/311-861 Molnár Géza, Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Tel.: 85/354-528 Széllné Benczik Ildikó, . 85/375-359. • 20/9691-087 ML A takarékszövetkezetek r balatonföldvári, kó'röshegyi, zamárdi, balatonszárszói, balatonszemesi, balatonlellei, balatonboglári, kötéséi, látrányi, fonyódi. balatonfenyvesi, balatonmáriai, balatonszentgyörgyi irodájában COMPUTER ISKOLA CSAK NAGYSZÜLŐKNEK 10 napos üdüléssel egybekötött, bentlakásos tanfolyam Fonyódon (GE Lighting Tungsram Üdülő Kft Fonyód, Bartók B. u. 20.) SZEREZZEN ÖRÖMET UNOKÁINAK, TARTSON LÉPÉST A 21. SZÁZADDAL KOMPUTEREZZEN, INTERNETEZZEN ÖN IS! Mindez csak 42 000 Ft Kezdés: X. 16., XI. 3., XI. 13., XI. 24. Érdeklődés: 85/361-306 vagy 85/360-420 sz. telefonon. FONYOD VAROS ÖNKORMÁNYZATA értékesítésre meghirdeti Fonyód, Ady E. u. 35.19 m2-es üzlethelyiség vételár: 1 615 000 Ft Fonyód, Ady E. u. 35. 23 m2-es üzlethelyiség vételár: 1 955 000 Ft Fonyód, Szigetvári u. 3.103 m2 üzlethelyiség 352 m2 területen vételár 7 500 000 Ft Harkány, Szabadság u. 36-38. 554 m2 üdülő terület a rajta lévő 2 db faházzal. Fonyód, Báthory u. 35. 685 m2 beépítetlen terület Fonyód, Báthory u. 39. 714 m2 beépítetlen terület Fonyód-Bélatelep, Aradi Vértanúk útja 18. 424 m2 beépítetlen terület Fonyód, Kemény Zs. u. 15.438 m2 beépítetlen terület Fonyód, Kemény Zs. u. 21.438 m2 beépítetlen terület FONYÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT bérletre meghirdeti Fedett piaccsarnok üzlethelyiségek: húsbolt 39 m2 halbolt 53 m2 üzlet 29 m2 Niklai u. elején üzlet 57 m2 Gárdonyi tér üzlet 103 m2 Hunyadi L. u. üzlet 16 m2 Bélatelepi strand üzlet 38 m2 Érdeklődni lehet a Vagyon és Településgazdálkodási Közhasznú Társaság 8640 Fonyód, Fő u. 19. szám alatt. Tel./fax: 85/360-452, ügyintéző: Nyika János I

Next

/
Oldalképek
Tartalom