Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-11 / 289. szám

SOMOGYI HÍRLÁP 1999. december 11., szombat Belpolitika 7 Közalapítvány foglalkozik a megváltozott munkaképességűekkel Több pénz a fogyatékosoknak Mintegy 600 ezerre tehető a keresőképes korú megválto­zott munkaképességűek száma Magyarországon. Az Or­szággyűlés most tárgyalja majd az Országos Fogyatékosügyi Tanács által kidolgozott programot. Amint azt a szociális tárca vezetőjétől megtudtuk, a jövő évben 13 milliárd forint jut foglalkoztatási rehabilitációra. A foglalkoztatás szempont­jából aktív korú, ám megvál­tozott munkaképességűek- ről való állami gondoskodás első fontos lépcsője az esélyegyenlőségről szóló törvény elfogadása volt. En­nek nyomán jött létre a Szo­ciális és Családügyi Minisz­tériumban az Országos Fogyatékosügyi Tanács, amelynek az érintett tárcá­kon kívül a fogyatékosokat képviselő civil szervezetek is tagjai. Ez a fórum elkészí­tette azt a programot, amely a közlekedés, az oktatás, az egészségügy és a foglalkoz­tatási rehabilitáció területén szól a fogyatékosok támoga­tásáról. Az Országgyűlés tiszte lesz ennek elfogadásá­ról dönteni a közeljövőben. Amint azt Harrach Péter szociális miniszter lapunk­nak elmondta, a foglalkozta­tási rehabilitációra szánt összeg két év alatt csaknem megduplázódott. Míg 1998- ban 7, 1999-ben 9,9 milliár­dot költött, addig jövőre 13 milliárd forintot fordít a kor­mány erre a célra. Ezt a pénzt azok a cégek, vállal­kozók igényelhetik, ame­lyek, vagy akik vállalják fo­gyatékosok foglalkoztatását. Képzésre, munkahelybőví­tésre, illetve -átalakításra és a fogyatékosok vállalkozása­inak beindítására lehet tá­mogatást igényelni. Ezeket az igényeket a helyi munka­ügyi központoknak kell je­lezni, s ők adják a pénzt is. Ezen túlmenően megala­kult a Fogyatékosok Közala­pítványa is, amely pályáza­tokat ír ki a megváltozott munkaképességűek foglal­koztatására. Szalóky Eszter Milliárdok a millenniumra Az idén 15 milliárd forinttal támogatta a Nemzeti Kultu­rális Örökség Minisztériuma (NKÖM) a millennium méltó megünneplésének tervével biztató pályázatokat. Jövőre erre a célra négymillióval többet költhet a tárca. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által ez év má­jusában kiírt pályázatok meg­mozgatták az alkotóközössé­geket, a művészeket éppúgy, mint a kisebb-nagyobb tele­pülések vezetőit. Az 1999. év a programokra való felkészü­lés esztendeje volt, ennek szellemében díjazták a pályá­zatokat elbíráló testületek a tánc-, a képző- és iparművé­szet, a zene és a film nyelvén megszólalni képes alkotók, közösségek elképzeléseit. Szinte valamennyi kategóriá­ban számíthattak határon túli pályázók is a segítségre. A helyi ünnepségek, feszti­válok, konferenciák megren­dezésére 290 nyertes pályázó között 200 millió forintot osz­tott ki a minisztérium. Az egyházi események kategóri­ájában a négy történelmi egy­ház összesen 130 millió forin­tos támogatást költhet millen­niumi rendezvényekre az idén és jövőre. 2,8 millió fo­rint fordítható az egyházi kul­turális örökség értékeinek re­konstrukciójára. A száznál is több támogatott felújítás, javí­tás, restaurálás, építés össze­sen 13 egyházat, felekezetet, közösséget érint. A „Magyarország az ezred­fordulón” címmel fiatal filme­sek számára 150 millió forin­tos pályázatot hirdettek meg. A kultusztárca 20 tervet talált támogatásra méltónak. A mi­nisztérium azért, hogy a tánc- , és zeneművészet méltókép­pen ünnepelhesse az ezer­éves Magyarországot, az előbbinek 20, az utóbbinak 49 millió forintot adott ki­emelt programjaik megvalósí­tására. Több mint 200, főként vidéki kistelepülés gazdago­dik jövőre köztéri műalkotás­sal, köztük 40 határon túli pá­lyázat számíthat anyagi segít­ségre. A kultusztárca 36 ország­ban mintegy 240 millió forint­tal támogat olyan programo­kat, rendezvényeket, ame­lyek megfelelően reprezentál­ják ezeréves kultúránkat. Horváth Magdolna Átalakul a MeH Támadások között Guinness-rekordkísérlet ki Hivatalt vezető miniszter fel­kérte Mikes Évát a bel- és igaz­ságügyi, Szemerkényi Rékát pe­dig a kül- és védelempolitikai referatúra felügyeletére. Mikes Éva jelenleg a MeH közigazgatá­si és területpolitikai államtitká­ra, Szemerkényi Réka pedig a miniszterelnöki kabinet főta­nácsadója. Borókai Gábor hang­súlyozta, hogy még folyik az „aprómunka” a szervezeti vál­toztatások ügyében.- A személyi döntésekről Stumpf István konzultál Orbán Viktor miniszterelnökkel. Meg­erősítette, hogy a gazdasági referatúra élére felvetődött Fó­nagy Jánosnak, a Gazdasági Mi­nisztérium politikai államtitká­rának a neve is. kítja a vallás bűvkörébe vonzott gyermekeket a családjuktól. Morvay Péter, a HIT Gyülekeze­tének szóvivője cáfolta a váda­kat. Mint mondta, fennállásuk óta közösségük mindig a polgá­rok lelkiismeretének és vallási szabadságának tiszteletben tar­tására törekedett. Kár, hogy az utóbbi másfél évben sokan mégis a többi egyházzal és a ha­talommal fennálló kapcsolat- rendszerük megbontására töre­kednek. Takács Albert alkot- mányjo-gász szerint ha egy val­lási közösség nem sérti az alap­törvény szabályait - például te­vékenysége nem irányul az em­beri méltóság vagy a kisebbsé­gek ellen -, akkor alkotmányo­san működik. További feltétel a bírósági bejegyzés megléte, hi­szen az egyházakat, mint speci­ális egyesületeket nyilvántartás­ba kell venni.Ezek a közösségek nehezen támadhatók, hiszen mindenki olyan vallást vall, amilyet akar. Ezért is majdnem lehetetlen bizonyítani, hogy va­laki önként vagy kényszerre cselekszik közössége akarata szerint. Takács Mariann • • Ünnepelnek a vízkárosultak A tavaszi-nyári rendkívüli időjárás okozta károk helyre­állításához és az újjáépítéshez nyújtott állami segítsé­get országszerte rendeltetésszerűen használták fel. Ezt Schieber József, a munkálatok összehangolására létre­hozott tárcaközi bizottság szóvivője mondta el lapunk érdeklődésére. A költségvetés összesen 67 milliárd forintot juttatott a bajba jutottaknak. A támoga­tás feltételeit, a pénzátutalás módját kormányrendelet sza­bályozta. Noha a felhaszná­lást menet közben, folyama­tosan is nyomon követték, e napokban sor került a végel­számolásra. Schieber emlékeztetett: az állami utak, hidak és vízmű­vek rendbehozatala 5,7 milli- árdot emésztett fel. Az önkor­mányzati utakban, hidakban Nincs határideje a Miniszter- elnöki Hivatalban (MeH) ter­vezett átalakításoknak, annyi azonban bizonyos, hogy a párhuzamosságok megszüntetésével csökken a referatúrák száma - közöl­te Borókai Gábor kormány­szóvivő pénteken. Elmondta, hogy a jövőben az eddigi öt referatúra helyett vár­hatóan négy működik majd, amelyeket politikai államtitkár­ok felügyelnek. A tervek szerint a munkát továbbra is Szerdahe­lyi Péter helyettes államtitkár irányítja. A sajtóban napvilágot látott személyi változá­sokkal kapcsolatban jelezte: Stumpf István, a Miniszterelnö­Az ügyészségnek kell eldön­tenie, hogy okkal vádolja-e alkotmánysértéssel a HIT Gyülekezetét az egyik kis­gazda képviselő. A vallási közösség szóvivője elmond­ta: készek a vizsgálatra, mert szeretnének veget vet­ni az ellenük másfél éve fo­lyó rágalomhadjáratnak. A felperes és az alperes szerepét is gyakorolni fogja a közeljövő­ben a HIT Gyülekezete. A kö­zösség a Tábori Lelkészi Szolgá­latból való kizárása miatt perli a Honvédelmi Minisztériumot, míg a HIT-eseket Györgyi Kál­mán legfőbb ügyésznél Molnár Róbert (FKGP) képviselő jelen­tette fel. A vád: jogellenes mű­ködés. Az ügyet a parlament emberi jogi, kisebbségi és val­lásügyi bizottsága is vizsgálja. Információink szerint a HIT- esek a katolikus és a kisegyhá- zakról, illetve egyes jobboldali politikusokról alkotott elma­rasztaló véleményükkel vívták ki az ellentábor felháborodását. Hallani olyan híreket is, ame­lyek szerint a közösség meg­alázza tagjät, miközben elsza­A világ eddigi legnagyobb mé­retű levelét és borítékját akar­ják elkészíteni az Európa Levél 2000 Alapítvány alapítói Sop­ronban - közölték pénteken a szervezők. Az äapitok - Kuntz Zoltán, Hillebrand Imre és Juretzky Csaba - elmondták, hogy Romano Prodinak, az Eu­rópai Bizottság elnökének kí­vánják elküldeni a levelet, amelyben Magyarország polgá­rai kifejezésre juttatják csatla­kozási szándékukat az Europä Unióhoz. A méreteket illetően végső döntés még nem született, de a boríték akár 4-5 méter széles, nyolc-tíz méter hosszú is lehet, a soproni Hillebrand Nyomda Kft. készíti majd. A kézbesítést a tervek szerint a megalapításá­nak jövőre százötvenedik év­fordulóját ünneplő soproni postaigazgatóság végzi. A leve­let 2000. december 14-én, az 1921. évi soproni népszavazás évfordulóján indítják útnak, s az Európa Parlament 2001. első brüsszeli ülésén szeretnék át­adni Romano Prodinak. Az öt­letgazdák reményei szerint a levél Brüsszelben visszhangra talál, s méretei folytán bekerül a Guinness-rekordok könyvé­be. esett károk felét vállalta a bü­dzsé, azaz 3 milliárdot. Meg­térítette a költségvetés az ön- kormányzatoknak a védeke­zésre fordított 1,7 milliárd fo­rintot. Állta a kormány a szo­ciális, az oktatási és közigaz­gatási intézmények renoválá­sának 2,8 milliárdos kiadását is. A magánházakban élők gondját 4,7 milliárd forinttal enyhítette. A mezőgazdasági károk kompenzációjára a gazdák 3,2 milliárd forintot kaptak. A szóvivő hangsúlyozta: a vizsgálat nyomán sehol sem tapasztaltak olyan vissza­élést, amely miatt bűnvádi el­járásra kerülne sor. Sajnála­tosan fény derült azonban olyan esetre, ahol - vélhetően pénzforgatás reményében - késleltették a támogatás azonnali felhasználását; emi­att intézkedniük kellett. Mindez azonban már az el­múlt idő krónikája. A káro­sultak csaknem valamennyi­en - az állami segítség, nem utolsósorban pedig a lakos­ság, a civil, az egyházi és más karitatív szervezetek példás együttműködése révén - ott­honukban tölthetik az ünne­peket. Hírek Csak kormányfelkérésre Az FBI-nak nincs nyomozási joga az Amerikai Egyesült Államok határain kívül, hacsak az adott ország kormánya nem kéri fel erre az amerikai nyo­mozó hatóságot - írta pénte­ken nyilvánosságra került le­velében Peter Tufo, az USA magyarországi nagykövete Kuzma Valériának, az 1998 februárjában elhunyt Kuzma Mihály békési rendőr alezre­des lányának. Kuzma Valéria november végén kereste meg az Egyesült Államok budapes­ti nagykövetét és arra kérte, hogy apja halála ügyében az FBI független szakértői végez­zenek vizsgálatot. Újjászerveződés Nagy ütem­ben szervezi újra önmagát a Kereszténydemokrata Nép­párt - jelentette be pénteken az elnökségi ülést követően Fekete György alelnök. El­mondta: ma a KDNP 600 alap­szervezetet számlál, benne 10 ezer taggä. A keresztényde­mokraták úgy vélik, hogy a Magyarországon kialakult két­pólusú politikai rendszer, amelyben a szociáldemokra­ták voltaképpen szocialisták, a jobboldal pedig liberális veze­tés alatt áll - nem Európa-kon- form. Kivétel A ruhaipar azon ke­vés ágazat egyike, amelyben a munkavállalókat szakmai-ága­zati kollektív szerződés védi, s évente átfogó ágazati bérmeg­állapodásban egyeznek meg a munkáltatók meghatározó csoportjával a keresetek ala­kulásáról a szakszervezetek képviselői. Ezt Wittich Tamás, a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke hangsúlyozta Balaton- füreden, az ágazati szakszer­vezet pénteken kezdődött har­mincadik kongresszusán. Konszenzuskeresés A ház- bizottság konszenzussal, az Országgyűlés dohányzó és nem dohányzó képviselőinek arányát és a helyiségek lég­cseréjét figyelembe véve te­gyen javaslatot arra, hogy a Parlament hivatali épületei­ben hol, mennyi és milyen dohányzóhely kerüljön kijelö­lésre - kezdeményezi a ház­szabály módosítására vonat­kozó képviselői önálló indít­ványában a szocialista Kál­mán András és Podolák György. Felsőoktatási bérhelyzet Kormányzati hiba, hogy a közalkalmazotti bértáblát egyszer befagyasztják, más­kor feloldják - mondta tegnap Kis Papp László, a Felsőokta­tási Dolgozók Szakszervezet­ének (FDSZ) elnöke. Cs. B. J. RENAULT ÉLMÉNY VELE ÉLNI A Renault Hungária Kft. ezúton tájékoztatja meglévő és leendő ügyfeleit, hogy a Törekes Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-vel (7400 Kaposvár, Iszák u. 46.) megkötött kereskedői szerződését 1999. 12. 06. napján azonnali hatállyal felmondta. Somogy megye területén a Renault márka hivatalos képviselői a következők: Kaposvár, Cár Kft. 7400 Kaposvár, Fő u. 45. Tel.: 82/413-245/10, 82/422-132 Sziko Petrol Kft. 7361 Kaposszekcső, Külterület Te.: 74/463-309 Lantos Szerviz Kft. 8700 Marcali, Rákóczi út 58. Te.: 85/313-018 Siómente Kft. 8600 Siófok, Fő út 264. Te.: 84/313-550 Balatonlelle 8638 Balatonlelle, Munkácsy út 1. Tel.: 85/351-035 Varjas Kft. 7500 Nagyatád, Hunyadi út 2/a. Tel.: 82/351-288 (3148)

Next

/
Oldalképek
Tartalom