Somogyi Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-05 / 232. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. október 5., kedd Belpolitika 7 Jogászok világtalálkozója Göncz Árpád nyitotta meg a kongresszust Koncepcióhiány vagy előrelátás A parlament költségvetési bizottságának MSZP-s elnöke szerint a jövő évi költségvetési tervezet átgondolatlan és ellentmondásokkal teli, míg a fideszes átélnék úgy véli: a kabinet jó munkát végzett, amikor az ország gazdasági növekedését és az EU elvárásait is szem előtt tartó büdzsét összeállította. Szekeres Imrét és Mádi Lászlót érveik kifejtésére kértük.- Bizottságuk behatóan foglalkozott a 2000. évi költségvetés fejezeteivel és számaival. Mi a véleményük az asztalra letett terjedelmes anyagról? Szekeres Imre: A tervezetből világosan látszik, hogy a kormánynak nincs gazdaság- politikai koncepciója. Miközben növelni kívánják az adókat, nem jut elég pénz a pedagógusoknak, az orvosoknak, a közalkalmazottaknak, s nem marad forrás utak építésére és csatornázásra sem. Noha a kabinet családbarátnak hirdeti magát, megfeledkezik a családi pótlék emeléséről, s különbséget tesz a családok között azzal, hogy például a gyed-re csak a viszonylag jómódban élők lesznek jogosultak. Mádi László: A tervezet legfőbb erényei az előrelátás és a takarékosság. Tovább csökken az infláció, enyhül a munkanélküliség, az infrastruktúra fejlesztése révén fokozatosan felzárkóznak az elmaradt régiók. A gyed újbóli bevezetése és a gyermekek után járó adókedvezmény emelése bizonyítja, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a családok helyzetének javítására.- Melyek a büdzsé súlypontjai, s mire jut érdemtelenül kevés pénz? Sz. I.: A kabinet - úgy tűnik - megfeledkezik a beruházásokról, a közalkalmazottak béremeléséről, a kórházak, egyetemek rendbe hozásáról az ingyenes felsőoktatásról szóló korábbi ígéretéről, s arról is, hogy az egyre apadó pénztárcájukból nem tudnak emberi körülményeket teremteni az önkormányzatok. M. L.: Gyermektámogatásra, otthonteremtésre, vidék- fejlesztésre, honvédelemre, a kis- és középvállalkozások támogatására jyt a legtöbb forrás, míg az egészségügy reformjának gyorsítása, a turizmus élénkítése és az oktatás modernizálása kicsit háttérbe szorul. Igaz, az utóbbi területeken több tízmilliárdos ráfordítással lehetne csak áttörést elérni.- Önök szerint teljesíthető- e Torgyán József 413 milliárdos kérése? Sz. I.: Valószínűleg nem. M. L.: A költségvetési előirányzattól való lényeges, 20- 30 milliárd forintnál nagyobb mértékű eltérés a gazdaság- politika, illetve a kormány- program sérülésével járna. Takács Mariann Európai rendőri együttműködés Michael Lake, az Európai Bizottság budapesti nagykövete, Albert Goedendorp az Európai Rendőrfőiskolák Szövetségének elnöke és Pintér Sándor belügyminiszter tegnap jelentette be, hogy az Európai Bizottság 4,5 millió eurós kerettel Európai Rendőrképzési Tanmenetet dolgozott ki, amelyben 500 magyar tiszt vesz részt Jogászok nélkül nem járható végig az az út, amelyen Magyarország a diktatúrából a demokrácia felé indult el 10 évvel ezelőtt - mondta hétfőn Göncz Árpád köztársasági elnök a Jogász Világszövetség Budapesten, illetve Becsben megrendezésre kerülő 19. kongresszusának megnyitóján a Parlamentben.- A demokrácia létforma, amelyben nem veszélyeztetheti egymás szabadságát az egyén, illetve a társadalom, amelyben erős a politikai és társadalmi felelősség, a kritika joga, amelyben legyőzhető a hatalmi többség gőgje és megvédhetők a kisebbségek jogai - fogalmazott a köztársasági elnök. - Ugyanakkor a kialakult piacgazdaság Az utóbbi három évben 2,5- szeresére növekedett azon fiatalok száma a fővárosban, akik már kipróbáltak valamilyen kábítószert Az országos tendencia is hasonló. Az Hjúsági és Sportminisztérium ezért kiemelt támogatást nyújt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és az Egészséges Ifjúságért Alapítvány által szervezett megelőző programoknak. A fővárosban a 16 éves iskolások között végzett felmérés szerint tovább emelkedett a kábítószert kipróbálók aránya. Legjobban az amfetamin-szár- mazékok fogyasztása nőtt. Jelenleg minden negyedik diák fogyasztott már valamilyen drogot - mutatott rá Topolánszky nem olyan szociális, a jogállam nem olyan biztonságos és a parlamenti demokrácia nem olyan tiszta, mint ahogy azt mi szeretnénk. A demokrácia jobb működése azonban elsősorban az egyén, illetve a civil társadalom erőfeszítéseitől várható. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter előadásában rámutatott: Magyarország a tőle független történelmi körülmények áldozataként 40 éve kirekesztődött a demokratikus államok közösségéből. Ez szerencsére kevés volt ahhoz, hogy az ország európai jellegét megváltoztassa, de ahhoz sajnos elegendő, hogy a jogfejlődést eltorzítsa. A magyar többpárti parlamenti demokrácia az elmúlt évtizedben azon fáradozott, hogy mindezt helyrehozza. Ákos, az ISM kábítószerügyi koordinációért felelős helyettes államtitkára. A felsőoktatásban tanulók körében még a középiskolás komákénál is rosszabb a helyzet, ezért a HÖOK és az Egészséges Ifjúságért Alapítvány által szervezett Hallgatók és Drogmegelőzés című konferenciáját kiemelt támogatásban részesíti a minisztérium. Kucsera Tamás Gergely, a HÖOK elnöke lapunknak elmondta, hogy a konferencián fejlesztik a résztvevők problémafelismerő és problémamegoldó készségét is, mindenekelőtt a hallgatói önkormányzatok vezetőit és a korosztályi segítőként dolgozó fiatalokat várják, akiknek nagy szerepe lehet társaik kábítószerrel kapcsolatos gondjainak megoldásában. A cél az, hogy javítsák a rendőrképzés színvonalát a tagjelölt országokban és segítsék a bűn- cselekmények elleni küzdelmet. A tíz ország részére szervezett oktatás 2001 januárjáig tart. Eddig mintegy 65 ezer CD-t küldtek szét az ország oktatási intézményeinek, illetve a kis- és középvállalkozóknak - hangzott el hétfőn a Miniszter- elnöki Hivatal és az MTV Rt. közös sajtótájékoztatóján. Szabó László Zsolt, a televízió elnöke szerint az októberben bemutatásra kerülő ismeretterjesztő sorozat műsorra tűzése az MTV számára közszolgálati feladat. Terveik szerint többször is megismétlik az év folyamán, mindkét csatornán.- A csatlakozási folyamat egyre gyorsul, Magyarország sokat haladt előre, és örömünkre szolgál, hogy kitűnő a kapcsolatuk az Interpollal és az Europollal. A parlament által a maffiaellenes csomagként elfoMojzes Imre évszámkezelési kormánybiztos arról számolt be, hogy a stratégiailag fontos cégek igen jól haladnak a probléma megoldásával. Az Országos Mentőszolgálat autóiban például a műszerek átállítása, tesztelése már sikeresen befejeződött. A kormánybiztostól azt kérdeztük: a hétköznapi életben milyen probléma adódhat?- Az évszámváltás azoknál a műszaki cikkeknél okozhat galibát, amelyek időzítővel rengadott új jogszabályok is azt mutatják, hogy Magyarország jó irányban halad - fejtette ki a nagykövet, aki aggasztónak nevezte , hogy több mint 200 szervezettbűnöző-csoport tevékenykedik Magyarországon. A terrorizmus, a pénzmosás, az illegális bevándorlás, a kábítószer- és embercsempészet, a kisebbségek elleni diszkrimináció és más súlyos bűncselekmények megfékezéséhez is. delkeznek. Ilyenek például a képmagnók, amelyek zöme ma már programozhatóan vesz fel és kapcsol ki. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a gépek jelentős százaléka külföldről származik, így nehezebb megmondani, milyen alkatrész van és milyen nincs bennük. Ennek tisztázását érdemes szerelőre bízni. Persze ez a hazai vételű masinákra is igaz. Mostani ismereteink szerint legrosszabb esetben is csupán funkciócsökkenés történhet, vagyis legfeljebb nem lehet időre programozni a videót. A világcégek azonban már évek óta számolnak ezzel a problémaforrással, s sikerült megoldást találniuk. Szalóky Eszter Hírek Elutasító határozat Választópolgárok által kezdeményezett népszavazásnak nincs helye az államforma megváltoztatására vonatkozó kérdés, így a királyság visszaállítása tekintetében sem - tartalmazza az Alkotmánybíróság hétfői határozata. Nincs döntés A független kisgazdák eldöntötték, hogy Torgyán Józsefet jelölik köz- társasági elnöknek - értesült egy budapesti napilap. A pártelnök ezt cáfolta, szerinte erre hivatalosan csak jövő januárban kerülhet sor. Értesülések szerint a párt élén Bánk Attila lehet az utódja. Időközi választás Az MDF jelöltje Székesfehérvárott 12 százalékot ért el az időközi országgyűlési választás első fordulójában, és ez olyan pozíció, amely miatt Viniczai Tibor nélkül a városban nem lehet a politikai jövőt tervezni - nyilatkozta Balsai István hétfőn. Az MDF frakcióvezetője szerint ennek tudatában fogja a jelölt az időközi választás második fordulója előtt megadni a választ, visszalép-e a jelöltségtől, vagy sem. Szakmai pártbeszéd Párt- politikától mentes, higgadt szakmai párbeszédet sürget a Magyar Szocialista Párt az egészségügy problémáinak hosszú távra szóló megoldása érdekében - fogalmazódott meg alapgondolatként azon a hétfői egészségügyi konferencián, amelyet az MSZP Országos Választmánya szervezett a párt budapesti székházában. Fiatal Baloldal Megmosolyogtató, milyen idegességgel igyekszik megbontani a Fidesz az új baloldali ifjúsági egységet - reagált Újhelyi István, a hétvégén megalakult Fiatal Baloldal alelnöke Gyürk András (Fidesz) hétfői nyilatkozatára. Gyürk leszögezte: miután a Magyar Úttörők Szövetsége és a Baloldali Ifjúsági Társulás Fiatal Baloldal néven egy új politikai ifjúsági szervezetet hozott létre, a MÚSZ a jövőben nem kaphat költségvetési támogatást civil szervezetként. Oktatási program Az Oktatási Minisztérium koordinálásában, az egyes pályázatok meghirdetésével várhatóan novemberben indul az a PHARE-program, amely a szociálisan hátrányos helyzetűek, kiemelten a cigányság fejlesztésére és oktatására irányul - közölte Szemkeő Judit, a tárca közigazgatási államtitkára. Szegő-díj Harmadik alkalommal adták át a harminc évnél fiatalabb újságírók elismerésére alapított Szegő Tamás-díjat hétfőn Budapesten, a Magyar Sajtó Házában. Az elismerő plakettet és az azzal járó 100 ezer forintos jutalmat a díj alapítványának kuratóriuma Füredy Zsoltnak (képünkön balról), a Magyar Rádió munkatársának az éhező gyerekekről szóló riportjáért ítélte oda. fotó: feb/kallus györgy Nőtt a drogfogyasztás K. T. VISSZASZAMLALAS r Évszámváltás és képmagnó Az ezredfordulóval járó dátumváltás az élet szinte minden területére kihat, de nem okoz feltétlenül problémát - állítják az évszám-kezelósl kormánybiztosság szakemberei. Ennek bizonyítására hivatott az a kilenc- részes tájékoztató program is, amelyet október 11-től az MTV1, illetve az MTV2 nézői láthatnak majd. Többen voltak az aradi vértanúk „Itt következnek a nemzeti vérkrónika adatai. A reactio pártja legtevékenyebb tagja, Latour hadügyminister halálának évfordulati napját, october 6-kát, a haza legjelesb fiainak kivégeztetósével akarta megülni” - írta Kerékgyártó Árpád Magyarország történetének kézikönyve /Budapest 1874./ című művében. Alább is ebből idézünk. A nemzeti vértanuk hosszú sorát gr. Batthyány Lajos, az első független magyar ministerium elnöke nyitotta meg, ki összes vagyona elvesztése mellett kötél általi halálra Ítéltetett, s ez rajta oct. 6. reg. 7 órakor volt végrehajtandó. Midőn e napon a porkoláb ébreszteni ment őt, eszméletlenül találta a fekvőt megaludt vérében. Az orvosi vizsgálat kimutatta, hogy a többi közt egy szúrás a nyakán oly mély volt, mint csak a tőr keresztvasa engedé. Midőn az orvosok egyike, híres egyetemi tanár, kijelenté, hogy a kivégeztetést a sebek miatt végrehajtani nem lehet, de nem is szükséges, mert a beteg életereje a nagy vérvesztés miatt néhány óra múlva magától kialszik, egy katonaorvos utasítást vett, izgató szerekkel legalább néhány órára meghosszabbítani a kialvó életet, hogy a kivégeztetést alkalmazni lehessen. Este 5 óra után a vesztőhelyre a pesti „újépület” nevű kaszárnya mögé, vezettetvén, az őt kisérő papnak mondá: „tisztelendő úr, adja karját, mert oly gyenge vaA szobor egy részlete gyök, hogy lábaim alig bimak”. Az ítélet felolvasás után letérdelt, s a mennyire bágyadtsága engedé, hangosan kiáltá: „Éljen a haza!” Alig hangzott el ajkán a szó, a vadászok fegyvere dördült, s élettelenül rogyott össze. Ugyanazon napon az aradi polgárok még iszonyatosb jelenetnek voltak tanúi. 12 tábornokra és egy ezredesre, a dicső magyar hadsereg virágaira, mondatott ki a haláütélet, kik egymás után, egymás szemelát- tára múltak ki a bakó keze alatt. A tábornokok kivégeztetése után ismét a polgáriakra került a sor. October 10-kén Pesten Csányi László, 59 éves, közlekedési minister, Báró Jeszenák János 49 éves, kormánybiztos, felakasztattak. October 24-kén Báró Perényi Zsigmond, 66 éves, országbíró és a felsőház elnöke;Szacsvai Imre 31 éves, biharmegei országos képviselő; Az egykor Arad főterén állt Szabadság emlékmű a minorita rendház udvarán kap ismét méltó elhelyezést fotó: feb/kovács Pál Csemus, pénzügyministeriumi tanácsos, felakasztattak. October 25-én Aradon Kazinczi Lajos, 29 éves, tábornok, a halhatatlan emlékű Kazinczi Ferencz fia, főbelövetett. Stb. stb. stb.