Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-14 / 62. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1997. március 14., péntek FIATALOK ÜNNEPE (Folytatás a 13. oldalról) Horváth Rita, elsőéves egyetemista az agráregyetemen: — Én nem ünnepelem, mert szerintem ez egy elcsépelt dolog. Ma már nincs március 15-nek semmi tartalma, ez csak azoknak jelenthetett valamit, akik ott voltak. Az én személyes szabadságomért soha nem kellett megküzdenem, ezért nem is tudom, mit jelent, ha valakit ebben korlátoznak. Tisztelem azokat, akik a szabadságért áldozták életüket: nem biztos, hogy én is képes lennék erre. Kocsis Eszter nyolcadik osztályos tanuló: - Korhű ruhába öltöztetném a szereplőket az ünnepélyen. Az eseményeket pedig színpadon játszatnám el. Az eseményhez illő zenét és verseket is fontosnak tartom. Jó lenne a közönséget is bevonni az ünnepségbe, hogy ne csak passzív szemlélő legyen. Hegyi Helga, első éves, német szakos főiskolai hallgató: - Minden évben elmegyek az ünnepségre. Szeretek közösen ünnepelni az emberekkel. Az iskola ünnepélyeken közösen énekeltünk, verseket mondtunk, színdarabot rendeztünk; sajátos hangulata volt a napnak. Én Nagykanizsáról jöttem Somogyba tanulni, nálunk március 15-én este fáklyás felvonulást is szervezett a művelődési központ, amelyen idősek és fiatalok is részt vettek. Megálltunk a nevezetes épületeknél, szobroknál és elmondtunk egy-egy verset. Az út végén tábortüzet raktunk, énekeltünk, táncoltunk, számomra felejthetetlenek ezek az esték. Dávid Orsolya másodéves vizuális nevelés szakos főiskolai hallgató: - Én belülről ünnepelek március 15-én. A központi ünnepségekről mellőzném a csinnadrattát, mert így elveszik a lényeg. A gyerekek nem igazán értik miről van szó. A kicsik inkább majálisnak érzik a március 15-ei ünnepet, s az a baj, hogy sokan a felnőttek közül is. Horváth Nikolett másodéves egyetemista: — Az ünneplés számomra az örömöt jelenti: örülök annak, hogy akkoriban a magyar nemzet még igaz volt, mert hitt abban, hogy az elnyomó uralkodó rendszert elsöpörheti. Sajnálom, hogy a mai magyar emberekből eltűnt a nemzeti öntudat. Vajon mit tenne a magyar nép, ha ma ilyen helyzetbe kerülne? Nem hiszem, hogy egy magyar ember másként is gondolhat március 15-ére. Stefán Éva harmadéves egyetemista: — Én nem szoktam ünnepelni ilyenkor. Mivel úgyis hét végére esik, ki fogok menni az erdőbe, és élvezem, hogy nincs körülöttem senki. Megnézem majd, mi az, amit még nem tettek tönkre az emberek. Március tizenötödikét nem lehet ünnepelni: a szabadsággal kapcsolatos érzéseit mindenkinek magában kell elrendeznie. Virághalmy Sarolta másodéves főiskolás: — Nekem a nyolcvanas évek jutnak eszembe,' de nem az állami ünnepségekre gondolok. Úgy érzem, ma is ez kellene: de akkor még volt az emberekben kezdeményező készség. Jókai volt a násznagy Somogybán Március idusán időszerű, ha felidézünk egy érdekes epizódot a hajdani márciusi ifjak egyikének életéből. Olyat, amelyet nem tárgyal az irodalomtörténet, de amelyet nekünk, somogyiaknak mégis érdemes számon tartanunk... 1875 őszén egy jeles tehetségű orvos telepedett le a Somogy megyei Pusztakovácsiban. A fiatalember mögött szép szakmai karrier állt: a fővárosi Rókus-kórházban is szolgálta már a szenvedő emberiséget. Azt nem tudjuk, hogy miért költözött Somogyba, a puszta- kovácsiak mindenesetre szívesen látták. A korabeli sajtóban így jellemezték a megye új polgárát: „nemcsak rokonszenves egyéniség, hanem orvos tetőtől talpig”. A fiatalembert dr. Jó- kay Gézának hívták, és mindenki tudta róla, hogy a 48-as pesti fiatalság egyik vezéralakjából nagy regényíróvá lett Jókai Mór unokaöccse... A fiatal orvos 1877 elején úgy döntött, hogy Somogy és a Jókai família kapcsolatát a házasság szent kötelékével fűzi szorosabbra. Menyasszonyát, Tresztyenszky Jolánt, aki fiatalon veszítette el a szüleit, mostohaapja, Nagy Pál pusztakovácsi birtokos adta féijhez. Az esküvőt persze nem a menyasz- szony családi körülményei tették különösen érdekessé, hanem az, hogy ebből az alkalomból Somogyba látogatott a nagybácsi, az ekkor 52 éves Jókai Mór és felesége, Laborfalvi Róza, a híres színésznő. S jött velük még számos Jókai rokon: Jókay Jolán, a vőlegény húga, Hegedűs Sándor országgyűlési képviselő - utóbb akadémikus és miniszter -, a vőlegény sóLaborfalvi Róza gora és Jókai Róza, a regényíró leánya... Emlékezetes nap volt. A „Somogy” című kaposvári hetilapból az egész megye megtudhatta: .Jókait és nejét a helybeli birtokosság a határnál akarta fogadni, de korábban érkeztek meg, mint számítva volt, és így a tisztelgés estére maradt, amidőn fáklyászenével jelentek meg a falu birtokosai és szépei Nagy Pálnál, hol az ünnepelt költő nejével szállva volt. Juhász Kálmán községi bíró üdvözölte őket a község nevében meleg, emelkedett szavakban. A hölgyek virágokkal hinték be lábait a megjelenő Jókainak, ki Jókai Mór megköszöné a megtiszteltetést: kívánta, hogy a haza nehéz napjaiban megmaradjon közöttünk az összetartás és kitartás, kívánta, sikerüljön a közös erőfeszítés, a haza felvirágoztatása.” Másnap, január 8-án déli 12 órakor tartották meg az esküvőt Pusztakovácsiban. A vőlegény násznagya Jókai Mór volt. A fiatal pár Horváth Sándor vései evangélikus lelkész előtt mondta ki a boldogító igent, s a szertartás „kölcsönös meghatottság mellett” ért véget. Ezután persze nagy lakomát csaptak. A vendégek - a tudósítás szerint - „azzal az édes érzettel távoztak, hogy Jókai Mór és neje körében lehettek; hogy egy szerető párt hagytak hátra, és hogy egy kedves család vendégszeretetével ösmerkedtek meg. Somogy megye irigyelheti a jelenvoltak szerencséjét.” Mi maradt meg mára e nap emlékéből? Sárguló, 120 éves újságlapok és egy rövid bejegyzés a vései evangélikus anyakönyvben. „1877. január 8. A vőlegény neve: dr. Jókay Géza... Tanúk: Jókai Mór, Hegedűs Sándor...” Mit mondhatunk? „Somogy megye irigyelheti a jelenvoltak szerencséjét.” Nagy Zoltán A SPORTOS ARCKÉP Gazdag alapfelszereltség, több mint 350 Az Ön lendületes személyiségéhez olyan különleges autó illik, amely kifejezi az Ön sportos stílusát - ez a Punto Team. Könnyűfém keréktárcsák, szélesített gumiabroncsok, oldalsó védőszalagok, ködlámpák és színrefújt lökhárítók gondoskodnak a sportos külsőről. A légzsákkal ellátott háromküllős sportkormány állítható magasságú, akárcsak a vezetőülés. Ft értékben Az elektromos ablakemelő és a központi zár is az alapfelszerelés része. A kárpitozás élénk antracitszürke színű. Az autó ízig- vérig Fiat Punto: a fejlett olasz technológia és formatervezés eredménye. Engedje szabadjára lelkét és taposson a gázpedálba! Ön és a Punto Team egymásra találtak. Hihetetlenül kedvező ajánlat! 0% kamat, 50% előleg, 1 -4 évig terjedő részletfizetési lehetőség Budai Autóház Kft., 7400 Kaposvár, Vár u. 16., tel./fax: (82) 419 720, 319 720, fax: (82) 311 142 Budai II., 8600 Siófok, Jegenyesor u. 4/d, tel.: (84) 323 722, fax: (84) 323 720 FIAT PUNTO. A VÁLASZ. A SZENVEDÉLY VEZET MINKET Hetven éve lett először hivatalos ünnep március 15-e Egy évforduló átváltozásai Nincs még egy olyan napja történelmünknek, amelyet annyiféleképpen értelmeztek s annyian próbáltak kisajátítani, mint március 15-e. Ami közös volt a különböző rezsimek, kormányok törekvéseiben, az az, hogy saját politikai legitimitásukhoz próbálták felhasználni az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszméit. E sajátos jelenségről beszélt Dobszai Tamással, az ELTE új- és legújabb kori magyar történeti tanszékének munkatársával. — A történelmi nap, 1848. március 15-e eszméivel és esemény- sorozatával egyaránt azonosulni tudtak a nemesi liberálisok, a nemesi radikálisok és a plebejus forradalmárok is — mondta a történész. — 1849 március 15-ét már a Magyar Szabadság és Függetlenség Emléknapjává nyilvánították, melyen istentisztelettel ünnepeltek, s a katonák kétszeres zsoldot kaptak. A szabadságharc leverése után sokáig nem emlékezhettek meg nyilvánosan a forradalomról. 1860-ban például az ifjúság felvonulását karhatalmilag próbálták megakadályozni. A következmény: egy halott és több letartóztatás. Változást hozhatott volna 1867, ám a kiegyezés-pártiak és a függetlenségiek szembenállása, valamint az uralkodó ellenérzései miatt hivatalos ünneplésre nem volt lehetőség. Jellemző, hogy még 1898-ban sem március 15-ét, hanem április 11- ét, a 48-as törvények szentesítésének napját nyilvánították állami ünneppé, tekintetbe véve az uralkodó „érzékenységét”. A Horthy-korszakban, 1927- ben Bethlen István miniszterelnök előteijesztése nyomán született először rendelet a forradalom napjának hivatalos ünneppé nyilvánításáról. A rezsim megtalálta a maga mondanivalóját a márciusi követelésekben,a nemzeti függetlenség és a nacionalizmus közé egyenlőségjelet tett. Korlátozottan liberális, reformokat nélkülöző, a revizionista-nacionalista törekvéseket alátámasztó ünnepként emlékezett meg a hatalom március 15- ről. A hivatalos ünnep kiüresedéséhez hozzájárult, hogy a forradalmi hagyományt egy ellen- forradalmi rendszer próbálta legitimációs mitológiájába építeni. Újabb törvény 1848-ról a centenáriumkor született. A formálódó állampárti kommunista rendszer az 1848-as eszmék kizárólagos letéteményeseként tüntette fel magát. Az akkori kommunista vezetők a napi aktualizálásban odáig menték, hogy Kossuth, Táncsics és Petőfi képe mellé a magukét is felhelyezték a transzparensekre. Nemzeti függetlenség alatt a kapitalista világtól való elszakadást, szabadság alatt a társadalmi formációváltást értették. 1951 sajátos fordulópontot hozott március 15-e történetében: Rákosiék munkanappá nyilvánították, és helyette április 4-e lett az ország nemzeti ünnepe. S ahogy mind nyíltabbá vált a diktatúra, úgy vált mind gyanúsabbá és veszélyesebbé az emlékezés március 15-ére. Nem csoda tehát, hogy 1956 októberében a márciusi ifjak, az 1848-as forradalom hősei nagy vonzerejű példaként lelkesítették a felkelők tömegeit. 1956 követelései között ott voltak az 1848-ban megfogalmazott követelések, és a jelképrendszerben megjelent a Kossuth-címer. Március 15-e helyének, szerepének újabb változására utal, hogy a 60-70-es években a három tavaszi ünnepet: március 15-ét, március 21-ét és április 4- ét együtt, mintegy összevontan illesztette be a rezsim a forradalmi ifjúsági napok keretébe. Részint azért, hogy csökkentse március 15-e jelentőségét, részint, hogy a központilag szervezett rendezvénysorozattal elejét vegye a spontán megmozdulásoknak. Ez azonban csak egy ideig sikerült, mert a 80-as évek elejétől kezdve esztendőről esztendőre nagyobb tömeg tartott külön megemlékezést, tüntetést, mintegy visszaperelve a 48-as eszméket a politikai hatalomtól. Március idusa ezekben az években egyre nagyobb gondot, a karhatalomnak pedig egyre több munkát jelentett... — 1989-ben, már a rendszer- váltás részeként, régen látott nagy tömeg ünnepelt az utcákon. Ekkor az ellenzék még egységesen méltatta a polgári átalakulás hagyományát, hangsúlyozta a szabad sajtó- és vélemény-nyilvánítás jogát. Azóta azonban erősödik a különböző pártokban a hajlam, hogy saját szájuk íze szerinti politikai rendezvényekkel idézzék a másfélszáz évvel ezelőtti eseményeket. — Pedig március 15-ét mindannyian a modem, szabad, polgári Magyarország születésnapjaként idézhetjük. Hiszen a jobbágyfelszabadítás valójában az egyéni szabadságjogok biztosítását, minden korszerű politikai közösség alapjának megteremtését jelentette. Az önrendelkezés pedig mai olvasatban annak igénye és követelése, hogy a társadalom maga dönthessen sorsáról. Ferenczy Europress <
