Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-07 / 234. szám
Megyei körkép: Önkormányzatok ultimátuma # Ostromállapot a kutasi őrháznál (3-4. oldal) Somogyi tájak: Tölgyből, cserből több millió forint # Díszfák Pusztakovácsi utcáin _____(5. oldal) S portmagazin: A Baja is csak bajt hozott # Félezer futó indult Barcson__________(9-11. oldal) S OMOGYI HÍRLAP >• / VII. évfolyam, 234. szám Ára: 29,50 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1996. október 7., hétfő Horn Gyula kezdeményezi Suchman felmentését A miniszterelnök a köztársasági elnöknél kezdeményezi Suchman Tamás felmentését miniszteri tisztsége alól október 15-i hatállyal. Ezt a Miniszter- elnöki Hivatal tegnap este jelentette be. A közlemény szerint Horn Gyula kormányfő hangsúlyozza, hogy Suchman Tamás miniszterként jelentős sikereket ért el a privatizációs folyamatban és emberi tisztessége megkérdőjelezhetetlen. Ezek a kétségtelen pozitívumok sem mentesítik azonban az általa felügyelt ÁPV Rt által kötött szabálytalan és a díjazás mértékét tekintve elfogadhatatlan tanácsadási szerződésért viselt felelőssége alól. A miniszter nem érzi magát felelősnek Suchman Tamás változatlanul nem érzi magát felelősnek az ÁPV Rt vezetőinek felmentésével járó sikerdíj-botrány miatt. Az ipari és kereskedelmi miniszter a hét végén elmondta: már tavasszal szóvá tette a megbízást, kifogásolta a díjazást. Az ÁPV Rt vezetői azonban nem tettek eleget kérésének; nem vizsgálták felül a szóvá tett megbízást. Suchman Tamás szabálytalannak mondta a 7ocsik Mártával kötött szerződést, s az ügynek több részletéről a miniszter is csak nemrég szerzett tudomást. Suchman nem kívánta kommentálni azt, hogy az SZDSZ-es kormánytagok a lemondását javasolták. Ő maga, mint mondta, nem ajánlotta fel lemondását a miniszterelnöknek. Suchman Tamás - a To- csik-ügy ellenére - változatlanul sikeresnek tekinti a magánosítás általa vezérelt programját. Csapatmozgások Somogybán, naponta 6-7 konvoj Taszár kész az újabb katonák fogadására A Boszniában állomásozó amerikai IFOR-csapatok ellátását biztosító taszári bázis készen áll a békefenntartók visszavonulását fedező egységek fogadására, felkészítésére és továbbirányítására - jelentette ki Ron Williams alezredes, a taszári bázis amerikai sajtófőnöke. William Perry amerikai védelmi miniszter, mint ismeretes a múlt héten írta alá az utasítást, hogy ötezer katonát telepítsenek Németországból Magyar- országon át Boszniába, a kivonulás fedezésére. A visszavonulást biztosító egység első csoportja - mint Ron Williams elmondta - két héten belül megérkezik Taszárra. Hogy pontosan mikor, azt még nem döntötték el a katonai vezetők. A teljes csapatmozgás mintegy hat hetet vesz igénybe. A tervek szerint novemberben már Boszniában lesznek az amerikai csapatok visszatelepülését biztosító erők, s ha néhány napos eltolódással is, de december 20-a körül befejeződik a hadművelet. A 15 ezer most még Boszniában állomásozó amerikai katona addig elhagyja mostani szolgálati helyét. A kivonulásukat fedező ötezer amerikai katona azonban - tekintettel a helyhatósági választásokra - várhatóan márciusáig a térségben marad. (Folytatás a 4. oldalon) A cukorrépa betakarításán dolgoztak a hét végén. A somogyjádi Alkotmány szövetkezet földjén is megállás nélkül szedték a gépek a répát (képünkön), és azonnal szállították is a kaposvári cukorgyárba. (Tudósításunk a munkáról a 4. oldalon) fotó: kovács tibor Hat hónapra tervezték, mégis hat éve működik a hivatal Megtorpant a kárpótlás Úgy indult a kárpótlás, hogy 300 millió forint költséggel, és 6 hónap alatt lezárul. Azóta eltelt csaknem hat esztendő, és a kárpótlási hivatalnak — amely csak enpek az egy feladatnak a végrehajtására jött létre — még mindig volna feladata. — Ez a becslés már 1991-ben is rossz volt — mondta Matu- sik Walter, a Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal vezetője. — Az első vagyoni kárpótlással is több mint egymillióra becsülték az ügyek számát, ebből másfél millió lett. S akkor még nem is szóltunk a II. vagyoni törvényről és a személyi szabadságvesztéssel összefüggő törvényről. Úgy vélem: a hivatal be tudná fejezni a munkáját, azonban külső okok miatt legalább még egy évig folytatnunk kell ezt a tevékenységet. Az úgynevezett személyi kárpótlás ügyében az Alkotmánybíróság határozatának megfelelő törvénymódosítást az Országgyűlés a mai napig nem hozta meg. Az állami földek árveréséből is több száz hátra van még országosan, mert nincs döntés a településhez kapcsolódó húsz hektár területet meg nem haladó föld árverései jogcímeiben. Itt arról van szó, hogy egy településen a húsz hektárt nem haladja meg az összterület, az árverésen — a tervek szerint — csak a helyben lakók és a helyben elvett föld jogcímére alapított ügyek jogosultjai vehetnek részt. (Folytatás a 3. oldalon) Több ezer fiatal a találkozón Több ezren vettek részt - köztük somogyiak is - a keresztény fiatalok országos találkozóján, amelyet a hét végén tartottak Nagymaroson. Az első ilyen rendezvényre 25 éve jöttek össze; a mostani találkozó egésznapos programja pedig a millecentenárium jegyében zajlott. Balás Béla kaposvári megyéspüspök a résztvevőkkel közösen a korábbi találkozók eseményeit idézte föl, Templi József nagyváradi megyéspüspök pedig az újra- evangelizáció fontosságáról beszélt. Keszthelyi Ferenc váci megyéspüspök olvasta fel II. János Pál pápa üzenetét, amelyben áldását küldte az ifjúsági találkozó résztvevőinek. Magyar-portugál védelmi tárgyalás Háromnapos, hivatalos látogatásra Budapestre érkezik Antonio Vitorino portugál védelmi miniszter magyar partnere, Keleti György meghívására. A két miniszter többek között a délszláv békefolyamatról, az euro- atlanti integrációról és a kétoldalú kapcsolatokról tárgyal. Várhatóan előkészítik a magyar-portugál titokvédelmi egyezményt, és már most aláírják a kétoldalú katonai együttműködési megállapodást. Jogi szeminárium Balatonkenesén A magyarok legtöbb esetben a börtönviszonyok, a peres ügyek elhúzódása miatt fordultak az Emberi Jogok Bizottságához, de több panaszt fogalmaztak már meg politikai korlátozás címén is - hangzott el Balatonkenesén, ahol a hét végén tartották az Európai konvenciós szervek előtti eljárás gyakorlati kérdései című szemináriumot. A kétnapos szakmai eszmecserét az Interights rendezte. Aradi vértanú szobra Pécsen A 147 éve vértanú halált halt Schweidel József honvéd vezérőrnagynak állítottak emléket tegnap Pécsen, az Aradi vértanúk útján. A Bencsik István Kossuth-díjas szobrászművész alkotta fehér márványszobor immár a tizenegyedik az aradi vértanúk emlékműveinek sorában, mellyel Pécs polgárai az 1848-49-es szabadságharc mártírjai emléke előtt tisztelegnek. Hazánkba érkezett a kazah elnök Hivatalos látogatásra Magyar- országra érkezett tegnap délután Akezsan Kazsegeldin. A kazah miniszterelnök Horn Gyula kormányfő meghívásának tesz eleget. Akezsan Kazsegeldin megérkezése után a Ferihegyen elmondta: látogatá- sáhak célja, hogy elmélyítse a magyar-kazah kapcsolatokat. MIEP-gyülés Bogláron „A Tocsik-üggyel vége a koalíciónak. Az SZDSZ - az 1989-es Duna-gate esetet ismétli - hangoztatta Csurka István Balatonbogláron. - Ki fedezte fel az ÁPV Rt botrányos sikerdíj-kifizetéseit? Ungár Klára kimaradt az üzletből, de figyelte az eseményeket. Aztán szóltak a fide- szes Deutsch Tamásnak, s a liberális sajtó harsog a botrány részleteitől.” A MIÉP elnöke szerint viszont az általa feltárt hasonló botrányos ügyeket sorra elhallgatták. Hozzátette: az SZDSZ most kifelé tekint a koalícióból. Lehet, hogy újabb paktumot köt, mert az ellenzéki pártok között van fogadókészség. (Folytatás a 4. oldalon) Magyarok gondjai a megszállt Kelet-Szlavóniában Útlevél tankok árnyékában (Tudósítónk jelenti a megszállt területekről) Domovnica — ez a leggyakrabban emlegetett szó manapság Kelet-Szlavóniában, Baranyában és Nyugat-Szerémségben, ahogy itt nevezik, a horvát Duna menti területen. A domovnica az állampolgárságot igazoló papírt jelenti. Akinek van domovnicája, vagyis olyan okmánya, amely bizonyítja, hogy horvát állampolgár, annak majdnem korlátlan lehetőségek nyílnak meg. Számukra ugyanis óriási lehetőség, hogy kijuthatnak a „szektorból”, mert a domovnica birtokában már útlevelet is kérhetnek. A háború alatt ott maradottaknak az első igazi alkalom öt év után, hogy kimehessenek ebből a térségből. Nem utazni akarnak, hanem eladni főként mezőgazdasági termékeiket, ahogy annak idején tették, amíg lehetett, a mohácsi és a pécsi piacon. A benzinnek is alaposan szűkében vannak. Aztán meg a rendszám. Horvát vagy magyar rendszámmal ellátott autóval, horvát és magyar útlevéllel lehet átlépni a napokban megnyitott udvar-kezevói határt. Ám akinek itt autója van, az nem kaphatott még újat, vagyis a régi, jugoszláv táblával közlekedik. Azt szeretnék, ha nem egyenként, hanem tömegesen adnák ki az új, horvát rendszámokat, mert csak néhány láttán a szerbek haragjától tartanak. A még szerb kézen levő Baranyában háronj helyen, Pél- monostoron, Batinán és Laskón lehet igényelni azokat a papírokat, amelyek a horvát állam- polgárság igazolására szolgálnak. Pélmonostoron és Laskón magam is láttam, hogy rengeteg ember áll sorban, türelmesen várakozik, míg bejut és a hetente öt napon kirendelt horvát alkalmazottnak benyújtja kérvényét. Az ügymenet azonban lassú, mert az anyakönyvi hivatalokban, ahol ellenőrzik az adatokat, szerbek dolgoznak, és csak heti két alkalommal. (Folytatás a 2. oldalon) Döntetlen a rangadón A szurkolók számára szokatlan időpontban, vasárnap 11 órakor játszották a labdarúgó NB II Nyugati csoport rangadóját. A Rákóczi-Kaposcukor FC-Budafoki LC összecsapás — amelyet a tv is közvetített — 1-1 arányú döntetlennel zárult. Ä kaposváriak kilenc emberrel fejezték be a találkozót, így nagyon értékes pontot szereztek. (Beszámolónk a 10. oldalon) fotó: kovács tibor