Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-03 / 154. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILAGTUKOR 1996. július 3., szerda Horn Gyula Írországba készül A magyar kormányfő július 11-12-én hivatalos látogatásra Írországba utazik. Útja során megbeszélést folytat vendéglátójával, John Bruton miniszter- elnökkel, találkozik az ír politikai élet vezetőivel, valamint előadást tart az Európai Ügyek Intézetében. Horn látogatásának különleges jelentőséget ad az a tény, hogy hétfőtől fél éven át Írország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. Hazánk 1976-ban létesített diplomáciai kapcsolatot Dublinnal. A magyar kormány nem fut ki az orosz adósság rendezésére megszabott határidőből - jelentette ki Moszkvában Dunai Imre ipari és kereskedelmi miniszter, aki megnyitotta a magyar exportkínálatot bemutató nemzeti kiállítást. A tíz év után először megrendezett bemutató célja az Oroszországba irányuló magyar export bővítésének elősegítése. Václav Klans cseh miniszter- elnök átnyújtotta Václav Havel államfőnek a kabinet lemondását bejelentő dokumentumot. Az elnök a lemondást elfogadta, és a választási eredményeknek megfelelően az új kormány megalakításával ismét Klaust bízta meg. Izraeli harci gépek rakétákkal támadtak palesztin gerillatámaszpontokat Libanon délkeleti részén. Összesen négy rakéta csapódott be a Bekaa- völgy keleti részén, alig hat kilométernyire a szíriai határtól. Ez volt az első izraeli légitámadás-sorozat libanoni palesztin célpontok ellen az április 27-én megkötött tűzszünet óta. A német alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a nácik által kényszermunkára hurcolt zsidók követelhetnek egyéni kártérítést, ha ezt államközi szerződés nem zárja ki, de minden ügyet külön kell vizsgálni. Az egyéni kártérítési igények érvényesítéséről Magyarország és Lengyelország lemondott. Alekszandr Lebegy tábornok szerint nem Oroszországnak való a parlamenti demokrácia. Az orosz nemzetbiztonsági tanács vezetője a külföldiek szigorúbb ellenőrzését helyezte kilátásba sajtóértekezletén. Kijevben szeretne millecen- tenáriumi emlékművet állítani az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség. Farkas Bertalan tábornok, az első magyar űrhajós lesz szeptembertől hazánk katonai attaséja Washingtonban. William Perry védelmi miniszter amerikai katonákat léptetett elő Taszáron Jól halad az IFOR missziója John Arnold Broadbent William Perry védelmi minisztertől és George Joulwan tábornoktól a NATO főparancsnokától vette át előléptetését fotó: lang Róbert Immár második alkalom, hogy az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztere meglátogatja a Taszáron állomásozó, az IFOR kötelékébe tartozó amerikai katonákat. A miniszter tegnap délelőtt érkezett Rómából egy egy C-17-es repülőgépen a taszári kifutóra. Érkezése előtt néhány perccel landolt egy másik repülőgép, amelyen George Joulwan tábornok, NATO-főparancsnok William Crouch tábornok, az USA szárazföldi erők európai főparancsnoka, érkezett, valamint két Chinok típusú amerikai helikopter, amelyek Donald Blinkent, az USA magyarországi nagykövetét, valamint Keleti György honvédelmi minisztert, Véghferenc altábornagyot, a Magyár Honvédség parancsnokát, vezérkari főnökét, Gyarmati Istvánt, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkárát és Bíró Béla altábornagyot, a Magyar Honvédség parancsnok-helyettesét hozta Ta- szárra. A katonai repülőgépből kilépő William Perryt ők fogadták hivatalosan Magyarországon. William Perry és kísérete az érkezés után azonnal tárgyaló- asztalhoz ült magyar kollégájával, ami után rögtönzött értekezleten tájékoztatták a sajtó türelmesen várakozó munkatársait. A megbeszélésen három témát érintett a magyar tárgyalóküldöttség, mindenekelőtt azonban Keleti György a kormány és a magyar honvédség nevében sajnálatát fejezte ki a Szaúd-Arábiában történt, amerikai katonák életét követelő merénylet miatt. — Magyarország eltökélt szándéka továbbra is, hogy a NATO teljes jogú tagja legyen, és ehhez az út Partnerség a Békéért folyamatban való részvételünkön át vezet — mondta Keleti György. Hozzátette: rendkívül nagyra értékeli azt az együttműködést, ami az IFOR keretén belül az amerikai és a magyar hadsereg között megvalósult a kiképzési és más területeken egyaránt. William Perry védelmi miniszter januári első látogatására emlékezett, amikor még csak épült a taszári bázis. Kulcsfontosságú ez a bázis az IFOR tevékenysége szempontjából — tette hozzá — ezért köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak hogy rendelkezésükre bocsátotta a támaszpontot. Köszönetét mondott a magyar népnek is azért a vendégszeretetért, aminek híre már az Államokba is eljutott. William Perry szólt az IFOR kötelékében dolgozó magyar katonai kontingens tevékenységéről is. Kifejtette: a békefenntartási folyamat igen sokat köszönhet az áldozatos munkájuknak. A továbbiakban is számítanak a magyar erőkre a békepartnerségi gyakorlatok során. Kérdésekre válaszolva Wil- laim Perry kifejtette: nem csökkentik a Boszniában állomásozó IFOR erőket, ám az összetételét megváltoztatják, az új feladatoknak megfelelően. Mivel az első időkben fegyveres ellenállásra is lehetett számítani, elsősorban páncélos egységeket vezényeltek a térségbe. Most, hogy ennek veszélye elmúlt, két páncélos hadosztályt kivonnak, s helyüket ugyanilyen létszámú katonai rendészeti egységek foglalják el. Ezt megerősítette George Joulwan tábornok, a NATO főparancsnoka is. Arra a kérdésre, hogy a tervezett időre befejeződik-e a béke- fenntartók küldetése, a védelmi miniszter azt válaszolta: Az Észak-Atlanti Tanács meghatározása szerint a day- toni szerződés megvalósítása az IFOR-misszió feladata. Ez egyértelműen megjelöli mi az, amit végre kell hajtani. Eddig az ütemezés szerint sikerült megvalósítani a kitűzött célokat, és ez várható a jövőben is. így feltehetően decemberre befejeződhet a küldetés. Az őszi NATO értekezleten dől el, hogy a NATO vállal-e Boszniában más biztonsági feladatokat is. Hogy ha esetleg mégis tovább tart az IFOR munkája, akkor a magyar csapatok is maradnak-e, arra Keleti György azt válaszolta: a Parlament -decemberig hagyta jóvá a kontingens küldetését. Ezért ha más feladatok miatt az alegység további munkája is szükséges lenne, arról természetesen ismét a Parlamentnek kell majd döntenie. Ezután az amerikai védelmi miniszter katonái közé sietett, ahol egy rövid beszéd után két altisztet tisztté léptetett elő, majd együtt ebédelt a katonákkal. Délután helikopteres tábor- és városnézés utáp Wiliam Perry Taszárról Táborfal- vára indult, hogy a kiképzési területet is megtekintse, este pedig Horn Gyula miniszter- elnökkel találkozott. Varga Ottó Intelem Szlovákiának Francia miniszter és a Newsweek véleménye Szlovákia politikai arculata az EU szemszögéből nem felel meg az országról kialakult gazdasági képnek - mondta a francia kormány európai ügyekért felelős minisztere. Michel Barnier Pozsonyban német kollégájával, Wemer Hoyerrel együtt szlovák kormánytagokkal, parlamenti képviselőkkel és a köztársasági elnökkel találkozott. „Az Európai Unió olyan országok szövetsége, amelyek fontosnak tartják a demokráciát és a békét” - célzott Szlovákiára a francia miniszter. Barnier szerint az EU-tagságra jelentkezőkkel eltérő ütemben tárgyalnak majd a csatlakozásról, és Szlovákiának erősen oda kell figyelnie, mit mondanak róla Brüsszelben. A francia politikus kijelentette: a szlovák büntető törvénykönyvnek a köztársaság védelméről rendelkező része, továbbá az etnikai kisebbségekre vonatkozó törvények felkavarták az érzelmeket. Szlovákiáról közölt riportot a Newsweek című hetilap. Utóbbi szerint Vladimír Meci- arnak nagy munkát kell végeznie ahhoz, hogy meggyőzze Európát: országa kész a NATO- és az EU-tagságra. A lap szerint ugyanakkor Szlovákia gazdaságilag és stratégiai helyzete miatt is joggal számíthatna tagságra a nyugati sző-, vétségekben. Templomgyújtogatások, égő keresztek Éled a Ku-Klux-Klan Az amerikai Uniondale-ben három fehér fiatalember nemrég egy keresztet égetett el fekete bőrű szomszédjuk háza előtt. Nem támadták meg, nem bántották őket, Amerika lelkiismerete mégis felébredt e látszólag kis jelentőségű eset kapcsán. Ugyanis a keresztégetés jól ismert jelkép: a fajgyűlölő Ku- Klux-Klan használta. Ennek a speciálisan amerikai terrorszervezetnek már nem egyszer halálhírét keltették, de az amerikai Délen nemrég lezajlott sorozatos templomégetések, majd az eredeti Ku-Klux-Klan-jelkép megelevenedése azt mutatja: tévedés volt azt hinni, az 1865- ben alapított klán már a múlté. Ha most más is a neve, létezik, s bár követői már nem viselnek fehér csuklyát, eszmeI világuk azonos vele. Szerintük a fehér amerikaiak „kiválasztott nép”, amely a világ vezetésére jogosult. Fő ellenségük most a washingtoni kormány, amely - így látják ők - a feketék és a zsidók kezében van. Egy felmérés szerint az amerikaiak 11 százaléka, azaz 28 millió ember van hasonló nézeten. A kérdés szakértői szerint a szám erősen túlzott, de ez mit sem változtat azon, hogy Ame- rika-szerte újraszerveződnek a fajgyűlölők kisebb-nagyobb csoportjai. Á három uniondale-i tinédzser meglehetősen súlyos büntetésre számíthat, pedig esetüket nem a helyi, hanem a szövetségi bíróság fogja tárgyalni. Talán jobb is így nekik, mert a helyi ügyész azt mondta: „Zéró a toleranciánk az efféle cselekedetekkel szemben.” Hogyan hozták Jelcint kameraképes állapotba? A gyógyszer csodát tett Vajon miért tűnt el Jelcin a második választási forduló előtt, s hogyan került elő, hogy hétfőn tévészózatot intézzen a néphez? Külföldi megfigyelők találgatják: szokatlan „kampánycsendet” tartott, azaz a torka fájdult meg; esetleg - ahogy a rossz nyelvek mondják - előre ivott a medve bőrére; netán a szíve ra- koncátlankodik ismét? Minden bizonnyal kezelőorvosainak titka marad, miképpen sikerült Jelcint a tévébeszéd idejére kameraképes állapotba hozni. Az orvosszakértők különféle lehetőségeket sorolnak, mint teszi ezt a neves müncheni belgyógyász, Alexander Zietschmann is. Szerinte az orosz elnök magas vérnyomásban szenved, és ilyenkor olyan szerekkel, mint az adrenalin vagy az amphetamin, fél órára bárki talpra állítható. „Béta blokkolóval is lehet valamit kezdeni, de ez azzal a mellékhatással jár, hogy az illető szellemileg lelassul.” Nos, a tévéközvetítésben látható volt, hogy Jelcin szeme, szemöldöke, homloka merev volt, keze pedig szinte teljesen mozdulatlan. Úgy festett, mint egy beszélő bábu - állapítják meg a megfigyelők. Hozzátéve: lehet, hogy ez a „bábu” mától ismét Oroszország elnöke lesz. Egész életében önmagát pusztította a sikeres fotómodell Meghalt Hemingway unokája Los Angeles-i lakásán holtan találták a 41 éves Margaux Hemingwayt, az egykor sikeres fotómodellt. Ötéves volt, amikor nagyapja, a Nobel-díjas Emest Hemingway egy puskával agyonlőtte magát. Tizenkilenc évesen a Vogue címlapjára került, és egymillió dolláros szerződést kapott a Fa- bergétől. Modellkarrierje fényesen indult. Filmsztár akart lenni, de csak egy sikeres filmje volt, a Lipstick (Ajakrúzs). Idővel az alkohol és a kábítószer rabja lett. „Emest Hemingway életét éltem. Nagyapámat az alkohol vezette el az öngyilkosságig, nekem azonban sikerült felülMargaux Hemingway kerekednem rajta” - mondta később, amikor a Playboy magazinban erotikus pózokban próbálta bizonyítani: kiváló formában van. A Lipstickben egy fiatal lányt alakított, akit gyalázatos módon megerőszakoltak, ám megbosszulta támadóját. E film nyomán hozta meg a kaliforniai törvényhozás „109. számú Margaux Hemingway- határozatát”, amelynek értelmében nincs joguk a bíróságoknak a nemi erőszakot elszenvedett hölgy korábbi nemi életében vájkálni. Margaux Hemingway holttestét Santa Monica-i lakásán találták meg barátai. Nincs bizonyíték gyilkosságra vagy öngyilkosságra. Nincs nyoma betörésnek, s nem találtak búcsúlevelet sem. FEB Állatparadicsom a Duna mentén Egy hölgy elefántokkal, pumákkal és oroszlánokkal Az ausztriai Linzet körülölelő dombvidék Walding nevű falujában afféle Noé bárkája található. Egy állatszerető hölgy, Angela Mair gyűjtött össze vagy kétszáz állatot. Méghozzá zömmel olyanokat, amelyektől valakik meg akartak szabadulni. A vadmenhely főleg úgy állt össze, hogy valamelyik utazó cirkusznak vagy állatkertnek megbetegedett, megsérült egy- egy állata, és a tulajdonos úgy látta egyszerűbbnek, ha sorsára hagyja. Angela Mair meggyógyít- tatta őket. Erre használta fel egész vagyonát, de most már úgy tűnik, nem járt rosszul. Pedig valójában nem az üzlet vezérelte, arra nevelték, hogy ahol bajt lát, segítsen. így aztán gyűltek parkjában az oroszlánok, a pumák, az elefántok, a jaguárok. Angela asszony 1983-ban busás örökséghez jutott. A pénz felhasználása nem okozott gondot „az állatok nagyasszonyának”: megvette a lehető legideálisabb helyet a menhely számára, s ma már kedvenceit húsz emberrel eteti-gondozza. Közülük sokan ingyen dolgoznak, különösen a fiatalok. Bimbit, a mindössze egyéves kölyökelefántot egy kereskedő szállíttatta Bécsbe, de az állat utazás közben megsérült, és tulajdonosa attól tartott, a nyakán marad. Mair asszony olcsón megvásárolta, orvost hívott hozzá, hónapokig gyógyította. Ennek most huszonnégy éve. Bimbi alighanem a legegészségesebb, legboldogabb felsőausztriai ormányos. Nagyjából hasonló a története Púnak, a tizenhét éves medvének is, valamint Oscamak, a majomnak, „akinek” egyik mellső lábát Angela Mair amputáltatni volt kénytelen. A farm fenntartása drága mulatság. Egy oroszlán napi öt kiló húst, egy elefánt mintegy két mázsa takarmányt fal fel. Van természetesen bevétel is: a belépődíjból, valamint a póni- és az elefántlovaglásból. Nemrég az egyik elefántot reklámcélra fotózták. A tarifa napi ötszáz dollár volt. Ferenczy Europress 4 >