Somogyi Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-01 / 127. szám

1996. június 1., szombat SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Rokoni kapcsolatok, nosztalgia és közös kiútkeresés Berényiek szövetsége Magyarországon 14 település viseli a „berény” nevet. Most tartott első találkozójukon a képviselők elhatározták, hogy emlékezve a X-XI. századi névadó ősökre, felújítják ro­koni kapcsolatukat és meg­alakítják a berényiek szövet­ségét. Somogyból Balatonberény, Iharosberény, Kisberény és Nagyberény lakói vettek részt a vörösberényi rendezvényen. Legnagyobb számban a nagy- berényiek képviseltették magu­kat; a 40 felnőtt mellett 35 álta­lános iskolás is ott volt. Szath- máry Beáta somogyi, Mátyás Tímea erdélyi népdalokat éne­kelt, Farkas Mónika pedig furu­lyázott. Gombai Norbert tanító vezetésével bemutatta műsorát az általános iskola húsztagú néptánccsoportja. A háromtagú légpuskás fiúcsapat megnyerte a nekik kiírt vetélkedőt. Szent- péteri László polgármester pe­dig röviden szólt a falujukról. Nagyberény először Szent László királynak az 1082-ben a veszprémi püspökhöz írt leve­lében fordul elő. 150 évvel ké­sőbb a falu 29 telepese 30 eke­alja szántót és 40 ekealja szőlőt művelt, illetve 10 ekealja erdőt gondozott. Jelenleg 1532-en él­nek itt, s így a negyedik legna­gyobbak a berényiek névsorá­ban. (A legnagyobb 28 ezer la­kossal Jászberény.) — Nem a nosztalgia hozott össze bennünket — mondta Szentpéteri László. — Szükség van arra, hogy megismerjük egymást, hiszen a lakosság egyre inkább befelé fordul. A szükség hozza magával, hogy mindenki a saját ügyeivel fog­lalkozik; nagyon megszenvedi ezt a kultúra. Ami nagyon fon­tos lehet: hasonló gondokkal küszködünk, mindegyik ön- kormányzatnak nagyon kevés a pénze. Sokat tanulhatunk egy­mástól; hogy ki milyen megol­dást talált gondjai megoldására. A polgármester elmondta azt is: három év múlva vállalják a házigazda szerepét. Addigra remélhetőleg megerősödik annyira Nagyberény, hogy en­nek a megtisztelő feladatnak eleget tud tenni. A berényiek találkozóját egyébként az Ipari és Kereske­delmi Minisztérium helyettes államtitkára nyitotta meg. Hogy is hívhatnák másképp: a neve Berényi Lajos... Czene Attila Járdaépítés Szemeseit Viacolor burkolólapból épí­tenek járdát Balatonszemesen a 70-es főút mellé a siófoki Ökobau Kft szakemberei. A napokban mintegy 800 négy­zetméter nagyságú terület készül el fotó: czene attila Nyolcévesek írtak a vizek és a fürdés veszélyeiről Fürdőszezon a Balatonon A gyerekek - legalábbis elméletben - jól ismerik a veszélyeket Horváth István rendőr zászlós, a siófoki vízi rendészeti őrs munkatársa a Beszédes József általános iskola 2/a osztályá­ban tartott órát. Vida Györgyné osztályfőnök a nyár örömeiről, a vízi rendőr pedig a veszélyekről beszélt a kicsik­nek. Vida Györgyné ötletét az igazgató olyan jónak tartotta, hogy az egész felső tagozat számára megszervezi az ilyen előadást. Közeledik a fürdő­szezon, a balesetek megelőzé­sét szolgálja majd. Az alábbi­akban a nyolcéves gyerekek jegyzeteiből idézünk: a beszél­getésből mit tartottak a legin­kább fontosnak,érdekesnek. Győző Richard: A tiltás olyan tanács, ami életeket menthet. Napozás után, ami­kor meleg a tested, ne menj hirtelen a mély vízbe. A csó­nakvezetőnek legalább 14 évesnek kell lennie. Tóth Lilla: Ne hidd, hogy átéled a vízen a vihart! A mó­lónál fürdeni, a bójáról leug­rani nem szabad. Dobozi Laura: A nagy me­legből hirtelen lesz vihar. Nem szabad követ dobálni a vízbe. Komáromi Balázs: Gumi­matracon aludni tilos. A csó­nakban ahány ember van, annyi mentőmellénynek kell lenni. Horváth Richárd: Mielőtt fürödni megyünk, mosakod­junk le. Kompátkelőnél tilos fürdeni. Nem szabad az iszapba gödröt ásni. Horváth Ákos: Aki nem tud úszni, annak fel kell venni az úszómellényt. Másodfokú vi­harnál legalább hatvanszor vil­log egy perc alatt a jelző­lámpa. Kulimár Gábor: Hat éven aluli gyerek egyedül nem me­het a vízbe. A strandon a men­tés jele a vörös kereszt. Németh Alexandra: A Bala­tont a zsilip szabályozza. Orosi Zoltán: Hajók száz­méteres körzetében ne fürödj. Orosi Zoltán, akit a tanító néni és osztálytársai a jövő természetbúvárának tartanak, arra figyelmeztette társait, hogy nemcsak testi épsé­günkre kell vigyázni, hanem a Balaton állat- és növényvilá­gára, a víz tisztaságára is. Czene Attila Pénz a számlán, sorházak és lehetőség az önkormányzatnak Lelle bérlakásokat épít A balatonlellei képviselő-tes­tület legutóbbi ülésén dön­tött arról, hogy beszáll a vá­rosközpontban létesítendő társasházba. A Kossuth La­jos utca 58. mögött tervezik a sorházakat, amelyekből az első hatlakásos épületben öt lakrész el is kelt. Ekkor határoztak úgy a kép­viselők, hogy az önkormány­zati bérlakások eladásából származó keretből építkez­nek. Ezeket a bevételeket ugyanis a törvényi előírások­nak megfelelően elkülönített számlán kezelik. Szűcs László polgármester elmondta, hogy 1993-ban kezdték a lakáseladást, azóta gyűlik a számlán a pénz. Bár tíz évig részletekben fizetnek az egykori bérlők, a most el­határozott lakásépítéshez rendelkezésre áll a pénzügyi fedezet. Azért is, mert ősszel kezdik a beruházást, és a ter­vezett átadási határidő jövő év októbere. Most először van lehető­sége az önkormányzatnak la­kásépítésre. A képviselők úgy vélik, megéri a befekte­tés, mert szakembereket sze­retnének letelepíteni a vá­rosba. Egyébként a követ­kező hatlakásos társasház terveit is kínálják a fészekra- kóknak. Ezzel az építkezéssel megkezdik Lellén a város- központ teljes átalakítását. A szép terveket nemrég fogadta el a képviselő-testület, de a munkák ütemét az anyagi le­hetőségek szabják meg. így van ez a leendő városházával is, hiszen szétszórtan, elavult helyiségekben dolgozik a hi­vatal. Am csak akkor gon­dolhatnak tanácskozóteremre és irodaházra, ha a pénzek befolytak az önkorm'nyzati kasszába. Ezt önmagával szemben is igen szigorúan meghatározta a képviselő-tes­tület. (Gáldonyi) Nyitáskor megtelt a földvári Fesztivál Már a nyitás napján megtelt a balatonföldvári Fesztivál Hotel. Az Express Szálloda és Utazási Iroda Rt üzemeltetésében lévő, mintegy 600 férőhelyes szállo­dakomplexumot elsősorban német, holland és angol turisták lepték el. Azóta a kihasználtság meghaladja a 90 százalékot. Az október végéig nyitvatartó egy­ség közel hetven dolgozót fog­lalkoztat. Vöröskeresztes aktivisták kitüntetése A Vöröskereszt Világnap me­gyei rendezvényén a siófoki Nagy László BM nyugdíjas száztízszeres véradó a korábbi kitüntetései mellé ajándékban részesült. A kőröshegyi Bödök Lajosné, aki 1959 óta titkári te­endőket látott el és az országos vezetőség tagja is volt, munká­jának elismeréseként ezüst, a balatonszemesi Nemecz Kata­lin, aki 1968 óta a helyi szerve­zet gazdasági felelőse volt bronz fokozatot kapott. Öt gyerekkórus hangversenye A siófoki Széchenyi István álta­lános iskolában tegnap öt gye­rekkórus részvételével találko­zót rendeztek. Legmesszebbről Németországból, Drezdából érkeztek jóhangú aprók. Ugyanitt két rajzkiállítás nyílt; az egyik a balatoni hajózás 150 évéről, a másik a látássérült családok életéről mesél. Iskolabuszt vesz Balatonboglár A bogiári képviselő-testület pá­lyázatot nyújt be iskolabusz vá­sárlás támogatására, amelyet az egyes közoktatási feladatok megvalósítása jogcímen lehet igényelni. Elsősorban a szőlős- kislaki városrész gyerekeinek utaztatását szeretnék megol­dani. Szintén a szőlőskislaki polgárokat érinti, hogy ismét pályázatot nyújt be az önkor­mányzat az útalaphoz a Temető út építésére. A beruházási költ­ség 50 százalékát lehet el­nyerni. Hetven éve pedagógus Siófok város összes, aktív és nyugdíjas pedagógusát meg­hívta az önkormányzat tegnap a Dél-Balatoni Kulturális Központba egy bensőséges ünnepségre, ahol a gyerekek színvonalas műsorral kedves­kedtek a résztvevőknek. Nyolc pedagógus nyugdíjba vonulása alkalmából meg­kapta a Szolgálati Érdemér­met. Heten vehettek át ara­nyoklevelet, mert ötven évvel ezelőtt szerezték a diplomáju­kat. Horvátovics Dezsőné, Király Ilona és Baranyai Jozefin gyé­mánt (60 év), Szebényi Lász- lóné és Lenkei Józsefné vas (65 év), Gönczy Ilona pedig rubin (70) kitüntetést kapott. C. A. Compók a Balatonba A Balatoni Halászati Rt a töreki halastavakban tenyészti a Bala­tonban őshonos compókat. Közülük mintegy 15 ezer darabot oxigéndús vízzel feltöltött zsá­kokban adott a horgászoknak, hogy Tihanyhoz közel, a sajkódi öbölben engedjék szabadon. Szakáll Tamás, a cég területi igazgatója elmondta, ezek a halak kedvezően befolyásolják a faunát; megmozgatják az iszapot, és kedvenc eledelük a szúnyoglárva fotó. ifj. kasza József Keresztúr csatlakozott a területfejlesztési társuláshoz Tabu a „zimmer frei” Rendeletben tiltotta meg a közterületen építő- és egyéb anyagok tárolását a balaton- keresztúri önkormányzat. A képviselők döntöttek a „zim­mer frei” táblákról is. A tó­parti idegenforgalmat zavaró és a jó ízlést sértő feliratok kihelyezői most kemény szankcióra számíthatnak.- Az egyéni vendégstop fel­számolásában a rendőrség se­gítségére számít a község - mondta Bárdos János polgár- mester. - A nyár a turisztikai látnivalók összehangolásán kívül a június elején életbe lépő területfejlesztési törvény­nyel is elég tennivalót ad a tes­tületnek. Balatonkeresztúr - felis­merve az idők szavát - az el­sők között csatlakozott a Dél­nyugat-balatoni Kistérségi Te­rületfejlesztési Támláshoz. A 26 somogyi település alkotta szervezet balatonlellei köz­ponttal működik, s a megyei fejlesztési tanácsba delegált küldöttei révén próbál elő­nyökhöz jutni. - A társulás ré­vén olyan anyagi erőforrá­sokra számítunk, amelyekkel a nyaralóhelyi gondokat orvo­solhatjuk -jelentette ki Bárdos János. Mindenekelőtt a felszíni vi­zek külterületi rendezése vár megoldásra Keresztúron. Az árokrendszer megépítése azért is égetően fontos, hogy meg­szűrje a Balatonba ömlő csa­padékot. (Csíky) I

Next

/
Oldalképek
Tartalom