Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-25 / 122. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1996. május 25., szombat 300 éves a köröndi iskola Erdélyi tudósítónktól A Székelyföld messze földön egyik legismertebb községe Korond. Az itteni színes kerámiákat — tányérokat, bokályokat —, a határokon túlra is viszik egy-egy székelyföldi kirándulás, utazás szép emlékeként. Korond — nevét először az 1333-as pápai tizedjegyzék említi — elsősorban kerámiájáról ismert, ám a vidék, ahol fekszik, altalajkincse, a só révén vált igen fontossá az évszázadok folyamán. Úgy is hívják Székelyföldnek ezt a szegletét, hogy Sóvidék. A sókitermelés, szállítás, árusítás pedig pénzügyi műveletek nyilvántartását tette szükségessé, amely bizonyos iskolázottságot követelt. A reformáció idejéről származnak a következő írásos adatok; egy falu többször is vallást cserélt: katolikusból reformátussá, unitáriussá, majd ismét katolikussá vált a lakosság. Es minthogy az iskolák szorosan kapcsolódtak az egyházhoz, sokszínűség jellemezte az oktatást is. így Koron- don századokon át működött egymás mellett római katolikus és unitárius felekezeti iskola. Az első írott emlék 1696. március 9-i keltezésű. Ebben az unitáriusok „Schola Mester”-ét és annak házát emlegetik. A köröndi iskola tehát bizonyítottan háromszáz éve fennáll. Énnek megünneplésére háromnapos rendezvénysorozatot szerveztek a hét végén képzőművészeti kiállítással, tudományos ülésszakkal, szabadtéri sportbemutatókkal, versenyekkel. 1716-ból való a köröndi római katolikus kis iskoláról fennmaradt írásos emlék, amely „Gregorius Tha- mási de Altorja Ludimagister”-t említi. Ezt is a falu közössége tartotta fenn, szigorúan alárendelve a lelkésznek. Eleinte külön épület sem állt a tanítók és diákok rendelkezésére, a tanítás a papiakban folyt Szent Márton-napról Szent György- napig. Később a falu vállalta az iskolaépítés és karbantartás terhét is; a 18. században külön szobát, „clas- sist” építettek a mester számára, az iskolaépület tehát ekkor a tanító lakását és magát az iskolatermet is jelentette. Az ellenreformáció idején a köröndi unitáriusok hosszas viták és pereskedések után elveszítették templomukat is, iskolájukat is. Egy 1720-ból származó feljegyzés őrzi a megegyezést, hogy az iskolaépület a katolikusok tulajdonába megy át; az unitáriusok saját iskolájukat csak 1762-ben tudták újraindítani. Akik Korondon tanítottak, a székelyudvarhelyi római katolikus gimnáziumban, a székelykeresztúri és kolozsvári unitárius kollégiumban tanultak. Az iskolamester legtöbbször a falu jegyzője, kántora is volt, szerződéseket, végrendeleteket fogalmazott, szükség esetén a lelkészt is helyettesítette, harangozott, temetéseken énekelt, hivatalos leveleket továbbított. Itt, a Sóvidéken még sófuvarozással is terhelték. A fizetés pedig általában gyenge volt (már akkor is). Jövedelme nagy része az egyházi földek használatából származott, ami Korondon 4-5 hold földnek felelt meg, ezenkívül minden tanuló után a szülők évente 12 krajcár tandíjat fizettek, a szegény szülők gyermekei tandíjmentességet élveztek. A tanítók gyakran tiltakoztak az elmaradt bér miatt, volt azonban olyan eset is, mikor a tanító maga mondott le az őt megillető részről, olyan nagy volt a szegénység. A mai értelemben vett tanév nem létezett; a tanítás téli és nyári félévre oszlott. Az elemi oktatás anyanyelven folyt, de a 17-18. században a szülők maguk kérték a latin nyelv bevezetését, ugyanis ez volt a továbbtanulás feltétele. Később azonban az anyanyelven folyó tanítás lét- jogosultságáért folyt a küzdelem. Oktatástörténetünk egyik jelentős és egyben korszaknyitó fejezete Korond nevéhez kapcsolódik: 155 éve a köröndi unitárius zsinat tételesen is kimondta: „minden tárgy magyar nyelven taníttassák, mégpedig az 1841—42-dik iskolai éven elkezdve”. 1871-ben felépült Korondon a földszintes iskola épülete, amelyben bővítések, korszerűsítések után ma is folyik a tanítás. A két világháború között a román hatóságok minden faluban kényszerítették a lakosságot a román tannyelvű állami iskola felállítására. Az ide helyezett román tanítók nem tudtak magyarul, a gyermekek az iskolában és annak udvarán csak románul beszélhettek; aki nem tartotta be, komoly testi fenyítéssel számolhatott. A megpróbáltatások ellenére azonban bővül az iskolahálózat, fokozatosan kiteljesedik a hat- osztályos, máj4 a második világégés után a hét, 1964-től pedig a nyolc- osztályos állami oktatás. 1962-ben megkezdte működését a Köröndi (Vegyes) Középiskola, amely tíz évig állt fenn, majd 1990 őszén újra indították. Ebben a tanévben a hat középiskolai osztályban 131 diák tanul. Szintén 1990-től működik a kétéves inas- (tanonc-) iskola. Ennek az oktatási formának fő célja, hogy a falusi hiányszakmákban biztosítsa a szakember-utánpótlást. 300 éves iskoláját ünnepli Korond. Az iskolát, amely századokon át az anyanyelv egyik bölcsője volt, amely olyan nemzedékeket nevelt, amelyek helytállással bizonyították és bizonyítják a székely nép életrevalóságát, élni akarását. Takács Éva Egy megálló az élet P ontosan azt tette, amit már tucatszor elpróbált: egyetlen mozdulattal sarokba tolta a pokolgépet, amikor senki sem figyelt rá. Most már biztos volt benne: nem keltett gyanút. A tervnek megfelelően a metrókocsi a második megállónál romhalmazzá válik, neki az elsőnél kell kiszállni, hogy baja ne essék. Elégedetten gondolt arra, hogy ez már az ötödik sikeres robbantás lesz. őt pedig csakis a siker érdekelte, amely korábban, a munkahelyein valahogy mindig elkerülte. Egyedül a terrorszervezetnél veregették meg a vállát teljesítményéért, és persze jól meg is fizették a kockázatot. Egyébként azok a ködös célok, amelyekért ez a banda harcolt és papolt, nem érdekelték különösebben. Az áldozatok sem. Nem törődött vele, ki, mi, honnan jött, hová tart. Azt gondolta, hogy az ilyesmi csak elbizonytalanít- hatná, sajnálatot ébreszthetne benne. Kétségtelen, hogy akik az első megálló után a kocsiban maradnak, elmondhatják: ma bal lábbal keltek fel. De hát az élet amúgy is csak szerencse dolga, és mellesleg olcsó is. Most csak azt sajnálta, hogy attól a csinos lánytól, akinek formás combjairól felcsúszott a szoknya, nem kérhet randevút. Ha csak... le nem száll vele együtt... A metró már lassított, de a szemét még mindig nem tudta róla levenni. Valahogy abban reménykedett, hogy ő is elhagyja a kocsit. Ám amikor felállás helyett a reggeli lapot nyitotta szét, nyilvánvalóvá vált: marad. Tehát még egy megálló az élete... Mentő ötlete támadt: randevút kér a lánytól. Ha vállalja, kellemes kikapcsolódást jelenthet valamelyik szállodában. Erre az iménti nagy feszültség után amúgy is szüksége van. Mivel az önbizalomnak, amit a szinte hibátlan külseje is megalapozott, nem volt híján, határozottan odalépett hozzá: — Ne haragudjon — mondta —, szeretném a tudomására hozni, hogy nem egyformák a lábai. A lány döbbenten és kissé pironkodva nézett fel az újságból, és mintha mondani akart volna valamit. Ám Kobra, akire a banda tagjai akasztották ezt a nevet, mosolyogva megelőzte: — Arról van ugyanis szó, hogy egyik lába szebb, mint a másik... A lány parasztszépségre emlékeztető arcáról, amelyet a város különösen finommá és ezáltal érdekessé formált, eltűnt a pír, és helyette elnéző mosolyféle rajzolódott ki rajta. Aztán az újságjába nézett. — Ne vegye tolakodásnak — folytatta Kobra —, szeretném meghívni egy kávéra. A lány udvarias fejcsóválás- sal jelezte: köszöni, nem kér belőle. Kobra újra lecsapott — Tudja, nagy öröm ért ma, és szeretném valakivel megosztani. — No jó — mondta a lány némi gondolkodás után —-, ne én legyek, aki elrontja az örömét. Anna vagyok — nyújtotta a kezét, és felálláshoz készülődött. A szerelvény erőteljesen fékezett, és közben elhangzott a megálló neve is. — Siessünk — sziszegte Kobra, és segített a cuccot ösz- szepakolni Annának. Nem is vette észre, hogy közben megállt a vonat. Döbbenten látta, hogy az ajtó nyílik, és megindul az utasáradat. — Gyorsan! — mondta szinte parancsolóan. Anna összerezzent a kemény hangra, és elejtette a napszemüvegét. Egyszerre hajoltak le érte mindketten, és összeütötték a fejüket. A lány a homlokához kapott, mint aki megszédült. Kobra közben fél szemmel az ajtót leste, és nem törődve a pillanatnyi megingással szinte magával húzta Annát a kijárat felé. Még mindig elég sokan voltak előttük, és bízott benne, hogy kijutnak. Ám ekkor ott elöl valaki megtorpant, és hirtelen megszakadt az utasok kiáramlása. A vonat vezetője ebből arra következtethetett, hogy nincs több leszálló. Az ajtó meglódult, és szárnyai egy pillanat alatt összeszaladtak. Tisztán hallatszott a kissé megkésett figyelmeztetés: — Tessék vigyázni! Az ajtók záródnak. Kobra átvetette magát az előtte állókon, hogy széthúzza az ajtószámyakat, ám mire odaért, a szerelvény elindult, és nagy tempóval gyorsulni kezdett. — Nem baj — mosolygott Anna —, és mintha egy kicsit élvezte volna a helyzetet, halkan megjegyezte: — Úgyis a következő megállóban kell le- szállnom. — Nem lesz több megálló — motyogta Kobra, inkább csak magának, és az arcából kiszaladt a vér. Most döbbent rá: két perc van a robbanásig. Arra sohasem gondolt, hogy ilyen rövid idő alatt meghalhat, így aztán teljesen tanácstalan volt, mit is kellene tennie. Abban biztos volt, hogy a robbanószerkezetet már nem állíthatja meg. Egyszerre végtelenül sajnálni kezdte önmagát. Valahol a ködös távolban képzeletében megjelent egy szállodai szoba, s mintha Anna hosszú combjait látná egy ágyon. Felvillant a terrorista csapat dáridója, amit az ő egyik emlékezetes robbantássorozata után rendeztek. Majd az édesanyja arcát látta egészen közelről, amint valamiért a könnyeit törölgeti. Kétség- beesetten kereste azt a gondolatot, amelyben utoljára megkapaszkodhatna. De sikertelenül. Még senki se mondta, mit kell tenni pillanatokkal a halál előtt. — Krisztusom! — szaladt ki a száján, és egy gyermekkori mise jutott eszébe, amikor még olyan tiszta ember volt, mint a felbúgó orgona hangja. — Hogy mondta? — kérdezte a lány. — Semmi — suttogta Kobra, és elkapta az ülés szélét, mert úgy érezte, kimegy a lába alól a talaj, miközben émelyeg a gyomra, egyre nagyobb lesz körülötte a sötétség. Csak a robbanószerkezet órája maradt világos. Eszeveszettül számolni kezdett: egy, kettő, három... — Rosszul van? — jött valahonnan nagyon messziről Anna hangja. Árra még emlékezett, hogy hirtelen a földre rántja a lányt. Mintha hosszú sötét alagútban robognának az ismeretlenség felé. Aztán egy lámpa fénye közeledett, majd egy másiké. Egy-két hangfoszlány is eljutott a fülkéig: — Kivisszük a levegőre — mondta valaki. — Maga meg hívjon gyorsan mentőt — adott utasítást egy férfi a közelben. — Nem robbant fel! — tört ki belőle, amikor rádöbbent, hogy a lámpák a következő metróállomás fényei, és Anna paskolja az arcát gyengéden. — Még félrebeszél — jegyezte meg egy nő szánako- zóan. — Nem kell mentő — dadogta Kobra. — Már elboldogulok. Fölkászálódott, és Anna arcába bámult kábán. — Valóban jobban van? — kérdezte a lány, miközben egy közeli ülőalkalmatossághoz vezette. — Igen, köszönöm, már jobban vagyok — mondta határozottan. — Van itt a közelben egy presszó. A kedvenc helyem. Kísérjen el oda, ha még van hozzám türelme — kérte Kobra, és maga is furcsállotta, hogy kérni is tud. Egy idő óta mindig mindenkivel szemben csak a parancsoló módot használta. Elindultak a kijárat felé. — Karoljon belém — ajánlotta a lány —, biztos ami biztos. Kobra engedelmeskedett, mert ez most olyan jólesett. — Máskor is előfordult hasonló rosszullét? — kérdezte Anna a mozgólépcsőn. — Soha! Makkegészséges vagyok, elhiheti. — Akkor most hogy hogy...? — Minden újjászületés fájdalommal jár... A lány elbizonytalanodva nézett rá. Elszürcsölték a kávét. Anna az órájára pillantott. — Úristen! Máris elkéstem. Ne haragudjon, nekem mennem kell — pattant fel, és sze- delőzködni kezdett. — Nekem is. Fel kell hívnom a rendőrséget... — Valami baj van? — kérdezte a lány. — Nincs, csak én is versenyt futok az idővel. — Maga csupa rejtély — mondta Anna megbocsátón. — Megvallom, nagyon izgat, mi van a jelbeszéd mögött. — Ha eljön ide este hatkor, megtudhatja. — Jó — mondta Anna készségesen. — Eljövök. Aztán hozzáfűzte: egyre jobb a színe, és már egy kis örömöt is látok az arcán. — Igen — mondta Kobra. — Az ember örül, ha élhet. Minden élet egyszeri, egyéni, megismételhetetlen és drága... — Ezt a bölcsességet már sokszor hallottam — jegyezte meg a lány, és búcsút intve az ajtó felé indult. — Én is — mondta Kobra elgondolkodva —, csak hát a bölcsességeknek nem mindig az emlegetésükkor fogja fel az ember az igazi értelmét. Szegedi Nándor Arany Pálma-díjjal a kezében Mike Leigh brit rendező, amit a Titkok és hazugságok című filmjéért a 49. can- nes-i filmfesztiválon kapott feb-reuters KALÁSZOSGABONA-TERMESZTŐK, FIGYELEM! Tilt premium I. forg. kategória 0,33 kg = 1 db vízoldható tasak hektáronként. A legjobb védelem a leggazdaságosabban a gabonabetegségek legszélesebb köre ellen, SZAKSZERŰSÉG a Tilt ♦ nem szorul bizonyításra ♦ nem kíván kiegészítést ♦ nem vitatható, mert kitűnő és tartós hatásával a Tilt évek óta a mérce ** kV ,\íP ^ • e' GAZDASAGOSSAG értéke. W W A TILT ALKALMAZASARA FORDÍTOTT KÖLTSÉG VÁRHATÓ MEGTÉRÜLÉSE TÖBB, MINT KÉTSZERES! (éhö\ PREMIUM költsége: Pl.: 3 340 Ft/ha Kijuttatási költség: 1 000 Ft/ha A búza várható átlagára: 20 000 Ft/t Egyszeri TILT PREMIUM kezelés > > > 220 kg búza (19717) i
