Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-07 / 234. szám
SOMOGYI HÍRLAP ^________________ •• s _______________^_____ IV. évfolyam, 234. szám Ára: 16,30 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1993. október 7., csütörtök I GYERTYA A BÉKÉÉRT „Tizenötévesek lettünk...” Alpok-Adria vetélkedőn hat ország fiataljai A szlovén csapat „élő” kiállítása (Fotó: Török Anett) Göncz Árpád Hollandiában Latorcai János iráni látogatása A magyar fél abszolút elsőbbséget élvez a jövőben az iráni fizetési kötelezettségek tekintetében - ezt az ígéretet kapta Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter az Iráni Köztársaság első elnök- helyettesétől és az iráni Központi Bank kormányzóhelyettesétől. Az ipari és kereskedelemi tárca vezetője egyhetes teheráni látogatásán a magyar vállalatok iráni kintlévőségeinek kiegyenlítéséről tárgyalt. Szóvivő a televízióban Szövője van a Magyar Televíziónak október 1 -jétől Várnai Klára személyében. Eddig a Magyar Rádióban bemondóként dolgozó Várnai Klárát Nahlik Gábor nevezte ki. Fő feladata, hogy a televízió mindenkori vezetőinek véleményét tolmácsolja, de kinevezése nem jelenti azt, hogy a tv vezető személyiségei nehezebben lesznek elérhetőek a sajtó képviselői számára. Magyar védjegy Elkészült az egységes termékminősítő rendszer, amely védjeggyel jelöli azokat a magyar élelmiszeripari termékeket, amelyek megfelelnek az EK előírásainak, és legalább egy tulajdonságukban kiemelkedőbbek a követelményeknél. A csaknem egy éve megkezdett munka eredményeként 1994. első negyedévében piacra léphetnek azok a magyar élelmiszeripari termékek, amelyeket a minőségbiztosítás rendszere garantál. 1,7 millió visszautasítás Az éppen két éve — 1991. október 4-től — a bevezetett szigorított útlevélkezelésről a határőrök 1,7 millió külföldi állampolgár beléptetését tagadták meg, mert a hazánkba igyekvők nem rendelkeztek elegendő pénzzel, illetve megfelelő útiokmánnyal. Összesen 90 ország állampolgárait küldték vissza a magyar határállomásokról, a visszautasítottak közül 1 millió 450 ezren romániából próbáltak magyar területre lépni. Jelentős számú, mintegy 30-40 ezer török, lengyel és jugoszláv állampolgár is hiába próbálkozott bejutni az országba. Hitelgarancia az Expo- beruházásokhoz A Világkiállítási Programiroda megállapodást írt alá több magyar kereskedelmi bankkal az Expo-beruházá- sok hitelgaranciájáról. A szerződésben a következő bankok vesznek részt: Magyar Hitelbank Rt, Budapest Bank Rt, Külkereskedelmi Bank Rt, Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt és az OTP Bank. A magyar bankok e megállapodással támogatni kívánják magyar partnervállalataikat a világkiállítási beruházásokban való részvételben. A külföldi cégek esetében ez a tevékenység exportnak számít, ezért rendszerint élvezik az államgaranciáját. Bár a vasfüggöny lehullott s a berlini fal is leomlott, a béke várat magára. A halottakért, a békéért gyújtottak gyertyát azok az Eszékről érkezett diákok, akik az Alpok-Adria Munkaközösség megalakulásának 15. évfordulója alkalmából rendezett vetélkedőre érkeztek Somogyba. A „Tizenöt évesek lettünk...” Az aradi vértanúk napja, október 6. alkalmából, ko- szorúzási ünnepséget tartottak a Nemzeti Pantheon Fiumei úti sírkertjében, Batthyány Lajos mauzóleumánál. Az Országgyűlés részéről Szabad György, a Parlament elnöke, Antall József miniszterelnök nevében Für Az önkormányzat társulati úton valósítja meg ezután a csatonaépítésket — döntött e heti ülésén a képviselő-testület. Kaposvár város négy éves gazdasági programjának egyik kiemelt feladata a szennyvízcsatornahálózat kiépítése. A program szerinti csatornaépítés 1992-ben Az SZDSZ a — Látványos gazdasági növekedésre nem jehet számítani, ezért felelőtlenség lenne ezt ígérni csak azért, hogy megnyerjük a választók szavazatait - állította egyebek között Pető Iván a balatonlellei szakmai konferencián. Az SZDSZ elnöke a tanácskozás előadójaként a kormány és a lenagyobb ellenKaposvári fiatalember veséjét ültették át a Pécsi Orvostudományi Egyetem I. sz. sebészeti klinikáján címmel tizenötéveseknek meghirdetett vetélkedősorozat döntője két napon át zajlik Kaposváron és Szennában: az Alpok-Adria Munkaközösség tartományainak, régióinak, kantonjainak és megyéinek csapatai — Ticíno- Tessin kanton és Burgerland kivételével — mérik össze tudásukat. Somogyot két csapat is Lajos honvédelmi miniszter, Göncz Árpád köztársasági elnök képviseletében Pick Róbert ezredes koszorúzott. Lerótta kegyeletét Lőrincz Kálmán vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka és Deák János altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke. kezdődött, önkormányzati beruházásban, melyhez az állam 60 százalékos céltámogatást biztosított. Azonban a megépített csatornákra csak az érdekeltségi egységek 8,5 százaléka (!) kötött rá. (Folytatás a 6. oldalon) felelősségről zéki párt elmúlt hároméves parlamenti munkáját értékelte, és az SZDSZ választási esélyeit latolgatta. Elmondta: pártja népszerűsége a választásokat követően nem nőtt. Ennek okát abban látja, hogy a rendszerváltozás összekötődött az SZDSZ nevével. egy 28 éves fiatalemberbe. A műtétről és veseriadóról szól írásunk a 16. oldalon. képviseli a döntőn: a nagyatádi Ady Endre gimnázium valamint a -kaposvári Táncsics Mihály gimnázium diákjai. A vetélkedő célja az volt, hogy a fiatalok körében népszerűsítsék a munka- közösség eszmeiségét, elősegítve egymás országainak, kultúrájának megismerését. (Folytatás a 3. oldalon) A magyar bankrablások történetében rekord összeget, 91 millió 670 ezer forintot rabolt el tegnap reggel 8 óra 11 perckor Budapesten a III. kerület, Laktanya utca 4. szám alatti Budapest Bankban három férfi. A bankrablók az AET-499 forgalmi rendszámú, fekete színű Honda—feltehetően lopott — gépkocsival menekülTegnap délelőtt tíz órakor, a Heli Coop kft helikopterén megérkezett Réthly Gábor, a Vállalkozók Országos Szövetségének szervezési igazgatója, hogy hivatalosan is megnyissa a 6. Kardos menyecskék fogadták Hollandiában Göncz Árpádot. Az érkezéskor a királyi palota bejáratánál két ifjú szőke hölgy tisztelgett kivont karddal a királyi gárda vörös egyenruhájában a magyar államfőnek. A felsorakozott díszegység nemcsak a nemek egyenlőségét példázta ugyanúgy, mint Hága utcáin, a gárda tagjai között is szép számmal akadtak színesbőrűek. Lesz-e börtön Nagyatádon, vagy sem? Ez foglalkoztatja a város lakóit. A kérdést persze úgy is feltehetnénk, hogy lesz-e újra börtön Nagyatádon, mert hogy egy speciális büntetésvégrehajtási intézménye az elmúlt tizenkét évben már volt: az egykori határőr és orosz laktanyában működött a honvédség büntetésvégrehajtási intézete, „betek el. A gépkocsit a Margit híd alatt egy rendőr nyomozó felismerte. Kiszállt autójából, hogy őrizetbe vegye a három férfit, ám a vezető gázt adott és el akarta ütni a rendőrt. A Honda elől félre- ugró nyomozó pisztolyából a kocsi után lőtt, és az egyik feltételezett rablót eltalálta(Folytatás a 2. oldalon) Somogy expo kiállítást. Az őszi vásáron 112 kilállító mutatja be termékeit, nagyrészük somogyi, elsősorban kaposvári vállalkozás. Ennek jelentőségét hangsúlyozta megnyitájában Réthly A királyi fogadás is bensőséges légkörben zajlott, ezt követően pedig szinte családias hangulatban folytatódott az államfő programja. Ehhez tudni kell, hogy a hágai Parlament épülete leginkább egy régi vidéki megyeházához hasonlít, udvarán iskolások kerekeznek, a helybeliek sétálgatnak és meg-meg állnak bámészkodni, amikor tekintélyes vendég érkezik. cenevén” a futkosó. A büntetőtörvénykönyv módosításával májusban ez megszűnt. Az épületek — vagy ha úgy tetszik: a cellák — üresek. Előbb kósza hírek jártak csak arról, hogy az Igazságügyi Minisztérium átveszi a honvédelmi tárcától az épületeket és börtönt létesít. (Folytatás az 5. oldalon) Antall József kölni kezelése Szerdán délben Antall József miniszterelnök Kölnbe érkezett, ahol a „non-hodgkin” lymphomában szenvedő kormányfő több héten át orvosi kezelésben részesül. Antall Józsefet a kölni egyetemi klinikák római egyessel jelölt belgyógyászati klinikáján helyzeték el. Gábor, amikor azt mondta: a kis- és középvállalkozásoknak elsősorban a működési helyük régiójában kell megtalániuk a partnereket és a piacot. (Folytatás a 4. oldalon) Koszorúzás — aradi vértanúk Csatornaépítés — társulatok révén A leilei konferencián KAPOSVÁRI VOLT A DONOR Újabb veseátültetés Pécsett 100 milliós bankrablás EZ MÁR A HATODIK Napsütéses vásárnyitás Autók is „felvonultak” a standra (Fotó: Csobod Péter) (Folytatás a 2. oldalon) Nagyatád börtönt kaphat