Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-11 / 134. szám

8 SOMOGY HÍRLAP — SPORT 1993. június 11péntek Góliáték a Népstadionban Öt éve alakult meg ha­zánkban a Góliát FC azzal a céllal, hogy felkarolja a 4-11 éves gyerekek labdarúgását. Az országos hálózattá vált klub jelenleg Budapesten kívül huszonnégy vidéki városban hatezerkétszáz gyermeket foglalkoztat. A vidéki városok között Kaposvár és Siófok „gó- liátjai” is megtalálhatók. A me­gyeszékhelyen nyolc iskola ti­zenhárom csoportjában két- százheten rúgják a labdát. A Balaton-parti városban három iskola öt csoportjában nyolc- vannyolcan hódolhatnak a fo­cinak. Az idén újabb mecé­násra lelt a Góliát FC. A McDonald's éttermi láncolat is belépett a támogatók körébe és az ő nevével fémjelezve rendezik meg a most követ­kező hét végén az V. nemzet­közi gyermek labdarúgótornát a Népstadionban. Tartalék helyett juniorbajnokság Utolsó ülését tartotta a je­lenlegi MLSZ- elnökség. Ismét napirendre került a megszű­nésre váró tartalékbajnokság ügye. Olyan elképzelés szüle­tett, hogy e bajnokság helyett megszervezik a juniorok baj­nokságát, s ebben a 18 évnél idősebbek is pályára léphet­nek. Indítványozzák, hogy a következő bajnoki szezonban legyen NB l-es ifjúsági A és B bajnokság is. Az előbbiben a 17-18 évesek, a másikban a 15- 16 évesek szerepelnének. Újrajátsszék a Kisdorog- Bonyhád mérkőzést Az NB III Dráva-csoport fe­gyelmi bizottsága szerdán délután tárgyalta a május 23-án, 26. fordulóban játszott, 4-1 arányú hazai győzelem­mel végződött Kisdorog- Bonyhád mérkőzés ügyét. Mint ismeretes, Zsobrák játék­vezető — miután azt hitte, hogy van már egy sárgalapja — kiállította a vendég bony­hádiak egyik játékosát. A mér­kőzés után rendkívül sport­szerűen elismerte tévedését, jegyzőkönyvben rögzítette is a tényeket, a Bonyhád pedig megóvta a mérkőzést. A fe­gyelmi bizottság úgy döntött, hogy megsemmisíti a pályán elért eredményt, s június 16- án, szerdán újrajátszást rendel el. Tóth Krisztián aranyérmes A napokban Pécsen ren­dezték meg a Tritex Kupa el­nevezésű teniszversenyt, ahol szép somogyi siker született. A 14 éven aluliaknál a Kapos­vári Tenisz Club versenyzője, Tóth Krisztián szerezte meg az első helyet 20 induló közül. A Montreal Canadiensé a Stanley Kupa Az 1918-tól szám ított NHL-győztesek listájára im­már 23. alkalommal írta fel nevét a Montreal Canadiens. Az észak-amerikai profi hoki liga bajnoki rájátszásának döntőjében, aholis négy győ­zelem kellett a Stanley Kupa megszerzéséhez, a „Kanada­iak” magyar idő szerint tegnap hajnalban 4-1 (1-0, 2-1, 1- 0)-re nyertek a Los Angeles Kings ellen, s így ugyanilyen arányban hódították el az első helyezettet megillető serleget. Todt a Ferrarinál Lauda legújabb szerzeménye Az autósportban járatosab- bak számára nem ismeretlen a francia Jean Todt neve. A ma negyvenhét éves fiatalember raliversenyzőként ismerkedett meg az autósporttal. Navigá­torként világbajnoki címhez segítette (Guy Fréquelin olda­lán) a Talbot márkát. Ez 1981-ben történt és még ab­ban az évben rájött, hogy hasznosabban tud egy csapa­tot irányítani, mint egyetlen versenyzőt. Átvette a Peugeot-Talbot sportrészlegének vezetését, és azóta pályafutása olyan, mint egy diadalmenet. Az ő irányí­tásával fejlesztették ki a Peu­geot 205 turbo 16 jelű kocsit, amivel 1985-ben és 86-ban rali világbajnokságot nyertek, majd 1987 és 1990 között, előbb a 205-össel, aztán az azt követő 405-össel fölényesen nyerték a Párizs-Dakar ralikat. Ezután a hosszútávú pályaversenyek felé fordult figyelme és a Peu­geot 905-össel megnyerték a sportautók világbajnokságát és a híres La Mans-i 24 órás ver­senyt is. Sportvezetői karrierjét a leg­nagyobbak is megirigyelhet­nék, ám Niki Lauda, a három­szoros Forma-1 világbajnok, a Ferrari főtanácsadója, nem az irigykedők fajtájából való. Ő megnyerte Todtot a gyengél­kedő itáliai csapat számára. S Todt nem sokat kért. Csu­pán tejhatalmat. A pénz ezekben a régiókban nem téma és a derék francia nem is azért vállalta az egykor szebb napokat megélt, ma is legendás gárda vezetését. „A Ferrari talpra állítása akkora A Ferrarira már nagyon „rá­férne” a siker kihívás, hogy nem tudtam ne­met mondani” — nyilatkozta. Ebben alighanem benne van az is, hogy a korábbi híreszte­lések ellenére a Peugeot nem készül a Forma-1 be. Ami pe­dig a Ferrarit illeti? A karosszé­ria szépen alakul John Bemard keze alatt, a fő probléma már évek óta a motor. A jelenlegi gyenge és nem megbízható. A bennfentesek nem lepődnének meg, ha Claudio Lombardi, a motorrészleg vezetője hama­rosan venné a kalapját. Hogy ki jön a helyére, az ma még ti­tok, ám abban csak kevesen kételkednek, Jean Todt sikerre vezeti az ágaskodó-lovas-emb- lémájú csapatot. (roóz) Megyei serdülő kézilabda-bajnokság Bogiári és atádi győzelem A Somogy Megyei Kézi­labda-szövetség első alka­lommal írta ki a megyei ser­dülő bajnokságot általános is­kolai csapatok számára. Kel­lemes meglepetésre a vártnál több együttes — 17 leány- és 7 fiúcsapat — nevezett a küz­delmekre. A csapatokat a terü­leti elhelyezkedés alapján csoportokba osztották, s így bonyolították le a selejtezőket hat játéknapon. A döntőt pedig a napokban rendezték meg Fonyódon a sportcsarnokban. A elöntő eredményei. Leányok. Kéthely-Balaton- földvár 13-8 (7-4), Balaton- boglár-Balatonszentgyörgy 22-2 (7-2), Kéthely-Balaton- szentgyörgy 15-9 (10-6), Ba- latonboglár-Kéthely 12-12 (5-6), Marcali, Mikszáth is- kola-Balatonföldvár 16-11 (10-4), Balatonboglár-Mar- cali, Mikszáth isk. 16-14 (8-9). A győztes balatonboglári csapat: Muszti Mónika, Bosz- kovics Zita, Koroknai Viktória, Kalász Juciit, Nagy Kornélia, Szabó Ildikó, Kozma Regina, Czár Katalin, Nagy Csilla. Edző: Cser Zsolt. Fiúk. Nagyatád, 2. sz. is- kola-Balatonszentgyörgy 23- 7(10-4). A győztes nagyatádi csapat: Ángyán Norbert, Tölle Csaba, Rákóczi András, Tompa Ri- chárd, Kozma Gábor, Puskás Miklós, Lengyel Tamás, Né­meth Ferenc, Czibula Tamás, Ifi Norbert, Gulyás Gergely. Edző: Boros Bálint. Labdarúgó NB I Ferencváros- Videoton- Waltham 2-0 (O-O) Bp. Üllői út, 13 000 néző. V.: Puhl. A szerdai — lapzártánk után befejeződött — találkozót szünet utáni jobb teljesítmé­nyével megérdemelten nyerte a Fradi. Gólszerzők: Lipcsei, Wukovics. A bajnokság állása: 1. Kispest-HFC 29 18 5 6 54-27 41 2. Vác Samsung 29 16 8 5 44-26 40 3. Ferencváros 29 18 3 8 47-27 39 4. Békéscsaba 29 12 12 5 41-29 36 5. MTK 29 13 8 8 52-36 34 6. Videoton-W. 29 14 5 10 38-33 33 7. Rába ETO 29 10 9 10 37-36 29 8. Csepel-Kordax 29 11 6 12 27-36 28 9. Vasas Smir. 29 7 13 9 31-32 27 10. PMSC-Fordan 29 10 7 12 33-35 27 11. Siófok 29 10 7 1 2 35-39 27 12. BVSC-Dreher 29 9 6 14 27-35 24 13. Diósgyőri FC 29 7 9 13 25-40 23 14. Újpesti TE 29 4 12 13 28-41 20 15. Nyíregyháza 29 3 12 14 16-37 18 16. Veszprém LC 29 6 6 17 23-49 18 Avar kupa siófokiak nélkül Még mindig csak a körzeti selejtezők befejezéséig jutott el a serdülő labdarúgók Avar kupája. A múlt szombaton Ta- bon rendezték az egyik körzeti selejtezőt, ezen a házigazdá­kon kívül Balatonlelle és Sió­fok csapatainak kellett volna ott lennie. Bár a szervező ta- biak szerint a versenykiírást időben megkapták az érdekel­tek, azok vissza is jelezték in­dulási szándékukat, ám a mérkőzések előtti napon a sió­fokiak lemondták a részvételt. Ezzel természetesen kizárták magukat a döntőbe jutás lehe­tőségéből. Tabon nehezmé­nyezik ezt a visszalépést, s bár az utolsó pillanatban So- mogyvár meghívásával sike­rült kiegészíteni a mezőnyt, mégsem tekinthető teljesnek a megyei előcsatározás. Sker- lecz László, a tabi városi lab­darúgó-szövetség elnöke saj­nálkozásának is hangot adott, amiért éppen a megye repre­zentatív labdarúgóklubjának utánpótlása maradt távol ettől a megméretéstől. A tornát a tabiak nyerték, ők szerepel­hetnek a megyei döntőben. Hallgattassák meg a másik fél is — tartja a mondás. Ker­sák Istvánt, a Siófoki Bányász utánpótlás szakágvezetőjét kérdeztük a lemondás okáról. Mint elmondta, ők maguk is sajnálják, hogy kénytelenek voltak visszalépni, de nem te­hettek mást. Annak az iskolá­nak, amelyikre ez a csapatuk épül, egyidejűleg három osztá­lya vett részt kiránduláson, s így nem tudták a csapatukat kiállítani. Ez indokolta dönté­süket. Hadd fűzzük hozzá a ma­gunk véleményét is. Anélkül, hogy felmentenénk vagy el­marasztalnánk a távolmara­dókat, mi is azt javasoljuk, hogy ennek a szép hagyomá­nyú rendelkező kupatornának célszerűbb lenne más időpon­tokat találni. Korábban több­nyire a húsvéti szünetben rendezték az Avar kupát és nem a tanév végén, amikor a gyerekek idejét a tanulás és az említetthez hasonló év végi kirándulások amúgy is meg­osztják. Kár lenne, ha elsik­kadna ez a kupasorozat, amely a sportág egyik legna­gyobb somogyi egyéniségé­nek állít emléket. Legyen ez az emlék a jövőben is a név­adóhoz méltó. — J — Mennek a hollandok az AC Milánból Rijkaard és Gullit távozik, Van Bastent megoperálták Az AC Milan, az olasz baj­nokcsapat jövőre holland játé­kosai nélkül marad. Frank Rij­kaard már a bajnokság meg­nyerése napján közölte, hogy távozik a klubból, most Ruud Gullit is — hosszas habozás után — közölte Silvio Berlus­coni tulajdonos klubelnökkel szándékát: Olaszországon kí­vül, egy másik vezető európai csapatban folytatja. Értesülé­sek szerint az az együttes a Bayern München vagy a spa­nyol Valencia. Gullit évi 3 milliárd lírás szerződést szeretett volna kötni a Milánnál a júliusban le­járó eddigi szerződés után, a klub vezetői azonban ennek csupán a felét voltak hajlan­dók fizetni. Gullitnak nézetel­térései voltak az év folyamán Fabio Capello edzővel is, aki sokszor a kispadra ültette őt, hogy a Milan többi idegenlégi­ósát játszassa. A játékos és Berlusconi egyaránt úgy nyilatkozott, hogy a válás „nem anyagi okokból” történt, hanem azért, mert Gullit „új életet akar kez­deni” máshol. A surinami származású, az idén 31 éves Gullit 1987 óta, hat idényt ját­szott a milánói csapatban, amelynek kedvence és első számú sztárja volt három éve történt térdsérüléséig. Sérülés miatt veszíti el eset­leg a Milan a háromszoros aranylabdás Marco Van Bas­tent is. Őt Antwerpenben har­madszor is megoperálták sé­rült bokáján. A műtétet végző Marc Martens profsszor sze­rint a játékos négy-öt hónap múlva állhat lábra és kezdhet esetleg újra játszani, de nincs kizárva, hogy teljesen már nem épül fel. „Megértettem, amit a professzor mondott, és most először aggódom, hogy folytathatom-e a pályafutáso­mat” — jelentette ki a holland csatár. SPORTMŰSOR PÉNTEK Labdarúgás Barátságos (nemzetközi) mérkőzés: Marcali VSE-SC Amrichshausen Künzelsau. Marcali, 17 óra. SZOMBAT Kézilabda NB II, férfi mérkőzések: Kaposvári KE-Segesd. Ka­posvár, 503. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet sportpá­lyája, 17 óra. Csurgói KK-Zalaszentgrót. Csurgó, 17 óra. Ritmikus sportgimnasztika Országos diákolimpiái ritmi­kus sportgimnasztika-döntő. Kaposvár, Pannon Agrártu­dományi Egyetem tornacsar­noka. Verseny: 9 órától. Ün­nepélyes eredményhirdetés: várhatóan 18.30 órakor. Tenisz Somogy Kupa korosztályos (gyermek, újonc, serdülő, ifjú­sági leány és fiú) teniszver­seny. Kaposvár, Iszák utcai te­niszcentrum, 8 órától. Vitorlázás Junior Plusz OP Kupa és Fuji 420-as Kupa vitorlásver­seny. Balatonföldvár, 9 órától. Roncsderbi Nemzetközi roncs­derbi-fesztivál. Somogybabod, 10.30 órá­tól. Labdarúgás Megyei I. osztály: Balaton- keresztúr-Tab. Balatonke­resztúr, 18 óra. (V.: Nyerki.) Barátságos (nemzetközi) mérkőzés: Marcali VSE öreg- fiúk-TSV Künzelsau AH öreg­fiúk. Marcali, 15.30 óra. Barátságos mérkőzés: Mesztegnyő-Kaposvári Rá­kóczi FC. Mesztegnyő, 17 óra. Természetjárás Zselic 40 éjszakai teljesít­ménytúra. Jelentkezés, nevezés: Si- monfa, Meteor turistaház (Ady Endre utca 17.), 16.30 órától. Indítás: 18 órakor. Szintidő: 12 óra. VASÁRNAP Kézilabda NB II, női mérkőzés: Csurgó-Konzol-Simontornya. Csurgó, 12 óra. Tenisz Somogy Kupa korosztályos teniszverseny. Kaposvár, Iszák utcai te­niszcentrum, 8 órától. Vitorlázás Junior Plusz OP Kupa és Fuji 420-as Kupa vitorlásver­seny. Balatonföldvár, 9 órától. Roncsderbi Nemzetközi roncs­derbi-fesztivál. Somogybabod, 10.30 órá­tól. Labdarúgás NB III (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 17 óra): Kaposvári Honvéd-Fonyódi Petőfi SE (Fazekas), Nagy­atádi VSE-Kaposvári Gaz- dász (Németh), Kisdorog- Marcali VSE (Tatai), Paksi SE-Barcs SC (Czakó), Komlói Bányász-Balatonlelle SE (Makai). Megyei I. osztály (az elöl álló csapatok a pályaválasz­tók, a kezdési idő 17 óra): Balatonföldvár-Csokonya- visonta (Pápai I.), Juta-Bala- tonszentgyörgy (Szerecz), Ba­latoni Vasas-Nagybajom (Si­mon), Somogysárd-Taszár (Bóna), Somogytarnóca-Bala- tonszárszó (Polecsák), Szu- lok-Somogyszob (Cservölgyi J.), Csurgó-Lengyeltóti (Mis­kei). Megyei II. osztály (az elöl álló csapatok a pályaválasz­tók, a kezdési idő 17 óra). Északi csoport: Öreglak-Ba- latonberény, Kaposvári Gaz- dász ll.-Toponár, Zamárdi- Szőlősgyörök, Kéthely-Mer- nye, Andocs-Balatonszabadi, Táska-Nágocs, Somogyvár- Zimány. Déli csoport: Somogyudvar- hely-Bélavár, Lakócsa-Ber- zence, Kadarkút-Vízvár, Kas­télyosdombó-Gyékényes, Kaposszerdahely-Homok- szentgyörgy, Lábod-Bolhás, Inke-Kaposmérő. HÉTFŐ Tenisz Somogy Kupa korosztályos teniszverseny. Kaposvár, Iszák utcai te­niszcentrum, 8 órától.

Next

/
Oldalképek
Tartalom