Somogyi Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-08 / 82. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. április 8., csütörtök Az ENSZ-főtitkár Kambodzsában Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár tegnap Kambodzsába érke­zett, hogy felmérje az ENSZ nehéz helyzetbe került béke­teremtő missziójának esélyeit, és bátorítást adjon a szoron­gatott ENSZ-személyzetnek. Egyúttal tárgyalni kíván a helyi politikai és fegyveres frakciók vezetőivel az egyre inkább akadozó békefolyamat folyta­tásáról, a Kambodzsában te­vékenykedő ENSZ-alkalma- zottak biztonságáról. Az USA feltételei Az Egyesült Államok a START 1. szerződés ratifiká­lásától valamint az atomso- rompó-szerződéshez való csatlakozástól teszi függővé az Ukrajnának szánt gazda­sági és politikai támogatást — jelentette ki a Kievben tár­gyaló Richard Gephardt az uk­rán televíziónak adott nyilat­kozatában. A kongresszus demokrata többségének veze­tője és kollegái előzőleg meg­beszélést folytattak Leonyid Kravcsuk elnökkel és Leonyid Kucsma kormányfővel. Kovásznai bojkott A Romániai Magyar De­mokrata Szövetség Kovászna megyei választottal tanácsko­zásukon úgy döntöttek, hogy bojkottálják a kormány által kinevezett román nemzeti­ségű, nacionalista kijelentése­iről ismert új prefektust. A sepsiszentgyörgyi megbeszé­lésen polgármesterek, megyei és helyi tanácsosok vettek részt. Ámíg a kormány nem vonja vissza kinevezési hatá­rozatát, nem működnek együtt a prefektusi hivatallal. Újságíró a börtönben A spliti katonai bíróság több évi börtönre ítélt két szarajevói szerb újságírót, a boszniai szerb Canal S televízió mun­katársait. A 18 éves Ognjen Tadic és a 36 éves Milovan Pejanovic hat illetve hét évi börtönbüntetést kapott, mivel engedély nélkül többször hor- vát Területre léptek, és részt vettek a Horvátország déli ré­szén élő krajina szerbek „fegyveres felkelésében". Súlyos baleset Bulgáriában Tizenkét személy vesztette életét és legkevesebb tizen­öten eltűntek tegnap Bulgári­ában, amikor egy Romániából érkezett busz a Jantra folyóba zuhant. A Reuter jelentése szerint a Szófiától 220 kilomé­terre északkeletre fekvő Bjala város kórházának tisztségvi­selői közölték, hogy a mintegy 50 személyt szállító buszon többek között romániából és a volt Szovjetunióból érkezett személyek is voltak. ■Cg íy& W^ÚL mw^m' * ” ■ É&M, * Ajm^HhS A nagy túlélő Borisz Jelcin. A nagy viták után bár nem győztesen, mégis győzőként üd­vözli Borisz Jelcin a mintegy 60 ezer fős tömeget. (FEB Foto) Kemény szankciókra számíthat Szerbia Határozati javaslat a BT előtt Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa várhatóan pár nap múlva határozati javaslatot fogad el a Jugoszlávia elleni igen kemény rendszabályok­ról. Erről Erdős André nagy­követ számolt be. A legutóbbi boszniai fej­lemények tükrében a BT várhatóan úgy dönt, hogy nem ad még kéthetes tü­relmi időt sem, hanem a szankciók a határozat elfo­gadása után haladéktalanul érvénybe lépnek. A várako­zások szerint a BT vala­mennyi tagja, köztük Orosz­ország is támogatja majd a döntést. A már korábban az USA, Nagy-Britannia, Franciaor­szág és Spanyolország által egyeztetett, és a napokban tovább szigorított javaslat előirányozza, hogy külföldön fagyasszák be minden, nyíl­tan vagy burkoltan jugoszláv tulajdonban lévő, vagy on­nan irányított vállalat pénz­ügyi forrásait, foglalják le in­gatlan vagyonukat, és tiltsák el mindenfajta áru beszállí­tását Jugoszláviába a szá­razföldön és víziúton — ki­véve a humanitárius szem­pontból szükséges terméke­ket! köztük élelmiszert és gyógyszert. Szigorúan korlá­toznák, egyedi engedélye­zés alapján, a tranzit-szál­lítmányokat is, s azokat a szomszéd országok csak egyes, kijelölt határállomá­sokon engednek át. Az ENSZ tagállamai lefog­lalnának minden, jugoszláv tulajdonban levő földi és vízi járművet, repülőgépet, és — amennyiben azokat az em­bargó megsértésére hasz­nálták fel — el is koboznák. „Ha lebukom, sok embert rántok magammal”... Hullanak a fejek Olaszországban Az utóbbi hónapok nem sok jót hoztak az olasz politikai élet vezetőinek: a szokásosnál is több leleplező cikk jelent meg, s végül Giulio Andreotti volt miniszterelnököt sem kímélték. Hat vezető politikus került a botrányok közép­pontjába. Giulio Andreotti: mielőtt az­zal vádolták volna, hogy szo­ros kapcsolatot tartott fenn a maffiával, a keresztényde­mokrata politikus hét alka­lommal is betöltötte a minisz­terelnöki posztot. Andreotti másfél évvel ezelőtt félig- meddig visszavonult, s az ola­szok úgy emlékeztek rá, mint megvesztegethetetlen, szilárd és erkölcsös politikusra. Bettino Craxi: a szocialista párt elnöke azért mondott le ez év februárjában, mert több mint 25 millió dollárnak megfe­lelő összegű vesztegetési pénzt fogadott el pártja szá­mára. A magas, kopaszodó politikus három és fél évig megszakítás nélkül állt a kor­mány élén. — Ha lebukom, sok embert rántok magammal — figyelmeztetett Craxi, nem sokkal pártelnöki tisztjéről való lemondása előtt. Antonio Gava: az egykori belügyminisztert is maffiás kapcsolatokkal vádolják. A nyugat-európai „gyilkosság­fővárosban”, a Nápoly melletti Catellanmare di Stabiában született politikus egészen a Kereszténydemokrata Párt frakcióvezetői posztjáig vitte, s Olaszország egyik legbefo­lyásosabb személyiségévé vált. Sokan Nápoly utolsó kirá­lyának nevezték: szava a tör­vény erejével ért fel Olaszor­szág déli részén. Giorgio la Maifa: a Republi­kánus Párt egykori vezetőjét a botrány már lesöpörte a poli­tika színpadáról. Gianni de Mi- chelist, a kicsapongó életet élő egykori szocialista párti kül­ügyminisztert is a kenőpénzek elfogadásával vádolják. Claudio Marteliit, a fiatalos igazságügy-minisztert eddig úgy tartották számon, mint a szocialisták leendő vezérét. Másfél hónapja azonban róla is kiderült, hogy gyanús ere­detű „adományokat” fogadott el pártja nevében. Martelli kényszerű távozása nyitotta meg az Amato-kormányt sújtó botránysorozatot. Szuper akció a kaposvári Vasboltban! Murray amerikai fűnyíró, 4 ütemű Briggs motorral 26 600 Ft helyett 19 900 Ft Robi 56 kapálógép, 3,75 Le-s Briggs motorral 35 400 Ft helyett 28 400 Ft Már 20% előleg befizetésével, részletre is megvásárolhatja! OTP-ügyintézés a boltban! Kaposvár, Ady E. u. 7. Telefon: 82/21-707 (3653) Triumph áruk óriási választékban a siófoki Divatáru Boltban!- egy- és kétrészes női fürdőruhák- férfiúszók- női blúzok, hálóingek, szabadidőruhák- bakfisnadrágszoknyák Tekintse meg különleges kínálatunkat! Siófok, Fő u. 162. (3651) KÉRDŐJELEK Naszádok a Dunán? Folytatódik a nemzetközi kérdés-felelet arról, amire a vá­laszok — bárkitől jöjjenek is — nem egyértelműek: meg­szüntethető-e, s ha igen, hogyan az egyre többek szá­mára mind nyugtalanítóbbá váló bizonytalan hatalmi, poli­tikai helyzet Európa keleti felében? Jelcin környezetében csakis összeurópai biztonsági rendszert tudnának elképzelni Washingtonhoz kötődő kü­lön szálakkal. A Fehér Ház ezt el is fogadná Európa szá­mára, ha kisebb amerikai katonai kötelezettségvállalással legalább a mainak megfelelő politikai befolyást biztosí­tana, például Moszkvával és Bonnal szemben. Ausztriá­ban újabban — alighanem a látótávolságba került közös piaci tagság hatására — a Nyugat-Európai Unió katonai lehetőségeit emlegetik. Ez a németek szívétől sem áll tá­vol, ők változó hangsúllyal mondják fontosnak a'NATO-t, annak megújítását, illetve az Amerikához való további kö­tődésük fokát. Göncz Árpád Rühe német védelmi miniszter előtt fej­tette ki a héten, hogy „teljes biztonságunkat az összeuró­pai biztonsági rendszer jelentheti majd”, amiben egy újjá­formálódó NÁTO meghatározó szerepet játszik. Azt azon­ban Budapesten éppúgy tudjuk, mint Európa minden régi és új fővárosában, hogy még kilátás sincs egyetértésről abban: milyen lesz az a bizonyos, a körülményekhez iga­zodó rendszer? S főként: mi lesz addig, amíg az műkö­désbe lép? Egyelőre tart a boszniai háború, Magyarország felett is átrepülnek a NATO felderítő gépei, lehet, hogy a Dunát nálunk is európai rendőrnaszádok szelik majd át. Nem alaptalan az aggodalom, hogy mindez nem javítja Buda­pest és Belgrád már most sem éppen szívélyes kapcsola­tait. A történelem megint hű önmagához: mifelénk a bizton­ság felé mindig növekvő bizonytalanságon át vezet az út? Kocsis Tamás Elindultak a francia repülőgépek (Folytatás az 1. oldalról) A szerb erők azt közölték, hogy a muzulmán tüzérség kezdett támadást. A boszniai szerb katonai közlemény azt állítja, hogy Zepából messze- hordó ágyúkkal lőtték a Drina partján fekvő Visegrádot, s az ott lévő vízierőművet. Philippe Morillon tábornok, a boszniai ENSZ-erők pa­rancsnoka tegnap bejutott a kelet-boszniai Srebrenicába, s megkezdte tárgyalásait a he­lyi muzulmán vezetőkkel az ENSZ evakuálási programjá­nak engedélyezéséről. Mu­zulmán részről — mint ismere­tes — már nem hajlandók jó­váhagyni a polgárok kimenekí­tését, mivel szerintük az eva­kuálás felér egy etnikai tiszto­gatással, s mert Srebrenica védhetetlenné válna. Morillon tábornok kilátásba helyezte, hogy kanadai ENSZ-alakulat érkezik a városba. Ezt a szerb erők ellenzik. Értesítjük tisztelt fogyasztóinkat, hogy a Dédász Rt. karbantartási munkákat végez Siófokon, ezért a villamos energia szolgáltatás szünetelni fog a felsorolt időpontokban és területeken. 1993. 04.13-án, 8.00-12.00-ig Fő utca, a Sióhíd és a 15-ös házszám között, Sarok u., Kossuth Lajos u. az 1-29. házszámig, Somogyi B. utca a Fő utca és az Árpád u. között, Vak B. u. az 1-es házszámig. 1993. 04.13-án, 12.00-16.00-ig Sió utca, Mészáros Lőrinc utca 28-as házszámig, Bajcsy-Zs. u., a Siótól a Kele utcáig, Bem u., Kert u„ Malom u., Puskás T. u., Sorház u., Siótól a Kele utcáig, Tanácsház u. 1., 2., 3., 4., 6. és az Üzletek háza. *» 1993. 04.14-én, 8.00-12.00-ig Kálmán I. sétány, Hock J. köz, Fő utca északi oldalon, a Siótól a Bella Itáliáig. 1993. 04.14-én, 12.00-16.00-ig Átrium üzletház, Budai Nagy Antal utca, Szűcs Menyhért utca, Fő utca déli oldalán, Sió és Kele utca között, 'Kele utca 1-34. házszámig. 1993. 04.15-én, 8.00-12.00-ig Fő utca, a Dózsa György utcától a Vasúti átjáróig, Aradi Vértanuk útja, Klapka utca, a Fő u. és Béri Balogh Ádám utca között, Vesselényi u., a Klapka és a Sziget utca között, Révész Géza u. 1993. 04.15-én, 12.00-16.00-ig Fő utca a gyógyszertártól a Dózsa György utcáig, Dózsa György utca a Fő utca és Bajcsy között, Tanácsház u., a Dózsa és Széchenyi között, Áchim A. utca. 1993. 04.16-án, 8.00-12.00-ig Bajcsy-Zs. utca a Háziipari Szöv.-től az Építőipari Ktsz-ig, Illyés Gy. u. és a róla táplált szőlőhegyi rész. 1993. 04.16-án, 12.00-16.00-ig Széchenyi u., a Fő u. és a Sorház u. között, Tanácsház u. a Kele és Széchenyi között, Új Piactér, Fő utca, az Átrium Üzletháztól a gyógyszertárig. Kérjük tisztelt fogyasztóink türelmét és megértését. (3641)

Next

/
Oldalképek
Tartalom