Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)
1990-10-18 / 150. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP —NYUGDÍJASOK OLDALA 1990. október 18., csütörtök Kellemes kirándulás Olvasóink írták... SOMOGYI JÁNOSARBORÉTUMÁBAN Hogy milyen visszhangot vált ki egy-egy, a Nyugdíjasok oldalán nyilvánosságra hozott levél, az jobbára attól függ, mi áll benne, mit közöl velünk — és általunk az olvasókkal — az írója. Vannak egyedi, de más, így az újságíró okulására is szolgáló esetek, s vannak olyanok is, melyek a hasonló vagy rokon sorsúak sokaságát készteti hozzászólásra. Ezekről közlünk a kővetkezőkben, mintegy jelezve:éróeke\ bennünket az olvasók sorsa, s ahol tudunk, segítünk például azzal, hogy közreadjuk véleményüket... Az MTESZ Somogy Megyei Szervezete szeniorok klubjának tagjai szeptember utolsó csütörtökének délutánján a Bárdudvarnok határában lévő arborétumokat látogatták meg. A bekerített területre nyíló léckapuban az arborétum gazdája, Somogyi János — klubunk lelkes tagja — üdvözölte népes csoportunkat. A hármas törzsű szelídgesztenyefa alatt álló asztalhoz tessékelt bennünket és a demizsonból ital került a poharakba. Koccintás után elmondta, mi indította az arborétum létesítésére: — Gyermekkorom óta él bennem a természet szeretete. Az idős emberek elbeszélései nyomán szinte meseszerűvé alakult képzeletemben a régi táj, és ennek visszaállítását tűztem ki célul. Ebben a völgykatlanban a fenyők és örökzöldek számára kedvező élőhelyi adottságokat fedeztem föl. Hogy tervemet valóra válthassam, gondosan tanulmányoztam az 1933-ban elhunyt neves dendrológus, Ambrózzy-Migazzi István útmutatásait ,,a télen is zöld kert” létesítéséhez. Célomat hosszú és küzdelmes munkával, azt hiszem, elértem. Kérésünkre Somogyi János bemutatta csoportunknak értéNagyatádon, az Eperjesi utcai kertes családi házban lakik a Tamás házaspár. A füves udvarban az őszibarack- és az almafák mellett fahordókba ültetett pálma-, narancs-, citrom- és fügefák hívják fel magukra a figyelmet, a kertben pedig gyümölcsfák és szőlőlugasok kínálják csodálatos termésüket. Még szeptember második felében is szépek voltak a zöldséges ágyások... A házaspár éppen előszüre- tet tartott. — Nem panaszkodhatunk — mondta a férj, és az egészséges fürtöket mutatta —, a későn jött eső segített még valamit. Erről én is meggyőződhettem, s kerti nézelődésem után elismeréssel mondhattam: — Nem véletlen, hogy a Somogy megyei kiskertek mestereinek az idén Atádon rendezett termékbemutatóján valamennyi kategóriában nagydíjat kaptak... A beszélgetést a takaros családi házban folytattuk. A falakon számos oklevél jelezte, hogy régi kertbarátoknál járok. Tamás Imre, a száz főt számláló nagyatádi kertbarátkor elnöke az 1980. évi nyugdíjazása óta foglalkozik intenzívebben hobbiként — nyugdíjkiegészítésként — kertészkedéssel. — 1943-ban erdészgyakorkes dendrológiai gyűjteményét. Tiszta, ózondús levegőt biztosító egzóták, fenyők és örökzöldek között jártunk... — 1947-ben kezdtem kiásni az egyik tavat—mondta tagtársunk. — Tulajdonképpen akkor kezdődött tájformáló munkám, akkor ültettem a szomorúfüzeket. Az ötvenes évek elején a lejtős részeken teraszokat alakítottam ki és füvesítettem a területet. Akkor telepítettem az első fenyőcsoportokat, melyek azóta bizony megnőttek — mutatott az erdeifenyőkre. — Ezzel a telepítéssel akartam elérni, hocjy az uralkodó északnyugati szeljárást megállítsam, mert addig a szél ellenállás nélkül száguldozott itt a völgyben. A lucfenyő több fajtáját is ekkor telepítettem. 1961-ben a földrendezés meghagyta tulajdonomban a területet, s ez véglegesen megérlelte bennem az arborétum létesítésének gondolatát. Kerestem a parkokban, a csemetekertekben a különleges egyedeket, s ha egy-egy ritka példányt találtam, hátizsákban cipeltem haza. Nem is egyszer zsebben hoztam egy- egy különleges magoncot, ezek lettek a kedvenceim. A több mint háromszáz féle egyed között néhány különlegesség is nőkként kerültem szoros kapcsolatba a természettel. Dolgoztam a segesdi erdészetnél is, majd édesapám hétholdas kisgazdaságában. Közben Szombathelyen elvégeztem a mezőgazdasági szakiskolát, mégis pályamódosításra került sor: 27 évi szolgálat után a rendőrség állományából mentem nyugdíjba. Már akkor bekapcsolódtam az atádi kertbarátok mozgalmába, amikor az a szárnyait bontogatta, hat évvel ezelőtt pedig engem választottak meg elnöknek. Létszámunk az utóbbi években — amióta megnőtt a háztáji kisgazdaságok jelentősége — számottevően gyarapodott, a férfiak mellett majdnem harminc nőtagunk is van. — Én is tagja vagyok a körnek — vetette közbe Ilonka, a felesége. — Mindenben segítettem Imrének, eljártam a kör foglalkozásaira és tapasztalatcseréire, már Jugoszláviában is voltunk ilyen úton. Az asszonyokkal kicseréljük tapasztalatainkat a kertészkedésen túl a háztartási ügyekben is. Gyermekkoromban sokat segítettem szüleimnek az ötholdas do- hán'yültetvényen, aztán amióta összekerültünk, mindig volt kertünk, ahol a konyhára valót megtermeltük. Most a saját és leányunk családjának az ellátáakad, melyekre — minden túlzás nélkül — büszke vagyok — mutatott a jegenyefenyőnek különleges változatára, sima fenyők közötti ösvényen mentünk a tavakhoz. — Az újabb telepítéshez a területet tavaly vettem meg az állami gazdaságtól — mutatott a zsombékos részre és a meredek oldalra. — Ezek az oszlopok az 1976-ban védetté nyilvánított terület határát jelezték: még nem került sor az eltávolításukra, mert a földmunkával voltam elfoglalva... A meredek részen szerpentinutakat kellett kialakítani, hogy az oda telepített egyedeket is megközelíthessem. A Köveskút-forrást eredeti formájába állítottam vissza, ahogy nekem gyerekkoromban az idős emberek elmondták. A nagy filoxeravész előtt ez volt a környéken az egyetlen víznyerő hely, innét hordták a vizet a szőlőpermetezéshez és ivóvíznek is. Kő az alja, ezért Köveskút a neve... A meredek oldal jelentős részét bükkel ültettem be, itt alul pedig általam nevelt egzótákat telepítettem. Ott fönn, a tetőn azt a szép juhar- és kőriserdőt és itt lenn, a nyárfákat is én ültettem, mert ez az egész terület családi birtokunk volt. Tóth Ferenc sán kívül még eladásra is jut. A kerti munkák mellett nagyon szeretek olvasni, és kézimunkázom. Ezekre azonban jobbára csak őszi-téli hónapokban jut időm... A férj a kertészkedés mellett a barkácsolást kedveli. A lakás számos ízléses és kényelmes bútorát ő készítette, de maga csinálja a boroshordóit, a kerti szerszámok nyelét, a kerti asztalokat és ülőalkalmatosságokat, a virágtartókat és a díszes polcokat is. — Sokat kísérletezek a gyümölcsfákkal. Rájöttem, hogy ezen a talajon legjobb, ha vadalanyba szemzek vagy oltok. Nagyon jó erre a vadkörte, a vadalma vagy a galagonya — ezek hosszabb időt kibírnak, mint a saját magjából termesztettek. Van olyan fám, amelyiken négy fajta alma és körte terem... Semmiféle szőlőtőkét nem vágok ki, akkor sem, ha nem tetszik a termése, hanem beoltom őket más fajtával. Tamásné az éléskamráját is megmutatta: a polcokon beffő- tesüvegek sorakoztak savanyúsággal, lekvárral, kompót- tal. A kertbarátkor vendégkönyvében számos elismerő bejegyzés olvasható kiállításaikról, a különböző kertbarátkörökkel meglévő kapcsolataikról. Dorcsi Sándor Szóvá tettük — intézkedtek Lapunk szeptember 20-i számában, a Nyugdíjasok oldalán ismertettük A jövő farmereihez jeligéjű levelet. írója az ajándékba kapott földterület értékelésével kapcsolatos eljárást kifogásolta. Példás gyorsasággal — a levél közlésétől számított egy héten belül tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Takács László, a Somogy Megyei Illetékhivatal vezetője a panasz kivizsgálásának eredményéről. Leveléből idézünk: „A panaszos unokatestvérétől ajándékozási szerződéssel szerezte meg a kérdéses területet. Mivel a szerződésben értéket nem tüntettek fel, így azt a helyszínen kellett megállapítani, a helyben kialakult forgalmi értékek alapulvételével. Az ügyben eljáró dolgozó — mivel a helyszínre nem tudtak kimenni, hogy az ingatlant megtekintsék — a helyi átlagár alapján közölt irányárat, amely — a terület korlátozott művelhetősé- gére való tekintettel — nem volt megalapozott. Eközben az értékelő dolgozó és a panaszos között nemkívánatos vita alakult ki, így dolgozónk az értékelési eljárást nem fejezte be... A panaszos levélben kérte az eljáró dolgozónk nevét, hogy ellene feljelentést tehessen. Kérésére azonnal válaszoltam és másik dolgozó bevonásával új eljárás lefolytatását rendeltem el. Az új értékelés szeptember 25-én megtörtént. A terület használhatóságát figyelembe véve az egész ingatlan forgalmi értékét 13 ezer forintban, az ajándékozott 5/24-ed rész értékét 2700 forintban állapította meg a hivatal dolgozója, s ezt az összeget a panaszos is elfogadta. Az első esetben eljárt dolgozót figyelmeztettem, hogy munkáját nagyobb körültekintéssel végezze...” Gyors, korrekt intézkedés. Eltartók és eltartottak Nem ilyen öregségre vágytak — írta az újságíró az augusztus 9-i újságban, miután a szerkesztőségnek küldött levele nyomán Boglárlellén fölkereste Szerencsés Jánosnét. A cikk alcíme utal a témára: Vihar egy eltartási szerződés körül... A riportot elolvasta egyik ba- latonkiliti olvasónk is, aki — levelében így írta — hasonló cipőben jár, mint a boglárlellei Szerencsésné. Az újságíró — a hivatkozott riport szerzője — megírta a levél elolvasását követően támadt gondolatait, Korral és kórral küszködve — Nyílt levél Balatonkilitibe, a faluvégre címmel, de nem említett benne nevet, közelebbi címet. Hangsúlyozta: ,,A közvetítő szerepét mi nem vállalhatjuk, hiszen mindannyiunknak saját magunknak kell rendelkeznünk sorsunk felett.” Most a siófoki Kerekes Jó- zsefné véleményét közöljük a Korral és kórral küszködve című írás főszereplőjéről. Leveléből idézünk: „1985-ben öröklési szerződés köttetett Guth Ferencné és közöttünk... A 2000 forint nem megállapított összeg, ezt ő kérte, melyet 1988. júliusa óta takarékkönyvben gyűjtünk... Az a falu végi ház, melyben „örökre száműzve tengeti életét”, Bala- tonkilitiben van, a Rákóczi utca 102. szám alatt. Kétszobás, kertes családi ház, és nem a falu végén áll, de még csak nem is az utca végén. 1988 tavasza óta Guth Ferencné csak időközönként tartózkodik benne. Az 1985. augusztusi földrengés Siófokon eléggé nagy kárt okozott, képzeljék el azt a lakást, melyet azóta sem tudunk rendbe hozni, mivel Guthné nem járul hozzá. A bíróság 1990. február 16-án utasította el ismételt fellebbezését... Mi bármikor hajlandók lennénk az ügy megoldására, de mivel Guthné nem áll velünk szóba, kénytelenek vagyunk a bírósági intézkedéseket elfogadni és a legképtelenebb vádakkal szembenézni. A rossz viszony kezdeményezése nem részünkről történt... Ellátom a családomat és őt is el tudtam volna látni. Mikor ez a szerződés létrejött, mi úgy gondoltuk, hogy ő olyan lesz számunkra, mint egy nagymama, sajnos ez nem így alakult...” S hogy a jövőben miként alakul köztük a kapcsolat, kizárólag a két féltől függ. Az újságíró semmi esetre sem tör pálcát — egyikük felett sem! Az özvegynek nehezebb Egyetértő és vitatkozó nyugdíjasok leveleiből idézek a következőkben. Olyan megállapítások állnak itt, melyek igazságát munkás évtizedek támasztják alá, s lám, mégis ilyesmit kell olvasnom: „Amennyiben levelemet közölni kívánják, kérem a nevemet ne írják le, mert szégyellem, hogy 35 évi banktisztviselői munka után 5000 forinttal mentem nyugdíjba...” Kérem, Asszonyom, soha ne szé- gyellje azt, amiről nem Ön tehet... Ebben a levélben egyebek között ez áll: „Teljesen egyetértek a Nyugdíjasok oldalán Ez az intézkedés sérelmes című cikkel. Sajnos, én is azok közétartozom, akiknek 35 évi munka után annyi a nyugdíjuk, mint akik 10—15 évet dolgoztak... A férjem 52 évesen meghalt. Mérnöki végzettsége volt, most az özvegyi nyugdíjammal együtt 6400 forint a nyugdíjam — any- nyi, mint azoknak, akik fele eny- nyi időt dolgoztak és sokkal kevesebb nyugdíjjárulékot fizettek...” Egy másik levélből: „Az Egy régi olvasójuk” jeligéjű levélre szeretnék reagálni. Jómagam 38 éves munkaviszony után mentem nyugdíjba, a férjemnek is 38 éves munkaviszonya volt, amikor nyugdíjazása előtt—58 évesen — meghalt. Megdöbbenve olvastam levélírójuk felháborodását a saját és az özvegyi nyugdíj együttes összegének fölemelése miatt. Nem gondol a levélíró arra, hogy ő is bekerülhet bármikor az ilyen nyugdíjasok közé?! Ebben az esetben igaz, hogy kiegészítik a nyugdíját 6400 forintra, de ebből mindent úgy kell fizetnie, mint ahogyan jelenleg kettőjük nyugdíjából teszik... Szívesen cserélnék veleT — írja Nagy Lajosné. Tarr Gyuláné kaposvári olvasónk hasonló véleményen van: „Ne ítélje jogtalannak a levélíró a 6400 forintot, mert nagyon sok özvegyen maradt férj és feleség hosszú ideig fizette a nyugdíjjárulékot és nem érte meg a nyugdíjas kort. Adjon hálát az Istennek, hogy a férjével együtt öregszenek meg, mert a kettejük 14 290 forintjából könnyebb kifizetni a havi rezsit, mint egynek a 6400 forintból...” Egyelőre ennyit a levelekből. Továbbra is várjuk olvasóink véleményét, észrevételeit, s amiben módunkban áll, segítünk. H. F. Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc A nyugdíjas kertmester (EGY NYUGDÍJAS FELJEGYZÉSEI) Mai történet Beérett a csemegeszőlőm. Körülnéztem a présházban, miben is küldhetnék Pesten dolgozó fiamnak egy kis kóstolót. Van egy ügyes, kézre álló vesszőkosaram, megtöltöttem. Korábban ebben küldtünk őszibarackot is, gondoltam ez most is biztosan megfelel. Ezúttal nem a kaposvári nagypostára, hanem a közeli, Toldi lakótelepi postahivatalba vittem feladni. A felvevő hölgy a vesszőkosarat nem találta szabványosnak („Nem kocka alakúi”), ezért a 36 forint viteldíjat felemelte ötven százalékkal („Ez elő- írás, uram!”). Látva habozásomat, megkérdezte: „így is elküldi?” Visszakérdeztem: „Ön nem küldené el a fiának?” Újabb döfés a tisztelt ügyfél irányába: „Rendben van, de csak mint törékenyt tudom így is felvenni. Ez pedig száznyolc forint...” „Legyen” — adtam meg magam, s arra gondoltam: lehetséges, hogy a monopolhelyzet így csinál a sze- lídebb emberekből is kérlelhetetlen forradalmárokat? Kerner Tibor Az öregség védelmében MIT MOND CICERO? Az idős emberekkel kapcsolatos előítéletek több ezer éve kísértenek. Ma is tanulságos, eleven példa Cicero érvelése, aki a rómaiaknak az öregséggel szemben hangoztatott „vádjait” igyekezett ékesszólóan megcáfolni. Az ókorban élő Cicero érvei az öregség védelmében a mai napig eleven tanulsággal szolgálnak mindannyiunk számára. Az idős kor ellen felhozott első vád az, hogy a szellemi és testi erő hanyatlásával tehetetlenné válik az ember. Cicero azt állítja, hogy a hanyatlás nem szükségszerű velejárója az öregkornak, s hogy mértékét elsősorban az életmód, valamint az élet során felhalmozódott ismeretek, készségek és tapasztalatok mennyisége és minősége határozza meg. Aki ifjabb éveiben alaposan kiművelte magát, nem válik áldozatává a késői korokban sem a szellemi restségnek, s aki testét edzette, hosszú évekig nem lesz roggyant öregember. A második vádpont szerint az időskor természetszerűen elvezet a közügyektől való visszahúzódáshoz. Ezt Cicero az ellenpéldák egész sorával cáfolta meg! Hírneves politikusokra, hadvezérekre hivatkozik, akik idős korukban olyan nagy szolgálatokat tettek a hazának, amelyekre még ifjak sem képesek. Arra a vádpontra pedig, hogy az öregkor megfoszt az élvezetektől, azt feleli, hogy csak azoktól az élvezetektől tanácsos távoltartanunk magunkat idős korunkban, amelyek ifjúkorunkban sem boldogítottak igazán, s már akkor sem voltak hasznunkra. A nemes szórakozások, a nemes örömök minden életkorban elérhetők, sőt javasolhatók. Az örömök tudvalevőleg felcsigázzák az életkedvet, s ezáltal meg- hosszabítják az életet. A következő vádpont talán a legsúlyosabb: eszerint az öregkor mindenképpen rossz, hiszen az ember napról napra közelebb kerül a halálhoz. Cicero szerint viszont annak, aki egész életében becsületesen élt, telje- sítete kötelességeit, erejéhez és képességeihez mérten kivette a részét a világ ügyes-bajos dolgaiból, nem kell félnie a haláltól, hiszen nem élt hiába. Csak a hiábavaló, céltalan, értelmetlen életet élő emberek szoronganak a végtől, azok, akik semmiféle hasznos vagy szívet melengető nyomot nem hagytak maguk után. Cicero tehát védelmébe vette az öregséget, és sorra cáfolta az ellene felhozott érveket, ez azonban nem jelenti azt, hogy az időskor, a nyugdíj utáni évek csupán derűs órákból állnak, s mindenki valóban gondtalanul élvezi a jól megérdemelt pihenést! Tennivalóink maradtak, s még a legbölcsebb aggastyán is szívesen veszi a társadalmi törődést, gondoskodást, az emberi figyelmet. Flamm Zsuzsa
