Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-13 / 11. szám
8 SOMOGYI NÉPLAP 1990. január 13., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS la lehull az ifjúság ajkáról az ének BESZÉLGETÉS DOMOKOS PÁL PÉTERREL i Mondják, hogy az otthonok, a napközi otthonok és egyebek, óvodák pótolják ezt a régi családi egyűttlétet. Sohasem fogja pótolni semmiféle intézmény az édesanyának a gondozását. Az édesanyának a féltő gondját, a főzés módját: azt az ízt, amit az édesanya ad az ételnek, azt nem fogja senki sem elérni... A Tolnába, Baranyába és Somogyba jött 14 000 Bukovinából ide telepített székely és 1000, Moldvából ide telepített csángó magyar a Tolna megyei völgységi járásba és a Baranya megyei Egyházaskozár, Szá- rás-puszta, Mekényes és Bikái nevű községekbe telepedett. A Bukovinából jöttek oda Csíkból kerültek ki 1764-ben, Mária Terézia „siculicidium” nevezetű székelyüldözése alkalmából. A Csíkból menekült, majd Bukovinába felkerült székelység ott öt községet alapított: Andrásfalva, Józseffal- va, Istensegíts, Fogadjisten és Hadikfalva nevezetű községekből jöttek a Dunántúlra. Hazajöttek! Senki ne tekintse vagy ne nevezze más szóval ezt. Hazajöttek. Ők a történelmi Magyarországról mentek el, és Magyarországra jöttek haza. Hogy aztán más népek, idegenek és tulajdonosok hogy nevezik azokat a területeket ahová most tartoznak, az az ő bajuk... De 1764-ben Magyar- országról mentek ki. Bukovina akkor „Ausztriának” része volt — ezek a bukovinaiak Bukovinába —, és most Magyarországra jöttek haza, ha nem is Csíkba, ahonnan kimentek, hanem Tolnába, Baranyába, Somogyba... De Tolna, Baranya, Somogy Magyar- országnak éppen olyan része, mint Csík a régi Magyarországnak. Tehát senki ne gondolja azt, hogy valami kegyadományt gyakorolt Magyar- ország a székelyekkel. Nem! A székelyeknek volt otthonuk és azokból kihajtották őket. Kimentek, otthagyták. Ezt az otthont kapták vissza, amikor visszajöttek, és itt vannak. Meg kell tanulni ezeknek az embereknek az életrendjét: ha elmaradottak, akkor elgondolkozni, hogy miért maradottak el. A moldvai magyarok ősei 1225 óta laknak Moldvában, idegen környezetben, és mai napig magyarul beszélnek, tudnak énekelni, és népszokásaikat megtartják. Tisztelet adassák magyarságuknak! Matyiké Sebestyén József A képek Szacsvay Imre: Erdélyi utakon c. fotóalbumából valók. Csíksomlyó, a híres búcsújáró hely szülötte dr. Domokos Pál Péter. Munkássága, sorsvállalása és példamutató akarata nemzedékeknek nyit utat. Az .............édes Hazámnak akartam szolgálni... ” című könyve nemzeti önismeretünk k ódexe is egyben. Domokos Pál Péter a 20-as években kezdte el a népzenei gyűjtést, nem választva szét a nép közt is együtt élő egyházi és világi énekeket. így jutott el Moldvába, s úttörője lett a moldvai népzenei anyag feltárásának. Kodály Zoltán szerint ez a székely néptöredék őrizte meg a legtisztábban — ősi érintetlenségben — a regöskor énekeit. — Milyen szakrális hagyományokat plántáltak a fiatalokba az ősök, akik máig sugározzák az összetartozást? Milyen erkölcsi tartást-tanítást adtak annak idején indítta- tóul? — kérdeztem az írót — Csíksomlyó, a híres búcsújáró hely 1567 óta minden pünkösd napján — pünkösd szombatján—búcsút tart. Ezt a búcsút nem rendezi meg senki, és mégis odamegy a Székelyföld katolikussága. Ott lelki megnyugvást, szent üdülést keres. A sok szenvedésére erőt ott merít, és ezért biztatás és bátorítás nélkül megismétli a kegyhely felkeresését. A legtávolabbról a Maros-Torda megyei Mikházáról mennek Csíksomlyóra. A legkorábban érkeznek és a legkorábban is távoznak onnan. Egy teljes heti gyaloglással jutnak Mikházáról Csíksomlyóra. A csíksomlyói búcsújárásnak a központja: a Mária kegy- szobor. Erről azt gondolják a búcsújárók, hogy csodatevő. Bajaikkal, betegségeikkel mennek a Szűzanyához, és a meggyógyult testrészek kiformált aranyból, ezüstből készített másait hozzák emlékbe neki. Egészen csodálatos a búcsújárás, de ha megkérdezném akármelyik búcsúst, hogy vajon mi indítja ót arra, hogy ezt a nagy utat újra és újra megtegye és megismételje, nem biztos, hogr felelni tudna. Jönnek, és hogyha Somlyót megjárhatták, akkor boldogan távoznak Somlyóról. Ennek nagy rendje van! A búcsújárásnak a legnagyobb eseménye kétségtelenül a csíksomlyói kegytemplom mellől induló processió, amely a Csíksomlyó hegyén álló Salvator kápolnához vezet, és onnan vissza a kegytemplomig tart. Rendesen egy főpap is kíséri szentséggel a körmenetet, és áldását osztja. Amíg a Salvatorig mennek, addig egy Mária-litániát énekelnek oly módon, hogy egyetlen sort énekel a kántor, például „Szentséges Szűz Mária”, és erre válaszol hosszan a nép: .....Szép liliomszál, szüzek virága...”, és amikor felértek már a Salvator-kápolna mellé, ott megáll a menet, és a szentséget a csíksomlyói római katolikus gimnázium diákságának a Máriát különösebben tisztelő csapata követi. — Tanár úr 1926-tól 1944-ig legnagyobb részt Erdélyben tanított, énekkarokat vezetett. és népzenei, valamint zenetörténeti kutatásokat folytatott. Kérem, szóljon a csíksomlyói búcsú eredetéről és jelenéről! — A csíksomlyói búcsú 1567-ben kezdődött. János Zsigmond akkor a székely katolikus hívösereget az unitárius vallásra akarta téríteni. Ebbe nem ment bele a székelység, hanem fegyverrel szembeállt a fejedelem hadseregével, és a fejedelem hadseregével, és a Hargita-tetőn szétverte a fejedelem csapatát. Amíg tartott ez az ütközet, azalatt Csíksomlyóra gyűltek össze az asszonyok és gyermekek, imádkozással várták vissza a harcoló férfiakat, akik aztán győztesen jöttek vissza. így győzelmük emlékére megkerülték a templomot, valószínűleg ennek az emléke a ma is (1948-ig) megismétlődő búcsújárás. 1948-ban Márton Áron, az akkor még élő erdélyi püspök vezette a körmenetet, és ott beszélt. Egy bérmaútján jutott Csíksomlyóra, de akkora érdeklődés vette körül az Ö jelenlétét, hogy százezernél több ember volt jelen a búcsún. A hatóság felfigyelt erre, és a következő évben azon a napon a katonaság hadgyakorlatot rendezett Csíksomlyö környékén, és még csak megközelíteni sem volt szabad Csíksom- lyót. Azóta is érvényben vannak a folytonos tiltások: nem adnak Csíkszeredára vasútjegyet, nem mennek akkor az autóbuszok stb., mindenképpen gátolják a nép érdeklődését. Mégis éjszaka, ösvényeken ma is megkeresik Csík- somlyót a búcsújáró hívek, és megtartják a búcsút. Roppant érdekes, hogy erre a búcsúra Moldvából is, a moldvai, a régi történeti Magyarország határain kívül élő csángómagyarság is rendszeresen eljött; sőt, hogy jöhessen, a püspök Csíksomlyó egyházközségének egy havast adományozott 300 évvel ezelőtt, és csak azért, hogy amikor a csángómagyarok Csíksomlyóra érnek, háromnapi szállást és ellátást kapjanak. Ezzel a Bálványos havasával Csíksomlyó a leggazdagabb egyházközség lett, de a fáját eladta, és az ebből kapott hárommillió aranykoronát hadi- kölcsönbe adta be az első világháború idején, és igy aztán a Bálványos értéke elveszett. A nép maradt olyan gazdasági körülmények között, mint azelőtt volt. Viszont a csángómagyarok ma is jönnek százával, nem törődve sem a Bálványos havas eladásával, sem a hatóság tiltásával. Számukra lelki szükséglet a csíksomlyói kegyszobor látása a Kissomlyó tetején álló Salvator-kápolná- nak a salvatora: Jézusa, az számukra megbékélést, nyugalmat és új erőt jelent a további küzdelmekben... —A búcsúkjó alkalmul szolgáltak arra, hogy a különböző tájról jövök kicserélhessék egymás énekrepertoárját és átvegyék a koldusok, istóriá- sok énekanyagát is. A somogyi búcsúk jeles helye: Andocs és Segesd. Hogyan jut kegyelemhez a búcsújáró, és mi egyáltalán az ősi liturgia titka? — Nem gondolnám, hogy meg lehetne mérni, választ lehetne adni olyan kérdésre, hogy mit jelent ez, és mi módon jut kegyelemhez a búcsújáró. Csak azt tudom, hogy az egyheti gyaloglás fáradsága semmi számukra. A másik hét fáradsága a visszamenéssel számukra semmi akadályt nem jelent. Ők úgy mennek, Bár én megkíséreltem egy mik- házi embertől megkérdezni: hogy mit jelent számára Csíksomlyó? Miért jár Csíksomlyó-1 ra? Mit keres ott? S ha már ott jár, mit kapott ott? Nem tudott válaszolni, csak olyasmit mondott: „Az nekem jó, az nekem kell, az nekem szükséges, anélkül nem élhetek!” — Hogyan értékelné a mai fiatalok, a faluban élők kultúráját és kötődését a tájhoz, az egyházhoz, amely annakelötte mindenkit összekötött? — A mai fiatalok érdeklődése a falun élők kultúrája után, gondolom, hogy egy kissé mintha fölényesnek volna mondható. Inkább ők akarnak tanítani rögtön megérkezésükkor, minthogy alázatosan meghallgatnák azt, hogy mi van az egyes falvakban s kívül szerte az országban... Egyáltalában az ének utáni érdeklődés a fiatalok ajkán mintha elnémult volna. Ha Kodály és Bartók idejére gondolok, amikor az ifjúsági versenyek egymást érték és hallatlan sikerrel végződtek. Amikor megcsendültek a Kodály és Bartók által írt énekeknek a hosszú sorai, verseny formájában egyenesen boldogságot jelentettek mind az. éneklőknek, mind a hallgatóknak, és az ifjúságnak megjött az éneklési kedve... Ma azonban az iskolában sem látom azt az érdeklődést: nem látom, nem hallom az ifjúsági versenyeket, amelyeken a legnagyobb zenészek a _ jönnek, mintha a legfontosabb dolgukat végeznék, intéznék, amelyeket elhagyni nem lehet. Többen írtak, de kifejezetten a búcsút, annak pontos történetét, annak a hatását minden vonatkozásban még nem fogta meg senki... legnagyobb komolysággal és a legnagyobb szeretettel közreműködnének. Hosszú állomásokat — legalább tíz állomást teszek meg néha buszon —, és az emberek nemhogy nem énekelnek, hanem meg se szólalnak. Tehát nincs közös téma! Még kevésbé énekelnek... Az én falumban gyermekkoromban a fél éjszaka hangos volt az énektől, és a falun vé- gigmenő legények éneke bennem még sokáig emlékezetes és fontos népi adatként maradt: él a mai napig is! Tompa Mihály is rögtön kifejezésre juttatta, hogy az ének-kérdés mintha elmaradt volna, minthogyha nem tudnánk énekelni... „Nincs talán még elfelejtve a dal, mire egykor tanítottalak” — mondja a költeményében, és kéri, hogy , Jiaim, csak énekeljetekT — allegorikus kifejezés. A költő az elhallgató költőket buzdítja a további versírásra, a hazafiság erősítésére. Az az ének, amely a népi énekesek szerint mindig segít! ,Ha a munkám nehéz, a nehézségeket felejteti el, ha örömöm van, az örömet növeli meg, ha bánatom van, a bánatot mérsékeli. Ők mindig énekeltek, s az én népi énekeseimet ez az ének tette boldoggá. Ha lehull az ifjúság ajkáról az ének, nem tudom, hogy mivel lehet azt egyáltalában pótolni, és hogy hoz-e bármi oly boldogságot az embernek, mint amikor én a barátaimmal menve az úton énekeltem „A csitári hegyek”-et és annak tanítását minden vonatkozásában megfogtam. — Vallási és etnikai elszigeteltsége rendkívül hagyományőrzővé tette ezt a népcsoportot, s idegenbe vettetésükfolytán a magyar népi műveltség különlegesen értékes, archaikus rétegét őrizték meg. Miként kötődik a Dunántúlhoz, Somogy- hoz, ahol Tolnával és Baranyával egyetemben a csángók újra hazából hazára találtak? — Most apunántúlra telepített (Baranya, Somogy, Tolna) székelyeket és csángómagyarokat csángóknak szoktuk nevezni. Igen édekes és izgalmas kérdés, amely szigorúan beletartozik abba a feladatba, hogy minden embernek a saját hazáját ismerni, tudni és szeretni kell. Egy kissé ez a tanítás kemény, és minthogyha az iskolákban most nemigen hirdetnék ezt. De az én szent meggyőződésem az, hogy hazaszeretet nélkül nincs élet! Nincs rend, nincs komolyság! Nincs cél, nincs jövő! A családok, az eltűnő családok, amelyek régebben — bár fél órára — összegyűltek az asztalok mellett, és az elköltött ebéd alatt megtárgyalták a maguk témáit. Ez a közös étkezéssel megszűnt, és a gyermekek a szülőktől eltávoztak...
