Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-22 / 303. szám
8 SOMOGYI NÉPLAP 1989. december 22., péntek NYUGDÍJASOK oldala Háziassszonyok között Megkérdezték — válaszolunk j Öregek beszélgetnek Padokon ülve beszélgetnek Munkában megfáradt öregek. Előkerülnek sokszor hallott Régi és újabb történetek. Mert oly jó az emlékezés, Melyet az idő megszépített! S hányszor hallják: gyermekkorukban Miként ettek kukoricás kenyeret... De megbotránkoznak nemegyszer, Ha vajas kiflit, zsemlét dobálnak el... Az ember fáradságos munkájával Termelteket-a kuka mélye nyeli el. Tovább szövik a beszéd fonalát, Majd búcsúzkodni kezdenek. Elhangzik: jó éjszakát, jó éjszakát! Vajon mit álmodnak az öregek? Kiss József Izgatott készülődésnek lehettünk tanúi a kaposvári Látinca Művelődési Központ háziasz- szonyok klubjának összejőve-’ telén: a csaknem 100 nyugdíjas gyermeki örömmel várta, mit hoz a Mikulás. Az elmúlt találkozásukkor beszélték meg, hogy mindannyian egy szerény cso- , maggal kedveskednek egymásnak a december hatodikai összejövetelükön... Magyar Sándorné, a klub vezetője ekkor osztotta ki a következő évi programokról szóló lapot, melynek ajánlatai között mindenki megtalálta az érdeklődési körének megfelelőt. A pótszilveszteren és a jelmezes farsangi felvonuláson kívül Hartner Rudolf városi főkertész a szobanövények ápolásáról, dr. Zsigmond Kázméra reumás megbetegedésekről, a múzeum munkatársai pedig a somogyi népszokásokról tartanak előadást. Lesz diafilmvetítés, múzeumlátogatás, házi börze és két irodalmi előadás is, májusban és szeptemberben pedig egy-egy kirándulás Harkányba, illetve Zalakarosra. — Minden évben arra törekszünk, hogy színes és hasznos programokkal várjuk tagjainkat — mondja Magyar Sándorné, aki öt éve vezeti a háziasszonyok klubját. — Rendezvényeink anyagi feltételeit a művelődési központ és a népfront biztosítja. Működési költségeinkhez évi ötvenforintos tagsági díjjal is hozzájárulunk, ezt főként szociális célokra fordítjuk. Előadóink vagy szívességből, vagy minimális tiszteletdíjért jönnek el közénk. — Milyen összetételű a klub? — Szinte minden társadalmi rétegből találunk itt asszonyokat. Ez azonban még jobb közösségkovácsolóerő. Ha valaki egy vagy két alkalommal nem kopogtat be hozzánk, már mindenkinek nagyon hiányzik. Kéthetenként találkozunk itt, a Latincában. 120 háziasszony a lílub taglétszáma, de 60-80nál sohasem vagyunk többen. A betegeket rendszeresen látogatjuk, s mindig nagy örömmel fogadjuk az új társakat. Csak temetni ne kellene... — Nem csak e falak között töltik el a beszélgetésre, szórakozásra szánt idejüket. Nemrég egynapos grazi útról tértek visz- sza. Merre jártak még a nyugdíjas háziasszonyok? — Sok helyen megfordultunk már így együtt, és minden kirándulás után hozzáfogtunk a következő megszervezéséhez. Láttuk... hallottuk... olvastuk... Nyugodt lelkiismeretet, honatyák!—akár ilyen kívánsággal is állhatnánk képviselőink elé a karácsonyi ünnepek közeledtével, miután elolvastuk a parlament társadalombiztosítási bizottságának december 4-i üléséről szóló tudósításokat. Egyik országos napilapunk szerint „az ország lakosságát érzékenyen érintő témákat” vett sorra a bizottság: a „zsúfolásig megtelt teremben” az özvegyi nyugdíjrendszer változásáról, a magas nyugdíjak korlátozásáról, a jövő évi áremelkedések ellentételezéséről esett szó. Példaértékű, ahogyan a képviselők a szívükön viselik a nyugdíjasok sorsát! — mondtam volna, ha nem olvasom el a bizottsági ülésről a Somogyi Néplapban közölt tudósítást is. De elolvastam... A mi lapunk az első, a már említett országos napilap a negyedik oldalon tudósított, de hát ebből még nem szabad messzemenő következtetést levonni a téma kezelését illetően. Abból azonban igen, amiről abban a lapban egy szót sem lehetett olvasni, a Néplapban viszont egész bekezdést — s én ezt hiszem el! —, mégpedig imigyen: „A következő napirend, a nyugdíjak és a gyermekes családok juttatásainak jövő évi kompenzálásának megvitatására a bizottság már olyannyira megfogyatkozott, hogy határozatképtelenné vált, holott alig múlt déli egy óra. A különféle érdekképviseleti szervek küldöttei viszont—érthetően — végig kitartottak, s minden lehetőséget megragadták, hogy elmondják álláspontjukat.” Még hogy nálunk minden újság ugyanazt írja... Nos, ezért a hallatlan honatyai érdeklődésért, harcos kiállásért kívánok én nyugodt lelkiismeretet képviselőinknek! Mert délig mégiscsak kitartottak és nagyjából együtt voltak — “zsúfolásig megtöltötték a termet” — azon a bizonyos bizottsági ülésen. Amit, ha pénteken tartanak, talán még érthető is a délutáni szétszéledés: a hétvégén ki-ki igyekszik haza a családjához. De a társadalombiztosítási bizottság hétfőn ülésezett... a hét hivatásos gondozónő biztosítja az alapellátást, ám csupán a felsőmocsoládiak- nak van eddig közös otthonuk az idősek klubjában. Végh Imre tanácselnök köszöntötte az öregek napján a székhelyközség időseit, akiknek a tekintetéből olvasni lehetett: köszönik a meghívást, kérik jogos igényük kielégítését. 1974-ben rendezték az első öregek napját Mernyén, akkor a Mezőgép helyi gyára adott otthont a rendezvénynek. A mostanit az általános iskolában tartották. Jövőre vajon hol találkoznak? És nemcsak egyszer, decemberben, karácsonyhoz közeli napon... H.B. Fotó: Gyertyás László Esztergom, Kalocsa, Sopron, Szeged, Kőszeg, Szombathely — most csak ezek a városok jutnak eszembe... Grazon kívül voltunk Csáktornyán, és az idén Bécsbe is eljutottunk. Ezeknek az autóbuszos kirándulásoknak sajátos hangulatuk van. Olyan jól érezzük magunkat, hogy még arról is megfeledkezünk, hogy megöregedtünk: Sok özvegy van közöttünk, s a megyeszékhelyen kívül Zi- mányból, Magyaregresről, Igáiból is bejárnak hozzánk azok az asszonyok, akik kíváncsiak a másik emberre, a másik gond- jára-bajára, örömeire. Az otthoni szereteten kívül a mi figyelmünket, törődésünket, együttérzésünket is igénylik... A kaposvári Latinca Sándor Művelődési Központban több mint egy évtizede működik a nyugdíjas háziasszonyok klubja. Vajon hányán találtak menedékre e közösségben? Hányán meséltek önfeledten a szépséges leány- és asszonyévekről, a gyerekekről, az unokákról? Meg a magányról? Lőrinc Sándor Fotó: Jakab Judit Reméltük, hogy lapunk Nyugdíjasok oldala találkozik az érintettek igényével, ám, hogy eny- nyien fölfigyelnek a rovatra és leveleikkel bizalommal fordulnak a szerkesztőséghez — ez felülmúlta reményeinket. Tanácskérő vagy éppen panaszkodó hangú levelet hozott a posta a Drávától a Balatonig számos településről; akadt olvasónk, aki Adándon fogott tollat, más Kadarkútról, megint más Kaposvárról, Szőkedencs- ről, Siófokról, Boglárlelléről, Babócsáról írt névtelenül vagy teljes nevének aláírásával... Most egy ismeretlen kaposvári levélíró és egy, a nevét bátran aláíró olvasó borítékját bontottam fel: az utóbbit a balatonújlaki Kovács Jánosné küldte. A Kaposvárról kapott levelet szinte „egy az egyben” közlöm, s úgy vélem, kommentárt nem igényel... „Névtelenül írok, erről a férjem sem tud, és restellem is magam, amiért könyörgök — de sok háztartásbeli asszonytársam nevében teszem. Kérem, ne dobják el levelemet ol- vasatlanul — közöljék azt lapjukban, a Nyugdíjasok oldalán. Férjem 7100 forint nyugdíjat kap, ezért több mint 40 evet dolgozott. Amikor nyugdíjba ment, azt mondták: nem adnak nekem házastársi pótlékot,mert a férjem nyugdíja „magas” (akkor, 1976-ban kb. 4000 forint volt)... Amíg falun laktunk, nem volt lehetőségem elhelyezkedni, végeztem a háztartási munkát, kisebb állatokat tartottam, neveltem a gyerekeket. Amikor beköltöztünk Kaposvárra, már 47 éves voltam; a kisebbik fiunk orvosi kezelésekre járt. Férjem nemcsak nappal, hanem sokszor késő estig is dolgozott, sőt éjszakai ügyeletet vállalt, s én megint csak megmaradtam háztartásbelinek. Közben biztosítottam férjem munkájához a nyugalmat, a biztos hátteret, neveltem a gyerekeket, összetartottam a családot, s így szerényen megéltünk. Még a férjem nyugdíjba vonu- • lása után sem volt különösebb anyagi problémánk; a gyerekek felnőttek, nekik is van már külön családjuk, s ezért az ő segítségüket soha nem is várjuk. Ellen ben a nyugdíj értéke egyre kevesebb. .. A férjem nyugdijából egy- egy főre 3550 forint jut, s kérdenem én: ez a nyugdíj még így is „magas”? Férjem a „magas” nyugdíj miatt tavaly nyáron is csak 100 forint emelést kapott, s ezért nem járt neki most decemberben sem egyszeri 2000 forint kiegészítés, s azért nem fog kapni jövőre — ahogy olvasom — 800 forintos emelest, mert 5400 forintnál több a nyugdíja... (Ez utóbbi értesülése téves; végleges döntés a levél megírásának, illetve a cikk nyomdába adásának időpontjában még nem született. A szerk.) Szeretném tudni, hogy az illetékesek szerint 1990- ben 3550 forintból megélhet-e egy személy? Vagy azt gondolják rólunk, háztartásbeliekről, hogy dologtalan tagjai voltunk és vagyunk a társadalomnak?! Elmúltam 70 éves, soha nem könyörögtem segítségért, nem is vártam soha meg nem érdemelt támogatást, de most már betelt a pohár, mert úgy tűnik, hogy mi, nyugdíj nélküli asszonyok senkik vagyunk ebben az országban”. Eddig a levél. Egy „htb.” panaszát adtuk közre. Jól tudom, sokan mondják most: a háztartásbeliek nem fizettek nyugdíjjárulékot, tehát nyugdíj sem jár nekik; a gyermeknevelésért ne az államtól, hanem a fölnevelt gyermektől kérjenek segítséget, és így tovább. De azt is hallom ám: adjuk vissza a családnak az édesanyákat (ehhez persze, a férjnek kellene egyedül annyit keresnie, hogy abból megélhessen a család)... • Ahol a nyugdíj a meghatározó bevételi forrás, becsülete van minden fillérnek — erről ír Kovács Jánosné, Balatonúj- lakról. — Én a húszfilléreseket is becsülöm — állítja —, de akadnak, akik nem így gondolkodnak. A minap az egyik, Marcali és Siófok között közlekedő autóbusz vezetője fél marék húszfiliérest dobott ki a gépkocsi ablakán. Olyan jól áll anyagilag a közlekedési vállalat, hogy ezt megteheti a dolgozója? Kisnyugdíjas vagyok, négyezret kapok havonta, ez a karácsonyi vásárlások során az unokák ajándékozására meg a lakás rezsijére el is megy... Két levélíró szólt a pénzről. Amiről azt tartják: nem boldogít. Hozzátehetjük: azért nem árt, ha van belőle. Legalább annyi, amennyiből tisztességesen meg lehet élni. Azzal pedig, akinek annyi van, hogy az apraját kiszórja az ablakon — nem ártana megkóstoltatni a szegénységet... Álom az idősek klubja Mernyén? Százhúsz idős ember véleménye szerint: nemcsak álom. Kívánságuk teljesíthető! December elején öregek napján látták vendégül fehér asztal mellett a község nyugdíjasait Mernyén. Azzal, hogy elfogadták a kedves meghívást, kifejezték: igénylik a közös otthont! Fölajánlották részükre a helyi pártszervezet épületét, ám kiderült, hogy nemcsak az idősek szeretnék gondjaikat megoldani a klub kialakításával, mások is igyekszenek megszerezni a házat. Mernye eddig is sokat tett az idősekért. Szociális gondozási központot alakítottak ki, százhúsz ebédet szállítanak részükre naponta, hatvanan szorulnak rendszeres házibeteg-gondo- zásra. Nyolc település nyugdíjasainak a napi gondjait igyekszik enyhíteni a tanács: a Mer- nyéhez tartozó felsőmocsolá- diakét, az ecsenyiekét, a so- mogygesztiekét, a mernye- szentmiklósiakét, a polányia- két, a szentgáloskériekét, valamint a környék pusztáin élőkét. A kiépült három orvosi körzet, Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc
