Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-22 / 145. szám

1989. június 22., csütörtök Somogyi Néplap Siófokon a jövőről álmodnak VENDÉGLÁTÓK ISKOLÁJA MŰTÉT UTÁN Réka újra itthon Selyemből véletlenek Hübner Aranka textil varázsai Mi lehetne fontosabb a Balaton-parton, mint az, hogy kereskedelmünk, a vendéglátásunk évtizedek „kitartó munkájával” elve­szített becsületét visszaad­juk? Túlzás volna azt állíta­ni, hogy erre vállalkozik a siófoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmun­kásképző Intézet és Vendég­látóipari Szakközépiskola. Egyedül nem is vállalkoz­hat, de kísérletet tehet ar­ra, hogy a helyzet valamit javuljon; hogy hozzáértőbb, szakmailag felkészültebb, munkájukban lelkiismere­tesebb, lelkesebb emberek kerüljenek ki innen. A közelmúltban egy taná­csi vb-ülésen Pécsi Józsefné, az intézmény igazgatója azt fejtegette, hogy az utóbbi években divatos lett a sza­kács és cukrász szakma. Sok esetben azonban a szülők erőltetik gyermekeiket az is­kolába. Miért csodálkozunk ezután, ha a vendéglátóhe­lyeken „mindenfélével” megetetnek bennünket? A siófoki iskolával a Ba­laton déli partján 19 válla­lat tart szoros kapcsolatot: nekik nevelik az utánpótlást nyolc szakmában, s ezzel a tópart igényeinek 90 százalé­kát kielégítik. A nappali és a felsőoktatás keretében két év alatt több mint nyolcszá- zan végeztek itt. Szakokta­tókat viszont nem könnyű szerezni: a szakemberek kö­zött nem mindenki hajlandó ugyanis ellenállni a csábí­tásnak, visszautasítani a sokkal jobban jövedelmező állásokat. Ráadásul az okta­tást vállalók között sem biz­tos, hogy mindenki alkal­mas a pedagógiai munká­ra... Ennek ellenére a sió­fokiak igen szép eredménye­ket érnek el az iskolák kö­zötti tanulmányi és sport- versenyeken. Az iskola több mint há­rom évtizede kezdte meg működését mostoha körül­mények között Balatonsza- badifürdőn, a SZOT egyik épületében. 1985 márciusá­ban az épületet eladták, tá­voznia kellett innen az is­kolának. A tanács a Dédász szanált, de felújított (?) épü­letébe költöztette, ugyancsak igen szűkös körülmények közé. Ekkor azonban tudták már, hogy mire várnak! Az isko­la fennállásának 30. évfor­dulóján — 1986. szeptember 25-én — foglalhatták el az új épületet a Foki-hegyi la­kótelepen. Az építők kikér­ték az iskola véleményét, és több apró módosításra me­net közben sor került' már. Építőiparunk színvonalát (színvonaltalanságát?) is­merve nem kell csodálkoz­nunk azon, hogy mind a mai napig rengeteg az épületen a javítani való. Sőt az igaz­gatónő — nem kis megdöb­benésre — a végrehajtó-bi­zottság elé tárta a tényt: szükség van a különleges technológiával készült épület rendszeres karbantartására, mert különben lehet, hogy húsz évet sem bír ki az épü­let. Annyit érne egy új magyar építmény, mint egy csirizzel összeragasztott kártyavár? A szükséges karbantartó­műhelyre, garázsra, raktár- helyiségre az iskola évek óta gyűjti a pénzt, de önerőből képtelen a feladat megoldá­sára. Márpedig a feladat nem egyedül az iskoláé. Sőt, nem is csupán Siófoké! Az épület ma stabilan áll, s az iskolavezetés bízik ab­ban, hogy eíőbb-utóbb meg­oldódnak a legfontosabb dol­gok. Az élet azonban nem állhat meg! Nemcsak az ed­digi szakmai képzést kíván­ják folytatni: szeretnék to­vább bővíteni a fiatalok ta­nulási lehetőségeit is. Érett­ségizettek részére idegenfor­galmi szakközépiskola indí­tását tervezik, s erősíteni szeretnék az idegen nyelvek tanítását. A városi tanács végrehajtó bizottsága komo­lyan foglalkozik a gondolat­tal, hogy az intézményre építve meg kell fontolni egy főiskola létrehozásának le­hetőségét. A Balaton-part- nak nagy szüksége volna magasan képzett szakembe­rekre! A jövő útja az, hoev az iskola udvarára fákat ül­tessenek, amelyek majd ár­nyat adnak a tanulóknak. S árnyat adhatnak — talán — a mostani iskola közeiében felépülő főiskolának is. Gyarmati László Réka tagira nyílt szemmel végigmér, bizalmatlanul mosolyog, azután mintha mi sem történt volna le­guggol, és tovább játszik. Réka újra itthoni van Ka­posváron. Láthatólag őt vi­selte meg legkevésbé a műtét; még a gipszmellény és a merevítők sem zavar­ják. A gyerekek, a pajtásai csodálkozva fogadták, de hamar megértették: a kis­lányra vigyázni kell. Szalai Réka csigolyafej­lődési rendellenesség okoz­ta gerinicferdüléssel szü­letett három évvel ezelőtt. Orvosai szerint csak műtét segíthetett rajta, különben nagykorára megbénult vol­na. A műtétre külföldön vállalkoztak; ehhez vizornt rengeteg pénz kellett. Az ügyről február végén szá­moltunk be olvasóinknak. Elmondtuk azt is, hogy a túlbürokratizált Vöröske­reszt nem járult hozzá a társadalmi gyűjtéshez, pe­dig a szülőknek nem volt annyi pénzük, amennyi a külföldi műtéthez elég lett volna. A katolikus egyház hetilapjában, az Üj Ember­ben megjelent felhívás nyo­mán viszont rengeteg pénz érkezett a kislány címére, a műtéthez szükséges összeg szinte-napok alatt öszegyűlt a hívek és a nem hívők ado­mányaiból. Rékát áprilisban meg­műtötték az NSZK-beli Bad Wildungenben. Az orvosok szerint sikeres volt a be­avatkozás, de a vizsgálatok (?) alapján néhány év múl­va még két műtétre lesz szükség. Nemzetközi tudományos kiállítás és vásár van Bécs- ben a nemzetközi konferen­ciaközpont palotájában. A nagyszabású bemutatót World Tech Vienna néven most ha­todik alkalommal rendezték meg az osztrák fővárosban. Méretei minden eddigit fe­lülmúlnak: 15 ezer négyzet- méter területen csaknem harminc országból — köztük Magyarországról — 430 in­szenszky Dezső végezte, aki az Országos Orvosi Rehabi­litációs Intézetben dolgozik, de ösztöndíjasként a nyu­gatnémet klinikán tanul. Az ő közvetítésével kerülhetnek ki Bad Wildungienbe azok a betegek, akiket ma még Magyarországon nem tud­nak megműteni. Nálunk nemigen támogatják ezeket a devizaigényes műtéte­ket. Egy komáromi kislány egészségügyi lapjára példá­ul azt írták, hogy csak az anya rigolyás kitörése alap­ján járultak hozzá az uta­záshoz, .a klinikán, viszont megállapították, hogy ha a gyereket néhány hónapon belüli nem műtik meg, ak­kor megbénul. A klinikán abban az idő­ben több magyar beteg fe­küdt. Mindahányan adomá­nyokból összegyűjtött pénz­ből, utazhattok külföldre. Szalai Józsefné — Réka édesanyja — szinte végig együtt lehetett gyermeké­vel, a kórteremben is. A kislány a műtét után gipsz- mellényt kapott; hosszab- hat, mint először javallot­tak, az orvosok szerint ez segíthet abban is, hogy a két beavatkozás helyett csak egyszer kelljen megműteni. Októberban utaznak ismét Bad Wildungienbe; akkor veszik le a gipszet Rékáról. A szülők elmondták: ösz- szesen több mint hárommil­lió forint gyűlt össze. A pénzt bankban tartják, s ebből fedezik a további ke­zelés költségeit. A megma­radó pénzt — korábbi ígé­retük szerint — más bete­geknek ajánlják föl. (Faragó) tézmény és vállalat vonul­tatja föl a tudomány és a technika mintegy 800 legje­lentősebb újdonságát, csúcs- színvonalú technológiai eljá­rását és termékeit. Az idei rendezvény jelentőségét nö­veli. hogy vele egyidőben tartották Bécsben a nyugat­európai országok Eureka el­nevezésű közös tudományos kutatási programjának mi­niszteri értekezletét. Hübner Aranka úgy kötő­dött a selyemhez, mint fes­tőművész a vászonhoz, szob­rász a kőhöz. A kiválasztott, szinte az egyetlen anyag volt számára, amelynek segítsé­gével fogalmazta közlendőit. A textilművész Hübner Aranka soha nem tagadta meg textiles voltát, eredeti kötődését, bármerről is fúj­tak a szelek, gyűrűztek a divatok. Hübner Aranka az Ipar- művészeti Főiskolát nyo- mottanyag-tervezőként vé­gezte el. Volt gyári tervező, de a fantáziabénító és több­nyire céltalan tevékenység — a tervező alárendelt szerepe, a külföldi minták másolása — távozásra kényszerítette. Aztán az Idea Iparművésze­ti Vállalatnál tervezett kis­szériás ágyneműt, asztalne­műt, kendőt, méterárut. A kenyérkereső foglalkozást azonban soha nem keverte a műtermivel. S nemcsak az anyag miatt. A nyomott- anyag-tervező mindig sok­szorosít, az ő monotípiái csak egyetlen példányban készültek. Módszerének lényege min­dig az volt, hogy a selyem elfutó festését, ellebbenő mozdulatát rögzítse. Olyan ez, mint megállítani a folyót, térdre kényszeríteni a sze­let. Neki sikerült. A kezdet a selyemfestésé: az elcseppenő festék kapott itt bravúros öröklétet. Ennél rzékletesebben nem is áb­rázolhatta volna a varázsos erdőt, az esőt, kagylók har­monikus rovátkáit, amelye­ket a csuszamos tenger lep be, vagy Ikarus ki tudja mi - bői épített szárnyait. Talán legszebb képe a hetvenes Plisszírozott selyemszobrok Az operációt dr. Jesz­Magyar bemutató Bécsben HERNESZ FERENC Nagy Utazása 3Ui« 2. ff Imádkozunk érettetek" A kommandó a Rosund- feld-féle kocsmában székelt. Innen vitték a prikázt a por­táikra beikvártélyozott kato­nai egységekhez és a szem­közti jegyzőségi épületbe, az elöljáróságra. A kocsmáros kiürített borospincéjét ne­vezték ki fogdának, ahol a falu engedetnem.j>ei, rendbon­tói éppúgy helyet kapjak hoaszabb -növi deb b időre, mint a rendetlenkedő, sza­bályszegő szovjet, majd bol­gár katonák. A szigorra jel­lemző, hogy a pincének gyakrabban voltak egyenru­hás, mint civil „beutaltjai”, s nem ment ritkaságszámba a lefokozás sem. A kommendatúra épületé­nél L. három forgalmas út­ja találkozott. 1944. decem­ber 24-én mindhárom irány, ból szánok siklottak a cso­mópont felé. A lovak nya­kán csengő csilingelt. A sa­roglyábán jókora köteg szé­na, az oldaUközben negyed­zsáknyi abrak, a kocsis vál­lán elemózsiával tömött ta­risznya. A szánok megálltaik a jegyzőség előtt. A járdán berlinerkéndő- be burkolózott asszonyok és lányok,' téli kabátos, kucsmás férfiak beszél­gettek. Csöndes suttogás volt ez inkább, mint be­szélgetés, amit néha meg­inog szakított egy-egy mély­ről jövő sóhaj, halk szipo­gó». Apa biztatta a fiát, anya a lányát, gyerek a szülőt. Néhány napig tartó munkáról van szó valame­lyik községben — talán ép­pen ismerős helyen, ahol rokonok is vannak —, s jöhetnek haza, mondták — hitték — a maradók. Gya­nús ez, mert ennyien egy­szerre még nem mentek közmunkára a faluból, és most azt is mondták, több napra való élelmet vigye­nek magukkal — így ag­gódtak az útra készülők ... A szánok felsorakoztak az Sz.-be vivő úton. • A jegyzőségnél az oficér, a tolmács és az elöljáró szemléli a gyülekezetét. Egy listáról nevek hangzanak el — bágyadt, tétova vá­laszok h átlátszanék. Aztán elindulnak, külön­válnak a búcsúztatóktól az utazók. Fölerősödnék az ed­dig halk hangok — a só­hajtás nyögésbe, a szipo- gás kitörő sírásba vált. — Imádkozunk éretle- ték! — mondja egy asz- szony a nálánál fiatalabb­nak. Anya köszön el a lá­nyától? Anyós a menyétől? Nővér a húgától? Telinek a szánok. A lovaik fölött párafelhő gomolyog. Időbe kerül, míg minden, ki a helyén ül. Végül is el­indul a csöndes menet. A néma karaván útját, amint áthalad falvakon s pusztá­kon, csemgőszó jelzi. Ezen a? estén, otthon;, szentestét ül a család. A Kisjézust kö­szönti minden istenfélő em. bér.... Negyvenötén indultak azon a napon L.-ből. Negy­venötén hiányoztak azon az estén az asztalok, a kará­csonyfák meJlőL Apa és fia: a két Bauer, lánytestvérek: a három Gruber nővér, fiútestvérek — a három Heincz — is akadtak a transzportban. Valameny. nyien svábok, akik azonban szívükben, tetteikben, szü­lőföldjük iránti hűségükben semmivel sem voltak kevés­bé honszerető állampol­gárai a hazának, mint a tősgyökeres magyarok. Takaros falujukban min­dig rendet tartottak, föld­jeiket példásan művelték- gondoziták, senki sem mond­hatta az L.-iekne, hogy ke­rülik a munkát, lopják a napot. S ha vallási ünne­peiken a templomban vagy a könmemetékben a kántor rá'kezdte: Boldogasszony, anyánk, régi qiagy patro­nunk, nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk: Ma­gyarországról, édes hazánk. ról, ne feledkezzél el sze­gény magyarokról... — mindenki teli tüdővel fújta az éneket, s egyem benként kérték-dicsőítették Szent Istvánt, Szent Lászlót, Szent Imrét. Magyar kirá­lyokról, magyar hercegről énekeltek ök, az L.-i svá­bok. S ezt az országot véd- ték-siiratták, ennek az or­szágnak a sorsáért aggód­tak s kérték Mária segítsé­gét — mert nemcsak lábuk­kal álltak e hazának a földjén, hanem szívükkel- lelkűkkel is ide kötődtek, ide láncolták sorsúkat. Más­fél-lkát évszázada magyar temetőkben hántolták el hozzátartozóikat. Hogy szé­pen, tisztán, mindenféle „tájjellegű beütéstől” men­tesen beszélitek magyarul, az első hallásra fellengzős­nek, kénkedőnak hathatott az idegen fülében, de csak addig, amíg nem tisztázó­dott : ezek az emberek az iskolában, tanultak meg ma­gyarul, otthon ugyanis suób nyelvjárásban beszélték a németet — és csakis azt —, ismeretségi, rokoni, baráti körük is jobbára a környék sváb lakosságára terjedt ki, következésképpen ez a nyelv volt az érintkezés szinte egyetlen gyakorlati formája, az „irodalmi” ma­gyar a tankönyvek stílusá­ban ragadt meg bennük. Ezek voltak, ilyenek vol­tak, az L.-i svábok, akiket a nevük indított a hosszú útra ezen a téli napon, 1944. de­cember 24-én... (Folytatjuk) évekből Az örökkévalóság kapuja, amelynek éteri, fe­hér és halványkék végtelen távlata közepére egy szigorú formájú szürke-barna-fekete selyemből hajtogatott rész került: a kapu. A meghatá­rozott, a földi, amelyen át ugyan hová jutunk... A hajtogatott selyem a hetvenes években jelent meg: a Luna I. és II., a Holdfogyatkozás a sugárzóan világos (selyem) és a másik anyag ellentétére épít. A hajtogatás hamarosan az előre berakott, plisszírozott anyagok, selymek használa­tát eredményezte. Egy relá­ció fázisai — ez a címe az 1978-as szombathelyi bien- nálén bemutatott munkájá­nak. A plisszírozott tisztase­lyemből a kiállítás előtt haj­togatta sorrendbe a „fáziso­kat”. Mostani — műcsarno­ki — kiállításán szintén. Te­hát egy időbeli esetlegessé­get, véletlent épített be a munkájába. A textilművész más és más anyagot keres; Hübner Aranka így talált rá a lau­fende, a textilgyártásnál al­kalmazott „befutó” vászon­ra. Befesti, s ezáltal a sötét végtelen űrbéli távlatát nyit­ja meg, vagy belevágva, a sötét semmibe nyit rajta aj­tót. Az Analízis többrétegű vágások sora; az Angyalföld tizenharmadik kerületi abla­kok titkaiba nyílik. Selyem­re festett, selyemből formált műveiről múlt időben ír­tam: Hübner ma főleg lau- ferrel dolgozik. T. A.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom