Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-18 / 220. szám

y Tisztolt Szerkesztőség! Olvastam a lapban a szeptember 13-án megjelent vá­sárlói észrevételt a következő választ adom. Gazdag Lajos, JSzőlőskislak, Rózsa u. 12. sz. alatt la­kó vásárlónk panaszát szeptember 5-én az építkezés színhelyén, a városi építési csoport és a tanácsi megbí­zott jelenlétében, kivizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy a vásárló által említett színárnyalati ,különbség, amely az NDK- és a hazai cement között van, Gazdag Lajost az építkezésben nem gátolta. Panasza tehát megalapozatlan. A telepen átvétel alatt levő gépkocsi hazai cementet szállított ugyan, de vásárlónk nem tudta megvárni azt a 25—30 percet, amíg az átvétel megtörténik. Reméljük, hogy a jövőben panaszosunknak és tele­pünket felkereső minden építkezőnek sok segítséget tu­dunk nyútjani építkezésének sikeres befejezéséhez. Tisztelettel: Hesz Tibor a Déd-dunámjtúllá Tüzép Vállalat 16. sz. telepéniök a vezetője Boglámlelle Tisztelt Szerkesztőség! 1978 januárjában leszázalékoltak, 79 százalékos rok­kant vagyok. A mozgásom erősen korlátozott, ezért na­gyon megkönnyítené a helyzetemet, ha egy háromkere­kű rokkantkocsival rendelkeznék. A nyugdíjam, sajnos, csak 2601 forint, s ebből kell a feleségemmel együtt meg­élnünk. Sajnos, ebből az összegből megtakarítani nem tu­dok, ezért ha valaki hozzásegítene egy ilyen rokkantko­csihoz, hálásan megköszönném. Tisztelettel: Keszthelyi József Samogyvár, Petőfi u. 13. Három éve már, hogy a (kaposvári Arany János utca park­ját díszítő kút megrongálódott. Bors István szobrászművész A tavasz jelképe című bronzszobra eredeti szépségében áll Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 220. szám 1986. szeptember 18., csütörtök Milliókról van szó NÖVEKVŐ FORGALOM Tavaly októberben nyílt meg Kaposváron a nagyba­jomi takarékszövetkezet vá­rosi kirendeltsége. Saját erő­ből hozta létre a szövetke­zet a megyében úttörő vál­lalkozásnak minősíthető szol­gáltatóirodát. Kisgyura Sán- dorné, a kirendeltség veze­tője elmondta, hogy az el­telt időszakban a vártnál na­gyobb volt az iroda forgal­ma. Ennek óka nemcsak az, hogy a kirendeltség egy fej­lődő lakótelep közepén ta­lálható. Az év elején például 2 millió 200 ezer forintos szerződést kötöttek a hús­kombináttal; a felvásárolt ál­latok ellenértékét is ők fize­tik ki — eddig mintegy 39 millió forintot. Folyósítanak kölcsönt új családi ház épí­tésére, figyelembe véve a szociálpolitikai kedvezményt, s a kedvezményes, 3 száza­lékos kamatú kölcsön össze­ge eddig 1 millió forint. Je­lentős a lakóingatlan vásár­lásához adott segítség, és so­kan igénybe vették a lakás­korszerűsítéshez, a gáz be­vezetéséhez adható támoga­tást. A Berzsenyi utcai tár­sasház fogadószintjén kisipa­rosok kapnak helyet, az ér­dekeltek egymillió forintnyi kölcsönt igényeltek. S ter­mészetesen folyósítanak áru- vásárlási és szolgáltatási köl­csönt is­A városi takarékszövetke­zet készpénzforgalma az év elejétől 76 millió forint volt. Legnagyobb az ügyfélforga­lom a hónap közepén. S át­lag havi egymillió forinttal növekszik a betétállomány is. Újdonság, hogy szeptember 1-jétől a kirendeltségen is lehet átutalási betétszámlát nyitni. Eddig harminc ügy­fél 141 ezer forintjával gaz­dálkodnak. Növekszik az if­júsági takarékbetétek szá­ma is- A színház rekonstruk­cióján dolgozó jugoszláv épí­tésvezetőség készpénzellát­mányát az építkezés idején e takarékszövetkezet bonyo­lítja le. SOS-GYERMEKFALU Levélben jelentkezhetnek a munkát vállalók Október végéig tart nyitva a termál Spirálfüzetből kitépett la­pon, szálkás betűkkel írt ké­rés érkezett a DRV Somogy megyei üzemigazgatóságához. Hetven aláírás tette nyoma­tékosabbá a kérést: szeret­nék., ha a megyei fürdők üzemeltetője lehetővé tenné, hogy a kaposvári strandfür­dő nyitott termálmedencéje október 31-ig nyitva tart­son. „Mozgásszervi megbete­gedésben szenvedők vagyunk — hangzik a levél —; nincs más lehetőségünk arra, hogy fürdőkúrára járjunk.”. A kérésnek az üzemigaz­gatóság feltétel nélkül ele­get tud tenni- Előrelátható­lag ezen a télen megnyílik a fedett medence, ám addig is mód van arra, hogy a ké­relmezők a nyitott melegvi­zes medencét használják. • • Öreg autós nem vén autós Többen hívták szerkesztő­ségünket azzal: szívesen vál­lalnának munkát a batto- nyai SOS-gyermekfaluban, ám nem tudják, hogy szük­ség van-e rájuk, s hogy mi­képpen jelentkezhetnének. Például egy festő kisiparos társával együtt szívesen má­zolna, festene ott egy hétig s ezért semmit sem kérne, de ő sem tudta, hogyan kezdjen a dologhoz. A Vöröskereszt megyei ve­zetőségétől kaptunk választ a kérdésekre. Levélben lehet jelentkezni. A cím: Zsom Lajos igazgató, Battonya, SOS-gyermekfalu■ Csupán annyit kell leírni, hogy mi­lyen munkát tudna vállalni a jelentkező s mennyi időt szán rá. A gyermekfalu ve­zetője minden levélre vála­szol, s megírja, hogy mikor segíthetnek az önkéntesek. Pénz is befizethető a gyer­mekfalu javára ezután bár­mikor. Az adakozók a 218— 98055. számú számlára ad­hatják föl a pénzt, a közle­mény rovatba be kell írnia hivatkozási számot is: 508— 9402.,, valamint azt, hogy SOS-gyermekfalu■ Aki nehe­zen igazodik el a nyomtat­ványokon, az a Vöröskereszt megyei szervezeténél kaphat sárga csekket; annak a ki­töltése könnyebb, s feladási díjat sem kell fizetnie. ismét. A DRV Somogy megyei üzemigazgatóságának dr. Pattantyús Ábrahám szocialista brigádja és az FMV III. számú gyárának dolgozói társadalmi munkában vállalták a szép szobor helyreállítását Újabb gazdakörök Tab környékén ELFOGTAK A POSTARABLOT A tabi központi könyvtár és a Hazafias Népfront nagyközségi bizottsága el­nökségének legutóbbi közös ülésén az olvasó- és gazda­Megtalálták az eltűnt kisfiút Kedden déliben Pilisszent- kereszt méülett egy 4 erdei tisztáson a helyi óvoda ki­ránduló-csoportjából eltűnt Glück István hároméves kis­fiú. Szerdán délután fél négykor a kutatás — amely­ben közel ' ezren, rendőrök, munkásőrök, határőrök, ma­gyar és szovjet katonák, va­lamint helyi liákosök vettek részt a Pest Megyei Rendőr- főkapiitányság irányításával — eredményre vezetett: kö­rülbelül négy kilométerre az eltűnés helyszínétől megta­lálták a gyermeket. Az elő­zetes orvosi vélemények alapján egészséges. A kis­fiúnak azonkívül, hogy éhes és szomjas volt, különösebb baja nem történt. A mentők Glück Pistit alaposabb orvosi vizsgálatra kórházba szállították. A rendőrség folytatja az ügy vizsgál átát. körök vezetői az 1986—87. évre tervezett programjukat egyeztették. Bedegkér, Ten­gőd és Miklósi képviselői be­jelentették, hogy a követke­ző hetekben mindhárom községben gazdakört alakíta­nak. Elsőként szeptember 22- én Tengődön tartják az ala­kuló ülést. Az elhatározások között szerepel az is, hogy a gazdakörökben — a közmű­velődési munka javítására a fiatalok részére ifjúsági szekciót is létrehoznak. Az életben nem ülök töb­bet volán mögé — fogadko- zott a minap egy 101 éves angol férfi, bizonyos John Meid rum, akit 35 fontra büntetett meg a rendőrség, mert „figyelmetlenül” vezet­te gépkocsiját. Meldrum ki­fejtette, hogy idestova 71 éve vezet, de még egyszer sem követett el közlekedési kihágást. Ha az ember már elmúlt 100 éves, és a szeme sem olyan, mint szeretné, no meg a lába sem elég fürge a fék- pedál időben történő mű­ködtetéséhez, abba kell hagy­ni az autózást — szomorko- dott az egykori angol gyár- tulajdonos­A rendőrségi kihallgatás után Meldrum azonnal lead­ta jogosítványát... Szentendrén szeptember 16-án, kedden 19 órakor a Kossuth Lajos Katonai Fő­iskola tisztjei elfogták és át­adták a rendőrségnek Seres István 32 éves betanított munkást — budapesti lakost —, ,aki alaposain gyanúsítha­tó a szentendrei postahiva­talban elkövetett rablással. Kedden délután 17.40-kor ugyanis egy ismeretlen fér­fi ment be a szentendrei postahivatalba, s pisztollyal kényszert tette a főpénztár os-t, hogy átadja a fiókban levő pénzt. A férfi a postahiva­taliból 33 780 forinttal elme­nekült ... A rendőri akció a fegyve­res -erők segítségével ered­ményre vezetett. Az elfogott Seres István ruházatának át­vizsgálásakor megtalálták a pisztolyt — amit elmondása alapján korábbi bűncselek­ményei során szerzett —, valamint hat darab lőszert és 32 ezer forintot. A rend­őrség folytatja az ügy vizs­gálatát. Salome. Az Eck Imre koreografálta táncdrámát — Petrovics Emil zenéjével — ma délelőtt, 9 óra 50 perces kezdettel su­gározza a Televízió Megtévesztette!« Nem lengem tévesztettek, meg, hanem azokat, akik tegnap telefonon, CB-rádión, telexen és személyesen ke- * restek Nagyatádon. Ügy vélték, a mi hibánk a hétfői la­punkban megjelent hirdetés valótlansága. A Kiskun Ci­pőgyár és a kaposvári olcsó áruk boltja ugyanis keretes hirdetésben adta mindenki tudtára, hogy szerdán reggel kilenctől délután öt óráig 20—50 százalékos kedvezmény-. nyel -tartanak szezon előtti vásárt férfi-, női és gyermek­cipőkből, ruhákból. Jöttek busszal és autóval a szomszé­dos falvakból, rohantak a vásár {helyszínére, a vásárcsar­nokba — ahol semmi sem volt. Mosolyogtak a helybeliek, ők a falragaszok szerint úgy tudták, az egész akció hely­színe a művelődési ház lesz. De ott sem volt semmi !,­Azt pedig csak a legjobban értesültek tudták, hogy a cérnagyárba kell menni. A vita csak arról folyt, hogy tizenegyre vagy egyre. Mindenesetre fölvásárolták, amit lehetett. A többieknek maradt a cipőbolt ezerforintos cipőkkel és kétezer forintos csizmákkal. Most már csak az az egy kérdés marad: mennyit ér egy hirdetés hitelessége?! N. J. / Tarka sorok Sajnos * A lány: — Mi jut az eszébe — én tisztességes nő vagyok! A fiú: — Ó, sajnálom. A lány: — Én is. Stopp Lili autóstoppal utazik Brémába. Útközben át­nyújt neki az autós egy gyapjú-takarót és két párnát. — Mint leendő anya, helyezze magát kénye­lembe. Lili tiltakozik. — De hiszen én nem vagyok terhes! — Brémában sem va­gyunk még. Ünnep — Holnap ünneplem a bádog lakodalmamat. — Bádog? Ilyet még n-em hallottam. — Igen, öt éve eszem állandóan konzervet. Meglepődés — Fred, ó, kedves kis Eredem — suttogja egy gazdag beteg narkózis­ban a műtőasztalon. Amikor elbocsátják a kórházból, a főorvos ez­zel búcsúzik: — És üd­vözletemet küldöm Fred- nek is. — Ö, honnan ismeri a sofőrünket, főorvos úr? Protekciós Az osztályvezető így szól protekcióval odahe­lyezett beosztottjához: — Kedves kartársnő, maga határozottan fejlő­dőképes! A hivatalos le­velei egyre jobbak! Még néhány hónap és egyet- kettőt el is küldhetünk közülük •.. Irodalmi mérték Az egyik fogadáson feltűnően szép, új ruhá­ban jelenik meg a neves író felesége. — De hisz ez egy köl­temény! — mondja a férjnek egy idősebb fes­tőnő. — Nem egy, hanem nyolc — feleli az író. — Plusz egy kisregény .. ■ Az utolsó szó — Nálunk mindig az enyém az utolsó szó — dicsekszik el az egyik férfi a másiknak. — Ne mondd! Hogy csinálod? — Egyszerű; mindenre azt felelem a feleségem­nek, ahogy akarpd, drá­gám .. • Somogyi \m \p Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. Í1. 7401. Telefon: 11-310, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja ' a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon:. 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe­sítő postahivatalnál, a hírlap­kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzfotgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató v

Next

/
Oldalképek
Tartalom