Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-10 / 161. szám
Avar kori leletek Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 161. szám 1986. július 10., csütörtök Űj szórakozás várja a fürdőzőket Balatonalmádiban. A nyaralók örömére itt készült el a Balaton-part legnagyobb csúszdája. A 100 méter hosszú, kétpályás csúszdán 10 méter magasról lehet egy medencébe csobbanni A Béke és Szocializmus új száma Befejezték a tápi avarkori temetőfeltárás ez évi munkálatait a győri Xantus János Múzeum szakemberei. Az idei ásatási szezonban csaknem harminc, a VII. század utolsó harmadából származó középavarkori sírt bontottak ki. Találtak famaradványokat, vasszögeket, pántokat, amelyek arra utalnak, hogy az avarok ácsolt koporsóba helyezték halottaikat. Rábukkantak viszont egy teknő alakú sírgödörre is, amiből arra következtetnek, hogy az egykor benne lévő, s időközben tönkrement koporsót fatörzsből vájhatták ki. A használati tárgyakat tulajdonosaikkal együtt temették el. A késeket, kardokat, tőröket a férfiak derékövéhez csatolták, ezzel is jelezve, hogy ezeket viseletűk tartozékaként becsülték. Feltártak bronz- és ezüstlemez vereteket, amelyek annak idején a deréköveket díszítették. A fegyvereken kívül találtak egy tegezt — benne íjakat —, amelyeknek felerősítéséhez a leletek tanúsága szerint vas csatokat és ázsiából ismert függesztőket használtak. Tizenhárom részes francia sorozat indul televíziónkban, címe: Édeni kertek. Nézem a címet, és fellapozom az értelemező szótárt. Nem azért, mintha nem találkoztam volna már számtalanszor ezzel a fogalommal, és nem használtam volna magam is, csak kíváncsi voltam a szabatos jelentésére. Nos, több is van belőle. Először is a vaskos kötet átirányít a „paradicsom” szóhoz, ott aztán olvashatom, hogy 1. a Biblia szerint: az első emberpár boldog életének színhelye. Ugyancsak vallási jelentése még: mennyország. 2. Dús növényzetű, szép táj, kert. 3. Rendkívül kedvező hely valamire, majd: (szerelmi) boldogság. A tizenháromszor 23—24 perces filmek megismertetVatgyonvédelem!? Kaposváron az Ady Endre utcában a cipőbolt előtt láttuk ezt a szemeteskukát, odaláncolva a kirakathoz. Talán ezt is elvinné valaki...? Június 29-én a nyolcéves nagybajom—homokpusztai Orsós Sándor eltűnt. Hiába kutatott utána a rendőrség, a katonaság, s a polgári lakosság, napokig nem bukkantak nyomára. Július 4-én, pénteken aztán a nagybajomi lőtér közelében erdészeti dolgozók találtak rá a kisfiúra. Sanyi a nagy kalandot szinte teljesen ép bőrrel úszta meg, testén csak kisebb horzsolások, tüskeszúrások jelezték, hogy öt éjszakát az erdőben töltött. Ennek ellenére — megfigyelésre — a kaposvári kórházba szállították. A kisfiú állami gondozott a nágocsi intézetben, s nyári A női és a gyereksírok többféle ékszert megőriztek, így egyebek között apró kásagyöngyökből fűzött gyöngysorok, nyakon viselt ezüst csöngők, továbbá ezüst és bronz fülbevalók kerültek elő. A női sírokban is voltak használati tárgyak, köztük vas kés, vörös agyagedényből átalakított orsókarika és fém csat, melyeket a halottak mellé helyezték el. Találtak szárnyascsontokat is, amelyek azt igazolják, hogy ételt is adtak halotta- iknak a földöntúli útra. Sőt az egyik gyermeksírból tyúktojás héjmaradványait hozták a felszínre. Ezzel összefüggésben a régészek feltételezik, hogy a tojásnak, a termékenység jelképének a túlvilági életre is ható varázserőt tulajdoníthattak. A leletek rekonstruálását követően a győri Xantus János Múzeum régészeti anyagát gazdagítják. A több éve tartó kutatást — amelynek eredményeként eddig összesen 439 sírt tártak fel — jövőre folytatják, mivel a temető viszonylag kis kiterjedése miatt alkalmas az avar kori temetkezési szokások megismerésére. nek a világ legérdekesebb kertjeivel, köztük a mecsetek, kolostorok kertjeivel, a japán meditációs kertekkel, a reneszánsz híres, mechanikus szerkezetekkel ellátott kertjeivel, amelyek tulajdonosaik gazdagságát hirdették. Láthatjuk a Napkirály, XIV. Lajos ugyancsak pompát fitogtató kertremekeit, a romantikus angolkerteket, amelyek annak idején hadat üzentek a nyírott, szabályos növényzetnek. Megismerhetjük a mexikói indián kertépítési kultúrát. Amerikai milliomosok giccses magánkertjeit. És végül láthatjuk, hoyg a ma emberében világszerte él a kertalkotás vágya, erkélyeken, utcasarkokon készítenek parányi ker- lccskéket, zöldet futtatnak a betonházak falaira. A francia filmsorozat első részét július 17-én, csütörtökön 20 óra 30 perces kezdettel láthatjuk a 2-es programban. A kísérőszöveget, amelyet Bodor Pál írt, Józsa Imre mondja el. Esztétaszakértő Balogh András volt, a magyar változat rendezője Apries László. (e. m.) Üjahb francia—amerikai expedíció indul a Titanic roncsaihoz Robert Ballard- nak, a Woods Hole-i Öce- onográfiai Egyetem tagjának vezetésével. Mint elmondta, a legénység — amely ezúttal 55 kutatóból és tengerészből áll — előreláthatólag július 14- én érkezik az óriáshajóhoz. A Titanic 1912. április 4-én süllyedt el, miután nekiütközött egy jéghegynek. A kutatóexpedíciónak tavaly sikerült megközelíteni a roncsokat, négyezer méteres szünidejére utazott haza szüleihez. A kórházi ágyon meglepően hamar föloldódva, bátran válaszolt a kérdésekre. — A nővéremmel gombázni mentünk az erdőbe. Én elfáradtam, s nem tudtam tovább menni, ö nem várt meg engem, hanem elszaladt. Betévedtem a fák közé és ott bolyongtam. — Esténként hol aludtál? — Találtam egy fát, ott. — Nem féltél? — Nem. Nappal láttam két vaddisznót is, az egyik egy vízben fürdött, a másik nem ment bele a vízbe. Engem nem bántottak. MMos Jakes, Csehszlovákia Kommunista Pártja Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára tájékoztatást ad a CSKP XVII. kongresszusán jóváhagyott gazdaságpolitikai irányvonalról. Borisz Ponomarj.ov, az SZKP Központi Bizottságának tagja, akadémikus, a XXVIiI. kongresszuson elfogadott új szövegezésű pártprogramról ír. Hangsúlyozza, hogy a pártprogram iránt megnyilvánuló rendkívül nagy nemzetközi érdeklődés mindenekelőtt a két társadalmi-politikai világrendszer ideológiai harcával magyarázható. Jerzy Romanik, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Puliid mélységben a víz felszíne alatt, 450 km-re az amerikai partoktól. Mostani útjuk során „bevetnek” egy kisebb méretű tengeralattjárót is, amelyről majd egy fűnyírógép nagyságú mini-robotot kísérelnek meg a hajó belsejébe juttatni, felhasználva a tavaly szeptemberben készült felvételeket. Az expedíció célja, hogy mintegy tízezer fényképfelvételt készítsen a hajóról, elsősorban annak belsejéről. — Mit ettél, mit ittál? — Semmit. Csak a végén találtam egy kis szamócát... — Hány éves is vagy? Némi töprengés és félighangos számolgatás után válaszol: — Nyolc. Gy. L. tekinti a LEMP X. kongresszusának ölőlkészítését. Ázsiának a második világháború befejezése óta eltelt négy évtizedes történelme különösem jól bizonyítja, milyen mély az összefüggés a világ egyes, térségeiben végbemenő eseményeik, és az olyan globális folyamatok között, mint a nemzetközi helyzet enyhülése, a konfrontációról a békés egymás melilett élésre, és a különböző társadalmi .rendszerek közötti békés versengésre való áttérés. Pieter Keune- mann, a Sri Lanka-i Kommunista Párt elnöke, és Marilyn Tucker, az Űj-Zélandi Szocialista Egységpárt (SUP) főtitkárhelyettese elemzi az ázsiiái biztonság és regionális együttműködés megteremtéséért küzdő mozgalom helyzetét. George Toubi, az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára beszámol a párt XX. kongresszusának munkájáról. A Német Szövetségi KözSZOT-gyógyüdülő alapkövét helyezte el szerdán Egerben ünnepélyes keretek között Sólyom Ferenc, a SZOT titkára. A 330 ágyas, háromszintes gyógyüdülő beruházási költségeit a SZOT, valamint hat ágazati iparági szakszervezet és négy vállalat közösen állja. Terveit a Szövetkezeti Tervező Vállalat készítette, a kivitelező a Heves Megyei Állami Építőipari Vállalat. Az új létesítményben a beutaltak számára vízgyógyáFigyelimetieniH veziette motorkerékpárját kedden délelőtt Szabás és Nagykorpád között a 22 éves, nagyikorpá- di Szamosi József Lajos, és elütötte az úttesten figyelmetlenül közlekedő, 64 éves Herbaii József szabási nyugdíjast. A gyalogos életveszélyes sérülést — koponyatörést és nyílt lábtörést — szenvedett, a motorkerékpár vezetője könnyebben megsérült; az ügyben elrendelték a nyomozást. Ugyancsak kedden, a késő délutáni órákban Telekiben — a gépkocsivezető tudta nélkül társaságban, akárcsak a többi iparilag fejlett tőkésországban, a hetvenes évek elejétől megindult az új technológia intenzív alkal- mlazása. Ez a folyaimat a tőke javát szolgálja, de mit hozott a dolgozóknak? Erre a kérdésre válaszol cikkében Werner Cieslak, a Német Kommunista Párt elnökségi tagja és vezetőségének titkára, valamint Fritz Rische, a vezetőség osztályvezetője. A KGST-tajgországok 1984- ben Moszkvában megtartott legfelsőbb szintű gaizdasági értekezlete meghatározta a döntő láncszemet a szocializmus mai fejlesztési stratégáé jóiban. Alekszej Antonov, az SZKP KB tagja, minisz- terelnők-helyettes, a Szovjetunió állandó KGST-kép- viselője feltárja,, milyen lehetőségeket kínál a tagországoknak a közösen kidolgozott, 2000-ig terjedő komplex program. A tudomány és a technika csúcs- eredményeinek közös hasznosításéiról, a szocialista gazdasági integráció fejlesztésészati kezelést is lehetővé tesznek, amelynek alapját a híres egri gyógyforrások adják. Éttermek, klubszobák, kiállító- és játékterem, gyermekfoglalkoztató, előadóterem, olvasó és könyvtár, társalgók is helyet kapnak az épületben. Az üdülő területén száz férőhelyes gépkocsiparkoló épül. Az egri SZOT-gyógyüdülő a program szerint 1988 végére készül el és szilveszterre már vendégeket fogad. — felkapaszkodott egy gabonát szállító pótkocsira, a 10 éves Tefner Csaba helybeli tanuló. A fiú út közben leesett a pótkocsiról és eltört az orrcsontja. Tegnap délelőtt a jeliző-* tábla ellenére nem biztosított elsőbbséget Kéthelyen egy útkereszteződésben a 23 éves Borai Albert fonyódi gépkocsivezető által vezetett teherautónak a 17 éves Szabó Katalin helybeli tanuló, s a járműnek ütközött. A gyalogos kórházba szállítás közben meghalt. Tarka sorok Férfiak Két jábarát beszélget: — Hogyan támadt ez az ötleted, hogy ilyen méregdrága étkészletet ajándékozz a feleségednek? — A tervem fényesen bevált: a feleségem azóta a mosogató közelébe se enged! Joghurt Brahovác bemegy a kávéházba, éslátja, hogy Cicvarek valami fehéret iszik. Megkérdi: — Te, mi az? — Ez joghurt. —Mi az a joghurt? — A joghurt nagyszerű tejtermék. Aki issza, az száz évig is elél. Brahovác nézi-nézd a joghurtot, aztán megszólal: — Én nem hiszem, hogy aki ezt issza, az száz évig is elél. — És miért nem hiszed? — Mert pont az imént esett bele egy légy, és máris megdöglött. Orvosi tanács — Doktor úr, mit kell csinálnám, hogy jobban aludjak? — Lefekvés előtt mindig igyon egy csésze tejet, vagy egyen egy almát. — De hát fél évvel ezelőtt azt mondta doktor úr, hogy éjszakára semmit sem szabad enni. — Tudom, jól tudom. Csak hát azóta sokat fejlődött az orvostudomány! Találkozó Kovács hazaérkezik az érettségi találkozóról. Megkérdi a felesége, milyen vollt. Kovács le- gytat: — Semmi érdekes, egy sereg ismerős arc, és legalább annyi új fogsor... Női dolgok Rudilacsékmié már magára öltötte az áruház vallaimemnyi ruháját. A férje sépaditan törölgeti izzadt homilokátt, és megkérdd: — Mondd., tudod te egyállltaláni, hoigy milyen ruihla kell neked ? — Hát persze! Legyen olyan, amilyet a modem nőik hordanak, s legyen olyan, amilyen nincs senkinek! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Az édeni kertek ÖT ÉJSZAKA AZ ERDŐBEN Előkerült az eltűnt kisfiú kai Bizottságának tagja, átÚjabb expedíció a Titanichoz re. Gyógyüdülő épül Egerben i Súlyos gyalogosbalesetek