Somogyi Néplap, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-04 / 284. szám

1984. december 4., kedd Somogyi Néplap 7 35 éves a Somogy Táncegyüttes Jubileumi est Néptáncemlékeink őrzője JÖN A CIRKUSZ! A Győri Balett december 7-én mutatja be a Jön a cirkuszi, avagy a csodavárás története című hallottét. Markó Iván a koreográfiát Vajda János zenéjére készítette. A felvételek a balett-teremben és a színpadi próbán készültek. (MTI-fotó: Ben kő I mre) Megnyitották a gyermekkönyvhetet Gyermetegen — de nem infantilison Emlékezetesen szép, gaz­dag műsorral ünnepelte har­mincötödik születésnapját a Somogy Táncegyüttes va­sárnap este a Latinca Sán­dor Művelődési Központban ahol emlékidézőnek kiállí­tás nyílt a több mint három évtizednyi múltról ; bemu­tatja azokat a fontos mér­földköveket, amelyek az alapítók szándékának betel­jesülését, a következő nem­zedékek eredményes mun­káját igazolják. Kanyar Jó­zsef, az 1949-ben megalakult Somogy megyei Népiegyüt­tes alapító tagja a kiállítás megnyitójában fölidézte az együttes megszületésének körülményeit, a népművé­szet szeretetének és ápolá­sának fontosságát felismerő első nemzedék törekvéseit, akik Vikár, Bartók, Kodály, Bárdos, Ádám Jenő -s Far­kas Ferenc, Moharay Ele­mér, Molnár István, Peso- vár Ernő népdal- és táncha­gyománygyűjtők szellemé­ben igyekeztek hitet tenni a szülőföld szeretettről. Harmincöt év alatt hány táncos nemzedék lépett va­jon színpadra? — számo­lom magamban, de csak nem tudom kiszámítani, ám örömmel fedezem föl a mai együttesben a Somogy Tárc- együttes alapítóját, aki ná­lánál két évtizeddel fiatalab- bakkal táncol — megállva helyét és tanítva a holnap nemzedékét. A Somogy Táncegyüttes aprói — a Tóth Lajos Általános Iskola diákjaiból alakult utánpót­lás együttes — már az új hajtást mutatják A fenntartók nevében az ünnepi est bevezetőjében Varga József, az SZMT tit­kára köszöntötte a jubiláló együttest, a Somogy Tánc- együttes egykori tagjait, ve­zetőit, Vida Józsefet, Haász Mihályt, Foltin Jolánt, Or­bán Csabát, Csikvár Józse- ket. öt éve Mosóczi István koreográfus áll az együttes élén — nem halványítva a korábbi szép sikerek emlé­két —, talán épp ezek az évek hozták a legcsodálato­sabb friss hajtásokon érett legszebb gyümölcsöt; az együttes a napokban vette át a Művelődési Minisztéri­um kitüntető elismerését ki­fejező Kiváló együttes cí­met. Ez év nyarán részt vettek a szakszervezeti táne- együtesek szegedi országos minősítő fesztiválján, ahol kirobbanó sikert arattak, többször szerepeltek azóta Budapesten a Budai Viga­dóban a nagy elismerést ara­tott versenyprogramjuklkal. Telt ház előtt mutatkoz­tak be a Somogy táncosai vasárnap este Kaposváron is, a nagy érdeklődés a ju­biláló és a kiemelkedő sike­reket elért együttesnek szólt Mintha egyébként megcsap­pant volna a- tánc iránti érdeklődő közönség, száma — fedezhettük föl az utób­bi években, s pont ezen idő­szakban jutott új csúcsokra, a mi együttesünk, a Somogy. Táncaik, amelyek a hagyo­mányokra épülnek, a mai élet örömeit mutatják be új formában. Mosóczi István ennek az új tánc-nyelvnek nemcsak remek ismerője, hanem ki­váló művelője is, segítői — a gyerekcsoportot vezető Németh Ágnes, Rónai Csa- báné, Tóth György, az együttest kísérő zenekar, a Péter együttes szintén eb­ben a' szellemben dolgoznak. A tánc mindig is közössé­gi szokásokat, a közösségben az egyén szerepét igyekezett kifejezni; a verbunk — a Somogy Táncegyüttes ünne­pi műsorának nyitótánca, a Jókai verbunk —, a. virtu­som férfitáncok, a könnyed lánytáncok ezernyi megnyil­vánulása az életnek, öröm­nek, keserűségnek, bánat­nak. Megváltozott életünk­ben más a mondanivalója — és a formája — ezeknek a táncoknak, de fölvillan ben­nük egész történelmünk, múltunk. Néptáncemlékeinket őr­zi a Somogy Táncegyüttes, ám versenyre kelt a mai néző érzelem- és gondolat­világával, hogy befogadtassa a ma táncát. A táncok ko­ronként változnak, ezt a változást mutatja Mosóczi új koreográfiája. A tánckar­ban külön szerepet kapnak a legjobbak, akik szóló- és párostánccal bilincselik le a nézőt. A Ballada című tánc­kompozíció erre a legjobb példa: a látványos tömegje­lenetben Báli Klára és Tóth György izzó fényt gyújtott. Az aprók Szatmári táncát is lelkesen ünnepelte a kö­zönség. A harmincötéves Somogy Táncegyüttes a ju­bileumi műsorára a barcsi Boróka Táncegyüttest hívta meg; Vértes—Takács Han­gulatok egy moldvai balla­dához című táncával köszön­tötte a vendégegyüttes a ka­posvári táncosokat. Horányi Barna Beidegződései alapján — amint a nyitóünnepségre ér­vényes meghívót megkapta — komoly szónoklatra, a dolgok autentikus summa zatára számított a krónikás, ám az ásítozás ezúttal elma­radt: esztétikai szempontból ugyan nem kifogástalan, de szép és éliményszerű műsor­ral kezdődött el tegnap a gyermekkönyvhét megyei rendezvénysorozata Kapos­váron, a megyei könyvtár­ban. Hetedszer — de emlé­kezetesebben, mint koráb­ban bármikor. Három, a népszerűségi listákon nem szereplő, mé­gis alaposan felkészült előr adóművésznő bírta tapsra jó néhányszor a gyermek­közönséget „Gyereknek len­ni .. .” című műsorával Mindenekelőtt Menyhért Mariann, aki — bár a szép kiejtésért odaítélendő Ka- zinczy-díjra aligha pályáz­hatna — jogosan aratott si­kert népdalok illúziót kel­tő interpretálásával, ezen­kívül személyiségének köz­vetlenségével, bájával. Nem­csak az énekesnő partnere­ként, de Bartók és Kodály műveinek tudatos előadója­ként könyvelhetjük el a zon­gorista Békéi Mariannt, Eczl Margit pedig József Attila, Gazdag Erzsi, Weöres Sán­dor és néhány svéd költő műveiből adott át színes csokrot a kicsinyeknek. S ami a legnagyobb eré­nye volt a műsornak : az előadók nem kárhoztatták pusztán befogadói szerepre a résztvevőket. Társak is voltak az apróságok a vers­mondásban, az éneklésben, a nyelvtörő játékokban, a rejtvényfejtésben. Magya­rán: gyermeteg volt a ren­dezvény, de nem infantilis. Ezért — ebből a szempont­ból — példamutató L. A, A képzőművészet negyven éve Somogybán Felszabadulási tárlat Ilyen még nem volt ! Ha jövő évi utazására 1984. december 10-e és 1985. január 20-a között fizeti be az előleget, SORSOLÁSON VESZ RÉSZT! Értékes ajándékok. A főnyeremény kétszemélyes külföldi társasutazás! Kaposvár, Tanácsház u. 1—3. (72736) A Somogyvármegye című napilap 1945 októberében, majd decemberében a ka­posvári Turulban rendezett kiállítások megnyitóiról tu­dósított, két évvel később a Korona rükikólit ki hasonló­val, ahol a fiatal képzőmű­vészek mutatkoztak be. Ér­demes föllapozni az egykori krónikákat, negyven év kép­zőművészeti élete idéződik föl belőlük. A Somogyi Kép­tárban Kaposvár felszabadu­lásának negyvenedik évfor­dulója alkalmából vasárnap kiállítás nyílt a somogyi képzőművészek alkotásai­ból, melyeket ezúttal törté­neti, művészettörténeti for­rásoknak is tekinthetünk. Garai László, a városi művelődésügyi osztály ve­zetője megnyitójában föl­idézte Kaposvár képzőmű­vészeti múltjának még ko­rábbi időszakait is; a húszas évektől jelentős szerepe volt a vizuális kultúra terjeszté­sében, a művészek összefo­gásában a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Tár­saságnak. 1952-ben alakult meg a képzőművészek so­mogyi munkacsoportja. A hatvanas években főis­kolát végzett fiatal képző­művészekkel gyarapodott a megyei csoport. Jelenleg hu­szonegy somogyi képzőmű­vész tagja a Művészeti alap­nak, többen közülük a Ma­gyar Képzőművészek Szö­vetségének is tagja. Rajtuk kívül számos amatőr színe­síti a megye képzőművésze­ti életét. A kiállítás történeti hű­sége, hogy számot ad az öt­venes években keletkezett képek, alkotások mellett az elmúlt évtizedek jelentősebb művészi eredményeiről is. Ismerős alkotásokkal talál­kozunk a Somogyi Képtár új kiállításán, java részük közgyűjteményben, állami tulajdonban van, intézmé­nyeinket gazdagítják. Üjra találkozni velük — élménv. H. B. HÍREK December A nap 7.15 órakor kél, és 15.54 órakor nyugszik; a hold 14.02 órakor kél, s 2.47 órakor nyugszik 4 Á várható időjárás: Kedd 3orbála köd keletkezik, ami helyenként napközben is megmarad. Az ország nagy részén azonban ma is napos idő lesz. Legfeljebb ködszitálás for­dulhat elő. A keleties szél néhol megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet az or­szág nagy részén 2 'és 7 fok között, a taTtósan ködös helyeken 0 fok közelében alakul. — Népszerűek a Szovjet­uniót bemutató magyar nyel­vű lapdk Somogybán. 8300 somogyi fizet elő a Szovjet­unióra, a Lányok—Asszo­nyokra, a Fáklyára. A felsza­badulás 40. évfordulója alkal­mából most további előfize­tőket gyűjtenek a megyében1. — Nyílt hadtudományi fó­rumot tartottak tegnap a so­modor] művelődési, otthon­ban. Dr. Szendi József kandi­dátus Kaposvár és Somogy megye felszabadításáról tar­tott előadást. — Petrőczi Éva találkozik gyermekolvasóivál ma 14 óra­kor a siófoki városi gyer- mekikönyvtánban. Horgas Bé­la a megyei könyvtárban a kaposvári gyerekek vendége lesz. — Sportnapot rendezett a múlt hét végén Siófokon a megyei tanács KlSZ-bizottsa- ga. Az államigazgatásiban doligozó fiatalok sokféle sportágban mérték össze ere­jüket. — Kilencvenkét fővel nőtt a megye vadiászletszáma az elmúlt három év során. 1981- ben 1548-an voltaik, jelenleg 1640 sportvadász tevékenyke- diik Somagyban. — Ütépítés miatt nagyobb figyélemre lesz szükségük a Kaposvárt nyugat felé el­hagyó autósoknak. A város külső részén, a 6,1-es úton nehezíti meg a közlekedést mától, hogy jelzőlámpás for- galomirányíás mélilett terelő- utat kell igénybe venni. 40 évvel ezelőtt, 1944. december 4-én robbant ki Csepelen az a többnapos nagy munkástüntetés, mely­nek végül sikerült megaka­dályoznia Csepel község ki­ürítését. Csepel — mint ismeretes — már a felszabadulás előtt nagy ipari centrum volt. A íkét világháború közt számos új gyár és vállalat telepedett meg itt a Weiss Manfréd Mü­veken kívül; így a Magyar Posztógyár Rt, a Csepeli Fé­sűsfonógyár, a Mauthner Ödön Magtermelö és Nagy­kereskedelmi Rt, a Csepeli Papírgyár, a Shell Kőolaj Rt stb., s megépült a Csepeli Szabadkikötő is. Mindez ma^ gával hozta a lakosság szá­mának jelentős növekedését, s egyúttal összetételének át­alakulását: 1930-ban csaknem 30 ezer, 1941-ben már 46 ezer lakosa volt az ország legna­gyobb községének, s egyik legjelentősebb munkáste­lepülésének, ahol soha nem szünetelt a tőkés elnyomás elleni harc. A Tanácsköztár­saság idején Csepel lett a proletárdiktatúra nagy harci arzenálja. Az ellenforradalmi korszakban sem csökkent a munkásmozgalom ereje, ki­alakult a „vörös Csepel”. A második világháború idő­szakában az ellenállási moz­galom sok harcosa tevékeny­kedett ott. Az 1944. decem­ber 4-én kezdődő tüntetés­sorozat másnapján, december 5-én, elfogott három barátját akarta a csepeli nyilasházból kiszabadítani Kormos László ifjúmunkás, de társa mene­külését fedezve, a nyilasok­kal folytatott tűzharcban el­esett. Templomtűz Lobodon Gyorslista a gépkocsi-nyereménybetét- könyvek 1984. november 30- án megtartott sorsolásáról: Az Országos Takarékpénztár a gépkocsi-nyereménybetétköny- vek 94. sorsolását november 30- án, Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1984. július 31- ig váltottak és 1984. október 31- én még érvényben voltak. A gyorslista közvetlenül a hú­zás után készült, ezért az eset­leges számhibákért nem válla­lunk felelősséget. A sorsolás eredményének pon­tos adatait a december 6-án megjelenő hivatalos nyeremény­jegyzék tartalmazza. A jegyzék megtekinthető az OTP-fiókok- ban, postahivatalokban és taka­rékszövetkezetekben. A nyertes betétkönyvet vagy az azt helyettesítő „Igazolást” a betétkönyvet kiállító takarék- pénztári fióknál, postahivatalnál vagy takarékszövetkezetnél kell bemutatni. 10 000 Ft-os betétkönyvek 13 0033361 13 0036243 13 0039012 13 0042613 13 0046376 13 0049425 13 0051287 13 0054022 13 0056420 Trabant Lim. Spec. Trabant lám. Spec. Trabant Lim. Spec. Trabant Combi Trabant Combi Zastava Wartburg Limousin Trabant Combi Trabant Combi 5000 forintos betétkönyvek 13 0520486 13 0530249 13 0555866 13 0570972 13 0588082 13 0599507 13 0608502 13 0612525 13 0621026 13 0633772 13 0641630 13 0643594 13 0644593 13 0646414 13 0653644 13 0662281 Wartburg Limousin Trabant Lim. Spec. Trabant Lim. Spec. Trabant Combi Trabant Lim. Spec. Wartburg Limousin Wartburg (tolótetös) Zastava Wartburg Limousin Wartburg Limousin Wartburg Limousin Trabant Lim. Spec. Trabant Lim. Spec Trabant Lim. Spec. Trabant Lim. Spec. Wartburg Limousin Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon.: 11-510 Kigyulladt tagnap ragged Láíbodon, a főtéren lévő ka­tolikus templom. Az ezerhat- százhatvanihétben épült templomban évtizedek óta nem fűtöttek. Vasárnap dél­előtt állítottak be új kályhá­kat, ezeket az eredetű kémé­nyekre kötötték, így a ké­ménybe beépített, évszázados, száraz gerenda izzani kezdett a jobb oldali hajó fölött. A ma reggel munkáiba indulók vet­ték észre a mind nagyobb füstfedhőt, s értesítették a nagyatádi tűzoltókat, akik néhány perc alatt a hely­színre értek, s elfojtották a lángokat. Érdekesség, hogy csaknem három évtizede nem volt templamtűz Somogybán. Balesetek Kombájnjával nem húzó­dott le a jobb oldalra Marca­li és Horvátkút között a 29 éves két helyi Harangozó László december elsején dé­lelőtt, és összeütközött egy teherautóval. Mindkét jármű az árokba borult. A szabá­lyosan közlekedő tehergép­kocsi vezetője, az 50 éves marcali Varga Imre súlyosan megsérült. Délután a 65-ös úton Siófok és Balatonkiliti között részegen egy villany- oszlopnak ment autójával Fe­kete Lásziló 50 éves siófoki autószerelő. Utasa, a 46 éves siófoki Balázs László kiöny- nyebben megsérült, az anya­gi kár húszezer forint. — Értesítjük t. gázfogyasztó­inkat, hogy siófok város egész területén (Kilitlben Is) 1984. de­cember 5-én (szerdán) 12 órától 16 óráig gázszünetet tartunk. Kérjük, gázkészülékeiket szíves­kedjenek elzárni. (72733) — Dr. Csapiáros Zsuzsa ren­delőjét átalakítás után decem­ber 1-vel újra megnyitotta. (1591) — Dr. Telkes Ilona bőrgyó­gyász kozmetológus szakorvos magánrendelőjét áthelyezi Ka­posvár, Léva köz 6. alól 1984. december 15-től Taszár, Vörös­marty u. 2. sz. alá. Rendelés: kedd és csütörtök 16-tól 18 óráig. (37185)

Next

/
Oldalképek
Tartalom